Egy az irány 2. rész

Összes megtekintés: 28 

Két hét múlva tudott ismét eljutni a kápolnába, de akkor csak egy délelőtti misére volt lehetősége beülni. Nem is gondolta, hogy ezen az alkalmon megkeresi Benedek atyát. Csak üldögélt és hallgatta a szentbeszédet, ami mindig erőt adott neki a folytatáshoz. Mise után kiültek a szerzetesek az oltáriszentség elé és a déli imájukat, zsolozsmájukat végezték. Az asszonynak volt ideje végighallgatni a dallamos kántálást s még az ima végeztével is üldögélt tovább a helyén. Nem volt kedve hazamenni. Ott érezte jól magát. Biztonságban, békességben. Hallotta, hogy mögötte neszezés van, de ö senkit sem zavart jelenlétével, így üldögélt továbbra is. Jó néhány perc telt így el, mikor érezte, indulnia kéne. Felállt, térdet hajtott és csendesen elindult kifelé. Mikor kiért a kápolnából, néhány lépés után szembetalálkozott Benedek atyával, aki éppen a kápolna előtt parkoló autóból szállt ki. Fehér reverenda ruhája most is rajta volt csak egy hosszú szövet kabátot terített vállára, hogy ne fázzon. Kopasz fején svájci sapka díszelgett. Az asszony elmosolyodott, mert egy hajós tiszt látványa jutott róla eszébe, hiszen még a testalkata is inkább egy masszív matrózéhoz volt hasonlítható. A férfi is észrevette őt és szélesen rámosolygott.
-Isten hozta nálunk kedves – üdvözölte – Hogy is hívhatom önt? – kérdezte.
-Marietta. – mosolygott vissza az asszony.
-Kedves Marietta, pont jókor jött, ha engem keres, máris tudunk beszélgetni, csak le kell pakolnom a holmimat. Vittem a mi Urunkat ide nem messze az idősek otthonában. – mondta kedvesen. Az asszony csak mosolygott a hallottakon. Sosem gondolta volna, hogy egyszer egy pappal fog beszélgetni az utca közepén. Szokatlan volt neki a helyzet. Az atya mellé lépett. – Jöjjön, nehogy megfázzunk itt. – mondta s elindult. A nő váratlanul lecövekelt..
-Atya. Nem tudok most bemenni önhöz. Ma csak misére jöttem, de így is tovább maradtam. A következő alkalommal feltétlenül bemegyek, hogy tudjunk beszélni. Ne haragudjon, most mennem kell.
-Jó. Semmi baj. – Mosolygott rá biztatóan a pap s kicsit furcsállta az asszony szemében vibráló aggódást. – Minden rendben van? – kérdezte érdeklődve.
-Köszönöm, minden rendben. Csak még haza is kell érnem és a gyerekeket is el kell hoznom az iskolából.
-Nagyszerű. Vannak gyermekei. Hányan vannak?
-Ketten. Kilenc és hét évesek.
-Boldog édesanya. – állapította meg mosolyogva. – Tudja mit? Csütörtökön imaóra után, hét órakor, jöjjön be és tudunk beszélni. Csak szóljon a sekrestyés néninek, hogy hozzám jött, majd ő jelzi nekem. Ez így jó lesz? – próbált készségesen lehetőséget keresni az asszony számára, pedig tudta, hogy egy találkozóját így le kell mondania.
-Igen. Köszönöm szépen. Jövök. – Mosolygott vissza az asszony és már indult is tovább, mikor hallotta még, hogy az atya utána szólt.
-Akkor várom. – csak bólintott egyet és sietett haza.
Csütörtökön pont hét órára ért a kápolnába. Megkereste a sekrestyés nénit, aki sietve eltűnt az ajtó mögött, hogy jelezze a papnak, jöttek hozzá. Míg várakozott, a nyugtató csendben érezte, hogy szinte gyógyítóan hat lelkére a levegőben áramló áhitat. Hallotta az ajtó mögül a közeledő lépteket, majd mikor megjelent Benedek atya, mosolyra késztette őt a pap rámosolygó arca. Mintha ez az ember folyton csak mosolyogna, amitől szemei huncut kis csíkká húzódtak. Egy pillanatra azon gondolkodott, hány éves lehet a férfi, mert arcbőre rózsás, feszes volt. Tekintete tiszta, átható, mozdulatai viszont lassú és meggondolt, ahogy beszéde és modora is. Nem tudta még megsaccolni sem, hány éves lehet. Azt gondolta persze, hogy ötvenen azért túl léphetett már.
-Isten hozta. Jöjjön csak be. – s kitárta a sekrestye ajtaját. – Előre megyek, hogy mutassam az utat. – mondta és a sekrestyén át egy folyosón keresztül bejutottak egy kis helyiségbe, ahol több ajtó is volt. Az egyiken benyitottak. Egy nagy tágas, napsütötte szobába léptek, ami telis tele volt a plafonig pakolva könyvekkel, a sarkokban, pedig hatalmas, zöldellő növények magasodtak. Kellemes olvasószoba tárult elé.
