KÜLÖNLEGES KARÁCSONY 4/4. rész

Összes megtekintés: 98 

Reggel Bianka nem kel korán. Lustálkodik, és még mindig vár. Arra gondol, hiába hagyta nyitva az ajtaját. Csak tudott uralkodni magán Csongor, mert nem látogatta meg. Mindegy. Talán nem mutatott felé egyértelmű jelzést. Ma majd okosabb lesz. A reggelit megint közösen dobnák össze, és akkor majd érthetőbben próbálja kimutatni a maga akaratát. De túl erélyes se lehet, mert fél, hogy elriasztja. Erős férfi érzékeny lélekkel. Csak óvatosan, inkább ész érvekkel lehet meggyőzni. Kilenc körül bújik ki a szobájából csak úgy lazán, egy vékonyka köntösben. Hátha összefut vele, és a kinézete is segít a meggyőzésben. A folyosóra lépve a férfi szobája felé pillant. Semmi mozgás, így inkább a konyha felé irányítja lassú és még álmos lépteit. Főz egy erős kávét. E nélkül nem létezik. Kell ahhoz, hogy igazán kipattintsa a szemeit, hogy képben legyen a világgal és önmagával. Csendben, egyedül elkortyolja. Gyanúsnak találja azonban a házra telepedő hatalmas mély csendet. Semmi nesz. Még a saját lélegzetvételét is hangosnak érzékeli. Csongor is tud ilyen sokáig aludni? Végre igazán kipihenhette magát. Vagy miatta nem jött elő? Együttérzésből és figyelmességből? Hagyta őt pihenni? Azért már felkelhetne, mert neki megkordult a gyomra. Megnézi. Elindul a vendégszoba felé. Halkan kopog. Nincs válasz. Picit erősebben kopog, erre sincs válasz. Óvatosan nyit be, nehogy olyan helyzetbe találja, ami zavaró lehet. Mondjuk ép öltözni készül, és mezítelen. De már az ajtónál megtorpan. A földbe gyökerezik a lába a meglepetéstől. Az ágy beágyazva, Csongor pedig sehol. Az asztalon egy cédula.
Ne haragudj! El kellett mennem. Mindent nagyon köszönök. A kabátot elvittem. Amíg hordom, biztosan eszembe fogsz jutni. Utána meg a fáról lecsórt gömb fog rád emlékeztetni. Soha nem foglak elfeledni.
Örök hálám! Csongor
Ez meg mi? Még egyszer végig olvassa, mert hiába ejtette ki a szavakat, nem volt képes elsőre megbirkózni a tartalmukkal. Mi az, hogy el kellett mennie? A tekintete fátyolossá válik. Végre valaki, aki iránt tényleg érzett valami rendkívülit. Akinek a közelsége gyorsabb dobbanásokra késztette a szívét. Ha csak egy pillanatra érintette meg a bőrét, őt elöntötte a forróság. Olyan felszabadult volt vele, és boldog, mint eddig még soha senkivel. Talán csak gyerekként a szüleivel. De az meg már a múlt homályába veszett. Jó volt újra érezni valami hasonlót. Olyan igazi szépet, amitől pillangók repkedtek a bensőjében. Tudja, hogy minden ismerőse felelőtlennek titulálná, ha tudnák mit tett. Beengedett a házába egy hajléktalant, sőt még éjszakára is ott tartotta. De teljes mértékben megbízott benne. A szeme végig fut a lakás értékein. Minden meg van. Ezek szerint jól érezte. Csak a saját holmiját vitte magával. Biztos nem akar visszajönni. Pedig neki annyira hiányzik. Máris hiányzik. Talán többet kellett volna adnia magából. Elmondani neki, mit tervezne vele. Ő ki akarta emelni abból a kegyetlen és embertelen élethelyzetből. Itt tartani. Tudjon munkát keresni, és visszaállni a dolgozó emberek közé. Hogy értékelni tudja önmagát, és legyen ereje elviselni egy ilyen nő tekintetét, mint ő. Hogy el tudja fogadni, őt is lehet szeretni. Hogy semmivel nem kevesebb, mint