A tolmácsfiú V.

Összes megtekintés: 62 

5. jelenet
(Ugyanaz az utca, mint az előző jelenetben, immár szinte üresen. Véget ért a vásár, és kissé szürkület uralkodik.TIBERIUS és társai mennek az utcán, majd megállnak.)

JEROMOS: Annyi kérdés gyötör, hogy azt sem tudom, mi a teendő. Hogyan jutunk haza? Vagy hová is megyünk egyáltalán?

ISTVÁN: Egyetlen dologban leled örömödet, ez pedig az örökös aggódás, panaszkodás meg a felelősségesdi. Hát jó ez, már három, belátom, de ettől csak annál rosszabb a helyzet. Ez is a te hibád. Miért van, hogy neked soha semmi nem felel meg?

TIBERIUS: Úgy gondolom, itt az idő lezárni a vitánkat, és csöndesebb vizekre evezni. Méghozzá a szó szoros értelmében, mert új lakhelyet kell keresnünk sürgősen. Az olyan szent, mint az ereklyék, hogy többé a lábunk nem érinti ezt a gátlástalan, romlott vidéket. Várom az ésszerű javaslatokat, elsősorban tőled, testvér.

TAKSONY: Úgy hallám régen egy világutazótól, aki Indiától a Gibraltárig bejárt minden emberlakta országot, hogy Aragónia virágzásnak indult. Azt beszélik, a lakosság bővelkedik a földi mannában, és bár a pogánnyal háborúban állnak, béke és szeretet fátyla borítja a városokat. Mondják, irtják az eretnekeket, mint a gyomot, s nagyra becsülik a keresztyént arrafelé.

TIBERIUS: Ha csakugyan helyes a beszéded, Taksony, a Teremtő maga vájta ki nekünk a világ teknőjéből ezt az utat.

ISTVÁN: Vállalkozom minden veszedelme: ha kell, felcsapok zsoldosnak, s gyilkolandom majd a sok sivatagi kutyát.

TAKSONY: (megveregeti ISTVÁN vállát) Derék hozzáállás.

JEROMOS: Itt az alkalom, hogy elősegítsük két kultúra összefonódását, és európai szintű példát mutassunk, hogyan férhet meg bárki felebarátja mellett. Zsenge mór nyelvtudásom biztosan kiváló diplomáciai szolgálatot tehetne.

TAKSONY: Már megint a nyelvtudásából akar előnyt kovácsolni! Ez már tűrhetetlen pökhendiség! Mivel tartod jobbnak magadat minálunk, te lator?!

KOLDUS: (előbújik a sötétből, felnevet) Kedves uraim! Bárcsak legalább még egy nyelven megszólalhatnék a sajátomon kívül, azt óhajtom, de… (megint nevet) kiraboltak, leköptek, felrúgtak, azóta itt ülök az útszéli porban, és öreg szemeim nem láttak iskolát. Miért is miért is… Nem volt elég pénzem. Nem tudtam ármánykodni, hízelegni, noha jó szolgálatot teljesítettem, mígnem belerokkantam a katonalétbe. Inkább megbecsülném a helyetekben, amim van, azt a két zsákot meg az aranyat, de legfőképp a tudásotokat. (félre) Ej, mit szólok én bele: elvégre cipész, molnár, úri hölgy – mindenki undorral megy el mellettem anélkül, hogy ismernék történetem. Miért éppen tanult emberek, papok, szerzetesek tennének kivételt velem?

ISTVÁN: Tényleg itt az ideje, hogy elhagyjuk e várost, már borsódzik a hátam az ilyenektől. (ISTVÁN, TAKSONY el)

TIBERIUS: (egy kevés aprót odavet neki az erszényéből) Járjon sikerrel és emlékezzen: nem kell hitetlenkednie mindenkiben az emberek között, Isten pedig mindent okkal tesz.

KOLDUS: Grazie mille, signore. (ő egyik irányba, TIBERIUS és JEROMOS a másik irányba el)

“A tolmácsfiú V.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!