Mózes Karola elherdált szépsége—-2[1]

Mint vinnyogó sirályok méltóságos serege, már a horizontra lépett az alkonyat, s ahogy jött a hullámok hátán, körös-körül szűkre húzta elszédült emberek szemének a határt. S már éppen harmadszor, mióta tengerre szállott a hatalmas acélfészek.

Mózes Karola a fedélzetre jött: középen megállott, s hogy állóhelyben ringattassa magát, a lábát egy kicsit széjjelvetette. És szemével kirepült a tengerre. Felette a drága két láb s a derék, erőben izzott, s szép szőke feje előtt széles hullámokban hajlott meg a tenger. Később a korláthoz ment kecsesen, mintha őt nézné a világ. Aztán fejét lehajtotta, s mosolygott szépen, hogy a hajó zúgó erejében sok ölnyire habbá verődik a rengeteg zöld víz.

– Ó, be jó volna ilyen habban fürödni minden reggel: patyolat selyem lenne a bőröm, s kábulna tőle, ó ne vígy Uram a kísértésbe – s akkor egy meleg sugár végigfutott a mellén, fogai kicsillantak, s hirtelen beleült rengetős hajószékébe. A művészet bohó “angyala” pedig elejébe repült, s mondatta vele, amint jön emitt:

– Négy nap múlva ott leszek. S aztán mozit játszom, szépen, jaj, be szépen. És lesz hírem, pénzem, nevem újságokban, s reszketni fog a hideg angol, ha kezemet az övében felejtem, csak úgy, egy kicsit… – s akkor ide-oda nézett, mert erősen szerette volna megkérdezni valakitől:

– Ugye, szép vagyok?

Vele szemben egy szakállas orosz dőlt a korlátnak, s lopva meg-megnézte a Mózes Karola lábát, s bizony szakálla ellenére is olyan érzése volt, hogy jó lenne vagy közelebb, vagy távolabb menni ettől az édes kísértettől. A leány észrevette:

– No, ettől megkérdezem; de mégsem. Ha legalább szakálla nem volna, ó, vén bolond – s amint így vette s dobta a gondolatait, hirtelen egy olasz jött arra: úgy húsz körüli csak, s nagy fényes szemű. Szinte indulatosan az olaszra nézett:

– Most, most ettől megkérdezem – készülődött a leány, de csak azzal maradt, sőt, amikor a szép fickó melléje ült, s talán egy kicsit közel is, selyemsálját összébb húzta a mellén, s továbblibbent, mint egy gangos zerge.

– Vad, de szép – szorította fogát az olasz. Hunyorítva a szakállas is utánanézett:

– Hej, a dupla keresztre mondom: nem is kéne soha más.

Mózes Karola önfejűen, szépen kacagott:

– Én magyar leány vagyok, velem nem lehet csak úgy…

Sötétséggel betelt minden határ. A mélységben s a magasságban s mindenütt misztikus zsoltár igéi szálltak, mit morogva imádkozott a tenger. Éjfélkor nyugati szél jött, s ahogy erősödött, a hullámok igazodtak hozzá. S a hajó, mint mogorva vitéz, táncolni kezdett a nagyvilág báltermében, hol puha zöld víz a szőnyeg, s hol a nagy lámpa – biza egyszer úgy, mint máskor – idejében kialszik.

Hanem Mózes Karola hatalmas masinák előtt mozit játszott álmában. Forró vérében pihegett a tenger felett, s lába alá került a takarója.

Szép vagy, ó be szép vagy, Mózes Karola.

Hajnalra aztán szelídebb lett a tenger, s a határok megnyílottak: a szem útja fáradtan beleesett a végtelenbe. Csak víz mindenütt, le mélyen, ki tudja meddig? És levegőég, fel azon, ki tudja meddig? S középen csak imbolygó fekete pont a hajó, ami gépekkel imádkozik az életéért. És az ember?- egy meleg sóhaj.

Mózes Karolának pedig mindenkinél melegebb lehelete volt. Hozzá még tiszta is, mint a szűz barát pohara, s száján a százesztendős bor mámoros íze. Ilyen asszony nélkül olyan lenne a világ, mint a koldus muzsika nélkül – különben nem szólok semmit.

