A tolmácsfiú IX.

Összes megtekintés: 20 

9. jelenet
(Anglia. Menetelő katonák gyalog és lóháton. Rakpart, hajók, rozoga épületek, kocsmák és matrózok mindenfelé. TAKSONY, ISTVÁN és JEROMOS a balodalon szemlélik a sereget.)

TAKSONY: Mily csodálatos e rettenthetetlen páncélosok serege! Sőt, mind egytől egyig a hit szolgálatában állnak. Most is épp hadjáratra indulnak a gaz, félpogány skótok ellen, akik csak névleg lettek hű keresztyének! Itt, Plymouthban, ahol csak egy hajszál és néhány szikla választ el bennünket az óceántól, a biztonság, s az igazságosság az uralkodó, nem pedig csalárd tudósok, művészek és szélhámosok kezébe adják végre a gyeplőt.

ISTVÁN: Benedek rendjét is a legnagyobb becsben tartják. Milyen kiváló döntés volt, hogy a betűvetőt is magunkkal hurcoltuk. Ki vinné a holminkat akkor? Nem igaz, paraszt?

JEROMOS: Ez volt tőletek a legdurvább kegyetlenség, amelyet valaha elszenvedtem. István, én nem ilyennek ismertelek meg. Amióta Európában utazgatunk, teljességgel elvesztetted maradék jóságodat is, és a kirekesztő, rideg világ börtönében rostokolsz. Taksony atya: Önről mindig tudtam, hogy nem igazán vesz pártfogásába, de most már teljesem szembefordul azzal, amelyben ott, a Balaton partján még talán hitt a kolostorban.

ISTVÁN: (fellöki JEROMOST) Ez már valóban a hűtlenség és szemtelenség netovábbja! Talán bajtársak voltunk korábban, de elfordultál tőlünk, s kibújt belőled az alantas vér! Magunkkal vittünk és gondoskodtunk rólad, de mindig is csak bajkeverő kolonc voltál a számunkra! Atyám nyitotta föl a szememet, s most értem már, kinek, hol a helye a földön. Vidd hát a málháinkat, te szamár!

JEROMOS: Nem félek, ahogy mesterem sem félt, mikor már emelkedett melléhez a penge. Biztosan megleckéztetne benneteket, ha…

TAKSONY: (arcon üti JEROMOST): …ha nem tett volna folyton kéretlen megjegyzéseket, s nem sodorta volna veszélybe magát és bennünket is! Bolond volt, amióta ismerem, nem csoda, hogy szövetkeztetek ti ketten. Aztán elhallgass most már! Terveink vannak, s nem érünk rá erre.

ISTVÁN: Még azt is meg merészelem kockáztatni, hogy titokban az életünkre törtek, vagy itthagytak volna minket, midőn hazamennek a pénzzel. Micsoda gazemberség! És magát még irgalmasnak nevezi az ilyen!

TAKSONY: Most fogd a zsákokat és vidd! Addig mi kifizetjük a hajóst, a lovasoktól pedig megkérdezzük, hol kaphatnánk szállást. Mármint mi. Felteszem, te kellemesen érzed majd magadat egy pros istállóban a jószágok közt mihaszna könyveiddel. (ISTVÁN és TAKSONY a másik oldalra mennek egy kapitánnyal beszélgetni)

JEROMOS: (félre, indulatosan) Ki kér abból a szabadságból és békéből, amelyeket eleve zsarnoki fegyverekkel vívtak ki? Azok közül, amiket idáig tapasztaltam, messze a mostani helyzet a legtaszítóbb. Bíznak benne, hogy szolgálatkész leszek, hogy itt várakozom, míg visszatérnek – jámboran, mint egy vízköpő szobor! Hát még hogyisne! Elég volt a megalázásból! Az Úr előtt mindenki egyenlő, s rám nem ez a sors vár! Egyetlen emberre sem ilyen élet vár! Valahol majd csak találok egy barátságosabb tájékot, s elboldogulok valahogy, Urunk bocsássa meg engedetlenségemet! (elfut)

ISTVÁN: (egy idő után megfordul, látja, hogy nincs ott senki) Atyám, atyám! Borzasztó, rettenetes! Az a bitang meglépett, s minden érték vele együtt! Csak egy pillanatra vettem le a hálátlanról a szememet és tessék! Most hogyan kerítsük elő?

TAKSONY: Nem számítottam rá, hogy a becsületnek még a csírája is ennyire hiányzik belőle, az ördögbe is! Csekély az esély, de elmegyünk a helyi bírákhoz. Ha más nincs, a tengerészek segítségét kérjük, hiszen nem maradhatunk ruha, koszt és óvó fedezék nélkül! Akárhonnan is nézzük, meglopott bennünket, ez pedig ilyen művelt országban nem járja. Ha elkapják,bizton a bitó vagy a karó vár rá, hiszen még az Isten sem irgalmaz az ilyen tolvajnak! (mind sietve el)

Szólj hozzá!