Lábad nyomát keresem 4. Az ébredés

Összes megtekintés: 39 

IV. fejezet Az ébredés

– Ébredj, kedvesem!
A hang messziről jött, látni vágyta hozzá a drága arcot, ezért a kábaságot igyekezett magáról lerázni. A hirtelen mozdulattól, és a gyógyszer szagtól gyomra felfordult, öklendezni kezdett. Valaki megtámasztotta fejét, ajkát egy vesetálhoz tartotta. Nyitotta volna szemeit, de azonnal vissza is csukta, bántotta a vakító fehér szín. Ágya mellett valakik álltak. Köpeny, vagy ruha suhogott. Ez a gyógyszerszag…
– Lassan magához fog térni. Akkor ahogyan megbeszéltük….
– Rendben doktor úr.
A női hang ismerős volt. Pilláit most már óvatosabban emelte és végre megpillanthatta Margit arcát, ki aggódó tekintettel fölé hajolt. Szemei vörösre sírva, arca megvékonyodott.
– Mi… mi történt?
Teljesen felébredt, de mikor fel akart ülni iszonyatos fájdalom hasított teste alsó részébe. Nem bírt megmozdulni. Lenézett a paplanra, és érezte szívébe, agyába jeges rémület kúszik.
– Nyugodj meg, drága!
Margit hangja lágyan szólt, ő azonban mást akart látni. Kezével kapkodva hajtotta fel a takarót, és iszonyattal tekintett két vastagon bepólyált combjára.
A lány visszahajtotta a paplant, és könnyek között suttogta:
– Baleseted volt Lacikám, nagy baleseted.
Nem válaszolt. Nem tudott válaszolni, a sokk lebénította. Fejét félrefordítva próbált emlékezni. A vonat, az ugrás… De képtelenség! Ez bizonyára egy rossz álom! Sportol, korlátokat ugrik át, munkába menetelkor járdaszélen egyensúlyoz, vele nem történhet ilyen! Nem, nem nem!
A lány könyörögve kérlelte, látva a hatalmasra tágult szemeket, és ijedten hallgatta a hangos, hörgés szerű szuszogást:
– Mondj valamit, kedves… Nincsenek fájdalmaid? Aggódunk érted, mindenki….
Nem mondta, a főorvos kijelentette elege van a napi jövés-menésből, a legközelebb családtagjain kívül senki sem jöhet a fiúhoz. Ő magyarázta, legközelebbi családtagjai… szülei nem élnek, és kik bejöttek volna hozzá mind barátai, munkatársai…
Az orvos nem tudta kit szánjon jobban, a beteget, ki a kettes kórteremben lábak nélkül fekszik, vagy ezt a lányt, sírástól kivörösödött szemeivel.
Laci arcán könnyek peregtek. Nem, nem álmodik. Ez a baleset … Mi lesz most? És Margit?, kinek zokogása csak növeli kínjait. Nem kell, hogy sajnálja, nem kell, hogy sajnálják! Eltolta a kezet maga mellől.
– Menj … haza! – lökte magából a szavakat rekedten. – Senkit sem akarok… látni. Senkivel nem akarok beszélni. Tűnj innen!
Az utolsó szónál már kiabált, mire egy nővér feje jelent meg az ajtóban. Belekarolt a zokogó lányba:
– Jöjjön kedves! Hagyja pihenni a vőlegényét!
Margit visszapillantva követte engedelmesen, odakint bátyjára támaszkodott. Alig bírt járni, testileg, lelkileg megviselte ez a néhány nap, és most Laci dühkitörése. Igaz, mondta az orvos, kiszámíthatatlan lehet a reakciója, de még sosem hallotta kiabálni.

– Mit szándékozol tenni kislányom?
Az apa szomorú arccal nézett elgyötört arcú lányára, ki naponta járt a kórházba Lacihoz, míg az altatásban feküdt. Margitnak volt ideje gondolkodni a vonaton, bár úgy érezte, halálosan kimerült és agya csak egy visszatérő lemezt pörget: ez nem a valóság, ez nem a valóság, két hónap múlva esküvőre mennek, ott állnak a pap előtt….
– Mire gondol édesapám? – sóhajtott.
Tudta miről akar apja beszélni vele, de egyszerűen nem akarta hallani.
– Mi lesz most veletek?
Várható volt a kérdés, elkerülhetetlen. Apjára nézett. Felelnie kell. Családja hetek óta a sátoros lakodalomra készül, tartozik nekik annyival, elmondja hogyan döntött. Menyasszonyi ruhájához jövő héten veszik a méretet. Nála a válasz nem volt kérdéses egyetlen percig sem.
– Amint lehet, megtartjuk az esküvőt.
Hangja határozottan csengett. Apja szája széle megremegett. Fogalma sem volt, mit mondjon lányának. Nem akarta baját tetézni, de úgy érezte az képtelen átlátni saját helyzetét. Ő nem azért taníttatta, hogy neki kelljen eltartania egy ….. nyomorékot. Szíve hatalmasat sajdult, mikor az aranyszőke fiú arca jelent meg előtte, kit annyira megkedvelt. Látta, ahogyan vállán a kukoricával teli zsákkal ruganyos léptekkel halad felfelé a padlás lépcsőjén, és Margitot forgatja boldogan az udvar közepén eljegyzésük napján. Ezt a fiút nem lehet nem szeretni, pedig az ő szívét nem könnyű meghódítani….. De egy életre elkötelezni magát mellette, hogy ne babakocsit, hanem tolókocsit tologasson…

“Lábad nyomát keresem 4. Az ébredés” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Eva!
    Elrettentő jelenet ez az első találkozás!
    Nem beszélve a Laci borzalmas meglepetéséről!.
    Még így is, egy novellán keresztül is érződik a kín a fájdalom,és egy nagy
    büszkeség,-hogy ne zavarják őt.
    Elgondolni is borzalmas!Szépen megírt történetedhez szeretettel
    gratulálok…..Babu
    💗💗💗

  2. Az igazi szeretet nem lát mást, csak amit szeret. Szépséges ez a történet, a tragédiával együtt. Várom a folytatást. 😢

  3. Kedves Éva!

    Ez valóban nagyon megrázó és fájdalmas történet. Nem is értem, hogyan lehet lelkileg elviselni egy ilyen traumát, hogy egyik napról a másikra, egy fiatal, életerős férfiből egy nyomorék legyen, ráadásul végérvényesen.

    Szeretettel: Rita🌷

  4. Kedves Évi!
    Szívszorító történetet hoztál ma nekünk. Remélem a fiú túléli ezt a nagy meg rázkodtatást, amihez emberfeletti erő kell. Szurkolok nekik. Nagyon várom a folytatást.
    Szeretettel Rózsa🌹

Szólj hozzá!