Ez az irány 6/1. rész

Összes megtekintés: 18 

Éppen vége lett a szentmisének. Az asszony megvárta míg a tömeg kiszállingózott a teremből, már csak páran maradtak, mikor felsegítette kilenc éves forma kisfiára a kabátot s indulni készültek hazafelé. A sekrestyés néni csendesen pakolászott az oltár körül, mindent a helyére tett, lekapcsolta a mennyezeti lámpákat, csak gyér fény adott némi világosságot a meggyújtott gyertyák lángja mellett. Mikor elhaladtak a gyóntató fülke előtt, már látta, hogy a hátsó ajtón keresztül elkezdtek halkan beballagni a fehér ruhás szerzetesek a zsolozsmát elvégezni. Mindig szerette hallgatni a különleges éneküket, dallamos imájukat és alapjáva véve szerette a szerzeteseket, mert nagyon kedvesek voltak mindenkivel. Már jó ideje jártak ebbe a kis kápolnába misére és itt találtak a család számára is lelki vezetőt. Az idős, tagbaszakadt szerzetes mindig örömmel fogadta őket, hosszasan beszélgetett a kis családdal, számon tartotta minden tagjának sorsát és bármikor rendelkezésükre állt, ha lelki segítségnyújtás kellett nekik, a fogadó óráján belül. A házaspár mindegyike az idős szerzeteshez járt gyónni, így stabilnak volt mondható az a bizonyos háromlábú szék alapja. Persze látszatra. A háttér rettenetesen zavaros volt, de hát pont ezért akadt rengeteg tennivalója a kis szerzetesnek. Az asszony sokszor járt egyedül vagy nagyobb fiával misére, mert ott talált vissza lelki nyugalmához és fiát is itt tudta mindig biztonságban, az apjától jóval távolabb. A fiú amúgy is most készült első áldozására és sokat forgolódott a szerzetesek körül. Mintha érdeklődni kezdett volna annak a világnak a háttere után. Az asszony az utóbbi időkben furcsa dolgokat fedezett fel magában, amikkel nem tudott mit kezdeni s nem is nagyon merte elmondani senkinek, hogy miket él át mostanában. Pedig nagyon szerette volna, ha valaki meghallgatja őt, mert kezdett kicsit megijedni saját magától, a fejében, vagy fülében hallott dolgoktól. A történések hatására egyre befelé fordulóbbá vált, amit otthon a férje nem nagyon tolerált s plusz vitafelületet adott számára. Jó ideje így ment ez. De készséges keresztény asszony lévén, tűrni és vinni akarta keresztjét, hiszen ezt tanulta s sulykolták belé, így a férje egyre több gorombaságot és durvaságot engedett meg magának feleségével szemben.. Az asszony így folyton a templomba menekült. Órákat ült ott s ha lehetett bement a kis szerzeteshez és imát kért vagy hogy erősítse őt lélekben. Úgy érezte tanulni, fejlődni akar a lelki életben és egyre jobban tetszett neki az a fajta Istenkép, amit a szerzetesek mutattak neki. Megszerette az elvonult életűeket. Tudta, hogy menniük kell, mert az is baj lesz otthon, ha későn ér haza a gyerekkel. Mikor elindultak kifelé az ajtó irányába, meghallotta, hogy gyors léptekkel követi őket valaki. Azt hitte, ott hagytak valamit a széken, így megfordult. A kis szerzetes igyekezett utánuk, félig lehajtott fejjel, félig rájuk nézve. Mindenféleképpen tartani akarta a tisztesség és tisztaság szabályát. Az asszony megvárta míg mellé ért a szerzetes és ő is lehajtotta fejét, úgy hallgatta mit suttog a fülébe.
