Emlékfoszlányok 2.

Összes megtekintés: 54 

Majd tíz évig jártam ki alkalmanként, s nem bántam meg. Testvérem, s családja sok helyet ismertetett meg velem, velünk. Kocsival száz kilométeres körzetben, amit lehetett megnéztünk, kézbe vettünk. Egyik alkalommal elvitt a márványbányához. Felszíni kitermelés folyt. Volt olyan hely, ahonnan letekintettem, majd lebukfencezkedtem. Szédülős vagyok amióta átfordultam egy hittával és fejemre estem. Azóta tudok fogalmazni, és írok, mint egy kódexmásoló szerzetes. Szerencsére nem lett belőlem firkász. Jobban kedvelem a szép vonalakat és a bájos mosolyokat mindennél. Szó, ami szó, a kitermelés helyébe a föld kilökte magából a talajvizet. Talán még az ottani mérnökök sem tudják, hogy hol a kráter feneke. Asszonyomét tudom.
Néha letérek a pályáról, de sínen vagyok. Lényeg az, hogy amikor visszatértem Pestre, családom részére és Bélusnak is hoztam emlékbe csiszolatlan fekete márványt. A bánya előtt volt egy exkluzív ajándékbolt. Annyi szép és hasznos ajándékot egy kupacban régen láttam együtt. Be jó lett volna egy töltőtollat hozni, de nem lehetett. Sokat kértek érte. Nekik megvehető, de egy csóró magyarnak ez már luxusnak számított volna. Fiatal éveimben így voltam a lányokkal is. Némelyiket szívesen hazavittem volna, de nekik is volt szemük. Topp helyett hoppon maradtam időnként. Már csak a verseimben élnek tovább. Szerelmünk kérészéletű volt. Legalább elmondhatom bárkinek, hogy itt jártam, mert a minta itt van az ásványaim között a díszes fémdobozban…Akkor most kanyarodjunk vissza a nemzetiségiekhez. Volt olyan év, amikor szirénázásra lettem figyelmes olvasás közben. Egyből az ablakhoz siettem, s láttam a külföldiek csoportjait ahogy keringtek az épület előtt, mint pók a falon. Másnap tesómtól tudtam meg, hogy vita kerekedett a násznépben és egy bicska hasfalat talált magának. Ezek szerint nem csak a mi romáink élnek vele, és adják ki a gőzt mielőtt gondolkodnának. Törökök voltak. Volt egy nap, amikor öcskös elvitt minket egy belvároshoz közeli telepre, ahol az egyik ház alagsorában amolyan kínaihoz hasonló áruház működött. Tele volt bóvlival. Alig lehetett megmozdulni a szűk folyóson. Az árusnak ügyelni kell egész nap a termékeire, mert csak annyi a hely közöttük, hogy két ember csak érintkezőleg tud egymás mellett elhaladni. Negyedóra elteltével ki is menekültem a pinencéből, mert nem volt szellőztető berendezés. Szag hátán szag. Kölni, pacsuri, mosópor, verejték és szájszag keveredett az értéktelen tárgyak között. Ilyen helyre soha többet! Másodikként anyám menekült ki, majd sorba kijöttek ismerőseink. Nem akartunk semmit sem venni, csak öcskös meg akarta mutatni, hogy ilyen „Cséri telep” és „Tangó” itt is van.
Ám lássuk, mi az amiről még írhatok ezen épülettömbről, már mint a Motelről. Ha szembe állunk vele, akkor a jobb oldali sarkon egy nagy portálüveg hívja fel a figyelmünket nagybetűs és színes reklámjaival. Az ajtó felett nagy tábla terült el, amire a következő szöveg volt feltüntetve: „Körskola”. Magyarra fordítva: Autósiskola. A járdánál egy régi SAAB várakozott pilóta nélkül. Egyik közös sétánk alkalmával tesómmal bementünk a helységbe és a felé intézett kérdésekkel az ottani alkalmazottal el kezdett beszélgetni. Megemlítette, hogy a mellette álló egyén Budapestről jött, s egy központi vizsgahelyen a KRESZ teremben vizsgarendezőként ténykedem. Kíváncsi voltam itt hogyan megy a dolog és mint kapják kézhez a jogsít a végzett tanulók. Bizony ezen a téren is van mit tanulnunk. Itt a vizsgabiztos ül be a tanulóval a gépjárműbe és itt húzza ki a lapok közül az útvonalat. Negyven percig kell tekergetni a kereket, s ide kell visszaérkeznie. Ha megfelelt, az irodában kap egy lapot, amivel