Anita, a sas 5/3.

II. fejezet

Mendoza tábornok eközben az ökleire támasztott fejjel ült az íróasztalánál, és gondolkodott. „Most hogy legyek okos? Susanita Rita Vazquez ártatlan volt az ellene 3 éve felhozott vádakban. Viszont ez úgy derült ki, hogy a Nuestro Mundo-ba beépülve leplezte le az igazi árulót, még ha ő egyelőre nem is tud róla. Egyelőre? Vagy meg se mondjam neki? Végül is 3 évig a drogkartell tagja volt! És ha tényleg kartell-taggá vált közben? De nem… Veszélyesen élt… De vajon nem mi kényszerítettük bele ebbe a helyzetbe? Persze nem mi mondtuk neki, hogy a Nuestro Mundo-nál kéne kutakodnia, de ha én kerültem volna hasonló helyzetbe, biztos, hogy nekem is eszembe jutott volna ez a megoldás. Akkor viszont csak csodálni lehet a bátorságáért, hogy belevágott… Hector Ivan Leon azt állította, csapdába csalta a lányt… Ha a társa lett volna, biztos, hogy magával rántja, még akkor is, ha tudja, hogy nincs jelen. Vagy a saját tettét próbálta volna úgy bagatellizálni, hogy elmondja, nem is igazi katona volt, akit árulónak beállított, hanem a társa… Nem, hogy hihetném akár egy percig is, hogy Susanita Hector Ivan Leon társa lett volna! Hiszen most is milyen alázattal, de mégis büszkén állt előttem! Megalázkodásról, könyörgésről szó sem volt. Megpróbálta, hátha visszajöhet. Mikor látta, hogy nincs esélye, méltósággal viselte a vereségét… A La Picotá-ban hónapok alatt összeroppanna… Szerintem ezt ő is tudja, mégsem tett kísérletet sem a menekülésre. Pedig tudom, hogy velem el tudott volna bánni… A kijutása a bázisról persze már más kérdés lett volna. De ő sokkal büszkébb annál, semmint hogy gyáván megfutamodjon. Annak idején megértette, hogy mi vár rá, ha visszatér – most visszatért, és vállalta a korábbi szankciót. Nem, nem tartozhat tényleg a Nuestro Mundo tagjai sorába…”
Végül egy hosszú fél órát követően Mendoza tábornok döntött: hisz Susanita Rita Vazquez-nek és hisz abban, hogy tényleg katona maradt lelkében mindvégig, akármilyen ruhát viselt is azóta…
Megnyugodva, hogy jó döntést hozott, végre képesnek érezte magát végre arra, hogy az egyéb feladataira is koncentrálni tudjon. De előbb még felhívta Javier Eric Fernandez századost. Mikor a férfi bejelentkezett, a köszönés után egyből a lényegre tért:
– Százados, lenne holnap reggel egy feladat.
– Hallgatom, uram! –Fernandez katonás válasza eszébe juttatta, hogy Susanita Rita Vazquez is milyen bizalommal mondta ki neki az „uram” szót, pedig hát akkor inkább bírájának és bizonyos értelemben hóhérának érezte megát a tábornok, nem pedig a feljebbvalójának… De Mendoza figyelme nem kalandozott el sokáig, hanem folytatta is:
– Szóval holnap reggel 9 órára a fogdából fel kell kísérnie egy rabot az irodámba. Ő nem tudja, hogy még egyszer ki akarom hallgatni, mielőtt átszállíttatom a La Picotá-ba.
– Ki az, uram?
– A Nuestro Mundo egyik tagja… Anita Águila.
– Újabb beépíteni kívánt ember a kartell részéről? – kérdezte Fernandez. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.
Mendoza tábornok viszont elgondolkodott ezen a változaton is, hogy esetleg így próbálna a kartell kéme visszajönni, de gyorsan elvetette az ötletet. Elvégre sokkal kevésbé rizikós egy teljesen új embert bejuttatni az katonaság soraiba, mint egy onnan már kiutasított egyént visszaügyeskedni…
– Szóval Anita Águila az. – Mendoza kikerülte, hogy válaszolnia kelljen Fernandez kérdésére. – Bilincselje meg, és kísérje fel hozzám!
– Mennyire veszélyes? Vigyek magammal még őrt? – a százados.
– Nem kell még őr. Elég lesz egyedül is. Nem akar megszökni, tudom jól.
– Na, persze! Nem akar szökni…! Maximum mersze nincs hozzá. – állapította meg cinikusan Fernandez. Mendoza tábornok tudta, hogy a férfi téved, de nem igazította ki. Mindenesetre, ő esélyt adott a lánynak, ha mégiscsak beszélni akar Javier-rel, akivel valaha egy párt alkottak.
– Nem fog szökni. Tehát a feladat: felkísérni, beengedni az irodámba, és utána az ajtó előtt megvárni, míg hívom! Értette, katona?
– Igen, uram!
– Rendben. Köszönöm. – ezzel Mendoza tábornok letette a telefont.
Javier Eric Fernandez értetlenül nézett a telefonra. Nem tudta mire vélni Mendoza tábornok parancsát. De hát a parancs az parancs, így megvonta a vállát, és eszébe véste, hogy reggel 9-re már Mendozanál kell lennie a fogollyal.

— folytatása következik —

“Anita, a sas 5/3.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Ez igen rövid volt. Mármint ez a rész. Olvastam volna tovább, hiszen a legizgalmasabb résznél lett most vége. 😘

Szólj hozzá!