Megfelelés 3. rész

Összes megtekintés: 34 

1. Baráti beszélgetés
Hogyan tovább, Lóránt Lőrinc? – teszi fel a kérdést magában Savószemű. Néhány percet várniuk kell, amíg Mónika elkészül, ám nincs forgatókönyv a továbbiakra. Ráadásul Zsombor kissé zavarban van, láthatóan nem készült fel a feladatra. Lőrinc kezébe veszi az irányítást.
– Nézd, Zsombor, Mónikának időre haza kell érnie, ezért vigyük haza az én kocsimmal, közben beszélgetünk, és majd megemlítem neki, hogy segítsen ki téged a szombat esti vacsoránál. Remélem, vállalja, ha nem, akkor még van két napod arra, hogy partnert találj magadnak. Egy dologhoz azonban ragaszkodok. Semmilyen körülmények között ne sértsd meg őt, semmit se tégy akarata ellenére, és beszélj vele őszintén. Nekem nagyon fontos ez a lány, nem szeretném miattad elveszíteni a barátságát.
Nagy bátorság barátságnak nevezni a Mónika iránt érzett, viszonzatlan, ámde ambivalens szerelmét, melyet megtetőz azzal, hogy Zsombor érdekében számít a fiatalasszony segítségére. Nyakig ér a baj. Ez komoly feladat. Egyet tehet, bízni barátjának józan eszében és mindkettőjük bizalmában, hiszen Mónikát valójában nem is ismeri. Most nem veszítheti el a fejét, éppen ellenkezőleg, kezébe kell venni az irányítást és lehetőleg optimális mederben tartani az eseményeket.
Kivételesen nem csak fáradt, de izgatott is Mónika, alig figyel Lőrincre, aki Zsombor bemutatásakor fontosnak tartja elmondani közös múltjukat, külön kiemelve immár közel húsz éve tartó barátságukat.
– Olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk. Összetartunk, de alapvetően más egyéniségek vagyunk. Talán éppen ez az egymástól eltérő világlátásunk építi egyre magasabbra barátságunkat. Számíthatunk a másik őszinte véleményére, mi több, segítségére. Most rajtam a sor, hogy segítsek. Szombat este hivatalos a főnökéhez egy családi vacsorára, melyen szigorúan a barátnővel együtt kell megjelennie, csakhogy magányos a fiú, ahogyan én is az vagyok. Szeretnélek megkérni, hogy gondold át, el tudnál-e tölteni egy estét Zsomborral, nem kettesben, hanem társaságban. Nagy szívességet tennél neki, mert ezen állhat vagy bukhat az általános vezérigazgató helyettesi beosztása, márpedig Magyarországon ez keveseknek adatik meg harmincnyolc éves korukban. Ha nem vállalod, az sem baj. Bár külsőleg nagyon összeilletek. A következő sarkon megállok, muszáj felugranom valakihez egy fél órára, addig csevegjetek. Itt hagyom a slusszkulcsot, de nehogy elmenjetek!
A sarkon túl, a második ház fölszintjén működik egy dohánybolt, amelyben kávét is lehet kapni. Majd ott eltölti a fél órát.
Kimondottan kellemes az idő, mintha tavasz lenne. Dupla adag kávét vesz, eldobható műanyag fedeles pohárban és úgy dönt, hogy kinn, az utcán kortyolgatja el a fekete nedűt.
Visszatérését nagy nevetéssel fogadják. Mónika közli Lőrinccel, hogy nem ért véget a szerepe, mert köteles másnap elkísérni őt alkalomhoz illő ruhát venni, mert gardróbjában jelenleg egyetlen szóba jöhető öltözék sincs.
– Szeretnék egy jövőbeli szépreményű bankárhoz illően megjelenni a castingon.
Szóval, még humora is van a lánynak. Lőrincbe egy pillanatra belehasít a féltékenység, amit azonnal elfojt, elvégre Zsombort hidegen hagyja a női szépség, márpedig Mónika egyszerűen gyönyörű. Hangosan dobog szíve, majdnem kiugrik a mellkasából. Holnap együtt járják a szalonokat. Napról napra szerelmesebb a fiatalasszonyba.