-Foglaljon helyet. – mutatott a szoba közepén álló asztal egyik székére az atya, ö maga pedig leült az asztal másik oldalára, az asszonnyal szemben. – Örülök, hogy itt üdvözölhetem nálunk kedves Marietta. Érezze jól magát. Itt mindig szívesen látjuk. Egy percig se aggódjon amiatt, hogy rosszkor jönne. Mert legfeljebb beáll közénk imádkozni. – mondta jókedvűen az atya és karba fonta mellkasán a kezét. Az asszony elnevette magát a feltételezésen, de nagyon jól esett neki, amit hallott.
-Köszönöm. -mondta kicsit zavarba esve. Még nem tudta, hogy viszonyuljon a helyzethez. Ez volt az első alkalom, hogy pappal szemben üldögél és beszélget, nevetgél. Ismeretlen volt számára a helyzet. Neki mindig felsőbbrendű lénynek számítottak az egyházi személyek, úgy gondolta, hogy szinte megközelíthetetlenek. Most meg egy fehér ruhás szerzetessel társalog egy könyvtárszobában, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Elmosolyodott magában. Az atya figyelte a vele szemben ülő asszonyt és megpróbált rájönni, mire gondolhat, hiszen látta, hogy a nőnek ismeretlen a helyzet. Meg volt szeppenve, kissé feszült is lehetett, de érzékelte, hogy lénye rendkívül nyitott az új helyzetre, ráadásul kedves, barátságos modora nagyon szimpatikussá tette. Felfedezte szép kék szemeiben a mélység vibrálását s tudta az asszony igazat mondott a múltkor, mikor azt állította, hogy hallja, valaki benne beszél hozzá. Tudta, hogy Ura, mindig a kicsiket, elesetteket szólítja meg. Nagy várakozással állt a feltárás elé. Kíváncsi volt, hogy ez az asszony milyen kapcsolatba lépett Urával. Mikor látta, hogy a kellemes arcon átsuhan egy lágy mosoly, érezte, hogy derű áradt szét bensejében.
-Tehát akkor mit szeretett volna megbeszélni velem? – kezdte és nagyon figyelt.
-Nem is tudom, hogy kezdjem el. Igazából, lehet, hogy csak én képzelgek. Nem tudom. – kereste a szavakat, mert úgy érezte, lehet, hogy csak rabolja az atya idejét.
-Az biztos, hogy mikor megtapasztaljuk, hogy Urunk szól hozzánk, akkor az először elbizonytalanít, mert eddig ugye ilyen élményben nem volt részünk. Viszont nem kell ettől megijedni, mert ebben az esetben mindig kellemes, jól eső érzés kerít hatalmába. – magyarázta kedvesen és átérezte, miért esik nehezére az asszonynak megfogalmazni mi van vele. Ez annyira bensőséges esemény tudott lenni. Egyben viszont felemelő is, hogy az ember szinte az egész világgal meg szerette volna osztani azt, ami vele történt. Az asszony csodálkozva pislogott a papra, mert pontosan azt hallotta, amit ő átélt a benne zajló beszélgetések alatt. Kezdett megnyugodni, hogy végre valaki tudja, érti mi történik vele. Hirtelen mintha szövetségesévé vált volna az atya, kinyílt bizalommal kezdte elmondani mi zajlott le benne. Szinte egy szuszra adta ki magából, hogy már hetek óta lebeg előtte egy kép, amin egy kertkapuhoz hasonlítható, boltíves bejárat látható, felette pedig egy tábla, amin egy szent neve olvasható. A háttérben, számára egy felismerhetetlen épület húzódik, mert olyan mintha az építményt valami függönyszerű lepel eltakarná, nem lehet kivenni tisztán a méretét, alakját.
-Értem. – bólogatott az atya elmélyülten. Néhány másodpercig hallgatott, majd felnézett. – mit szokott hallani? – kérdezte.
– Mintha sürgetnének arra, hogy kezdjek el intézkedni ezzel az épülettel kapcsolatban. Olyasmi, mintha nekem kellene valakinek a segítségére lennem. – próbálta megfogalmazni mit érez mikor ezt a képet látja.
-Akkor konkrétan nem hall utasítást, ha jól értem. -fejtegette tovább a hallottakat az atya.
-Azt nem.
-Ezt megelőzően nem volt olyan álma, amiben egy új tevékenységet kezdett el? Vagy valakivel nem csinált olyan feladatot álmában, esetleg egy képben a lelki szemei előtt, amit eddig nem végzett?
-Ilyen nem volt. Viszont láttam egy szent életéről szóló filmet, s az után kezdődtek ezek a késztetések.
-Melyik szentről szólt a film?
-Szent Rita életét mutatta be.
-Ő a lehetetlen helyzetek szentjeként volt számontartva az 1300- 1400 években. Rendkívül nehéz élete volt. Kemény férjjel, nehéz sorssal, de végül kitartásával és szeretetével meg Urunk segítségével legyőzte az akadályokat. Szép életút volt.