-Kedvesem. Múltkor beszéltünk arról, hogy úgy gondolod, bizonyos útmutatásokat kapsz, de nem tudsz velük mit kezdeni. Ugye azt is mondtam, hogy ebben én nem tudok segíteni, de paptársam hasonló jeleket szokott kapni, én ezt tudom róla, így azt gondolom, hozzá kéne fordulnod ezzel a dologgal. Benedek atyát keresd ezzel kapcsolatban és mond meg, hogy én küldtelek hozzá. – suttogta s miután az asszony bólintott, visszasietett társai közé imádkozni. Az asszony boldogan indult haza azzal a tudattal, hogy végre lesz, aki elmondja neki, miért hallja azt, amit hall és mit csináljon az egésszel. Másnap mikor a két gyereket elvitte az iskolába hazasietett, rendet tett, ebédet készített majd pár percre elvonult szobájuk sarkába és magában imádkozott, ami utóbbi időben már állandó szokásává vált. Napközben nem zavarta senki, volt ideje önmagára, ami oly sokáig nem adatott meg neki, mert a gyerekek és a ház körüli munkák mind az ő feladatai közé tartoztak. Férje csak délután ért haza, mikor a gyerekekért ment az iskolába, így volt annyi ideje, hogy időközönként elmerülhetett az imában. Most is míg imádkozott csak a lelke szárnyalására lett figyelmes hiszen olyan érzése volt, mintha egy felsőbb hatalom a tenyerén repítené őt. Könnyűnek és boldognak érezte magát. Úgy gondolta, ilyen lehet Isten jelenlétében tartózkodni. Másra nem is vágyott csak erre a megtapasztalásra. Mintha a haját simogatta volna egy becézgető kéz, miközben megint maga előtt látta a boltíves kaput és a kapu felett a táblán olvasható nevet. Majd egy erős késztetést érzett arra, hogy elkezdjen intézkedni bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Csak nem értette merre induljon el és hogy hol kezdje. Zavarta, hogy egyre erősebben tőrt rá az intézkedésre irányuló felhívás. El is határozta, hogy ma este elmegy az atyához, akit lelki vezetője ajánlott és beszél vele. Hallotta, hogy a ház előtt autó ajtaja csapódik be, majd néhány másodperc eltelte után férje hangját hallotta végig dördülni a házban. Kisietett a hálószobából és megállt a konyhapult mögött. A magas, jóltartott ember a nappali sarkában álló étkezőasztalra tette táskáját és miután levette kabátját, amit lazán a szék támlájára dobott, kérdőn fordult az asszony felé.
– Mit főztél? – kérdezte és emelgetni kezdte a fazekak fedelét. Érzésnek és felesége hogyléte felőli kíváncsiságnak nyoma sem volt benne.
– Paprikás csirkét nokedlival. És van hozzá uborkasaláta is. – sorolta és tányért meg evőeszközt pakolt az asztalra. – Hogy hogy ilyen korán jöttél haza? – kérdezte.
– Lemondtak két találkozót. – dörmögte, majd fürkészve a feleségére nézett. – Miért? Csak nem baj, hogy korábban értem? Megzavartam valamit? – majd elindult a szobájuk irányába. Az asszony szája idegesen megrándult s a pultnak támaszkodott, hogy palástolja feszültségét. Tudta, hogy itt nem áll meg a piszkálódás.
-Mégis mit zavarhattál volna meg? -kérdezte és érezte, hogy elindul benne a feszültség. Egyre nehezebben viselte az állandósulni látszó vitákat. A férfi benézett a hálóba, látta, hogy az ágy rendezett az ablak csukva van, majd a hátrébb található gyerekszoba ajtaján is benézett. Mivel mindent rendben talált, elindult vissza az ebédje irányába. Megállt az asszony elő tt és kutakodva lenézett rá.