Az olasz sem szólt, sem az orosz. Egyedül a szemük meredt, már amikor láthatták a lányt. Hanem mire négyszer nyílott a hajnal, ennek is vége szakadt.

S akkor Mózes Karolának kigyúlt a szeme, és felsóhajtott:

– New York, te leszel az én városom – s itt olyan érzés jött rá, mire illene sírni, ha tudniillik rá is érne az ember, befutván kedves Amerikába.

A nagynénije várta, s ahogy kézhez kaphatta, nyakába is borult illendőképpen. Utána egy széles szájú, kicsi fekete ember is megcsókolta – igaz, hogy japán volt, de a nagynéni ura, s így a csókolás jussát nem lehetett elvenni tőle.

Szép autóba ültek: a japán elöl a kerékhez, s ők urasan hátul.

Az asszonynak nagy kerek okuláré volt az orrán, s mögüle szerényen csillogott a szeme, ahogy furcsa házasságát magyarázta:

– Tudod, lelkem, először nem akartam hozzámenni, mert olyan kicsi, s csúnya is szegény. De aztán egyszer igen furcsán nézett rám, s a szemem láttára számokkal bebizonyította, hogy a felesége kell lennem.

– Én ezt nem értem, néni drága.

– Ugyan én se, de éreztem, hogy igaza van, mert nagyon okos, borzasztó okos.

– Aztán szereti?

Yes. Ó, igen. S ami a fő: jól keres: tudod, excellent businessman.

Mózes Karola egy kicsit lehűlt, s láthatólag elgondolkozott: más világ, más szerelem.

De már hazaértek, s csak ketten maradtak, mert a japán a garage-ba vitte gépkocsiját. Nem is jött haza, csupán este, s akkor is úgy járt-kelt, mint egy csendes holdkóros.

Bizonyosan Szent József-házasságban élnek – gondolta néha a leány, de egyébként nem sokat hányta-vetette ezt a témát, inkább a várossal ismerkedett minden idejében. Egyszer-kétszer elszédült a Broadway-n az esti fénytől, s ilyenkor úgy érezte, hogy a világváros szédítő méretei között elvész, mint mákszem az őserdőben. Hanem a népség, ami színesen és színtelenül hömpölygött végig a színházak lámpái alatt, egyelőre nem tetszett neki.

– Üzleti gerjedelem az orcájukon, s egyébként kíméletlenek, hogy letaposnák az embert. Aztán savanyúan elhúzta a száját:

– Szent Isten!, ezek a férfiak: egy részük fonnyadófélben, más részük száraz humor, s aki egyik se, az pocakos,és kopasz. És a nők? No, azok mások, csak cifrábbak s igen patikaszínűek.
Folytatom.

“Mózes Karola elherdált szépsége—-2[1]” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Kitti!
    Karola tudja ,hogy mit akar csak rosszul forgolódik.
    A tanulatlan szépségek ilyen hálóba esnek bele a legtöbbször.
    Köszönöm szépen Kitti kedves a soraidat!
    Szeretettel láttalak………Babu😃😃😃

  2. Kedves Éva!
    Kis buta perszona ,aki meg akarja fogni az Isten lábát!
    De egy kicsit nehéz dolog kedves Évike. Majd elválik!
    Köszönöm szépen a figyelmedet!
    Sok szeretettel…Babu😊😊😊

  3. Nahát, ez a Karola! Tudja egyáltalán mit akar? Vagy, hogy mit is keres? Kissé, mintha nárcisztikus hajlamai lennének az ártatlannak… 😀 Várom a folytatást. 🌺

  4. Kedves Babu! Úgy látom, főhősödnek semmi sem egészen jó, a világban mi körülveszi, csupán magát látja tökéletesnek. Vajon rájön-e, hogy a szépség nem minden, s mint minden annyi más, múlandó? Várom a folytatást! Szeretettel: Éva🌊🌊🌊

Szólj hozzá!