Megfelelés 9/1.

Összes megtekintés: 12 

1. Gondok
Reggel elsírtam magam, amikor a négyéves kisfiam toporzékolva közölte velem, hogy Anya, ma is a Papa vigyen az óvodába, mert vele jókat lehet mulatni. Mintha velem nem lehetne mulatozni! Lassan úgy érzem, kicsúszik lábam alól a talaj, nem csupán a pandémia okán, hanem a családi állapotom miatt. Nem az a gond, hogy hatévi házasság után elváltam a férjemtől, aki azonnal külföldre távozott, nehogy zaklathassam a gyerektartás miatt, amit sohasem tennék, mert képes vagyok egyedül is eltartani Márkot, sokkal inkább azért, mert nagyot hibáztam, amikor engedtem szüleim unszolásának, és ahelyett, hogy albérletbe költöztünk volna, hazamentem a tetőtéri kis garzonba, ahol boldog leánykoromban éltem. Eszembe sem jutott, hogy szüleim ott folytatják, ahol annak idején abbahagyták. Huszonnyolc éves elvált asszonyként is beszámoltatnak, mikor kivel hová megyek, adjam haza a fizetésem felét, majd ők gondoskodnak rólunk, sőt, segítenek unokájuk nevelésében is. Nem telik úgy el nap, hogy ne emlegessék sikertelen házasságomat, s ne hánytorgassák fel, hogy többre lennék képes, ha újra felvételiztem volna az egyetemre, de nincs bennem kitartás, a könnyebb ellenállás felé megyek, éppen ezért soha nem lesz belőlem önálló ember. Mindezzel sikerül lerombolni az önérzetemet, ráadásul a Covid vírus miatt bezárták a szépségszalont, ahol kozmetikusként dolgoztam, a házhoz járást pedig nem vállaltam, ezért új munka után kellett néznem. Egymás után szűntek meg a munkahelyek, az enyém is, ám szerencsém volt, mert felvettek egy belvárosi öltönyházba eladónak, akkora javadalmazással, amit korábban borravalónak kaptam.
Délelőtt tíztől este hatig tart a munkaidő, ami azért nem okoz gondot, mert Márkot reggel elviszem az óvodába, és majd a szüleim délután érte mennek, gondoltam naivul. Az első két hétben így is történt, ám azt követően Papa ragaszkodott ahhoz, hogy pihenjem ki magam, ne keljek korán, majd ő elviszi az unokáját, úgyis minden reggel elmegy a közértbe friss péksüteményért. Azt hittem két-három hónap alatt elmúlik a járvány és visszaáll az élet a rendes kerékvágásba. Nem így történt.
Márk úgy néz a nagyapjára, mint az istenre. Tény, hogy sokkal többet foglalkozik vele, mint velem tette, mert nyugdíjasként ráér, mondhatni időmilliomos. Kapóra jött neki, hogy hazaköltöztünk, végre talált magának feladatot, mégpedig unokájának a nevelését, melybe nem enged beleszólni. Mama még dolgozik, mégsem engedi, hogy bármit csináljak a lakásban. Nála jobban senki sem tud főzni, ez mondjuk igaz, de takarítani, mosni, vasalni sem, ami már nem állja meg a helyét.
Valósággal menekülök otthonról, mert nincs semmi dolgom, pontosabban nem engedik szüleim, hogy legyenek feladataim. A belvárosi öltönyházban nyitás előtt fél órával a teljes személyzetnek formaruhában ott kell lennie a helyén, mert a szigorú tulajdonos bármikor beállíthat, ellenőrizendő befektetésének megfelelő kezelését. Az alacsony, kövér, középkorú férfi, akit a háta mögött Tuli bácsinak nevezünk, nem ért a kereskedelemhez, mégis az apró, kerek malacszemével pillanatok alatt kiszúrja a rendellenességeket, akár egy cérnaszálat valamely öltöny zakóján, vagy aprócska ráncot a rosszul vasalt formaruhánkon, s máris hatalmas ribillió kerekedik, ordítozva a sárga földig leszid bennünket, kilátásba helyezve azonnali kirúgásunkat. Igyekszünk komoly képpel végighallgatni litániáját, pedig nevetséges az egész.
