Az utolsó igazi gyerekkori nyár 18.rész

Összes megtekintés: 222 

A padlás

A padlás olyan hely volt, ami nagyon megmozgatta a gyerekek fantáziáját. A mama sosem engedte fel őket oda, de most lopva mentek fel, és odafenn csak lábujhegyen lépkedtek. Tudták lehallani a lépteket, hisz nemegyszer hallották a Dodó lépteit, ha felment valamiért.
– Óvatosan nyisd azt az ajtót- mondta Monika Libornak. Ne nyikorogjon. Lassan kinyitották az ajtót és fény tolult a sötét, poros helyre. Mindjárt az ajtónál rengeteg befőttes üveg volt, de volt néhány kapcsos záras üveg is, ilyet most először láttak a gyerekek. Pár lépést tettek, amikor is megláttak egy képet felakasztva gerendára. Egy férfi képe volt, valami elnöké, mert olyan volt , mint Husák elvtárs képe az iskolában. A gyerekek nagyot néztek, aztán kisilabizálták a betűket. Klement Gotwald, állt a képen. Odébb egy öreg kettes szekrény volt, ki tudja hogy hozták fel. Aztán elértek a kukoricamorzsolóhoz, ami végett Dodó fel szokott ide járni.
– Nicsak, hát ez mi kiáltott fel Monika. Hisz ez egy egyszemélyes, pici vasszánkó.
– Ez jó lesz télen. – Rikkantotta Libor.
– Már megérte feljönni, ezt le fogjuk innen vinni – mondta Csaba, aki szenvedélyesen szeretett szánkózni.
Aztán botorkáltak tovább hunyorogva a gyéren beszűrődő fényben, elértek a kanyarig, a ház ugyanis L alakú volt, de itt már féltek továbbmenni, tudták az órásműhely felett vannak, és ha Dezsi bácsi meghallja a lépteiket, biztosan panaszkodni fog a mamának, ők pedig kikapnak. Ezért a további felfedezést máskorra halasztották.
– Legközelebb a pincébe megyünk határozták el a fiúk.
– Az nem nagy szám- mondta Monika, aki gyakran járt oda le gyökérzöldségért, vagy krumpliért. A mama sokszor leküldte. Monika pontosan tudta, hogy az ötödik lépcsőfok rossz, ott vigyázni kell, és azt is tudta, hogy a harmadik lépcsőfoknál van egy vakablak és benne egy kanna. Abba vizet szoktak készíteni. A mama mindig mesélt arról mennyi időt töltöttek pincékben a háború alatt bombázásokkor. Mónika tudta hogy hideháború van és bármikor megeshet, hogy itt kell tölteniük hosszú órákat. Azt is tudta, hogy lenn a pince legvégében van még egy vakablak, és a fal mögött még egy rejtek, de azt ő se tudta hogy ott mi van. Mónika leginkább az miatt szokott aggódni, hogyha netán tényleg bombáznának, vajon a kutyát is leengedné – e mama ide. Mónika nagyon szerette a kutyáját, Asztort, aki egy gyönyörű aranyszőrű, fehér gallérú skót juhászkutya volt.

“Az utolsó igazi gyerekkori nyár 18.rész” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!