Lábad nyomát keresem II. rész Egy boldog év 2.

Összes megtekintés: 36 

– Valóban csak az éjféli vonattal akartok Pestre menni? – nézett Laci Pajára, lassan kifújva ajkai közül a cigarettafüstöt. A három barát Józsiék udvarán a szőlőlugas alatt borozgatva várta, míg a házigazda beáll az istállóba a fogattal, és elrendezi apja lovait.
– Hova sietsz? – ült az maga is közéjük, mert visszatérve meghallotta a kérdést.
– Nem sietek sehova, csak így menjünk bálba, hogy egész délután a porban ugráltunk? Azt hittem a húszórásival megyünk haza. Csupa kosz vagyok!
– A fene azt a városi füled -mosolygott a házigazda –, ott a dézsában a víz – mutatott a kút felé – csak most jön az igazi mulatság. Hajnalban szoktunk mi ilyenkor hazamenni…
– Cccc. Aztán« aludjunk a szalmakazalban, vagy mi? – toporgott Tomi, ki eddig csak hallgatta a beszélgetést.
– Mi bajod lenne? – nézett rá megbántottan Józsi – az én istállómban minden tiszta.
– Tomi úri gyerek Józsikám – vette észre a gazda szemében a megbántódást Laci –, csak paplanos ágyban tud aludni.
Nagyot nyújtózott, majd elnevette magát.
– No, rendben! Éjfélig elég időnk van mulatni, addig maradunk. Holnap meló«, haza kell mennünk! Este Paja edzésünk is lesz… – nézett a másik, hirtelenszőke fiúra.
– Ahogy gondoljátok – bólintott Józsi – de gyertek, vacsorázzunk meg a bál előtt! Igaz, a felvonulóknak főztek valamit, de az én vendégeim vagytok, én vagyok a vendéglátótok.

A művelődési ház ajtaján vastagon dőlt ki a cigarettafüst, s hangos zene tépkedte a dobhártyát. Odabent a bálteremben füzéren szőlőfürtök lógtak, és piros almák. Itt már nem csak cigányzene szólt. Felváltva szalonzenét játszott négy fiúból álló együttes.
– A sarokban az a pár a bíró és a bíróné – magyarázta Józsi a fiúknak. – Ha valaki gyümölcsöt lop és elkapják a csőszök – mutatott a népviseletbe öltözött hat lányra, kik árgus szemekkel lesve járkáltak a táncolók között –, fizetni kell érte.
A városi fiúk jókat mosolyogtak kárvallott férfitársukon, kit éppen akkor csíptek el a lányok, és húzgáltak a bíró pár elé.
– Jól viselkedjetek – nézett Laci két barátjára –, én egyikőtöket sem váltom ki!
Szemei körbe jártak, kereste azt, ki miatt hagyta magát meggyőzni, hogy maradjanak. Margit háttal a bejáratnak, barátnői körében ült, és éppen nagyon kacagtak ők is a kárvallott férfin. A lányok meglátták a délutáni táncost, szemük felvillant, de az Margitot kérte fel.
„Egy boldog nyár Budapesten,
száz boldog óra veled…”
A szaxofon édes, bús hangja betöltötte a termet, boldog, kipirult arcú párok ringatóztak a parketten.
– Meghívhatlak egy italra? – húzta a lányt néhány percnyi tánc után kézen fogva a büféhez.
Maga sem tudta, mi történik vele. Úgy érezte megbabonázta a nő, kinek különös zöld szemei vannak.

Laci korán árva lett, szüleit egy év alatt veszítette el. Több barátnője volt már, ki szerették a kedves, udvarias fiút. Anyáskodtak is felette az idősebbjei, elkényeztették. Talán azért, mert megadta a tiszteletet, nem kellett törnie magát nagyon a nők után, sokan boldogan vállaltak volna ettől többet, már csak azért is mert egy szoba-konyhás lakást örökölt. De Laci olyan kapcsolatra vágyott, milyent otthon látott. Szülei pedagógusok voltak, nem lettek gazdagok, egy élet munkája volt az apró ingatlan. Szerették volna ha fiuk egyetemre megy, ő azonban nem akart tanulni. Imádta anyját, apját, és elvesztésük hatalmas űrt hagyott szívében, de kétkezi munkát akart végezni. Így lett esztergályos. Nem bánta meg. A munka mellett elfoglalta magát a boksszal, és barátaival moziba, színházba jártak. Pártba akarta nagyon edzője beléptetni, mondván, jót tenne karrierjének, lehetne főállásban sportoló, de eddig sikerült ellenállnia. Apjával életében sokat beszéltek a háború utáni politikai rendszerről, és megvolt a véleményük, bár nem igazán hangoztatták. Itt vidéken is észrevette, hogy egymást elvtársazzák, elvtársnőzik a fiatalok.

S most előtte áll egy lány, kinek hangját alig érti a zenétől, és úgy érzi megfordult vele a világ.
– Menjünk ki – gondolta meg magát, és választ sem várva húzta Margitot ki az utcára.
A lány ment, hátrapillantva még látta, amint egyik bátyja kezét felemeli, jelezve, maradjon. Nem tartott az aranyszőke hajú fiútól, kinek simogatóan meleg, borostyán színű szemei vannak.
Megálltak a bejárat mellett, Laci rágyújtott egy cigarettára.
– Még a neved sem tudom…- nézett a ragyogó szemekbe.
– Margit. Szervusz. – nyújtotta kezét az, halványan elmosolyodva. – Szegfű Margit.
– Tehát illatos Margit – fogta meg az apró kezet a fiú. – Nagyon örülök kedves illatos Margit. Én Laci vagyok, Kürthy P. László hivatalosan, thy-nal.
Nézték egymást, szájukon csodálkozó mosollyal.
Ezen az estén kezdődött életükben egy új dolog, a nagybetűs szerelem, olyan, mely talán csak egyszer adatik meg az ember életében.
Egy évre rá eljegyzésüket ünnepelték, és következő év nyarán tervezték esküvőjüket, augusztus közepén.