Eleinte én is rettegtem tőle, ám hamar rájöttem, hogy ez csupán görögtűz, mert az igazi ellenőrzést a havi rendszerességgel megjelenő könyvelője végzi, a mindig mosolygós, halk beszédű, vékony fiatalember, akinek vérében vérlemezkék helyett is számok, számlaszámok és képletek áramolnak. Ami a memóriáját illeti, amit egyszer megjegyzett, azt bármikor képes felidézni. Engem nagyon kedvel Lóránt Lőrinc, szerinte én vagyok a legszebb nő, akivel valaha is találkozott, és szívesen udvarolna nekem, csakhogy egyedülálló anyaként nem vállalhatja kisfiam nevelését, ezért nála a jó öreg Immanuel Kanttól kölcsönvett tézis szerint én abba a kategóriába tartozom, miszerint „szép az, ami érdek nélkül tetszik”. Minősítésétől függetlenül egyetlen találkozásunk során nem mulasztja el, hogy néhány szó erejéig flörtöljön velem. Magamban Savószeműnek nevezem a fiatalembert, aki alapvetően korrekt, rendes emberke, ámde számomra a vékony, inas alkatával, kissé reszelős hangjával nem tartozik a férfiak közé, inkább nagyra nőtt, mutáló hangú kamasznak tűnik.
Mire a február eleji hóesésben beérek Pesterzsébetről a munkahelyemre, felszáradnak a könnyeim és képes vagyok arcomon széles mosollyal átlépni a személyzeti bejárat küszöbét. Munkakezdés előtt kollégák együtt kávézunk az öltözőben, ez már egy rituálé, melynek során az üzletvezetőnő személyre szabottan megadja az aznapi instrukciókat:
– Mónika, kérlek, figyelj az sms küldéseknél, mert jó néhány telefonszám megváltozott.
Leolvad arcomról a mosoly. Megint nekem kell a háromszáznyolcvan törzsvendégnek elküldeni az sms értesítést az aktuális leárazásról, ami rettenetesen favágó munka és mindannyian utáljuk. Hiába, én vagyok a legfiatalabb munkatárs, én kapom a legrosszabb feladatokat. Nem szólhatok semmit, mert könnyen az utcán találhatom magam. Már pedig jövedelem nélkül még jobban kiszolgáltatottá válnék. Végül is jobban járok ezzel a feladattal, legalább kevés időm marad kattogni a magánéleti problémáimon. Legalább ezerszer átgondoltam, miként változtathatnák helyzetünkön, ám ami ma jó ötletnek tűnik, másnap már problémássá válik, így sorra elvetem mindegyiket.
Felballagok a galériára, az alig nyolc négyzetméteres irodába, melyben éppen elfér egy íróasztal, két szék és a sarokban az iratszekrény. Ablaka – ha lehet annak nevezni – tulajdonképpen a mennyezet alatt húsz centivel elhelyezett keskeny szellőző nyílás, melyet állandó jelleggel nyitva tartanak, had jöjjön be a friss levegő. Jó lenne olyan igazi ózondús, csakhogy a keskeny ablakon át az udvarról a függőfolyosókra nyitott konyhaablakokon távozó szagok elegye érkezik.
A nyolcvanadik sms elküldését követően muszáj megmozgatni a lábamat. Felveszem a belső telefont, hogy szóljak az üzletvezetőnek, kimegyek az udvarra elszívni egy cigarettát.
– Jó, hogy hívsz! Megérkezett Lőrinc! Most indult hozzád, megnézi az sms küldéseket!
Visszateszem zsebembe a cigarettát és az öngyújtót. Vajon mit akar Savószemű? Eddig még sohasem ellenőrizte az sms küldéseket. Jaj, bárcsak feledné már a flörtölést!
– Szervusz, Mónika! Jól elbújtál! – toppan be sarkig kitárva a félig nyitott ajtót. – Brr… milyen rossz itt a levegő! Leteszem a táskám, gyere, menjünk ki elszívni egy cigarettát. Jól tudom, hogy te is dohányzol?