– Honnan tudjam, mit művelsz te itt, amíg nem vagyok itthon? Mivel úgyis csak unatkozol egész nap, engem nem kényeztetsz esténként, így feltételezhető, hogy valahol kiéled magad. – vetette oda és látszott rajta, alig várja, hogy a felesége reagáljon mondataira, mert készen állt a lelket romboló vitára. Az asszony csak állta a mélyre fúródó tekintetet, tudta mi lesz ennek megint a vége, így nem szólt semmit. Lehajtotta fejét, várta, hogy a torkát szorongató gombóc lekusszon remegő gyomrába. – Nehogy azt gondold, hogy ennyivel lerendezted. – sújtott le még egy mondatával a férfi és leült megenni azt, amit az asszony ebédre főzött. A délután csendesen telt, nem szóltak egymáshoz a férfi az asztalnál dolgozott laptopján, a nő pedig a házimunkával foglalatoskodott. Később elment a két gyerekért az iskolába. Mire hazaértek a férfi elaludt a hálóban, így ők hárman, ahogy mindig is szoktak a nappaliban leckét csináltak vagy játszottak. A gyerekek nem voltak hozzá szokva ahhoz, hogy apjuk foglalkozzon velük. Csak arra volt képes, hogy a díványon fekve a tévét bámulta míg a két gyerek esetleg a szőnyegen, csendben játszik. Az volt a megrögzött ideája, hogy majd, ha! a gyerekek nagyobbak lesznek, majd akkor foglalkozik velük. Ezt mondta mikor megszülettek, de azóta legidősebb fia, már kilenc éves lett és most sem fordított rá gondot, hogy megtanítsa a gyereknek, mit kellenen tudnia ennyi idősen egy kisfiúnak, aki már majdnem nagyfiú. A hét éves lányát pedig nem emberi lénynek tartotta. Csak egy lánygyereknek. Úgy is bánt vele. Utasítgatta, parancsolt neki és folyton arrébb zavarta, ha a kislány a közelébe került. Gyerekei tartottak tőle, sosem mehettek hozzá, ha segítségre volt szükségük. Nem tudták milyen egy igazi apa. Az asszony elmondta fiának, hogy elmegy az esti misére, addig neki kell figyelnie a húgára, mert apjuk valószínű aludni fog. A gyerek bólintott, tudta, hogy mi a dolga, mert tisztában volt vele, ha anyja a misére akar menni, és húga otthon van, akkor apja úgysem vigyáz a kislányra, így neki kell vele lennie. Nem bánta. Eltévézgettek egymás mellett. Hat után megfürdette a gyerekeket, vacsorát adott nekik és gyorsan elkészült, hogy mielőbb indulhasson a kápolnába, hátha mise előtt eléri Benedek atyát. A két gyerek a mesét nézte mikor elindult otthonról és boldog volt, hogy lesz megint egy órája, amit békességben tölthet el, főleg, ha még az atyát is megtalálja. Mikor a még néptelen kápolnába ért, halkan orgonált a kántor, s csak két szerzetes imádkozott némán az oltár előtt. Leült a fal melletti székre, közel a sekrestye bejáratához, hogy észre vegye, ha kijön valaki, mert mindenféleképpen meg akarta keresni az atyát. Míg várakozott, hallgatta a reneszánsz dallamokat idéző zenét és hagyta, hogy gondolatai valahol messze, talán a fellegek felett járjanak. Pár perc telhetett el, mikor halk ajtónyitásra figyelt fel és eg néni jött ki, hogy a miséhez előkészítse amire a papnak szüksége lesz. Odasétált és megkérdezte, hol találja Benedek atyát. A néni mondta, hogy ha megy befelé, szól az atyának, ő csak várja itt kint türelemmel. Ismét újabb percek teltek el. Egyre többen kezdtek megjelenni hiszen a mise tíz perc múlva elkezdődik. Ekkor megjelent az ajtóban egy fehér ruhás, magas, tekintélyt parancsoló szerzetes, akit következő lépésénél vagy hárman körbe álltak s a komoly arckifejezés azonnal eltűnt az atya vonásaiból, csak csupa mosolygás és vidámság áradt az őt körbe vevőkre. Az asszony halvány mosollyal figyelte, mennyien szeretik azt az embert, akinek szinte minden mozdulatából áradt