Látni benneteket – Bagoly ül a pajta ormán (1/?)

Összes megtekintés: 37 

Bagoly ül a pajta ormán
(Családregény, részlet)
..-és akkor rákezdett egy dalra, amit még otthon hallott akkor, amikor még színes virágokkal a hajában táncoltak tó körül és mindenki szerette.
Sowa na gaju siada [*] A kocsisok megannyiszor elengedtek egy mélyről jövő, öblös “Kurva Isten bassza meg”-et akárhányszor Szerencs macskakővel kirakott utcáin kicsit oldalra biccent a ló és vele együtt a kocsi is, ami természetesen a ló hibája volt, na de az, hogy a kedves utasai kalapjairól és hajtókás kabátjairól minden kiemelkedő kő miatt az ő fejük búbjára csorgott az eső, az már felruházta az elázott vezetőket, hogy bokros bajszuk alól teológiai megállapításokat tegyenek.
-Adta az ég – rontott Łucja sártól csöpögő ruhájával, lelki és fizikális görcsöktől szenvedő testével a fa ajtónak. Egy koppanás, egy reccsenés, egymás hátán elpattanó kövek ciripelése.
-Ne csináld ezt velem! Ne most – csuklott el a hangja és ismét nekimeredt az ajtónak.
Délben kezdődött a -kurva- Istentelen állapot, pont amikor igényesebb emberek éttermekbe, igénytelenebb emberek pedig kocsmába húzódtak, így az utas kevés volt, de panaszkodásra való ok sokkal több. Nem tudták, hogy ez az idő még el fog tartani estig is, így akik -meg-tehették, inkább behúzódtak a pályaudvar kiugró homlokzata alá a hintónak nevezett tákolmányaival és egymásnak tüzet kínálva várták a szebb időt, azt a szebb időt, amikor az ember nem kíván köpködni és teológiai állásfoglalásokat tenni amikor csak megteheti.
I słucha kto z kim gada, [*] És dörgött az ég. Nem tudni, hogy a jóisten az átkozódók hatására-e vagy saját kútfőből jutott el addig, hogy azt az esőt, ami még a pályaudvar rusztikusan állást foglaló salakszínét is elkezdte kimosni miért pont most és miért pont ide küldte, de lettek leszármazottjai azoknak, akik ezen a napon öklüket az ég felé fordítva rázták göcsörtös bütykeiket az egek bömbölő arca felé, hogy megvallhassák mennyire is esett akkor az eső és mennyire is rossz lehetett kocsisnak lenni.
tu dzien, dzien, tu noc, noc [*] Szeged felől hömpölygött fel az Alföldet elsiratva ez a gigászi felhőmonstrum, áldást kínálva egyeseknek, hogy “Na végre mo’, ezt is megadta ja’ Isten”, kicsit megnyomva az “s”-t, és átkozásra adva okot másoknak, akik sosem jártak puska és tacskóhadak nélkül sárban és mocsokban.
tu bida, tu choc, choc [*] Akárhogyan is, okot adott ez az idő arra, hogy az emberek bezárkózzanak otthonaikba – jobb esetben – vagy éppen kézen fekvő vendéglátói egységekbe, ahol régi és új kapcsolatok leltek ismét egymásra, hogy csuron vizesen, leverten egymásnak intsenek két asztalkupéval arrébrból majd hogy a másik is ezt tegye, várva egy intést, hogy közelebb kerülhessen ismerőséhez.
Megadta magát az ajtó, a kövek tompán forogtak el egymás hátán ahogy helyet adtak az ajtó útjának egy kevés visszakodás után és most már a száradt és megsüllyedt széna és szalmaszálak közé vert az eső. Hogy azok – mint halottnak a csók – ismét olyan dúsak és napszínűek legyenek, mint annó hét évvel ezelőtt, amikor elhagyták ezt az egyébként is félreeső pajtát, először elhajtott állatai majd pedig pár nappal később a mellettük alvó tulajdonosaik.
i słucha kto z kim gada. [*] Igen, egy találkozás! Hogy megjöjjön az a bátorító intés és az éttermek vagy kocsmák sárfoltos lábtörlőit itató régen látott barátok önbizalomteljesen meginduljanak azok felé a piros arcoktól izzó, cigarettafüstös asztalkupék felé majd leüljenek és azt mondhassák “De régen láttalak, kedves”, majd erre jöjjön a válasz, hogy “én is téged, szervusz, hogy vagy?” és elinduljon az a rég elejtett fonal, amit most egy felhőszakadás emel fel az útpadka széléről és helyezi alávetettjeinek széttárt, még bizonytalan tenyérfodrai közé.
Było tam dwoje ludzi, oboje byli młodzi [*] És jönnek majd mások is, akiket most azok intenek közelebb magukhoz, akik csak pár perce érkeztek meg, kabátjuk aljáról még csordogáló esőcseppekkel, hiszen tudják, milyen volt ott, a sárfoltjait kissé feloldó lábtörlőn toporzékolni, amíg az ember meg nem lát egy ismerős arcot. Mert érzik azt a szívszorító empátiát, ami nélkül most ők is idegen emberek közé kényszerülnének, elnézést kérve és minél hamarabb szemkontaktust kerítve a kiszolgálóval, hogy ne legyenek annyira egyedül.
