A remek munkalehetőség 2.rész

Összes megtekintés: 154 

A remek munkalehetőség.
2.rész.

Nos, úgy állunk, hogy szegény Szandrának muszáj volt dolgoznia menni.
Egyszerűen szuper volt a hely, igazán élvezetesre sikerült az ottléte.. Az első dolog amit a kezébe adtak az a seprű meg a lapát volt. Amivel persze semmiféle probléma nincs hiszen otthon is szokott takarítani szóval ezzel nincs is gond. A probléma a következő volt. Az üzletvezető a főnök rokona, a másik kollegina egy szilikon mellű felfújt szájú cica baba akinek fogalma sincs arról se mennyi 5+3,de azért itt van és üti a kasszát veszettül, csinálja, de minek??Ad e blokkot vagy stimmel e a zárás hát kit érdekel ez kérem??Hiszen az apeh-os csokával ha ki is jön ellenőrizni, úgyis le van zsírozva minden. Akkor meg nem tök mindegy. Legalább növeli a forgalmat az, hogy fogalma nincsen arról amit csinál az nem baj..Én személy szerint örülök neki, hogy szegény lányoknak akik máshol kellett eddig megkeressék a napi betevőt most tudnak ilyen helyeken is érvényesülni.😀😉
Szóval serényen sertepertél Szandra az üzletben a legbambább tekintetét magára varázsolva. Majd egyszer csak. Hangosan felkiállt a vezető asszonyság.
-Ez nem lehet igaz. Kiállt fel hangosan.
Pánik roham tőltödik.😊
Baj van kifogyott a szalag a terminálból. Most mi lesz??Kicseréli ki??Aki kiszokta az ma szabadnapos..😀Szandra Boci szemekkel kamillázik a főnök asszonyra. Nem akarja elhinni ami körülötte történik.😀Ez most komoly??Tényleg nem tudnak egy ki..szott szallagot kicserélni?
Halkan megjegyezi a mosdóból.
-Nagyon szívesen segítek, ha gondoljátok!?
-Á, még mit nem!!Akkor kifog sepregetni!?Eredj a dolgodra! Morog rá mérgesen a kassza mögül.
-Rendben. Óriási vigyorral az arcán nyugtázza a dolgot, mint aki előre sejti, hogy nem lesz jó vége a dolognak.
Ha nem hát nem. Nem erőszakoskodom én.
Újból neki ugrik a harci feladatnak a hölgyemény. Próbálja fűzi így fűzi úgy nem megy. Ketten fűzik nem jó. Kijön a szakács fűzi ő is most se jó. Szandrának elkellett bújnia a w c-be, annyira nevetett.😀 Vègig arra gondolt nem kell neki szórakozni járni, hiszen állandóan tragikomédiák főszereplőjévé vállik akaratlanul. Bemondják nincs kártyás fizetés. Ügy lezárva. Igen ám, de közeledik a nap vége, zárni kell a terminált is!😁Bepisilsz!!!Annyira forgatja leesik a terminál hátulja is, teljesen szétszedik a szalag még mindig sehol.😅Felajánlja ismét Szandra a segítségét, melyet elutasítanak ismételten.😯
Sebaj, szarjatok akkor sűnt, gondolja magába, én tutira nem segítek nektek ezek után. Ezzel a gondolattal vissza áll a csapot törölgetni a mosdóba. Persze résnyire nyitva hagyja az ajtót, mert hát igen jól szórakozik nem akar lemaradni az eseményekről. Nagy nehezen félórával zárás után bent van a szalag. Na zárni kéne..azt meg vajon hogyan kell??Na a lufi mell video hívást indít.
Felhívja másik üzletből az egyik barátnőjét, hátha ő többet tud. Meghallsz! Videoba megbeszélik, hogy nyomogassák a gombokat hangosan felolvassa M lufi a kamerába hát majd csak lesz valami. Heuréka. Sikerül lezárni. Igen ám, de ez a genius fordítva rakta bele a papírt.😀Ami kijön ugyan, de nincs rajta semmi.
Szandra halálos nevetésben tört ki.😀😂Ez egy tragikomédia ugye??Hát az egész életem az!!Mondtam én nem hitted el??Gondolta magában, miközben a hasát fogta a nevetéstől.😁Naponta látok ilyeneket! Ezek honnan kerültek most elő??De tényleg??Nem értem. Mindenhol ezek vannak.. Valahol bujkáltak eddig? Ahogy jött a Covid előmerészkedtek a barlangból? Hát csoda, hogy ki vagyok idegileg??Á faszom az egészbe. Pedig csak egy ku…a munka helyet akartam. A tükör elött állva folytatta a beszélgetést saját magával.😀 S az aki értene is ahhoz amit csinál??Nos kérem az otthon van munka nélkül. Vagy dolgoztassák éhbérért.Borzalom emberek borzalom! Nem tudom, hogy sirjak vagy nevessek??😂😅
A másik elkezdte az aprót a kis műkőrmeivel egyesével számolgatni a kasszában, mindezt egy órával a zárás után.Miss lufi száj teljes pánikban tört ki, hogy most mi lesz?Kit hívjon fel??Hogy fog bezárni? Hogyan magyarázza ezt meg papuskának!?😀😂Gondolom ez a főnök neve.😀😂Nos itt már elborult az agya Szandrának is, hát az én idegeim sincsenek kötélből. Nem bírom tovább, akkora fa..om megint pszichológushoz járni, ha 5 percnél tovább itt kell maradnom egyesével nyomom fel minden egyes testnyillásukba az aprót!😀Ezen gondolat meneten haladva gyorsan jelezi, hogy ő bíz menne, mert lejárt a sepregetésre szánt idő.😀Még sok is volt!😀
Majd megkérdezi halkan Miss Lufballon, hogy nem tudna e esetleg mégiscsak segíteni a zárásban? –
-Még mit nem! Elmész te tudod hová??Ha még egy percet eltöltök a társaságodban teljesen tönkre megyek idegileg. Bocsáss meg nem akarlak megbántani, de én csak pakolgatni takarítgatni jöttem. Ugyhogy én kérek elnézést, na de nem tőled saját magamtól, amiért ide jöttem. S nem kérem a mai bérem, rakjátok el!!Gyűjtésetek agyra! A ku.. életbe, hogy megkora ez a kibeba..ott állatkertje az Úristennek!!Most megyek a francaba.Agyő drágáim pá puszi pacsi vagy a fasz se tudja mit szoktatok ilyenkor nyekegni. Azzal a lendülettel ahogy ezt kitolta magából becsapta az üzlet ajtaját.
A két lány csak állt ott és néztek egymásra könnybe lábadt boci szemekkel. Értetlenkedve némán álltak pár pillanatig, majd eztán megbeszéltek, hogy ez a csajszi biztosan dilis volt.😀
Nos,, kérem. Én vagyok én te vagy te! Ki a hülye én vagy te??😀😁

“A remek munkalehetőség 2.rész” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!