Az utolsó igazi gyerekkori nyár 10.rész

Összes megtekintés: 164 

A cserebere meghiúsult

Másnap a fiúk nagyon várták anyjukat haza a munkából, de addig is csinálniuk kellett valamit. A szomszéd fiúkat most kerülték, nem akartak velük találkozni, hiszen egy szem cécskojuk sem volt. Inkább otthon játszottak. A kertben üldözték egymást. Monika szívesen játszott velük, de amikor kidugta az orrát a kamra mögül:
– Au- jajdult fel. Libor egyenesen orrba lőtte parittyával.
– Ez nagyon fájt, lábadt könnybe Monika szeme.
– A fiúk ijedten nézték.
– Nem vérzik?- kérdezték a fiúk, és lelki szemeik előtt már a nagy verés lehetősége mutatkozott.
-Nem, mondta Monika, de iszonyúan fáj.
– Visszaadhatod, nyújtotta feléje Libor a parittyát.
– Ugyan, játszunk csak mást-javasolta Monika, még mindig görnyedten, sajgó orrát tapogatva.
Elmentek hátra a körtefák alá és elkezdtek egymást körtével dobálni. Persze ezek hullott körték voltak, tottyadtak, olyanok amilyeneken a darazsak lakmároztak, és az erjedt gyümölcstől megrészegülten repkedtek ide – oda. Monika pont vállon találta Csabát.
– Jaj, most hogy veszem le a pántos alsótrikóm, a mama leüt, ha megint bekoszolom.- siránkozott Csaba.
-Á, megoldjuk, – mondta Monika és óvatosan lesegítette Csabáról a pántos trikót. Futottak is tovább játszani.
– Védd magad- kapta fel Csaba a kapát, és vívópózba helyezkedett. Libor sem restellte magát, felkapta a gereblét. Egymásnak estek. A szerszámok nyelei derekasan csattogtak, amikor is
rövid vívás után hangos jaj hangzott el. Ma már a második.
– Jaaaj!- ordított fel Libor.
Csaba rémülten hátrált. Látta, amint Libor a szájába kapja az ujját. Csaba azt hitte valamelyik fogát ütötte ki, nagyon megijedt, a fogaikkal el kell számolniuk a mamának, a mama mindig megkérdezi: na ma kinek fingotta ki a a bábaaszony a fogát?
– Mutasd, mi történt? – kérdezte Monika.
Libor kivette az ujját a szájából és egy hatalmas vérhólyag éktelenkedett rajta.
– Na, ez nem semmi. – mondta Monika. Tibor fájdalomtól torzult arccal bólogatott.
– Inkább menjünk be, és társasozzunk bent.- folytatta Monika.
Így is tettek, és ebéd után egykettőre két óra lett, tudták Zita nemsokára végez a gyárban. Magukban számolgatták az időt- Még bemegy a játéküzletbe, vesz cécskokat az plusz egy óra, háromkor már lesznek cécskojaink, persze csak, ha megtartja az ígéretét.
Ez némiképpen vigasztalta a gyerekeket az elszenvedett fájdalmakért.
– Hoztál, anyu? – estek neki a fiúk mindjárt az ajtóban.
– Hoztam, hoztam, csillapította őket az anyjuk, de vajon jó gyerekek voltatok e ma?
– Mint a kis bárányok- mondták egyhangúlag.
– Nézd , anyu még a trikómra is vigyáztam – mutatta büszkén Csaba a pántos trikót.
– Látom, ügyes vagy- mondta Zita és négy csomag cécskot húzott elő.
– Mindenkinek hoztam- mondta.
A gyerekek örömujjongásban törtek ki, és rögtön fel is bontották a csomagokat és elkezdték lánnccá fűzni a cécskokat.
– Este kimegyünk csereberélni- határozták el egyöntetűen.
Ámde este Istiék nem jöttek ki, amint azt a szomszédoktól megtudták, színházba mentek a szüleikkel. A gyerekek csalódottan lézengtek az iskolautcában.
– Most mitévők legyünk? – néztek tanácstalanul egymásra.
– Menjünk haza, kezdődik a Majka – határozták el egyöntetűen, és hazamentek nézni a tévében a világűrből jött kislány történetét. Monikát ez már nem érdekelte, korábban már látta ezt a részt. Leült olvasni, ám nem sokáig volt nyugta.
– Jégkrémre vágyom- sopánkodott Jani.
– Monika, elugrasz nekem jégkrémért az üzletbe?- fordult a lányhoz.
Monika aggódva tekintett ki az ablakon, már kezdett sötétedni, ám tudta ellent mondani felesleges, úgyis addig fogja nyaggatni , míg el nem megy neki. Kapta a táskát a pénzt, és elindult. Az üzletbe kétféleképpen lehetett eljutni. Egy közelebbi úton a két temető között, ahol nem volt közvilágítás, vagy pedig a hosszabbik, de világosabb úton, egészen ki az iskoláig, majd az utca másik felén egy darabig visszafele.
Monika a temetők közti utat választotta, A halottaktól nem félt. Egykettőre beért az üzletbe, megvette a jégkrémeket és sietett vissza, ugyanúgy a temetők fele. Ámde most már sötétebb is volt, mint amikor elindult, és langaléta nagyfiúk jöttek vele szembe, valószínűleg gimisek. Monika szorongva várta a velük való találkozást, de azok az utcácska felénél így szóltak:
– Nem ugrunk be gyertyát gyűjteni?- és egymás után átlendültek az öreg temető kőfalán. Monika most már nyugodt szívvel ment tovább.
Amikor hazaért már a fiúk ágyban voltak és Anita is. Már mindnyájan aludtak. Csak Jani toporgott az udvaron a jégkrémre várva. Monika gyorsan lemosakodott, bebújt az ágyba,az ablakon keresztül még egy darabig látta a kinn pislákoló zseblámpát, majd ő is elaludt.

“Az utolsó igazi gyerekkori nyár 10.rész” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Bizony, akik egy kicsit idősebbek, és nem számítógéppel játszottak, azok veszélyesen éltek. Köszönöm az olvasást. Üdvözlettel: Mária

  2. Nagyon veszélyesek voltak ezek a játékok, akár egymás szemét is kilőhették, kiszúrhatták volna. Nem tudom, hogy mi az a cécskó, mégcsak nem is hallottam. Izgalmas rész volt.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!