Szülei házától egy saroknyira száll ki Mónika a kocsiból. A két fiú sóvárogva néz utána. Az egyik szerelmes, a másik meg bizakodó, hogy méltó párja lesz a szombati vacsorán.
– Szép ez a lány! – állapítja meg tárgyilagos hangon Zsombor. – Úgy látom, nagyon tetszik neked. Kár, hogy ez nem kölcsönös.
– Még lehet! – vágja rá dühösen Lőrinc és indít, hogy mielőbb hazaérjenek. – Megegyeztetek? – kérdi barátját, anélkül, hogy levenné szemét az útról.
– Igen. Határozottan jó fej Mónika! Remélem, egyszer megismerem a kisfiát is.
– Reménykedj, hogy a főnököddel való találkozást követően is szóba áll veled!
Lőrinc részéről ez pusztán irónia, hiszen sokkal intelligensebb annál Mónika, mintsem egy kevésbé sikerült vacsorát követően haragszomrádot játsszon bárkivel is.
– Miért szeretnéd megismerni a kisfiát?
– Jó fej lehet, ahogyan mesélt róla az édesanyja, kíváncsivá tett. Hazaviszel? Már nem akarok a kocsimért elmenni, jó helyen van a cég garázsában.
– Persze, hogy elviszlek.
– Szerinted hogyan mondjam el Imrusnak, hogy egy nővel megyek vacsorázni a főnökömhöz?
– Fogalmam sincs! Nem ismerem a párodat.
– De engem igen!
– Hohó, valamelyest ismerlek, mint havert, utazótársat, lakótársat, stb., csakhogy az érem másik oldaláról fogalmam sincs. Persze, nekem a nők terén sincs nagy nemzetközi gyakorlatom, még hazai sem, de azért tudok róluk egyet és mást. Alaposan kiműveltek a húgaim, bár azok áttételes ismeretek. Ám úgy ismerem őket, mint a tenyeremet, tudom, hogy nekem sohasem hazudnak. Talán éppen ez a baj velem, hogy minden kapcsolatomnál eszembe jutnak szituációk, milyen helyzetben mit gondoltak a lányok a párjukról és ez félszeggé tesz engem, ahelyett, hogy bátran felhasználnám ez irányú tapasztalataimat. De majd a jövőben másként viselkedek. Szóval, Zsombor, egy nőt meghódíthatsz egy csokor virággal, nagydoboz bonbonnal, boldoggá tehetsz egy ékszerrel, ám az érzelmi világát sohasem tudod megismerni. Mi, férfiak rendszerint azt mondjuk, amit gondolunk, vagy amit érzünk, a nőknél ez másként működik. Fondorlatosabban, cikornyásan, nagy kanyarokkal jutnak el oda, ami nekünk mindössze néhány lépés. Nekik lételemük, hogy folyamatosan bizonytalanságban tartsanak bennünket, mert azt hiszik, úgy lesznek számunkra titokzatosak, hogy újra és újra nekiveselkedjünk a meghódításuknak. Azok a nők, akiből ezek hiányoznak, nos, azok számomra abszolút érdektelenek. Az egyéjszakás kalandok, a könnyű esetek nem érdekelnek. Annál sokkal többre tartom magam. Miért is mondom el neked? Talán szembesülni akarok a tényekkel. A tökéletes nőt keresem, pontosabban várom, mint gyerek a mikulást. Nem érdekel, hogy szeret-e főzni, mosni, vasalni, ezek részletkérdések. De legyen csinos, okos, intelligens, szerethető és tudjon is szeretni. Legyen egyenrangú társ, aki visszaránt a földre, ha irreális magasságra török, de megfelelő feltételek mellett szárnyalni is tudjon velem. Visszatérve eredeti kérdésedre, nem tudom, mit tegyél. Okoskodni pedig nem akarok.
