Egy az irány 5. rész

Összes megtekintés: 84 

-Bejön kicsit hozzám? – kérdezte kedvesen s olyan halkan, hogy csak az asszony hallja. A nő alig észrevehetően bólintott és követte az előtte haladó atyát, míg a könyvtárszobába nem értek. A pap kihúzta neki az egyik széket, megvárta, hogy leüljön s már autómatikusan az asztalra helyezett egy csomag papírzsebkendőt. Leült az asszonnyal szemben és csendesen megvárta, hogy csillapodjon a keserű könnyáradat. Érezte, hogy ő maga is szenved a ki nem mondott fájdalomtól. Mindent leolvasott a vele szemben ülő arcáról. Érezte, hogy ez a lelki gyermeke valamiért közelebb van hozzá, mint bármelyik az összes közül, pedig alig ismerte. Türelmesen várakozott. Míg az asszony teljesen meg nem nyugodott, addig tekintetével finoman szeretgette a gyötrődő lelket, miközben azt érezte, pontról pontra énjébe vésődik a nő látványa. Kicsit meglepődött saját magán, de úgy könyvelte el, hogy ő is csak ember és akarva akaratlanul, észreveszi a szép teremtményeket Isten művében. Hogy elterelje éledező érzéseit, lágyan szólalt meg.
-Mi történt, hogy ilyen teherrel érkezett ma hozzánk? – kérdezte és szokásához híven, karba tette kezét. Az asszonyt ismét a sírás kerülgette, de erőt vett magán és visszanyelte. Csak pirosra sírt szemei láttatták, hogy mélyről jövő fájdalom van a háttérben. Elmondta, hogy mi történt fiával, mióta utoljára itt járt nála. Beszámolt férje viselkedéséről és hogy hiába kapott erőt odafentről, nem tudott élni vele, elveszítette a kitartást.
-Most akkor mégsem kísérte el férje a mai szentmisére? – tudakolta, pedig bízott benne, hogy megismerheti az asszony társát. Szívesen elbeszélgetett volna vele.
-Nem. Valahol az ország másik felében van. Este jön vissza. -hangzott a válasz.
-Hm. – csak ennyit tudott erre reagálni az atya, mert ami véleménye volt a férj hozzáállásáról, azt inkább megtartotta magának. Látta, hogy itt nagyon súlyos hitbeli tévedések vannak, komoly félremagyarázásokkal. Beszélgettek az asszony újabb felemelő élményéről, amit félálomban élt át, majd az atya kicsit bevezette őt, az Úr bölcs tanításának előszobájába. Láttatni akarta az asszonnyal, hogy fejlődni úgy tud, ha különböző nehézségi fokozatokat lép meg. Elmondta, hogy a kereszt hordozása, mindenhol ott van és bár fájdalmas, mégis cipelnünk kell sorsunkat, mert végül ezekben a dolgokban tudunk majd megszentelődni. Biztosította őt, hogy Isten továbbra is nagyon szereti és még ha nem is érzi, akkor is ott van mellette és vigyáz rá és saját maga is tapasztalhatja, hogy amikor szükséges, megerősíti és magához öleli. Ekkor az asszonynak ismét eleredtek könnyei, mert annyira vágyott arra, hogy érezhesse azt a fajta ölelést, amin keresztül a szeretet áramlik felé. Neki jó ideje, csak a követelőző és durva ölelés jutott. A pap érezte, hogy megint érzékeny pontot érintett és nagyon sajnálta, hogy ilyen alapvető dolgot kell ennek az asszonynak nélkülöznie a házasságában. El nem tudta képzelni, miért nem tud a férj ehhez a nőhöz normálisan viszonyulni. Búcsúzniuk kellett, az atyának jött a következő lelki gyermeke. Még váltottak néhány szót, mielőtt kiléptek volna az ajtón, amikor az asszony a rá váró nyomás újbóli megélésétől, ismét könnyezni kezdett. Azt érezte nem bírja egyedül tovább vinni azt a terhet. El akart szaladni, messzire bújdokolni lett volna kedve. Az atya állt előtte és fájdalmasan figyelte az egyre kétségbeesettebb tekintetet. El akarta zárni szívét a látványtól, de valami nem engedte. Inkább egyre jobban vonzódott az asszony felé. Hirtelen, ő maga sem értette miért tette, széttárta két karját és magához ölelte a nőt, aki erőtlenül omlott vállára, miközben úgy kapaszkodott a fehér reverendába mintha az élete függne tőle. Így álltak néhány másodpercig, amíg érezték, ahogy áramlik közöttük a tiszta szeretetből érkező erő, amitől a nő egyre jobban megnyugodott s váratlanul nyilalt belé a felismerés, hogy a kórházban megélt álmában ezt az embert látta, széttárt karokkal, ahogy őt várta és biztonságot nyújtott zaklatott lelkivilágának. Felismerő tekintettel nézett a papra, aki először értetlenül pislogott rá, majd mikor látta, hogy az asszony meglátta benne azt, akit álmában küldött neki a mennyei Atya, üdvözlő mosollyal nézett vissza az asszonyra. Még mindig ölelve tartotta őt.
-Most már minden rendben lesz? – kérdezte lágyan és tudta el kell engednie a nőt.
