Többet ér minden szónál 11/4

Összes megtekintés: 14 

A kupolán lévő résen átszűrődő fénysugár már elérte a terem közepét, amikor Vika sorra került. Idegesen bámulta a fénykört és a benne szálló pörszemcséket. Merlara Almar magiszter sápadt ajkai bátorítóan mosolyogtak a lányra. Vika azonban kevésbé találta a mosolyát bátorítónak és barátságosnak, miután a mágusnő ugyanezzel a mosollyal nézte végig az előtte próbálkozók szenvedéseit. Ahogyan vért köpködtek, lebénultak a végtagjaik és kiabáltak a fájdalomtól.
Megborzongott, ahogyan Meira próbálkozása újra felderengett az elméjében. Az orrából és a szájából csorgó fekete, sűrű anyag, a kivörösödött arca, a fájdalmas hörgése és a megduzzadt, feketén lüktető torka, amin megakadt a Mély Sötét nyers energiája.
Aliya kezét érezte meg a vállán.
– Minden rendben lesz – mondta bátorítóan a lányra mosolyogva. Az arca még mindig ki volt pirosodva és csillogott az izzadságtól a saját próbálkozása után. Vika látta a nyakán húzódó fekete csíkot, amit a füléből kifolyt anyag hagyott.
– Mégis mennyi bátorítás kell neki? – kiáltotta türelmetlenül Meira. A hangja váratlanul elakadt, harákolt és a nyakát dörzsölte. – Milyen mágusnő lesz az ilyen? Folyton fogni kell majd a kezét?
– Dugulj el! – vetette oda Irina. Az apró lány már ott állt mellettük, az orra alatt és a szája körül piros foltok voltak a letörölt vértől.
Vika végül kisétált a fénykörbe. Érezte a nap melegét a bőrén. Vett egy mély lélegzetet, felemelte a kezeit és elkezdte az idéző mantrát.
– Emlékezz – hallotta Merlara Almar nyugodt hangját -, az energia áramlása mindenki számára más élmény. Ne engedd, hogy becsapjanak az érzéseid. Tartsd magadnál az irányítást.
Vika megérezte. Olyan volt, mintha egy huzatos helyiség ajtaja nyílt volna ki, amiből ahelyett, hogy ömlött volna az energia, inkább szívta magához. Vika még jobban kitárta magát, és az energia lassan szivárogni kezdett. Különös érzés volt, egyszerre ismerős és teljesen idegen. A köldökében érezte a bizsergést, ahogyan lassan gyűlt fel a Mély Sötét energiája. Túl lassan.
Csak egy keveset akart, de valamiért nem jött. Talán túlságosan félek, gondolta, be vagyok görcsölve és ez akadályozza az áramlást. Vett egy mély lélegzetet, kifújta, ellazította magát, és teljesen kitárta magát a Mély Sötét felé.
Az áramlás váratlanul meglódult, kis híján ledöntötte a lábáról. Felsóhajtott és elzárta, amilyen gyorsan csak tudta. Úgy érzete többet fogadott be, mint amennyit szeretett volna, de mégsem érzett nyomást vagy fájdalmat. A hasánál kavargott, kellemesen lüktetett és bizsergett. Vika óvatosan megragadta, de kicsúszott és felszáguldott a teste oldalán végig a bordáinál. Csiklandozta. A lány összeszorította a fogait, a szíve nagyot dobbant, amikor elérte. A mellébe tompa, de egyáltalán nem kellemetlen fájdalom nyilallt.
Elakadt a lélegzete, amikor a torkába hatolt. Köhögött, de sikerült fogást találnia rajta és visszatartania. Minden erejével tartotta vissza, nehogy neki is a torkán akadjon, ahogyan Meirának. Miközben a Mély Sötét energia a mellkasában vonaglott a kellemes érzés mellett valami különös bágyadtság is kezdett úrrá lenni Vikán. Egyre nehezebbnek érezte a fejét és karjait. Ismerte az intenzív mágiahasználat okozta kimerültséget, de ez nem az volt.
Hirtelen irányt váltott, kiszabadult a lány irányítása alól és leszáguldott a testén vissza a hasába, és lejjebb. Fájdalom nyilallt a gátjába, összegörnyedt, a lábai megremegtek. Kétségbeesetten próbálta megragadni a cikázó energiát, de nem bírta. Egyre tompábbnak és erőtlenebbnek érezte magát.
A Mély Sötét energia az alhasában kitágult és nagy erővel bomlott szét elárasztva az egész testét. Vika levegőért kapott, a szemei könnybe lábadtak, és teste teljesen elernyedt. Nem érzett fájdalmat, amikor összeesett. Nem érzett semmit, elveszítette az irányítást a teste felett. A szájából csorgott a nyál, a teste irányítatlanul remegett, az elméje elhomályosult.
Nem tudta megállapítani mennyi idő telhetett el, ameddig magához tért. Először Aliya arcát látta meg, érezte a kezeit, ahogyan a fejét tartotta. Elkezdte érezni a teste többi részét is, letörölte a nyálat a szájáról és bizonytalanul felült. Nevetést hallott. Körbepillantott. A többi lány nevetgélt, mind őt nézték, köztük Meira is, ő nem nevetett.
Vika ekkor érezte meg a meleg nedvességet a combjain, a vizelet jellegzetes szagát töltötte meg az orrát. Rémülten nézett végig magán. Egy tócsában ült, a szoknyáján nedves, sötét foltok éktelenkedtek.
Aliyába kapaszkodott, aki lassan felsegítette. Most már tisztán látta és hallotta, ahogyan kuncognak és vihorásznak rajta. Meglátta Irinát is, akinek az ajaki papírvékonyságúra préselődtek és remegett a dühtől. Merlara Almar magiszter karba tett kézzel állt, nem Vikát nézte.
– Mára befejeztük – jelentette ki. A hangja egészen más volt; ezúttal nem mosolygott.
Aliya és Irina lekísérték Vikát a fürdőházba és segítettek neki megmosakodni. A lány gépiesen vetkőzött és öltözött, a kérdésekre csak semmitmondó bólogatással vagy hallgatással válaszolt.
– Egész délelőtt nem ettél semmit. Muszáj enned – kérlelte Aliya, akinek a hangja tele volt aggodalommal.
Az étkező felé tartottak. Vika lehorgasztott fejjel sétált. Mikor más lányok siettek el mellettük, ösztönösen összehúzta magát. Úgy érezte, méregetik őt és csúfolódnak rajta.
– Ne foglalkozz azokkal az idiótákkal, Vika – szólt Irina. – Szerintem nagyszerűen csináltad. Azok a libák fele ilyen ügyesek sem voltak. Csak az undokságban jobbak nálad, de azzal legfeljebb a budit tölthetnék meg, azt viszont peremig.
– Irina, ezzel nem segítesz – szólt rá Aliya. Megfogta Vika karját és gyöngéden az étkező felé húzta. – Gyere. Muszáj enned.
A lány pár pillanatig mereven ellenállt, a gyomra egy görcsös csomóba állt össze, nem volt étvágya. Végül mégis engedett.
– Lehet – vágott vissza Irina. – De legalább próbálkozom. Te mit tudsz felhozni?
– Néha sokkal többet segít, ha egyszerűen csak csendben maradsz.
Irina Vikára nézett, és csendben maradt.

Szólj hozzá!