Percekig hallgat Zsombor. Barátja jelen körülmények között korrektül viselkedik vele. Mégis, mire számított? Lőrinc a tényeket tudja értékelni, azokat azonban kiválóan, csakhogy fogalma sincs az ő magánéletéről, mert arról mindketten hallgatnak. Rögvest egymás szavába vágva vitatkoznának a lehetséges módozatokon, valamint annak várható következményein, amint ismertetné vele a kisvállalkozók számára kidolgozás alatt álló új hitelkonstrukciót, mert az mindkettőjük számára ismerős terep lenne, annak ellenére, hogy egymással szöges ellentétben álló érdekeket képviselnének.
– Köszönöm a segítséged! Lőrinc, jövök neked eggyel!
– Kettővel, barátom, kettővel – hahotázik barátja.
– Hajaj! Baj van! Nem kértem el Mónika telefonszámát! Megadnád?
– Szívesen, de én sem tudom. Majd felhívlak otthonról, a munkaszerződése mellett biztosan megtalálom.
Este nyolc óra körül gyérül a forgalom. A kutya sétáltatókon és a munkába igyekvőkön kívül szinte már mindenki otthon ül a televízió előtt.
Hazaérvén Lőrinc első dolga hosszan kiáztatni magát a zuhany alatt, mintha a víz megszabadíthatná a Mónika miatt érzett lelkiismeret furdalástól. Tömör egyszerűséggel csapdába csalta a lányt. Ebből a helyzetből kizárólag előre lehet menekülni. Ha lehet.
2. Időhúzás
Kispest szűk kis mellékutcájában, a két méter magas téglakerítés, önműködő kapuival tökéletesen elzárja a kíváncsi tekintetek elől a kétszintes, szépen felújított házat, ami belülről is úgy néz ki, mint egy valóságos ékszerdoboz. A földszinten a negyven négyzetméteres, egy légterű konyha, étkező és nappali mellett vendégháló, fürdőszoba és spájz található, míg az emeleten három szoba, gardrób és a második fürdőszoba került kialakításra. A telek végében áll a két kocsi beállós garázs, ami előtt Imruska kocsija parkol.
Zsombor megáll egy pillanatra, mielőtt belépne a házba. Hová akar menni a párja? Hamarosan kiderül, hogy útrakész Imruska, csak arra várt, hogy hazaérjen.
– Hamarosan indulok. Reggel kezdem a vizsgáztatást és legalább két hétig távol leszek. Muszáj volt beugranom az egyik vizsgabiztos helyére, mert ez volt az igazgatóm visszautasíthatatlan kérése. Nem tudod édesem, hová rejtettem a születésnapomra kapott parfümöt? Ideje lenne megkezdenem. Á, megvan! Már emlékszem! Míg lehozom az emeletről, betehetnéd a kocsiba a bőröndjeimet. Nem akarsz elkísérni? A szállodából is dolgozhatnál. Jaj, tudom már, nem akarod elhagyni a fővárost, hogy kéznél legyél, s ugorhass, ha keres a főnököd.
Helyére teszi levetett kabátját, felveszi az otthoni papucsát, és ennyi idő elég párjának ahhoz, hogy kezében a díszcsomagolású parfümmel ott álljon vele szemben, oly szorosan, hogy majdnem összeér az orruk.
– Aztán jól viselkedj drágám! – rikoltja Irmuska és gyors puszi ad az arcára. – Miért nem vitted ki a kocsihoz a csomagjaimat? Elfelejtetted, hogy megkértelek rá?
Affektál, kényeskedik, csak tűnne már el, gondolja Zsombor, miközben könnyedén felkapja a két nagy degeszre tömött bőröndöt és siet velük az udvarra. Jobb is így, hogy két hétig magára marad, legalább elintézheti a függőben lévő dolgait, ráadásul arra sincs idő, hogy szóba hozza a szombati vacsorát. Meglehet, hogy hazatérését követően okafogyottá válik az ügy, nem őt nevezik ki általános vezérigazgató helyettesnek, és Mónikával sem találkozik többé. Ettől függetlenül kezd elege lenni Imruska rendszeres hisztijéből. Megállapodásuknak megfelelően kapcsolatukat nem teregetik ki a világ elé, az kizárólag kettőjükre tartozik.