Bólintok. Hogyne tudna Savószemű a dohányzásomról, hiszen mindenkiről mindent tud. Beszaladok az öltözőbe a dzsekimért. Nem szeretnék megfázni. Kimegyünk a ház udvarára. Rágyújtunk.
– Nyolcvan sms-t küldtem el eddig… – kezdem a hivatalos beszélgetést, háta a munkánál maradunk.
– Az szép teljesítmény egy óra alatt – somolyog Lőrinc az orra alatt. – Átnéztem a leárazott készletet. Két nap alatt elkel.
– Reméljük – sóhajtok.
– Tulajdonképpen már láttam, amit akartam. Csak azért jöttem ide hozzád, hogy beszélgessünk. Az utóbbi időben nagyon szomorúnak látlak. Mi a baj? Nekem elmondhatod.
– Bocsáss meg, ez magánügy!
– Tudom! Nem akarok tolakodó lenni! Szeretnék neked segíteni, ha módomban áll. Gondolom, nem könnyű feladat egyedül nevelni a kisfiadat!
– Ó, ha egyedül nevelhetném! – buggyan ki szememből a könny.
Odalép hozzám Savószemű, óvatosan átkarol, s fülembe súgja:
– Fogadj el barátodnak! Öntsd ki a szíved, egyrészt megkönnyebbülsz, másrészt hátha a gondjaidra közösen találunk megoldást.
Szavain átsüt az önzetlen szeretet, melyben az utóbbi két évben nem volt részem. Gesztusa áttöri a gátat, s ajkamról zuhatagként árad a szó.
Megjelenik az üzletvezetőnő, megáll az ajtóban, s amint látja, hogy komoly arccal beszélgetünk, csendben visszavonul.
Savószemű rezzenéstelen arccal hallgatja kapkodva előadott történetemet, dilemmáimat, csak akkor hümmög az orra alatt, amikor mondandóm végére érek.
Negyedóra múlva visszaáll a hivatali rend. Elbúcsúzott Lőrinc, én pedig folytatom ténykedésemet.
Este hatkor végzek. Indulok haza. Szép lenne a hófödte főváros, csakhogy hamarosan olvadni kezd és a hótakaró lucskos latyakká változik. Legalább mínusz tíz fok kellene, hogy ropogjon talpunk alatt a hótakaró jeges felülete. Hol van már az igazi tél? Az embert próbáló hideg? A nagy globális felmelegedés megváltoztatja az időjárást, fokozatosan összemosódnak az évszakok, s velük együtt az ember is elveszti küzdőképességét. Eltesped az élet langyos mocsarában, s ahelyett, hogy keményen küzdene élete jobbra fordításáért, önsajnálatba fulladva evickél a zavaros vízben anélkül, hogy egy centit is elmozdulna, északra, délre, keletre vagy nyugatra, egyre megy, csak kikerüljön a visszahúzó mocsárból. Az egyhelyben járásnál bármi jobb, akár egy abszolút újrakezdés is, amikor mint egy új házat, az alapjaitól kezdve kell felépíteni az életet. Nekem is erre lenne szükségem, saját magam és a kisfiam érdekében. Ahelyett, hogy felelős felnőttként és anyaként a sarkamra állnék, magam is újra gyerek lettem.
Ideje felszállni a buszra, még a végén lekésem a közös vacsorát, amihez a szüleim körmük szakadtáig ragaszkodnak. Nem tehetem meg, hogy ilyen apró banánhéjon csússzon ki lábam alól a megmaradt talpalatnyi szilárd talaj is.
Mama nagy fazék töltött káposztát tálal vacsorára. Látom Márkon, hogy nagyokat nyel. Ez annak a jele, hogy éhes, ám előre érzi, hogy a vacsora nem lesz a fogára való, de nem mer reklamálni. Szó nélkül felállok az asztaltól, tejbegrízt főzök a kisfiamnak, aki azt jó ízűen az utolsó falatig kikanalazza a tányérból. Összenéznek a szüleim, de nem mernek megszólalni.