-Azt hiszem igen. – bólintott és lassan hátrébb lépett. – Köszönöm, hogy segít. Nagyon sokat jelent nekem. És ne haragudjon, hogy a saját borzalmas életemmel terhelem. – mondta kissé zavarba esve.
-Higgye el nem esik nehezemre, hogy amennyit lehet segítek. Ezért is vagyunk Isten szolgálatában. – mosolygott kedvesen. – Mikor jön legközelebb? – Kérdezte miközben nyitotta az ajtót, indultak kifelé.
-Nem tudom. Talán jövő héten hét közben.
-Ha gondolja, keressen meg amikor itt jár. És próbálja meg elhozni magával a férjét is. Szeretném meg ismerni.. – mondta és reménykedett benne, hátha jobb belátásra bírja az embert.
-Majd meglátom, hogy lesz. – válaszolt és mikor a sekrestye ajtóhoz értek, hálás mosollyal köszönt el az atyától. A pap halkan becsukta az ajtót, üdvözölte a következő lelki gyermekét, majd kért két percet, hogy felszaladhasson szobájába. Mikor beért szegényes birodalmába, ágya mellé térdelt, úgy imádkozott a falon függő feszület irányába Urához, hogy bocsássa meg neki a szívében és testében éledezni kezdő érzéseit.
A következő hetek csendben és beletörődött lelkiállapotban teltek. Az asszony négy napig volt fiával a kórházban, majd mikor már a gyerek tünetei szépen lassan elcsitultak, otthon tovább lábadozva még egy hetet saját szobájában töltött el. A férfi jóformán csak aludni járt haza, mert idegesítette az állandó inhalátorgép búgó hangja és folyton frászban volt, attól tartva, hogy a fia megint fulladni kezd. Egyáltalán nem bírta az ezzel járó feszültséget. Az pedig eszébe sem jutott, hogy feleségének ezekben a nehéz időkben támaszt kéne nyújtania. A gyereket nem lehetett terhelni azzal, hogy kimozduljon a házból, egyedül sem volt célszerű hagyni, így az asszony teljesen a házba zárva maradt hetekre, míg férje kedvére eljárogatott munka után a saját kis körébe, hétvégéken pedig vidékre utazott szintén az imakörével lelki napokat tartani. Egyik szombaton az anyósa egy napot velük volt, hogy segítsen az asszonynak a nagyobb bevásárlást elintézni és főzött addig helyette, de semmi egyébre nem maradt lehetősége. Nagyon nem is akart mást csinálni, hiszen teljesen maga alatt volt a teher egyedüli cipelésétől. Fáradtnak és kiszáradtnak érezte lelkét. Esténként csak nagy nehezen tudott elaludni, akkor is talán néhány órára, ha a férfi éppen nem követelte rajta a házastársi kötelességét. Már azt is úgy végezte, mint egy kiüresedett fazék. Kongott benne minden, érzései is rég elmúltak már. Biztos volt benne, hogy neki végérvényesen meghalt a lelke és érzelmi élete ezennel bezárult. Volt, hogy azt sem vette észre, férje mikor mászott le róla, csak feküdt és behunyt szemmel valahol máshol járt abban az órában. Már szépen tavasziasra fordult az idő, de napközben még elkelt a vékonyabb kabát, mikor fia ismét iskolába mehetett. A gyerekeket miután elkísérte a kapuig, haza ballagott és szinte kifordította az egész házat, mintha valami mocskos szenytől akart volna mindent megtisztítani. Függönyt mosott, ablakot pucolt, ágynemüket cserélt, szőnyeget sikált, tűzhelyet súrolt. Kora délutánra csillogott a fürdő és a wc helyiség, minden szoba patyolat tisztára kitakarítva, ő maga pedig kifulladva, de mégis mintha kicserélték volna, hevert végig a nappaliban. Érezte, hogy mindene fáj, mert lendületből dolgozott, talán a felgyülemlett feszültségtől akart így megszabadulni, ami úgy tűnt hatott. Majdnem elbóbiskolt, mikor arra riadt, becsapódott a bejárati ajtó. Riadtan ült fel. Férje épp az étkezőasztalra dobta táskáját és kérdőn nézett rá.
-Te mit csinálsz? – meredt az asszonyra, mint akit tetten ért.
-Elbóbiskoltam. – mondta és kábultan az ágy háttámlájának dőlt. Kicsit zúgott a feje és fájtak a karjai. Férje körbe nézett, mint aki azt keresi milyen felfordulásba köthet bele, de nem talált még egy hanyagul lehajított konyharuhát sem, így az asszony elé lépett.
-És miben fáradtál így el a nap folyamán? – kezdte a kötözködést.
-Kitakarítottam a házat. – Mondta és tudta, hogy vita lesz. Fel sem nézett férjére csak nyugtatgatta némán magát. A férfi leült mellé. Először nem szólt semmit, majd magához húzta az asszonyt s a következő percben minden érzelemkinyilvánítás nélkül elkezdte simogatni a nő mellét a ruhán keresztül. Mivel nem kapott semmi reakciót, váratlanul ellökte magától feleségét, felpattant és a riadt tekintettel rámeredő asszonyra rivalt.
-Te érzéketlen fatuskó. Rosszabb vagy egy guminőnél! Most mi a fasz bajod van? Nem tudnád egyszer elengedni magad és spontán viselkedni? Mi a picsára vársz? Most nincsenek itthon a gyerekek sem. Nincs este, hogy fáradtságra hivatkozhass! – Okádta a szavakat s szeméből határtalan gyűlölet lövelt az asszony felé.
