Jegyzetek (I. rész): Éjszakák

Összes megtekintés: 42 

Éjfélkor egész máshogy gondolkozom. Minden sokkal nyilvánvalóbb, minden sokkal egyértelműbb. Ezt teszi velünk a fáradság. Eltávolítja a felesleges, kitalált, nem értékes, nem fontos, nem lényeges elemeket, és végül ott marad valami. Valami, ami tényleg fontos, értékes és lényeges. Egy-egy gondolat, egy-egy érzelem, ami túl kevés szerepet kapott napközben.

Ezért szeretem az éjszakát. Sokkal őszintébb. Sokkal emberibb. Nem akarunk megfelelni, nem akarunk másmilyenek lenni, mint akik vagyunk, nem törekszünk a tökéletességre, mert nincs miért. Nincs, mert az ajtók zárva, kint sötét van, senki sincs az utcán, és sokszor egyedül vagyunk ébren. Senkinek sem tartozunk magyarázattal, nem várunk senkitől elfogadást vagy kedvességet.

Magunkra vagyunk utalva. A gondolataink így lesznek a legjobb barátaink. Vagy néha az ellenségeink. De mindenképpen értékes dolgokra jöhetünk rá ilyenkor.

Csak fekszünk az ágyon, vagy ülünk az üres konyhában, az óra kattog, de csendes a lakás. „Lapozgatjuk” a közösségi oldalakat, olykor szétnézünk a szobában, ahol vagyunk. Eszünkbe jutnak az emlékek, a gyerekkor, a viták, a veszekedések, a délutánok, a nyári délelőttök. Eszünkbe jut az életünk.

Ez az. Az életünk. A miénk. És hirtelen elkezdjük szeretni. Mindent elkezdünk szeretni benne. Még a hiányokat is, mert egyszer úgyis megvalósul, amire vágyunk. Megtanuljuk értékelni a szomorúságot, a könnyeket, megértjük a sírás lényegét, hogy az nem rossz dolog.

Megbékélünk. Elfelejtjük az idegességet, kinevetjük a kétségeinket, és csak mosolygunk.

Talán valami tudatalatti dolog, ami a békét elhozza ilyenkor, talán úgy jó, ha békével fekszünk le.

Mindenesetre egy valami biztos. Sok fontos dologra jön rá az ember élete során; A legtöbbre egyedül. És a legtöbbre éjszaka.

“Jegyzetek (I. rész): Éjszakák” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!