elmehet a Malmöi Önkormányzathoz másnap reggel és már a kész jogsival már viheti a kedvesét a tengerpartra, vagy egy ízletes vacsorára. Az irodában telefaxon menten elküldik a vizsgát igazoló lapot az illetékes osztályra. Nem kell annyit Laca-facázni a sok adminisztrációval, s nincs alkalom a „kenyerezésre”, mert a kocsiban és az irodában is kamera van felszerelve. Akit egyszer rajtakapnak, attól elveszik a további lehetőséget, elveszti állását és bekerül a káder lapjára. Magyarán szólva, besározódik. Nálunk persze sok minden előfordult és előfordul, mert most is tartom a volt kollégákkal a kapcsolatot. Az én időmben is volt erre precedens. Nem egy kollégát láttam a leadott KRESZ lapon ikszelni. E mellett tesztlap raktárosi feladatot is elláttam. Egyszer olyan lap is került a kezembe – mielőtt odaadtam volna a tanulótól átvett lapot a vizsgabiztosnak, hogy – a golyóstoll nem jól fedte az előzőleg odatett halovány ceruza vonalat. Arra is emlékszem, amikor a Főfelügyelettől jött ki az ellenőr, mert fülest kapott. Sok kínai járt hozzánk vizsgázni, s nem mindenki tudott írni, olvasni. A fejlapot vajon hogyan tölthette ki? Volt aki emiatt repült, mint gólya Afrika felé.
Az autósiskola mellett egy POSTA üzemelt. A szemközti oldalon (a kutyás telek mögött) egy háromemeletes vörös téglás ház nézett szembe egy kis utcával, ami egy nagyobb parkba nyílott. E házban lakik tesóm családjával. János 1972-ben lányom mellé guggolt a Pengő utcai ház gangján és pancsikoltak. Ekkor láttam Pesten utoljára. Nem búcsúzott, de sírt a lelke. Utóbb megértettem, mert az eltelt évek őt igazolták. Ilyen politikai nyomás alatt nem lehet békésen élni. A fizetések ekkor is csak kullogtak a többi ország után. Én is átéltem olyan eseményeket, és szereztem kellemetlen emlékbélyegeket (Húsz évesen, majd harminckilenc évesen lezsidóztak a munkahelyemen, a seregben be akartak szervezni mint Korponay és Ezsterházy apját egykor. Amikor kivertem a huppot és az elhárító tisztet is elküldtem a melegebb éghajlatra, betettek a Vietnámi transzpostba. Amikor esti levelezőként engedélyt kértem tanulmányi szabadsághoz, akkor nekem intett be az IGV párttitkára. 1945 óta nem élünk jogállamban. Lásd az egyetemek és a Színészképző esetét. Orbán apja is párttitkár volt a dolomit bányában ahonnan útalap kerül a bitumenek alá.), ami miatt igazat adtam neki. Zenei együttesével Zágrábban turnézott, majd „pát” intettek. Anno a Dózsában úszott, majd vízilabdázott, így fel merte vállalni, hogy a tengeren át Capua-ig úszik. A lágerből kiment a parasztokhoz dolgozni, mert ebből technikusi végzettsége volt. Sok minden megtanult a gazdáktól. Időnként a „rendesnek vélt” egyedeket kiemelték a tábor vezetők és felajánlották segítségüket. Megkérdezték – hová szeretne menni, – Amerikába, vagy Svédbe. Jól döntött. Azóta nyugger, s előtte a nyomorgó keresetéből bejárta a fél világot Izland szülöttjével, párjával. Látták az egyiptomi sivatagot, a Sós tengert, beszélhetett nagybátyjával Haifában (1958-ban mentek ki), s Kubából Havannai szivarokat hozott barátainak. Angliát barátaival több alkalommal látogatták meg. Itt elvégezte a felsőfokú iskolát. Zenét és informatikát tanított egy gimiben és másik három családdal bérbe vettek egy 248 holdas pagonyt tóval. Csupán a területet kellett ápolni. Kaszálni a nagy füvet, ápolni a fákat. Fél év elteltével, hogy megtanult svédül, lakást és anyagi támogatást kapott, hogy berendezze.

“Emlékfoszlányok 2.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Orbán apja? Kedves Ervin! Kiről írsz? Először azt hittem magadról és a családodról, a malmői benyomásokról. Aztán Orbán zenei együttese Zágrábban és Izlandon meg mittudoménhol. Kiről írsz itt?

Szólj hozzá!