Fellélegzik, amint magára marad. Első dolga tölteni magának egy pohár konyakot, bekapcsolni a nappaliban a televíziót, leülni a kényelmes foteljébe és elszopogatni az italt.
A nők terén kétségtelenül jó ízlése van Lőrincnek. Kimondottan szép Mónika, még a nyolcórai munka után is, fáradtan és kissé csapzottan. Az a kevés idő, amit kettesben töltöttek, ahhoz elégnek bizonyul, hogy az apró jelekből, gesztusokból, hanglejtésből megállapítsa, hogy a lány intelligenciája vetekszik a szépségével, ami egyáltalán nem hátrány, sőt, előnyére válik a szombat esti castingnál. Előtte azonban mindenképpen muszáj személyesen találkozniuk, miután elengedhetetlenül szükség lesz háttér történetet kitalálására, mert óhatatlanul szóba kerülhetnek kérdések, melyekre választ kell adniuk, nem is akármilyet, egyformát. Nota bene, előfordulhat, hogy nem egyszerre és egy időben teszik fel nekik a kérdéseket és rettenetesen kínos lenne, ha mindketten más választ adnának. Mint valamennyi ismerkedésnél, itt is óhatatlanul rákérdezhetnek, mióta vannak együtt, hol ismerkedtek meg, mi a hobbijuk, a kedvenc időtöltésük, és az lenne az igazán kényes téma, ha rákérdeznének az esküvőjük várható időpontjára is.
Lassan kilenc óra és Lőrinc még mindig nem hívta fel Mónika telefonszáma miatt. Elfelejtette? Nem, az nem lehetséges. Lőrinc sohasem feledékeny, amit megígér, azt betartja.
Esküvő Mónikával? Lenne öröm a családban, az sem számítana, hogy felesége hoz magával egy aranyos kisfiút is. A csudába is! A gyerek valóban hiányzik az életéből. Mármint a saját csemete, mert a nővére gyermekeit is szinte sajátjaiként szereti. Az mégiscsak más, amikor minden nap látja az ember, hogyan nyílik ki a kisgyerek értelme, miként fedezi fel a világ ezernyi arcát, rácsodálkozva a falevél erezetére, vagy a hangyára, amint a testsúlyánál jóval nagyobb terhet képes cipelni, komolyan venni milliom kérdését, és azokra korának megfelelő adekvát választ adni. Ám a gyerekhez mindenképpen tartozik egy anya is. Nincsenek kétségei afelől, hogy Mónika kiváló anya. Eljátszani a gondolattal, hogy családban él, feleséggel, gyerekkel, szeretetben, egyetértésben, jólétben, ahogyan az elvárható a korabeli egészséges férfiembertől, nem elvetendő idea. Kár, hogy az a nő még nem született meg, aki házastársként képes lenne együtt élni egy magafajta szexuális orientáltságú férfivel, vállalva a látszat házasságot, a szexuális igényeinek titkos, házon kívüli kielégítését. Ám ha jobban belegondol, amit ennek ellentételezésként biztosítani tudna felesége számára, az sem megvetendő, hiszen az biztos anyagi háttér, gondtalan, majdnem luxus élet. Sőt, bizonyos szemszögből, az általános emberi igények szerint nézvést, valóban luxus élet.
Fricsay Zsombor harmincnyolc évesen a huszonegyedik század Magyarországának egyik legfiatalabb banki vezérigazgatója lehetne, nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog családi háttérrel, aki protekció nélkül, saját tudása és munkája eredményeként jut el karrierje csúcsára. Ki tudja, talán még onnan is lehetne továbblépni! Kinyílt a világ, szélesre tárva kapuját, melyen át bárki keresztül kasul közlekedhet, átmehet alatta, vissza is fordulhat, közlekedhet, amennyit csak akar. A tudomány rohamos fejlődésével párhuzamosan egyre fogy a „lehetetlen” szó értelme és használata, mert helyét lassan átveszi a probléma megoldás ezernyi módozata közüli választás nehézsége. Lám, itt ez a Covid vírus, aminek létezéséről egy évvel ezelőtt még senki sem tudott, mára pedig a világ összes gyógyszerkutatója az ellenszerén dolgozik, és fél év alatt sikerült kifejleszteni legalább ötfajta hatásos vakcinát, s ki tudja, pár hónap múlva hány újabb ellenszerrel bővül a kínálat. Meglehet, korábban a virológusok többsége lehetetlennek tartotta volna bármely vírus elleni vakcina félév alatt történő kifejlesztését, holott a világ különböző tájain már évek óta folynak alapkutatások, melyek megalapozzák a gyors gyógyszerfejlesztés lehetőségét.