-Igen. Nekem nagyon tetszett a film. Főleg az volt megindító, hogy a saját nyomorúságos sorsa közepette is mindig segített minden rászorulón. Ez nagyon megfogott. Mintha bennem is elindított volna egy tenni akarás érzést mások felé. De nem tudom miben lehetnék én bárkinek is segítségére.
-Mindig adódik alkalom, hogy segítséget tudjunk nyújtani annak, aki erre éppen rászorul. Nem kell ilyenkor nagy dologra gondolni. A környezetében, ha szétnéz, biztos akad olyan, akin, ha csak lelki támogatással, de tud segíteni.
-Igen talán itt kell elkezdeni. Kicsiben. – bólintott az asszony.
-Látja milyen helyesen meg tudta fogalmazni a segítség nyújtás lényegét? Marietta, ön bölcs asszony.- mosolygott elismerően az atya.
-Áh! Dehogy! – legyintett a nő, de nagyon örült az elismerő szavaknak, még akkor is, ha tisztában volt vele, hogy csak udvariasságból kapta.
-Várjunk még pár napot, hátha világosabbá válik ön előtt ez az egész. Ha Urunknak dolga van vele, akkor meg fogja adni a megoldást is.
-Nekem? – nézett csodálkozva az asszony a szerzetesre, aki kedvesen felnevetett.
-Igen. Miért van ezen így meglepődve? Úgy gondolja ön nem kaphat ezekre a kérdésekre választ?
-Hát, miért pont én kapnék választ? Én nem vagyok senki. Mit tehetnék én bármilyen üggyel kapcsolatban is? – vonta fel vállait s el sem tudta képzelni, ő miből, hogyan adakozhatna. Tőle ugyan biztos nem vár semmit az Isten. Az atya hirtelen elkomorodott, ahogy kihallotta a nő szavaiból az önmagára irányuló lekicsinylő megnyilvánulást.
-Nincs olyan, hogy valakiről azt állítjuk, hogy ő senki. Isten nem személyválogató. Neki mindenki a gyermeke, akire Ő számít és akit szeret. Önt ugyan olyan alkalmasnak találja műve megvalósításához, mint engem vagy bárki mást. Minden ember érték, egyformák vagyunk. Csak kinek ez a dolga, kinek meg más. Ne értékelje le önmagát kedves Marietta. Aki ilyen bölcs meglátásokkal bír, mint ön, higgye el, alkalmas az Úr tervének megvalósítására is.
-Tényleg? – pislogott meglepődve az asszony, hiszen még sohasem mondtak neki ilyen vagy ehhez hasonló szavakat. Szinte kezdte érezni a felelősséget azzal kapcsolatban, hogy valahogy létre kell hozzon valamit, ami Istennek fontos lehet. De hogy pont őt választotta volna művének megvalósítására, azt nem nagyon tudta elhinni.
-Bizony. Hiszen már most is egy sikeres nő. – tört fel az atyából a megfogalmazás, mert zavarta, hogy az asszony így gondolkodik magáról. Felötlött benne, hogy a háttérben valami komoly zavar húzódhat. Megsajnálta a nőt
-Én?! – nevetett kínosan – Nem. Nem vagyok sikeres. Csak egy egyszerű háziasszony vagyok, atya.
-Igen. Na de ilyen fiatalon férje van, gyerekei vannak, otthona van. Van, aki ebben a korban még csak keresgél. Nem tart sehol. Ön pedig, már rég túl van ezen. MI ez, ha nem siker?- mondta és egyre jobban kezdte érdekelni ez az asszony, akinek fogalma sincs arról, micsoda érték már az is hogy él és létezik úgy ahogy van. Órájára nézett és látta, itt be kell fejezzék. Kezdődik az esti mise. -Innen folytatjuk legközelebb. Maradjunk ebben a csütörtöki találkozóban? – kérdezte.
-Nem tudom megígérni. Lehet, hogy eljövök. Ha tudok. -mondta és felállt. Az atya látta a tépelődést az asszonyon.
-Hozza el magával a férjét is, szívesen megismerkednék vele. – mondta és valóban kíváncsi volt, ki az, aki mellett így leírta magát ez a jámbor lélek.
-Ő, dolgozik ilyenkor. De a vasárnapi misén itt szokott lenni. Talán össze is találkozhatnak. – mondta és indult kifelé. Az atya kikísérte az ajtóig s abban maradtak, vasárnap a misén találkoznak. Az asszony elköszönt és kisietett a kápolnából.

“Egy az irány 2. rész” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Margit! Főhősöd tépelődései töltik ki ezt a részt, amiből nem is derül ki igazán, mi is az, ami foglalkoztatja. Álom? Mintha az előző részben sugallat, illetve szavak lettek volna.
    A címről, csak annyit, hogy az első részben “Ez az irány” a cím, itt pedig “Egy az irány”. Azt gondoltam ez nem is az a folytatás, mint amit keresek. 🙂
    🌺

  2. Kedves Margit! Itt választ kaptam az előző résznél feltett kérdésemre. Az útmutatás… ahogyan Te fogalmazod. Sok minden kérdőjel van még bennem, melyekre remélem választ kapok. Szeretettel olvastalak: Éva⛪️

Szólj hozzá!