-Te meg nem tudnál egyszer úgy viselkedni ,mint akiben még van némi emberi érzés? – vágott vissza és nagyon elege volt az ismét fellobbanó vitából.
-Veled nem lehet úgy viselkedni! Te csak ezt érdemled, hogy így bánjanak veled. De még ebből sem értesz! Az egész életemet így kell leélnem veled?! Könyörögnöm kell minden egyes alkalomért? – ordibálta tovább.
-Nem. Nem kell. Lehet ezen változtatni. Senki nem kényszerít téged erre, hogy így élj. – vágta a férfi képébe és már nem érdekelte, mi lesz a vége. Felállt és elindult szobájuk felé. Át kellett öltöznie, lassan indulni kellett a gyerekekért.
-Csak nem elköltözöl?! – kiabálta utána. -Már takarodhatsz is! Úgy húzd el a beledet, hogy soha többé ne lássam a pofádat! Hülye megkeseredett picsa! Még arra se vagy jó, hogy használjon az ember, mert egy adag szarba több érzés van, mint benned. – mondta és követte az asszonyt a szobába, ott mondta tovább a magáét.
-Ocsmány egy féreg vagy te az biztos. S lám semennyi ima nem segít rajtad! Sajnálom, hogy tőled vannak a gyerekeim. Remélem egyik sem fog hasonlítani rád. – vágott vissza és pulóverjéért nyúlt, de közben a férfi elkapta a karját.
-Egyszer úgy megverlek, hogy szarnak sem leszel jó, amiért visszapofázol még ráadásul. Más már rég kiverte volna a fogadat, te hálátlan buta picsa.
-Meglehet próbálni. De akkor feljelentelek! – állta a férfi gyilkos tekintetét, majd annyit érzett, hogy egy nagyot lök rajta férje, amitől elvesztette egyensúlyát, hátra tántorodott, de nem tudta megtartani magát és elvágódott. Tudta, hogy túl közel állt a radiátorhoz, aminek, ha neki esik, akkor szétveri a fejét a szélében. De már nem tudott visszalépni. Annyi ereje maradt estében, hogy mielőtt a radiátorra esett volna, kinyújtotta kezét és ellökte magát, hogy ne arra essen rá. Így a földre zuhant. Kicsit szédült s remegett keze lába. Egy másodpercre lepergett előtte az élete. Könny csípte szemét és érezte határtalan gyűlölet kezdett kialakulni benne a férfi iránt. Tudta, hogy innentől mindennek vége, közöttük. Sírni kezdett. A férfi megállt mellette.
-Na, kellett ez neked? Megmondtam, hogy tudd, hogy kell viselkedned. – mondta és elkezdte lábával lökdösni az asszony lábát.
-Ne érj hozzám! – mondta a nő és fel akart állni, de a férfi finoman a csípőjébe rúgott.
– Jó vagy te ott lent. Maradj csak ott. – mondta és tovább lökdöste most az asszony oldalát a lábfejével. Nem engedte felállni. – Te csak tartóztasd meg továbbra is magadat s majd meglátod mit kapsz érte. – közölte, majd váratlanul érte, amikor a nő hirtelen felállt. Ránézett és megütközve nézte a mélységesen eltávolodott tekintetet felesége könnytől csillogó szemében. az asszony csak meredt rá, látni lehetett a megrázkódtatást szemeiben, s kiolvasható volt belőle, hogy tudatában van annak, millimétereken múlt élete. A nő enyhe sokkot kapott.
-Te aljadék. – csak ennyit tudott mondani, majd felvette pulóverét és elment a gyerekeiért. Nem tudta hogy jutott el az iskoláig, az sem volt tiszta előtte, hogy mit beszélt a tanárokkal, csak annyi maradt meg benne, hogy hazafelé menet, elmondta gyerekeinek, hogy pár napra el kell menjen s itt fognak maradni apjukkal, de ne aggódjanak, mert biztosra vehetik, hogy a nagyi már este itt lesz velük. A gyerekek kétségbeestek, hogy anyjuk nélkül kell maradniuk, de érezték, hogy valami komoly dolog miatt megy el , így elfogadták, hogy pár napig apjuk és nagyanyjuk lesz velük. Mikor hazaértek, a férfi a laptopján dolgozott. Megjegyezte, hogy még mindig ott van az asszony, majd nem foglalkozott tovább velük. A gyerekek csendben játszottak a szobájukban, érezték a feszültséget odahaza. Az asszony elkészítette a vacsorájukat, lefedte, megbeszélte a gyerekekkel a reggeli teendőiket és néhány ruhát bepakolt magának, majd mielőtt kilépett a ház ajtaján ennyit mondott.
-Néhány nap múlva jövök. – és sietve beült a kocsiba. A férfi felugrott az asztaltól és utána sietett.
-Te hová mész? – s figyelte ahogy beül kocsijába. – Mit képzelsz majd én fogok helyetted a gyerekekkel foglalkozni?! – ordibálta a nő után, aki éppen indított.
-A te gyerekeid is, nem? – közölte és elhajtott. Míg szüleihez nem ért, végig sírta az utat, majd mikor megérkezett nem mondott semmit, csak bement régi szobájába, magára zárta az ajtót és addig sírt, míg nagy sokára el nem aludt.

