Az utolsó igazi gyerekkori nyár 8.rész

Gombázás, rókaluk és a pöffetegek

Elegem van- megyek gombázni.- jelentette a ki a mama. Ez nem gyakran szokott megtörténni, de Monika tudta a mama hívni fogja őt magával. Bár nagyon unta a gombázást, mindig elkisérte a mamát.
Mentek a szokott helyekre kosárral, kiskéssel. először le a vadasba. Monika itt elszórakozott azzal, hogy harangvirágot keresett, ami elég ritka és védett is, de errefele itt – ott azért található. A harangvirág, amelyet hivatalosan kockásliliomnak hívnak, nagyon szép. Lila harangocska amelyen valóban kockák vannak. Persze mindig csak megcsodálták, sosem tépték le.
Itt már minden helyet bejártam, menjünk tovább- kérte a mama.
El is indultak a Kövesd fele vezető úton.
– Jaj, jaj, mi ez? Jajongott Monika.
– Mi? Kérdezett vissza a mama, de amint hátranézett ledöbbent. Monika egyik lába combig egy lukban volt.
– Nicsak rókaluk- állapította meg a mama, majd kisegítette Monikát. Mentek tovább a vadászházhoz. A mama sietett volna , hiszen gombázási lázban égett, de Monika bizony csak sántikált. Viszont itt szeretett lenni, mert amíg a mama gombát szedett, ő az egybemaradt agyaggalambokat kereste, meg üres sörétestöltényhüvelyeket. Az agyaggalambokat remekül tudta használni csészealátétnek,de hozzávagdosni a szomszédház falához sem volt rossz móka.Ugyanis itt szoktak a vadászok lőgyakorlatot tartani. Aztán a mamával átmentek a töltés másik
oldalára, a szivattyúház felére. Monika itt céltalanul lézengett, már nagyon unta az egészet, mikor is egy nagy fehér labdát látott meg a gazok között. Odament és meglepve látta, hogy az egy nagy gomba, sőt a közelben még hármat talált. Azonnal hívta a mamát.
– Mama, nézd csak mit találtam?-mutatott a gombákra.
– Hűha, hiszen ezek pöffeteggombák, frissek, és kirántva nagyon finomak- mondta a mama.
Ezzel óvatosan min a négyet a kosárba tette.
– Mehetünk is haza, ez mindent megért – és megvidámodva el is indult. Monika még mindig sántikált, de örült, hogy végre hazafele tartanak.
A fiúk ezalatt otthon azon mesterkedtek, hogyan is tudnák észrevétlenül feltörni Monika kincsesládáját. Megtalálták a módját. Óvatosan lecsavarozták hátul a ládikó pántjait, és máris kedvükre turkálhattak a ládikó kincsei között. Bánatukra számukra csupa jelentéktelen dolgot tartalmazott. Volt benne néhány gyűrű, egy nyaklánc, amit Mónika még az édesanyjától kapott. Ez utóbbi nagyon szép volt. Aranyozott, porcelán medállal, amely szintén aranyozott foglalatban volt, és rózsák voltak ráfestve. ezekenkívül még volt itt két piros hajfésű, néhány hajcsatt, pár cécsko. A cécskokra nagyon fájt a fiúk foga, de nem merték ellopni a ládikóból, inkább óvatosan visszacsavarozták a pántokat, és kimentek játszani az udvarra, gondolataik akörül forogtak egész nap, hogy honnan vehetnének ők is cécskot, majd pitykövezni kezdtek.
Monika a mamával a nánai út fele jött haza, mert a mama még ott is remélt találni néhány gombát, sampinyont, és hazafele még a barátnőjénél, Irénnél is megállt. Beszélgettek egy sort, majd a mama hagyott ott egy kis gombát rántottához, és elindultak végre hazafele.
Otthon a mama kirántotta a pöffetegeket, rósejbnivel, amit a fiúk lazán csak lóselyemnek neveztek, és tatármártással igen finomak voltak.

“Az utolsó igazi gyerekkori nyár 8.rész” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!