Rezeg a mobilja, Lőrinc keresi. Szűkszavúan lediktálja Mónika telefonszámát és azonnal elköszön.
Hol is tart? A lehetetlen fogalmának újraértelmezésénél.
Úgy érzi, hogy élete hamarosan fordulóponthoz érkezik, amikor nem lesz idő hezitálásra, mert a belső GPS bemondja az újratervezést, s ha nem lép önként, akkor majd a körülmények kényszerítik komfortzónájának elhagyására, romba döntve addigi eredményeit, ráadásul anélkül, hogy továbblépésének irányát befolyásolhatná. Ránéz az órájára. Késő van ahhoz, hogy felhívja Mónikát. Majd reggel keresi, úgy fél kilenc körül, amikor úton lesz a munkahelyére. Tömegben is lehet egyedül az ember, mi több, belesimulva a környezetbe észre véthetetlen marad, ahogyan az összegyúrt massza összetevői sem rínak ki masszív halmazukból. Nyugodtan cseveghetnek mobiljukon, hiszen Mónika egy lesz a sok telefonáló csinos fiatal nő közül.
Lemond a harmadik pohár esti konyakjáról, mert tiszta fejjel mielőbb össze kell raknia a Mónikával közös, nem létező múltjuk emlékeit, mint egy puzzle játék darabjait, hogy kirajzolódjon róluk, a fiatal párról, a tökéletesnek tűnő kép.
3. Izgalmas játék
Lefekvéskor is duzzog Márk, mert nem a Papa ment érte az óvodába, és megígérteti velem, hogy reggel ismét együtt megyünk a munkahelyére. Miért nevezi kisfiam munkahelyének az óvodát? Mert nem szeret odajárni! Rákényszerített kötelezettségnek tartja! Megdöbbent felismerésem. Többet kellene foglalkoznom vele, csakhogy reggel nincs rá időnk, és este, mire munka után hazaérek, a nagy közös családi vacsora után jön a fürdetés, meseolvasás és az alvás.
Megállíthatatlan mókuskerék az életem, melyben az állandóan hajtó mókus szerepét játszom, s míg a tehetetlenségi nyomaték ki nem repít belőle, addig semmi sem változik. Mi lenne, ha egyszerűen megállnék, körülnéznék, és megtalálnám jelenlegi helyzetemből kivezető utat, és nem kellene arra várnom, hogy elvégezze dolgát a fizika törvénye, amely közel sem biztos, hogy sérülés nélkül kirepít a kerékből, márpedig Márknak testileg, szellemileg egyaránt egészséges édesanyára van szüksége. Talán éppen Savószemű miatt állítom meg a mókuskereket, holott hihetetlen és elég bizarr megoldás elmenni a félig hivatalos vacsorára egy abszolút idegen férfi oldalán, megjátszva a barátnőjét, melyhez jelenleg semminemű fogódzó nem áll rendelkezésemre. Márpedig a világhírű színésznők is kapnak forgatókönyvet, mielőtt elvállalnák felkínált szerepüket. Én pedig balga módon elvállaltam annak a színdarabnak a női főszerepét, amelynek laza körvonala kizárólag megalkotója fejében létezik.