– Gyere, kisfiam, köszönj el Mamáéktól, megyünk fürödni és lefeküdni.
– Olvasol mesét, Anya?
– Olvasok. Amelyiket csak akarod.

2. Lépéskényszer
A Nemzeti Polgári Bank elnök-vezérigazgatója joviális, idős úr, aki évek óta figyeli fiatal munkatársainak ténykedését, mert közülük kívánja kiválasztani utódját, akit a nyugdíjba vonuló általános vezérigazgató helyettes helyébe léptetve négy-öt év alatt kinevelhet, pontosabban bevezethet a pénzügyi világ felszíne alatti folyamatok titkaiba, azok kezelésébe, továbbá akit megismertethet a nemzetközi pénzvilágban fontos szerepet betöltő barátaival. Ez utóbbi lesz a kemény dió, ám bízik abban, hogy kiszemeltje megállja a helyét, annak ellenére, hogy számos akadályon kell átvergődnie, melyhez megad neki minden segítséget, ami emberileg megadható, ám a tiszteletet, respektet magának kell kivívnia, gyakran fáradságos, sziszifuszi munkával. Ehhez pedig biztos családi háttér szükséges. Neki is négy gyermeke, öt unokája és negyvenhat éve hű felesége biztosítja a szeretetet, a kikapcsolódást, a feltöltődést, amelyben vakon megbízhat, amire a viharos időkben is számíthat. Neje igazi diplomataként viselkedik, valahányszor megjelennek a különböző rendezvényeken és ő büszke nem csupán a szépségére, hanem elbűvölő egyéniségére is.
Három számításba jöhető fiatal munkatársa közül választhat, akiknek szakmai felkészültségében, emberi tisztességében és munkabírásában egyaránt megbízhat. Ahhoz, hogy megállják helyüket a bank élén, magánéletükben is feddhetetlennek kell lenniük, s ez már némi fejtörést okoz az öregnek. Az egyik jelöltje példás családapa, imádja a gyermekeit, feltehetően a feleségét is, szóban legalább is, csakhogy híres nőcsábász hírében áll, a titkárnők kedvence. A második jelölt elvált férfi, volt feleségével felváltva nevelik gyermekeiket, s ha ő a soros, akkor percre pontosan betartja a munkaidőt, mert öt óráig mennie kell értük az óvodába, az iskolába, márpedig egy bank vezérigazgatójának gyakorlatilag kötetlen a munkaideje, muszáj elvégeznie az aznapi feladatait. A harmadik jelölt még független, szinte semmit sem tudnak a magánéletéről. Valamennyi céges rendezvényen egyedül jelenik meg, és onnan rendszerint egyedül távozik. Megjelenése kifogástalan, mondhatni elegáns. Mintha divatlapból lépne ki. Vajon valóban Fricsay Zsombor az ő embere?
Mielőtt döntene, beszél a fiatalemberrel. Sőt, magánemberként meghívja szombat este vacsorára és megkéri, hozza magával a kedvesét is.
Zsombor valósággal belesápad a nagy megtiszteltetésbe, miszerint szombat esti vacsorára hivatalos az elnök-vezérigazgató villájába. Ezen magában mulat az öreg, benne is hasonló gondolatok forogtak annak idején. Nem mulatna, még magában sem, ha tudná, milyen gond nyomasztja fiatal kollégáját, aki fejét kiszellőztetendő, a hóesés ellenére kimegy irodája erkélyére, s szemét lehunyva hagyja, hogy elolvadjanak arcán a széltől rácsapódó hópihék. A főnök egyértelműen tudtára adta, hogy vigye magával a párját is. Mit tegyen? Két út áll előtte, a coming out vagy másságának abszolút eltitkolása. Harmadik lehetőség nincs. Az első megoldás felszabadítaná gúzsba kötött lelkét, csakhogy azzal végleg elesne a remélt kinevezéstől, mi több, talán az állását is elvesztené. A második megoldással azonban élete végéig hazugságban kellene élnie. Megér ennyit a karrier? Nem, ez nem jó megközelítés! Mit szólna családja, ha kitudódna titka? Édesanyja azonnal melléállna, s anyatigrisként védené akár az egész világgal szemben. Nővére is elfogadná helyzetét, számára továbbra is szerető bátyja maradna, aki kamaszodó gyerekei keresztapjaként sokat segít a korukból eredő lázadozásuk kezelésében. Velük ellentétben édesapja, az egyik keleti megye ügyészségének vezetője, valamint apai nagyszülei képtelenek lennének elfogadni másságát. Ők azok, akik valamennyi családi összejövetelen kapacitálják, hogy nősüljön meg végre, alapítson családot, mert egyetlen fiúként kötelessége a Fricsay családnév továbbadása.