akárki más. Nem csak a pénz számít. A belső értékek sokkal többet érnek. … Meg kell keresnie. Gyorsan meleg ruhát rángat magára, egy téli bakancsot, és már rohan is az autójához. Irány a park, ahol először meglátta. Igen ám, de most nem látja sehol. Először a kocsival lassan megy körbe a területen. Karácsony van. Minden kihalt. Sehol egy járókelő. A parkra is a némaság és a fátyolosan ereszkedő köd a jellemző. Még kutyát sétáltató gazdi sincs sehol. Senki olyan, akitől esetleg érdeklődhetne. Nem találja, ezért kiszállva, gyalog járja be a teljes park környékét. Nem érez fáradtságot, pedig ennyit sulis kora óta nem kutyagolt. De teljesen hiába való volt az egész. Csongor nincs sehol. A pad, amin tanyázni szokott üres, elhagyatott. Bianka leül rá. Vár. Hátha megérkezik a srác. Már vagy két órát ült a hideg délelőttben, fázik és éhes, de a férfi nem tűnik fel. Pedig figyelmesen járatja a fejét minden irányba. Talán nem is jönne ide, ha meglátja őt. De eszébe jut valami. Gyorsan haza hajt. Levesz a fenyőről egy fehér szalagot. Először egy gömbön is gondolkodik, de azt utána mégse viszi. Még a gömb miatt valaki más elvinné a padról. A szalagot ugyanis visszaérve a pad támlájára köti. Nem csinál szép masnit, ne tűnjön fel másnak. Csak úgy egyszerűen csomózza oda. Biztos benne, ennyiből Csongor tudni fogja, ő itt járt, kereste. Olyan szép meghitt pillanatot töltöttek a fenyőnél. Emlékezni fog rá. Megismeri a szalagot. Ő is onnan vitt el egy díszt emlékbe. Tuti tudni fogja. Még ül egy kicsit a kopott padon, de hiába. Van egy ötlete. Elmegy a baráthoz a kórházba. Jani szinte biztos volt benne, a nő keresni fogja Csongort. Látta előző nap a tüzet a szemében. Ezt Csongornak is kifejtette, aki már délelőtt tiszteletét tette nála a kórházban. Nem régen ment el. Ezt a megérkező Biankának is elmondja. Sőt azt is, hogy ha addig nem találna rá, holnap délelőtt újra jönni fog látogatóba. Legalábbis azt ígérte. Csekély vigasz a lánynak, de úgy gondolja, hátha pont elkerülték egymást. Ő akkor várhatta a parkban, mikor Csongor a barátjánál volt. Visszaautókázik megint a padhoz. Csongor nincs sehol, de a karfára kötött fehér szalagnak is lába kélt. Megint marad egy kicsit, de már annyira fázik és éhes, hogy haza indul. Luxuskocsijával útban hazafelé sok minden megfordul a fejében. Ő már nem bírja se a hideget, se az éhséget, pedig alig volt kint, és este jót vacsorázott. Mit kellett akkor sokszor a férfinak átélnie, aki már hosszú hónapok óta él az utcán. Konkrétan mióta az autóját is összetörte. Addig legalább abba meghúzódhatott. Most viszont borzasztó lehet élelem nélkül ócska ruhákban a süvítő, mindenhová befurakodó szélben. De arra is gondol, hátha megtalálta a szalagot, és visszajött hozzá. Most viszont ő nem volt itthon. De reménykedik. Hátha várja a kapuban. Hazaérve viszont elszáll a maradék remény apró szikrája is. Csongor nincs sehol, és nyoma sincs annak, hogy kereste volna. Legalább indulás előtt elindíthatta volna a kamerákat. Akkor tudná, ha a férfi itt jár. De így semmit nem tud. Ha ő kötötte le a padról a szalagot, most a kapura tehette volna. Abból tudná, hogy itt járt. Szomorúan megy be a lakásba. Elkészíti a srác által még este bepácolt húst, eszik pár falatot. Megrak egy dobozt az