Lehet, hogy becsavarodok? Ugyan már! Kezd belém visszatérni a vitalitás, az ismeretlen jövő iránt érzett izgatottság, vajon megfelelően debütálok az első főszerepemben? Lehet, hogy ez az én jövőm, a szerepjátszás, amiben talán tehetségesebbnek bizonyulok, s nem bukok el, mint tettem azt az eddigi életem során, az érzelmektől vezérelt döntéseim egyenes következményeként. Képtelenség a múlton változtatni, ám annak semmi akadálya, hogy mától kezdődően tudatosan éljem a jelent, és józanésszel tervezzem a jövőt, örökre száműzve a sült galambra várakozás vágyát, mert a tétlenség fáján nem terem gyümölcs, még csak egy savanyú vackor sem. Teremteni kell, ésszel vagy kézzel, kinek – kinek feladata, hivatása, tehetsége, tudása szerint, hogy formálódjon körülötte a világ, általa gazdagodjon testben és lélekben valamennyi ember, aki kapcsolatban áll vele, mert egyaránt örömet okoz a finom étel, a színes virágokból összeállított csokor, forró napon a pohár hideg ital, otthonában télen a kandalló tüzének melege, a tudomány fejlődésével a világmindenség ismeretlen titkainak feltárása, mert azok mindegyikében összeadódik mindannyiunk munkája.
Eladóként az a dolgom, hogy értékesítsem azokat az öltönyöket, amelyeket a varrónők megvarrtak abból az anyagból, amit a gépeken megszőttek a szövőnők, abból a gyapjúból, amit lenyírtak azokról a birkákról, melyeket a juhász nevelt, azokban a hodályokban, amelynek építéséhez vályogtéglát készítettek a vályogvetők, agyagból és abból a szalmából, ami az aratás után a búzacséplés után maradt, abból a búzából, amit a paraszt elvetett, abba az ekével felszántott földbe, melyhez az ekét a kovács kovácsolta… Nem sorolom tovább. Ma már úgyis más a technológia, csak nekem most ez jut az eszembe. Az igazi gond az, hogy az általam eladott öltönyök viselőinek talán sohasem jutnak eszükbe ezek az összefüggések. Ők csak viszonyítanak. A LEG a fontos. Övék legyen a legszebb, legdivatosabb, legdrágább. Legalább is a barátjáéhoz, a kollégájához, az ellenlábasához képest. Sajnálom őket.
Képtelen vagyok elaludni. Izgat a játék, a forgatókönyv nélküli egyestés főszerep, melynek eljátszásához holnap veszek egy megfelelő jelmezt, és Papáéknak előadom a szombat esti távollétemet. Az igazságot nem mondhatom el, legalább is nem teljes egészében, ezért szerepjátszásom már holnap elkezdődik. A hihetőség kedvéért minden hazugság nyomokban igazságot is tartalmaz, ezért nem kell kitalálnom semmit, pusztán néhány részletet elnagyolni. Majd azt mondom, hogy egyik barátom, aki a Nemzeti Polgári Bank főosztályvezetője, meghívott a céges vacsorájukra. Papa meglepetésében hümmög, Mama pedig azonnal kérdésekkel bombáz, ki az illető, mióta ismerem, milyen kapcsolat van közöttünk, stb. Ugyan milyen kapcsolat lehetne, amikor az otthonunk, a munkahelyem és kisfiam óvodája között háromszögben mozgok?
Úgy beleélem magam a főszerepbe, mintha az mindenképpen rám íródott volna. Lehet, hogy az egész átverés? Nem, az nem lehet. Savószemű tisztességes ember.
Miért nem kérte el Zsombor a telefonszámomat? Azt sem tudom, mikorra és hová kell mennem! Egyáltalán, el kell mennem? Ami biztos: holnap veszek egy új ruhát, és szombat este azt fogom viselni, és akkor is elmegyek itthonról, ha Zsomborral kútba esik a vacsora. Legfeljebb Savószeművel sétálunk egy nagyot a Margitszigeten.
Jelez a mobilom. Megnézem, üzenetem érkezett Zsombortól. Nem is egy. Hohó, hiszen ez a hiányolt forgatókönyv! Megnyugszom. Kezdődhet a játék.

“Megfelelés 3. rész” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. “Mi, férfiak rendszerint azt mondjuk, amit gondolunk, vagy amit érzünk, a nőknél ez másként működik.” Így igaz, ezt nem szerettem a hölgytársaimban és nem szeretem most sem.

    Olvasmányos a sztori.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!