Tu dzień, dzień, tu noc, noc, tu bida, tu choc, choc [*] Łucja megemelte szoknyáját amit még a határon túlról adott rá anyja és igazította szemével haragos szívvel apja, hiszen azért mégis ismeri az illemet az ember. Sárga, fodros szoknyáját egy fekete színű posztósáv tartotta derekára, aminek végére Szilézia fekete sasát, mellkasára hímzett holdsarlós keresztjével varrták még fel valamikor. Amikor kérdezte, mindenki azt mondta neki, hogy valahonnan régebbről van, biztos valami nemestől kaphatta egyik kapósabb egyede a családnak. Most viszont ilyen távol a holdsarlós, keresztes szülőföldjétől, nem igazán érdekelte, kitől is való ez az időrágta posztó. Nem tudja, kié ez a tákolmány, azt meg mégannyira, hogy van-e bent valaki. Mezítlen talpát a valamikor büszkén dagadó szénára helyezi és egyfajta biztonságérzet tölti el viharverte szívét, mint amikor valaki hazaérkezik egy hosszú út végén. Vakon vezetve magát kerül beljebb ebbe az Isten adta menedékbe, miután meggyőződött róla, hogy senki sincsen bent és a feldúlt, szétdobált faléceken ad magának helyet, amiről nem tudta volna már megmondani, hogy mi is lehetett azelőtt, hogy szétverték.
oboje byli młodzi. [*] Megbeszélik, hogy legközelebb is találkoznak majd, – mint ahogy múltkor is megbeszélték ezt egymással – akkor már jobb körülmények között, ahol mindenki elhozza majd amiről az előbb beszélt, képeket a kedvesükről, kitüntetéseket amik a bátorságukat fogják majd tényleg bebizonyítani barátaik előtt vagy esetleg valami csecsebecsét, amit akkor találtak, amikor erre-arra élték életüket.
I tak sobie radzili, że dziecie będą mieli [*] Apró cseppekben pergett alább a falevelek kérlelő karjai közül az eső Jozef arcára. Amint kimosta szeméből az álmot az eső, az imént talált botjára támaszkodott, összeszedte maga körül mindazokat a tárgyakat, amiket hetek óta hurcol otthonról és zavaros tekintettel mérte föl az Alsó- (vagy felső volt az igazából?) Siskai tájat, ami ekkor még nem volt több, mint egy tölgyekkel benépesített erdő pár dombbal, távoli tanyaházakkal és valahol messze, nagyon messze egy éppen épülő vasútvonallal, aminek a túloldalán ott állt Taktaharkány. A tanyavilág védelmezője, ahová minden tisztességes tanyalakó ellátogatott legalább egy héten egyszer, hogy megfürödjék és templomba járuljék, kérlelve az Istent, hogy adjon szebb sorsot.
Tu dzień, dzień, tu noc, noc, tu bida, tu choc, choc [*] Łucja tenyerébe temette arcát, néha megrázva fejét amint azon gondolkodott, hogy hogyan tovább. A “tető” pár beszakadt foltján keresztül csorgott a víz a pajtába, medreket állítva fel maga alatt, egy mocsár tájképét tárva Łucja szeme elé, akárhányszor csak felnézett párás szemeivel. Elhatározta, hát eddig is napról napra élt, legalább ma már többje van, mint tegnap és egy kevés szikrát verve szívében egyet értett gondolatmenetével. Csavargatta haját, gyömöszölte érdes kezeivel, hogy mind az a víz és mocsok amit felszívott szalmaszőke haja, most inkább a mocsárvidék lápjait gyarapítsa, és akkor rákezdett egy dalra, amit még otthon hallott akkor, amikor még színes virágokkal a hajában táncoltak tó körül és mindenki szerette.
tu bida, tu choc, choc [*] Jozef kikerülve a tölgyfák óvó kezei alól megpillantotta azt a pajtát, ami előtt tegnap este is elhaladt, de nem volt bátorsága belépni, hiszen otthon úgy tanulta, hogy más jószága mellé nem fekszünk be engedély nélkül és mivel hangot sem hallott a rozoga tákolmány belsejéből, inkább az erdő ölére adta fejét. Most, amint a szélfúvás és a szűnni nem akaró eső egyre gyorsabban és egyre közelebb tolta a pajta ajtajaihoz, hangokat hallott. Azt gondolta csak képzelődik, de amint közelebb lépett a pajta résre nyitott ajtajához, megállt egy pillanatra és melegség töltötte el szívtájékáról végtagjait. Ismerte ezt a dalt. Nem akarta félbeszakítani ezt az angyali hangot, ezért kicsit állt még a résre nyitott pajta ajtaja előtt.
-Mindjárt vége. – gondolta.
És bebújva a pajta résre nyitott ajtaján meglátott egy nőt, akit életében még sosem látott, de a dal, ami odakint felmelegítette mégis azt súgta neki, hogy van valami kötelék közöttük. Ha nem is ismeretségi, akkor sorra véve, hogy mennyire távol van most hazájától és milyen nehéz szívvel, arra gondolt, hogy legalább körülményeit tekintve mégis ehhez a nőhöz tartozik, valami ködös, megfoghatatlan értelemben.
És ez a nő, egyik kezével a haját csavargatva, másik kezével sárban fuldokló szoknyája alját megemelve ugyan ezt gondolta, és halkan, de annál finomabban befejezte a dalt, amit otthonról hozott és ez az idegen szintén ismert.
że dziecie będą mieli. [*] [*] Bagoly ül a pajta ormán, Hallgatja ki beszél hozzá
Telnek a napok, telnek az éjszakák Kopog a szegénység, pendül a vágy hozzá
És hallgatja ki beszél hozzá
Volt két ifjú, így volt ám
Mindkettő életének hajnalán
Telnek a napok, telnek az éjszakák, Kopog a szegénység, pendül a vágy hozzá
És mind a ketten életüknek hajnalán..-
Beszélgetésükből
Jött az égi áldás
Telnek a napok, telnek az éjszakák Kopog a szegénység, pendül a vágy hozzá
És gyermekké vált az égi áldás

Szólj hozzá!