ételből, és újból útnak indul. Hátha. Már szürkület van, de nincs szerencséje. Visszaül a kocsiba, megy pár kört a környéken. Megint nem talál egy árva lelket sem, akitől kérdezhetne. Hová tűnt a környék összes hajléktalanja? Azelőtt pedig volt belőlük jó pár. Megint a padhoz tér vissza. Már késő este van, de hiába ül azon a nyavajás padon. Már azon gondolkodik, kitől kérjen segítséget. Van pár ismerőse a szociális gondozók között, hisz nincs egy éve, hogy hivatalból ő is védett egy hajléktalant. Gyilkosságot akartak a nyakába varrni. Nem volt igaz, könnyedén győztek a perben. De győzelem volt egyáltalán? Az a férfi is az utcán élt. Lehet jobb sorsa lett volna, ha elítélik. Állandó lett volna az ellátása, és nem fagyoskodott volna a hidegben. De az egy budai kerület volt. Lehet azok a szociális gondozók nem is ismerik az ittenieket. A rendőrséggel meg nem kerestetheti. Nem bűnöző. Csak őt nem tudja elfogadni. Szomorúan indul haza. Ha ezt elmesélné valakinek, mivel töltötte a karácsonyát, hát valószínű mindenki kinevetné. Ő viszont nehezen éli meg. Nem tud túllépni a történteken. Neki meg kell találnia Csongort. Alig alszik valamit. Karácsony másnapján korán kel. Eszik pár falatot, tanult az előző napból, csomagol a kórházban lévő Janinak is, és újból elindul. Messze áll az igazi önmagától. Kialvatlan, a szemei alatt fekete karikák, és lehangolt, elgyötört. Annyira szeretne összefutni Janinál Csongorral. Megint nincs szerencséje. Az ételt odaadja a barátnak, és beszélgetnek Csongorról. Jani csak megerősíti a nőt abban a hitében, ez a pasi normális és tisztességes, csak a körülmények játszottak ellene. Bár maga is tehetett arról, hogy lecsúszott, de nagyon szerette a volt feleségét. Ma már biztosan másként csinálná. Több mint egy órát tölt Bianka Jani mellett, de Csongor nem jön. A lány elmegy. De a kórházból nem távozik. Leül a folyosóra vezető ajtó mellé, belülről. Innen jól rálát a bejáratra, de őt csak az veheti észre, aki már beléptt rajta. Még egy órát üldögél, mikor komótosan belép Csongor. Azonnal egymásra néznek. El is indulnak egymás irányába. Csongor lehajtott fejjel a zsebében matat, ahogy Bianka elé ér. Csak állnak egymással szemben. A férfi továbbra is lehajtott fejjel, elcsukló hangon kérdez.
-Ezt te hagytad a padon? -Kiveszi a fehér szalagot. Szépen fel van tekerve kis karikába.
-Igen én. Kerestelek. Miért? … Miért mentél el? -Emeli fel a férfi állát hüvelyk és mutató ujjai közé fogva. A szemébe szeretne nézni. -Nem voltam elég jó hozzád? -Csongor azonban kerüli a tekintetét.
-De. Túl jó voltál. Addig akartam eljönni, amíg nem fáj. Amíg érzelmek nélkül meg tudom tenni. -Mondja nagyon halkan.
-És sikerült? -Kérdezi Bianka érdekes éllel a hangjában. Ezek után tudni szeretné, mi lapul a srác keble alatt. Kemény rideg szív, vagy egy érző lélek.
-Nem. Nem sikerült. Vissza is mentem délután, de te nem voltál sehol. Azt hittem, tévedek. Hogy félre értettem a jelzést.
-Egész nap téged kerestelek. Tegnap több időt ültem a padodon, mint amit te! Vissza kell jönnöd! Lakhatsz nálam, és ha rendezettek lesznek a körülményeid, könnyebben találhatsz munkát. Segíteni szeretnék.
-Rajtam?
-Igen! Rajtad! Hidd el, megérdemled!
-Jó. Talán megbeszélhetjük, de először megnézem a barátomat.