“Egy az irány 5. rész” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Megrázó és borzalmas volt ez a rész is. Szörnyű, amikor egy emberből így kijön az állat. Nyilván nem volt mindig ilyen, hiszen valószínű, hogy szerelemből házasodtak össze. Sok mindent meg lehet bocsátani, de ez már rég túlment azon, ha mellette marad, az az életébe is kerülhet, hiszen semmi megbánást nem mutatott iránta. A lelki megaláztatás legalább olyan nehéz, mint a testi, ő meg mindkettőt elkövette. Meg kell szabadulni tőle!

    Szeretettel: Rita🌷

  2. Kedves Margitka! Mindenkinek megvannak a saját határai. Főszereplődnek pont most jött el az a pont, ahol megtalálta a szélét. Azért jó sokáig hagyta magát kizsákmányolni és gyermekeket is szült a kizsákmányolójának/tól.
    Én nem vagyok meglepve attól, hogy a gyerekeket hátrahagyta, hiszen abban a lelkiállapotban számára az egyedüli jó döntés ez. No, és a gyerekek számára is, bármilyen goromba is az apa. Főhősöd roppant gyenge, és önállótlan, képtelen a saját erejét összeszedni, hogy önmagának és gyerkőceinek biztonságot teremthessen. Az érzések megélése és az ebből fakadó érzelemváltozás kevés ahhoz, hogy elhatározásra jusson. Erőtlen elhatározásai után, mikor lesz itt határozott döntés? A papban látja a jövőt, a mítikus álmok utáni “beteljesedés” során, és szerintem le is fogja téríteni szegény papot, vagy megrendíti ez a magára maradt sivár és kihasznált lélek, aki támaszra vár.
    Szeretettel és érdeklődve olvasom a történetet, gratulálok hozzá! 💐

  3. Kedves Margitka! Végre egy jó döntés, melyet meglépett a nő. Ezzel a férfival egy percig sem lenne szabad tovább élni. Nekem az a furcsa, hogy a gyermekeit otthon hagyta, de nem vagyunk egyformák. Viszont a gyerekeknek legalább olyan rossz ez a környezet mint az anyának, és ők még nem is tudnak visszavágni. Most végképp meg vagyok zavarodva a főhőst illetően Margitka, várom a folytatást. Szeretettel: Éva⛪️🌻🌼🌻

Szólj hozzá!