a szeretett. Megnyugtatóan hatott rá a látvány és gondolataiba azt remélte, az a bizonyos Benedek atya is ilyesmi kisugárzású szerzetes lesz. Megint behunyta szemét és várta mikor jön a néni szólni neki, hogy az atya várja, de már a mise is elkezdődött s a néni nem jelent meg. Az asszony csalódottan sétált a gyóntató elé, mert áldozni akart majd s mindig, ha tehette, előtte meg is gyónt. Csak ketten vártak előtte, így hamar sorra került s mikor benyitott a gyóntatóba a kedvesen mosolygós csupa szeretett atya fogadta őt. Örömmel gyónt meg nála s mielőtt kiment volna, vette a bátorságot és megkérdezte, hogy hol tudja elérni Benedek atyát, akivel muszáj beszélnie. A szerzetes kedvesen elmosolyodott és kissé mély, de kellemes hangján közölte, ő Benedek atya. Az asszony zavarba jött és először nem is tudta mit mondjon, hol kezdje, de a pap figyelmesen nem vette észre zavarát és mosolyogva mutatkozott be, mintha most lépett volna előszö r az asszony a gyóntatóba. Erre a következő pillanatban mindkettőjükből egyszerre buggyant ki a nevetés. Azonnal eltűnt a zavart feszültség a nő ismét leült az atyával szemben s úgy folytatták tovább a beszélgetést, mintha régi ismerősök lennének. Szóba került, hogy miért keresi ő ezt az atyát s mikor kiderült, hogy az asszony minek a birtokában van, az atya csodálattal fordult felé. Eddig még senkitől sem hallott hasonló történést. Abban maradtak, hogy egy következő alkalommal bemegy a beszélgető szobába hozzá, és feltárják ezt a nem mindennapi csodát. Mikor elbúcsúztak egymástól, mind a ketten úgy érezték, nincsenek már egyedül ezzel a fajta jelenséggel, ami eddig mintha csak nekik nyilatkoztatta volna ki önmagát. Az asszony szinte repült hazáig, olyan könnyednek és boldognak érezte magát. Csak este mikor a gyerekeket ágyba tette, várta a számonkérés, hogy hogy merte őt otthagyni a két gyerekkel estére, mikor neki az a dolga, hogy a gyerekeit lássa el, nem pedig este az utcán lófrálni. Majd miután minden lehetséges dologgal meggyanúsította feleségét, utána még a házastársi kötelességét is követelte a nőtől, aki tudta, hogy ha nem áll rá a dologra, akkor napokig terrorizálni fogja őt mindennel, amivel csak tudja. Túlnyomó részt a férfi volt az erősebb. Évekig így éltek, nem volt lehetőség a helyzeten változtatni. Már az elején el lett rontva minden.

“Ez az irány 6/1. rész” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Margit!
    Belemerültem ebbe a történetbe, megmártóztam benne, a maga zord és hideg lelkületű házasság és Isten felé fordulás attitűdjeivel. Az írás hangulata nyomasztó és roppant hiteles. Ez a hitelesség az, ami tovavisz az olvasni valón, felkelti az érdeklődést, és legyen bármilyen hosszú is az írás, az olvasó ott marad. Mint ahogy én is, és megyek is a következő részek felé. 🥀🍃🌟

  2. Kedves Margit!
    Kicsit furcsa lesz, amit most írok, de bevallom őszintén, én a harmadik részt olvastam el írásodból, és kíváncsi voltam az előzőekre. Hogy miért? Ennek több oka van. Az életed – mert úgy sejtem arról írsz – , s így főszereplőd sorsa, nagyon sokban hasonlít az enyémhez. Bolygatott ugyanakkor, hogy mi őrzött meg mégis a vallás útján, mi az az erő, mely nehézségeid közben Istentől nem eltolt, hanem felé emelt. Azt gondolom, hihetetlen feltöltődést találtál a vallásban, és azokban az emberekben, kikkel eképpen kapcsolatba kerültél. Most itt jelen esetben Benedek atyára gondolok. Az is érdekes, ahogyan ezt a testi, lelki terrort leírod. Volt részem benne. Megyek tovább, olvasom még a 2. részt. Szeretettel gratulálok! Éva
    ⛪️

Szólj hozzá!