Bianka vele megy. Nem hagyja ismét eltűnni. A látogatás után haza mennek, és a hazaúton végig egyezkednek. Csongor csak úgy vállalja a maradást, ha majd kifizetheti a lakbért az első fizetéséből. A nő rábólint, de nem ír róla szerződést. Eszébe sincs betartani ezt a megállapodást. Inkább segít a munka keresésben. Ő a neten keres, Csongor az újságban. Már másnap mindketten ráakadnak ugyan arra a hirdetésre. Bianka nyújtja a telefonját, Csongor felhívja a számot. Kiderül, régi ismerőse, egy volt osztálytársa keres főszakácsot nívós éttermébe. Az előző hirtelen külföldre ment. Már másnap kezdhet is, ami azt jelenti, a két ünnep között Csongor már dolgozik. Bianka segít neki mindenben. Vesznek oda való ruhákat, meg amire hirtelen szüksége lehet. Ő viszi, és megy érte éjjel. Csongor végre egy boldog ember benyomását kelti. Visszatér az életkedve. Még Szilveszter éjjelén is örömmel dolgozik. Bianka hajnali kettőkor hozza haza, és még aznap éjjel meglátogatja a férfit a vendégszobába. Tudja, a srác nem mer kezdeményezni, de talán már az ő közeledését el tudja fogadni. Már erősödött annyit a lelke. A belső énje. Vékony selyemhálóingébe csendben közeledik. Megemeli Csongor takaróját, mellé bújik a hatalmas ágyba. Átkarolja, és fejét a szőrös mellkasához szorítja. Már van akkora önbizalma Csongornak, nem akar menekülni az érzések, és a vágyai elől. Sőt, valami egészen mást akar. A nőt, aki első pillanattól tetszik neki. Olyan gyengéden tudja átölelni erős védelmező karjaival, mintha pillangót tartana a kezében. A csókja olyan lágy és vággyal átitatott, Bianka majdnem elolvad az erős karok között. Megtörténik az, amiben a férfinak már évek óta nem volt része. Az igazi mámor pillanatát éli át egy gyönyörű, és számára fontos nővel. Ez az éjszaka többet adott neki, mint amit valaha is remélt. Az igazán jó pedig az benne, nem korlátozódik erre az egyetlen alkalomra. Csak a szoba lesz másik. Bianka hálójában alszanak a továbbiakban, és nagyon boldogok együtt. Az első fizetéséből viszont Csongor törleszteni szeretne. Így szólt a megállapodásuk, és ő ezt nem felejtette el. Ezen a kettőjük között szövődő gyönyörű szerelem sem változtathat. Ő tartja az ígéretét. Szép összeg. Sok mindenre elég lehet. Mikor a nő felé nyújtja a teljes összeget, az eltolja magától.
-Nem kérhetek pénzt azért, mert a vendégszobában egy sporttáskában az emlékeid őrized. Még annyi mindenre van szükséged. Telefonra, ruhákra. Vedd meg azokat, és segíts a barátodnak egy igazi jó albérletet keresni. A mi öreg garázsunk a hátsóudvaron nem kifejezetten otthonnak való. Már elég jól felépült, elboldogul egyedül, és ő is dolgozni szeretne. Beszélgettem vele tegnap. Ő mondta.
-Jó. Segítek neki. Megérdemli. De, ami utána marad a pénzemből, az a tiéd. Párként élünk. Ne alázz meg azzal, hogy nem járulhatok hozzá a kiadásokhoz. Ne tedd ezt! Ne akard, hogy el kelljen mennem! Már nem menne újabb sérülés nélkül. Szeretlek! -Átöleli Biankát, és megcsókolja. A szemei ismét könnyben úsznak, de ez nem a szégyen, hanem a boldogság könnycseppjei. -Mindent neked köszönhetek. Különösen azt a férfit, aki most vagyok. Nélküled nem történt volna ez meg velem. Most is ott volnék, ahol rám találtál. Abban a parkban, a kopott padon.
-Nem csak én adtam. Kaptam is tőled, nagyon-nagyon sokat és szépet. Érzéseket, törődést és igazi boldogságot. Ezt együtt tettük ilyenné. Közösen értünk el ide, és közösen kell, hogy folytassuk! Mindkettőnk akaratára szükség volt, és a továbbiakban is szükség lesz!
Átölelik egymást, és önfeledten csókolóznak.

 

“KÜLÖNLEGES KARÁCSONY 4/4. rész” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Rozika!
    Igazi, romantikus történettel örvendeztetted meg olvasóidat.
    Volt benne egy kis izgalom, de a végére minden a helyére került, és ez így van jól.
    Szeretettel: Kata

Szólj hozzá!