Vajon miért kell neki éppen ennél a banknál dolgozni? Már a neve alapján is gondolhatta volna, hogy a Nemzeti Polgári Bankban a munkavállalókkal szemben alapvető elvárás a magyar értékek képviselete, beleértve a hagyományos családi modell követését.
Még egy dolgot megtehet, megköszöni a megtiszteltetést és új munkahely után néz. Természetesen hosszútávon ez sem megoldás, legfeljebb a probléma elodázása. Ráadásul az öreg – kíváncsiságból és sértett önérzete okán – utána nyúlna, s kiderítené cserbenhagyása valódi okát, amire Fricsay Zsombornak egyáltalán nem lenne szüksége. Vagyis idehaza értelmetlen lenne más banknál elhelyezkednie, külföldre pedig nem megy. Itt vannak a gyökerei, ebből a magyar földből nőtt ki és nem kíván talajvesztett betolakodóként élni sehol a nagyvilágban, még akkor sem, ha mesés vagyont gyűjthetne. Azt egyébként is megteheti és meg is teszi. Megtakarításait okosan forgatja a tőzsdén. Takarékosan él, ezt hozta otthonról, csak két dologra nem sajnálja a pénzt, a minőségi ruhákra, mert igen kényes a megjelenésére, valamint az utazásokra.
A héten már nem kell bejönni az irodaházba, dolgozhat otthon. Felpattan az íróasztala mögötti forgószékből, odamegy az utcai homlokzat csupa üveg falához és kinéz a városra. Innen, a kilencedik emeletről, szép a kilátás. Látni a főváros budai oldalát, lehet gyönyörködni a várban, a hegyek oldalán felkúszó utcák változatos házaiban, nézni a hóesést, mint vastagodik paplanná, fehérbe burkolva a várost.
Rezeg a magántelefonja. Lóránt Lőrinc keresi, hogy emlékeztethesse az estére tervezett borozgatásra. Azonnal indul, ígéri, és lassan szedelőzködni kezd. Arra már nem lesz ideje, hogy hazaugorjon, egyen néhány falatot, pedig korog a gyomra, ráadásul előző nap Imruska finom, tartalmas babgulyást főzött, melyből kétadagnyi ott várja a hűtőszekrényben, hogy ma este elfogyasszák.
Vajon mi lesz velük? Hét éve élnek együtt békében és boldogságban az egyik Michelin csillagos szálloda piperkőc séfjével. Hogyan mondja el neki, hogy szombaton, oldalán egy bombázó nővel jelenése lesz a főnökénél? Ma kedd van, így három nap alatt kell tisztáznia Imruskával helyzetüket, miközben azt sem tudja, hol keressen egy megfelelő nőt, aki nem csupán csinos, hanem elég okos is ahhoz, hogy partnere lehessen.

“Megfelelés 9/1.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. A másság ma már előny, annyira felkapták őket, hogy a heteróknak kell szégyenkezniük, ha nem vonulnak velük a büszkeség napján.

    A gyereknek jó, ha szeretik a nagyszülők, különösen, ha az édesapja sincs vele. Az egyedülálló szülő nyugodtan tud dolgozni, ha van háttere, ha jó helyen tudhatja egyetlen gyermekét. Természetesen nyilván van hátránya is az ilyen közeli látótérben levésnek, de a gyerek szempontjából mindenképpen több az előnye.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!