Az utolsó igazi gyerekkori nyár 20.rész

Összes megtekintés: 192 

A sárkányeregetés

– Gyere sárkányt eregetni- hívták a fiúk egy augusztus végi napon, és Mónika még feledni tudta aggodalmait, vígan szaladt a fiúkkal a dombtetőre majd le, visongtak, versenyeztek.
Persze a mama spárgáját vitték el a sárkány készítésekor zsinórnak. A mama meg lekvárt tett el, és azzal szokta a celofántot az üvegek tetején megkötni.
– Mónika- kiabált ki mérgesen, hát neked sincs eszed? A spárgámat vitted el, ezért félórát térdelsz a sarokban, és a fiúk is, nézett rájuk szigorúan. Mindannyian letérdeltek a sarokba, de a fiúk, amint a mama becsukta maga mögött az ajtót, ki is ugortak az ablakon , mentek sárkányt eregetni, Monika a helyén maradt, egészen addig amíg a mama vissza nem jött és el nem engedte.
Furcsa ez a lány, gondolta magában a mama.
– Menj hozzál spárgát az üzletből, és két tekercs celofántot – kérte Mónikától. Az most is, mint a legtöbbször, szót fogadott. Még magában sem lázadozott, tudta a büntetés megérdemelt volt.
– Máskor segítek lekvárt főzni- próbálta kiengesztelni a mamát.
– Azt bizony jól teszed, én már öreg vagyok, és neked kell egyszer majd főznöd, meg befőznöd is.
A kislány ezt nem szívesen hallotta, méghogy a mama öreg, netán egyszer meg is fog halni. Mónika legnagyobb félelme az volt, hogy fog ő egyszer a mama nélkül élni.
– Kaptam a gyártól lakást- jelentette be egy szép napon a Zita, amikor kezdődik az iskola a gyerekeim már az új lakásunkból fognak iskolába menni. Eljöhettek majd hozzánk lefürödni, hiszen ottan fürdőszoba is lesz. Bizony egy hét alatt meg is ejtették a festést és a költözést. Mónika egyedül maradt otthon a mamával, apukájával és Janival.
Megérzései beigazolódtak. A következő nyár már másmilyen lesz. Elkezdődött az iskola, és az osztálytársai boldogan számoltak be a pionírtáborokban töltött nyarukról. Monika kissé irigykedve hallgatta őket. Az ő kalandokkal teli nyara sivárnak túnt azok mellett az élménybeszámolok mellett
Hát még amikor Mirka megmutatta neki az aranygyűrűjét.
– Elsőáldozásra kaptam-dicsekedett.
– Mama, a Mirka aranygyűrűt kapott- hozakodott elő Mónika otthona dologgal. Az elsőáldozást már említeni sem merte.
– Az aranyat nem lehet megenni- vetette oda a mama, mondd neki, hogy mi meg Húsvétkor malacot vágtunk.
A kettő nem ugyanaz, szomorodott meg magában Mónika, de tudta a mama kis özvegyi nyugdíjból neveli őt, ezért nem szólt semmit.
Igyekezett sokat olvasni, többet megtudni a világról, saját magáról. Neki fogott igazán tanulni is, és még keményebben tornázni, mindaddig míg egy napon el nem ájult. Innentől kezdve sokat sírt.
– Mi a bajod? – kérdezgette a mama, de semmi érdemlegeset nem tudott kiszedni belőle.
– Csak fantáziázik- bosszankodott felette Jani. Egyedül az édesapja nem szólt semmit, ha valaki, akkor ő megértette lánya elhagyatottságát. Gyakran mentek ők ketten biciklitúrára, beszélgettek az olvasott dolgaikról, Monika sok mindent megtanult édesapjától, amit egy erdőt mezőt járó embernek tudnia kell.
A mama azonban teljesen kétségbeesett Mónika miatt. Elvitte orvoshoz, Mónika gyógyszereket kapott és megtiltották neki az otthoni tornázást. Mónika ettól nem lett boldogabb, de lassan felépült, jobb lett az étvágya, a kedve is visszatért, szinte már a régi volt.
Abba is belenyugodott, hogy nővé érik. Elkezdett kézimunkázni, megtanult kötni, és ő is akár csak a többi lány, ábrándozni.
Gondolatait lekötötte a jövő tervezése, az hogy milyen középiskolába fog menni két év múlva, milyen főiskolára fog járni, milyen házban fog lakni, milyen lesz a párja, hány gyereke lesz, milyen autója. Mindezt meg is beszélte a legjobb barátnőjével az első napokban az iskolában, és a napok újra rózsásak voltak.
Így telt el ezerkilencszáznyolcvanhat nyara, az utolsó igazi gyerekkori nyár.

“Az utolsó igazi gyerekkori nyár 20.rész” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Természetesen élt még az édesapa, a történetben sok gyerek van, akiket mindet a nagymama nevelt és tartott el, annak ellenére hogy a szülők dolgoztak, az írásból kitűnik, hogy javarészt csak magukra gondoltak, hiszen a Zita is kencékre költötte a pénzét.

  2. Érdeklődéssel és tetszéssel olvastam az írást, de volt valami, amit nem értettem. Azt írod, hogy “a mama kis özvegyi nyugdíjból neveli őt,” aztán meg, hogy “Egyedül az édesapja nem szólt semmit, ha valaki, akkor ő megértette lánya elhagyatottságát.” Most, csak visszaemlékezik az édesapjára, vagy él még az apja?

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!