Az utolsó igazi gyerekkori nyár 12.rész

Összes megtekintés: 172 

A Javorina

Másnap reggel a gyerekek hasukban a kásával, összedugták a fejüket és kiötlöték, hogy ma bizony elszöknek otthonról. Mindenki a kiselejtezett hajóról beszél az utcában. Nekik azt látniuk kell.
– Kimegyünk az Istiékhez játszani, és lehet elugrunk a kutyaszorító utcába is- mondták a mamának. Mamának fájt a feje, nem is bánta, ha a gyerekek elmennek kicsit otthonról, úgyhogy könnyen rábólintott.
– Csak ne a transzformátornál legyetek megint- figyelmeztette őket.
– Nem dehogy mama, vágták rá könnyű szívvel, hiszen tudták már mi a tervük.
Azzal, amilyen gyorsan csak tudtak elhúztak otthonról. Kis kerülővel az öreg utca felé vették az irányt. Hamarosan ott is álltak a sajtosnál, ahol a tejgyár szennyvize ömlött a dunába. Itt mindig sok volt a hal és a halász is. De a halászok rendszerint este vagy kora hajnalban jöttek. A homokos part üres volt, a fürdőzők nem szenvedték azt a bűzt ami itt volt. A gyerekeket ez nem zavarta, Végre saját szemükkel látták a kiselejtezett Javorinát.
– Menjünk fel a hajóra- javasolta Libor.
És máris caplatni kezdett a térdig érő vízben, felkavarva a homokot és a vízben uszkáló sajtdarabkákat. Mónika undorodva indult utána, Csaba még kényesebb volt, de a kaland ígérete legyőzte benne az ellenérzéseket. Elindult ő is. Egykettőre a rozsdás lánchoz értek, itt volt leeresztve a vasmacska. Felkapaszkodtak a láncon óvatosan egymás után fel a hajóra. Amire nem számítottak az az volt, hogy a hajó oldalra billent a gyerekek súlyától. Egy pillanatra megijedtek, de amikor minden fent voltak és körbenéztek királyul érezték magukat.
– Fú, ez remek. Játszunk Szandokánosat.- kiáltotta Libor- Szandokán, Szandokán- állt neki máris dalolni a sorozat híres slágerét, ami a kert végéből mindig a tévé elé hívta őket.
– Először talán derítsük fel a terepet, nézzünk körül- jegyezte meg óvatosan Csaba.
– Igazad van- vágták rá a többiek. Azzal nekindultak bejárni a kis hajót.
– Ennek dupla fala van- döbbent rá Mónika,- ezért nem süllyednek el a vashajók. Azzal máris oldalvást befurakodott a két vas közé, egy darabig ment, majd megelégelte és kijött. Leereszkedett az alsó szintre, ahol a hajó bele volt dőlve az iszapba. Hirtelen valami víz csorgott fentről. Felnézett és látta Libor szórakozik vele.
.– Megállj csak, kiálltotta. Lady Marianna vagyok, te meg a gonosz Bruck. Meglátod mindjárt itt lesz értem Szandokán és megment a kezedből.- így kezdtek Szandokánosat játszani.
A játék hevében észre sem vették, hogy mások is közelednek a hajóhoz, amikor meglátták a nagy fiúkat visszahőköltek
– Kik vagytok? – szerezte vissza lélekjelenlétét Monika.
– Jani vagyok a Javorina kapitánya – húzta ki magát a rossz külsejű fiú, ő meg a barátom Robi, mutatott a másik rosszképűre. Ti meg valami tücskök. Menjetek innen haza- utasította őket ellentmondást nem tűrő hangon. A gyerekek jobbnak látták engedelmeskedni, figyelembe véve az erőviszonyokat.
– Majd máskor visszajövünk- vigyasztalták egymást a hazafelé vezető úton.
– Ez így is jókaland volt, majd máskor eljövünk az apukáddal, akkor majd senki nem küld el innen minket. Legalább mondhatjuk hogy játszottunk a híres Javorinán. Istiéket ide sosem engednék el.
– Minket se engedtek el- jutatta eszükbe Monika. Erre sietősebben kezdték szedni a lábaikat, hogy ebédre azért hazaérjenek.
Az ebéd gulyásleves meg darástészta volt. A levest egykettőre megették de a darástésztával Monikának meggyűlt baja.
– Addig nem kelsz fel az asztaltól, míg meg nem etted- mondta mama.
Monika utálta a darástéstát ült felette egy darabig . Turkált benne a villájával, majd meglátta a nagy gyufásskatulyát az asztalon, támadt egy mentő ötlete, kipakolta a gyufaszálakat a zsebébe, a tésztát pedig bele a gyufaskatulyába.
.- Megettem mama- szólt a nagyanyjának, aki háttal neki már mosogatott.
– Remek. – mondta, akkor add ide a tányérod, elmosom azt is. Te pedig eltörölgetsz.
Monika fogta a konyharuhát és engedelmesen törölgetni kezdett, szeme sarkából látta, amint az apja bejött a konyhába, fogta a gyufaskatulyát és cigarettát.
– Menj ki az udvarra, ott dohányozz- szólt rá a mama. Apa engedelmesen kiment, de amikor rá akart gyújtani és belenézett a gyufaskatulyába ingatni kezdte a fejét. Monikában a vér is megfagyott, de apja csak elmosolyodott, előhúzott egy öngyújtót és rágyújtott, Monika még azt is látta, amint a macskák elé szórja a tésztát.
– Azért add vissza a gyufaszálakat- mondta neki az apja , amikor kilépett a konyhából az udvarra, és máskor rendesen egyél-próbált szigorúan nézni rá.
Monika gyorsan kiürítette a zsebeit, és máris szaladt a fiúk után, akik már a tanítólakásoknák ültek a porolón és mesélték jócskán kiszínezve a hajós kalandjaikat az irigykedő fiúknak. Monikának nem is maradt más szerep, mint megerősíteni azt , amit előtte már a fiúk elmondtak.

“Az utolsó igazi gyerekkori nyár 12.rész” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!