A barlangban
Már régóta készültek a barlangba, Dodó olyan sokszor megígérte már, hogy elviszi őket oda. Ma eljött a napja, végre teljesíti az ígéretét. A fiúk nagyon komolyan vették az egészet, kötelet, zseblámpát, pótelemeket, gyertyákat, gyufákat szedtek össze.
– Krétát is vigyünk, -mondta Mónika.
– Krétát? Minek? -kérdezte Libor.
– Minek, minek, hát hogy jeleket rajzoljunk a falra, el ne tévedjünk- mondta Mónika Tom Sawier kalandjai könyvből inspirálódva.
Végül Dodó is összeszedte a dolgait, vizet, pástétomot paprikát pakolt szokás szerint a piros hátizsákba. A fiúk katonazöld oldaltáskát vittek. Úgy döntöttek Kovácsiig busszal mennek. Ott leszálltak a buszból.
– Gyertek, igyatok- hívta a társaságot Dodó oda egy kúthoz ami a kis emeletes házaknál volt.
– Itt friss, finom kútvíz van,- mondta nekik és körbeadták az ott kitett rózsás zománcozott fémbögrét. Végül kiöblítették maguk után, és visszatették a helyére. Elindultak a hegyre fel. Először egy gyógyintézet kerítése mellett haladtak el. Itt beteg gyerekek töltötték életüket. Zsivaly, itt – ott sírás hangjai szálltak a levegőbe. Feljebb érve elértek egy romos falhoz, amit befutott a vadrózsa.
– Ez a Csipkerózsika vára – mondta nekik Dodó. Innen feljebb egy Mária kegyhelyhez értek, A kegyhely előtt mindig voltak friss virágok, ez akkor is így volt.
– Auu – kiáltott Csaba. Lába megcsúszott az avaron és kezdett lefele csúszni a domboldalon.- Monika kezet nyújtotta neki, és megtartotta, míg vissza nem nyerte az uralmát a teste felett. Nekivágtak újból a dombnak. Dodó ment elől, hátul meg Mónika, hogy ha valaki csúszik vagy elesik megsegítse.
A domboldalon víznmosások voltak, ahol a dombról lezúduló esővíz sietett a domb aljára. Most ők itt haladtak, ezekben a víz mosta árkokban. Itt – ott már lehetett találni néhány szellőzőt, ahol le tudtak lebarlangba. Sajnos sok mindent nem láttak, lent pokoli sötét volt. Másfél óra mászás után végre felértek a barlang szájához.
– Pihenjünk kicsit mielőtt nekivágunk- javasolta Dodó.
Mindenki egyetértett, előkerült a bepakolt elemózsia és ettek. Libor észrevétlenül visszcsúsztatott néhány falatot az oldaltáskába. Hátha eltévedünk és napokig bolyongani fogunk a barlangrendszerben, gondolta magában. Hogy fognak örülni akkor a többiek a bölcs előrelátásomnak.
Összeszedték a dolgaikat visszapakoltak a hátizsákba, előkerültek a zseblámpák, és heves szívdobogás közepette elindultak be a barlangba. Kisvártatva hangokat hallottak bentről. A nagyszájú Gajdos testvérpár jött ki a barlangból, hangosak voltak és vidámak. Odaszóltak Csabának
– Te kis vakarcs te be se menj ! Nemcsak denevérek de hatalmas pókok is vannak bent. Mintha csak tudták volna, hogy Csaba fél a pókoktól Már el is kámpicsorodott az arca.
– Ugyan Csaba ne hallgass rájuk, csak be akarnak ijeszteni. A testvérpár hangos röhögéssel távozott. De Csaba fülébe bizony bogarat ültettek. Minduntalan lemaradozott, kelletlenül követte a többieket. Látszott rajta, hogy nem élvezi a nagy kalandot, amit eddig mindenki olyan nagyon várt.
Nem is mentek be csupán az első elágazásig, igazából már itt is denevérek csapódtak a karjaiknak és Csaba iszonyú pókhálófüggönyöket látott lelki szemei előtt. Még egy kicsit haladtak majd visszafordultak, mindenkinek elég volt a kalandból. Egyikük sem panaszkodott, kalandvágyuk ki volt elégítve és mindnyájan boldogan ereszkedtek le a lejtőn, hogy elérjék a hármas buszt. Elégedettek voltak, hogy ép bőrrel megúszták a dolgot, és végtére is ősszel, ha elkezdődik az iskola mindenkinek tiszta lelkiisnmerettel mondhatják hogy mégiscsak voltak bent a barlangba. Ez a tudat boldogsággal töltötte be őket és otthon már olyan hangosan beszélték uzsonna közben a kalandjaikat, mint akik életveszélyes küldetést teljesítettek. Anita tátott szájjal hallgatta őket, de magában eldöntötte hogy ha felnő, ő inkább mégiscsak királylány lesz, és nem koszos, pókhálós barlangokba fog járkálni.
Kedves kis történet volt, tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🌸