Lábad nyomát keresem II. rész Egy boldog év 2.

Összes megtekintés: 36 

– Valóban csak az éjféli vonattal akartok Pestre menni? – nézett Laci Pajára, lassan kifújva ajkai közül a cigarettafüstöt. A három barát Józsiék udvarán a szőlőlugas alatt borozgatva várta, míg a házigazda beáll az istállóba a fogattal, és elrendezi apja lovait.
– Hova sietsz? – ült az maga is közéjük, mert visszatérve meghallotta a kérdést.
– Nem sietek sehova, csak így menjünk bálba, hogy egész délután a porban ugráltunk? Azt hittem a húszórásival megyünk haza. Csupa kosz vagyok!
– A fene azt a városi füled -mosolygott a házigazda –, ott a dézsában a víz – mutatott a kút felé – csak most jön az igazi mulatság. Hajnalban szoktunk mi ilyenkor hazamenni…
– Cccc. Aztán« aludjunk a szalmakazalban, vagy mi? – toporgott Tomi, ki eddig csak hallgatta a beszélgetést.
– Mi bajod lenne? – nézett rá megbántottan Józsi – az én istállómban minden tiszta.
– Tomi úri gyerek Józsikám – vette észre a gazda szemében a megbántódást Laci –, csak paplanos ágyban tud aludni.
Nagyot nyújtózott, majd elnevette magát.
– No, rendben! Éjfélig elég időnk van mulatni, addig maradunk. Holnap meló«, haza kell mennünk! Este Paja edzésünk is lesz… – nézett a másik, hirtelenszőke fiúra.
– Ahogy gondoljátok – bólintott Józsi – de gyertek, vacsorázzunk meg a bál előtt! Igaz, a felvonulóknak főztek valamit, de az én vendégeim vagytok, én vagyok a vendéglátótok.

A művelődési ház ajtaján vastagon dőlt ki a cigarettafüst, s hangos zene tépkedte a dobhártyát. Odabent a bálteremben füzéren szőlőfürtök lógtak, és piros almák. Itt már nem csak cigányzene szólt. Felváltva szalonzenét játszott négy fiúból álló együttes.
– A sarokban az a pár a bíró és a bíróné – magyarázta Józsi a fiúknak. – Ha valaki gyümölcsöt lop és elkapják a csőszök – mutatott a népviseletbe öltözött hat lányra, kik árgus szemekkel lesve járkáltak a táncolók között –, fizetni kell érte.
A városi fiúk jókat mosolyogtak kárvallott férfitársukon, kit éppen akkor csíptek el a lányok, és húzgáltak a bíró pár elé.
– Jól viselkedjetek – nézett Laci két barátjára –, én egyikőtöket sem váltom ki!
Szemei körbe jártak, kereste azt, ki miatt hagyta magát meggyőzni, hogy maradjanak. Margit háttal a bejáratnak, barátnői körében ült, és éppen nagyon kacagtak ők is a kárvallott férfin. A lányok meglátták a délutáni táncost, szemük felvillant, de az Margitot kérte fel.
„Egy boldog nyár Budapesten,
száz boldog óra veled…”
A szaxofon édes, bús hangja betöltötte a termet, boldog, kipirult arcú párok ringatóztak a parketten.
– Meghívhatlak egy italra? – húzta a lányt néhány percnyi tánc után kézen fogva a büféhez.
Maga sem tudta, mi történik vele. Úgy érezte megbabonázta a nő, kinek különös zöld szemei vannak.

Laci korán árva lett, szüleit egy év alatt veszítette el. Több barátnője volt már, ki szerették a kedves, udvarias fiút. Anyáskodtak is felette az idősebbjei, elkényeztették. Talán azért, mert megadta a tiszteletet, nem kellett törnie magát nagyon a nők után, sokan boldogan vállaltak volna ettől többet, már csak azért is mert egy szoba-konyhás lakást örökölt. De Laci olyan kapcsolatra vágyott, milyent otthon látott. Szülei pedagógusok voltak, nem lettek gazdagok, egy élet munkája volt az apró ingatlan. Szerették volna ha fiuk egyetemre megy, ő azonban nem akart tanulni. Imádta anyját, apját, és elvesztésük hatalmas űrt hagyott szívében, de kétkezi munkát akart végezni. Így lett esztergályos. Nem bánta meg. A munka mellett elfoglalta magát a boksszal, és barátaival moziba, színházba jártak. Pártba akarta nagyon edzője beléptetni, mondván, jót tenne karrierjének, lehetne főállásban sportoló, de eddig sikerült ellenállnia. Apjával életében sokat beszéltek a háború utáni politikai rendszerről, és megvolt a véleményük, bár nem igazán hangoztatták. Itt vidéken is észrevette, hogy egymást elvtársazzák, elvtársnőzik a fiatalok.

S most előtte áll egy lány, kinek hangját alig érti a zenétől, és úgy érzi megfordult vele a világ.
– Menjünk ki – gondolta meg magát, és választ sem várva húzta Margitot ki az utcára.
A lány ment, hátrapillantva még látta, amint egyik bátyja kezét felemeli, jelezve, maradjon. Nem tartott az aranyszőke hajú fiútól, kinek simogatóan meleg, borostyán színű szemei vannak.
Megálltak a bejárat mellett, Laci rágyújtott egy cigarettára.
– Még a neved sem tudom…- nézett a ragyogó szemekbe.
– Margit. Szervusz. – nyújtotta kezét az, halványan elmosolyodva. – Szegfű Margit.
– Tehát illatos Margit – fogta meg az apró kezet a fiú. – Nagyon örülök kedves illatos Margit. Én Laci vagyok, Kürthy P. László hivatalosan, thy-nal.
Nézték egymást, szájukon csodálkozó mosollyal.
Ezen az estén kezdődött életükben egy új dolog, a nagybetűs szerelem, olyan, mely talán csak egyszer adatik meg az ember életében.
Egy évre rá eljegyzésüket ünnepelték, és következő év nyarán tervezték esküvőjüket, augusztus közepén.

“Lábad nyomát keresem II. rész Egy boldog év 2.” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Drága Évike !
    Tudom ,hogy minden novellának meg kell adni a módját,de mi az olvasók,
    olyan kiváncsiak vagyunk.Szépen írsz és ahogy olvastam irásaidat tudom
    felfigyelsz a legapróbb dolgokra is.
    Tedd a kötelességedet ,mi kibírjuk!
    Szeretettel olvastam…Babu😘😘😘

  2. Kedves Barátaim!
    Örülök, hogy itt jártatok, és azt is, hogy olvastátok ezt a részt. A következő része a döntő, tulajdonképpen ennek a résznek egy kicsit hagyományőrző feladata van, a régi szüreti mulatságok hangulatát szerettem volna elővarázsolni. Ölellek Benneteket szeretettel: Éva

  3. Na, hát Évi, én is olvastam volna tovább, hiszen szinte eseménytelen volt ez a rész. Cselekmény nem igazán töltötte ki. Persze, azért folytatásos, hogy legyen mit kibontani, mint ezt a vékonyka szálon álló szépséges, tiszta szerelmet. Várom a folytatást! 🌸🌸🌸

Szólj hozzá!