Megfelelés 4. rész

Összes megtekintés: 42 

8. Trendi női divat
Lőrinc éjfélig négy vállalkozás statisztikai adatlapján dolgozik, elvégre a munkába temetkezés az egyik legjobb módszer szerelmi bánat ellen. Amint a fáradtságtól virtustáncot járnak szeme előtt a számok, abbahagyja az osztást, szorzást, és elmegy lefeküdni. Hajnali kettőkor megunja az álmatlan forgolódást, inkább felkel, magára kapja fürdőköpenyét és kimegy az erkélyre rágyújtani. Lehűlt a levegő, nem is nagy baj, hátha a hidegben csillapodik lelke háborgása.
Egy héttel ezelőtt bármit kérhetett volna tőle az, aki megjósolja neki, hogy hamarosan elkísérheti Mónikát, ruhát vásárolni, holott a húgai révén pontosan tudja, mit jelent leányzókkal a plázákat járni. Egyik üzletben ez tetszik, a másikban meg az, hozd ide, kérlek azt a kéket is, nem, talán a zöld jobban állna, ez igen csinos, de nem vesszük meg, hanem átmegyünk a túloldali passzázsra, ott nyílt egy hete egy új üzlet, hátha abban más a kínálat. Az ötödik üzlet és jó két óra elteltével a lányok mégis úgy döntenek, visszamennek az első üzletbe, azt veszik meg, amit először próbáltak, csakhogy mire visszaérnek, a kinézett fazonból már nincs a méretükben, ezért úgy döntenek, hogy másnap másik plázában próbálkoznak, és Lőrincnek oda is kötelessége elkísérni őket, elvégre neki kell férfi szemmel megállapítani, melyik ruha áll rajtuk a legjobban. Egyébként bármit mondhat a húgainak, úgysem veszik figyelembe, mennek a saját fejük után. Valójában azért ragaszkodnak jelenlétéhez, hogy legyen, aki kisegíti őket, ha túllépnék a pénzügyi keretet.
Tulajdonképpen úgysem tud aludni, mi lenne, ha leülne az internet elé és körülnézne a női divat terén. Nem ért hozzá, csak annyit tud, kinek melyik fazon áll jól és Mónikát szombaton mindenképpen csinos, modern, mégis szolid kosztümben tudná elképzelni. Nem nadrágkosztümben, hanem hagyományos szoknyásban. Hahaha! Sohasem látta Mónikát civilben, csak az üzleti formaruhában, amely bármely csinos nő megjelenését képes negatív irányban befolyásolni.
Összecsapnak feje felett a hullámok. Annyi web-áruház kínálja portékáját, hogy eltéved bennük, mintha dzsungelben lenne, égig érő fák között, melyek lombkoronái nem engedik át a napfényt, hagyják, hogy az odatévedő szürke félhomályban bolyongjon, körbe, körbe, elfeledve a belőle kivezető irányt. A web-áruház egyébként sem jó megoldás a gyors vásárlásra. Más utat keres. Elkezdi böngészni a külföldi márkaboltokat, melyek elképesztő árakon kínálják áruikat. Kizárólag arra jók, hogy megismerje a legújabb divatirányzatokat. Végül feladja a keresést, inkább majd reggel felhívja valamelyik húgát, hátha tud egy jó fővárosi női ruhaboltot. Reggel fél hétre beállítja az ébresztőórát és végre lefekszik. Immár nyugodt lelkiismerettel alhat, hiszen megcselekedte, mit Mónika ruhavásárlása ügyében megtehetett.
Reggel nyolckor felhívja húgát.
– Végre van valakid! Bátyus, perceken belül küldöm sms-ben az üzlet elérhetőségét. Értem én, hogy szeretnéd meglepni barátnődet, de előbb tudd meg a pontos ruhaméretét!
Nem magyarázkodik, hogy erre nem lesz szükség, mert együtt mennek vásárolni. Felhívja Mónikát, életében először, ámde többszöri sikertelen próbálkozás után feladja. Állandóan foglalt a hívott szám. Megváltozott a telefonszáma? Zsomboré is foglalt. Akkor pedig ők bizony egymással beszélnek. Van miről.
Beágyaz, tusol, kávét főz, szendvicset készít. Folytatódik a nap. Leül reggelizni, amikor megcsörren a telefonja. Dühtől tajtékozva az öltönyház tulajdonosa, Tuli bácsi hívja:
– Azonnal nézzen utána, hogyan létezik, hogy az összes leértékelt öltöny egy nap alatt elkelt! Ez lehetetlen! Nem eladták, hanem ellopták!
Magára adó vállalkozóként pontosan tudja, hogy nem illik szemében kinevetni a megbízóját. Útközben, egyedül a kocsijában azonban könnyedén megteheti. Egy óra múlva visszahívja megbízóját és könyvelőhöz méltó módon beszámol az üzlet előző napi forgalmi adatairól, mennyi volt a teljes bevétel, ezen belül az új és a leértékelt áruk összege, darabszáma. Nem olyan nagydolog, mindegyik adat lekérdezhető a pénztárgépről, amit az üzletvezetőnő is elérhet, csakhogy a tulajdonos nem bízik benne.
– Megjegyzem, ha megengedi, igen dicséretes munkát végeztek a munkatársai. Gratulálok, uram! A tavaszi kollekcióhoz újra fel kell tölteni a bolti készletet.
Az üzletvezetőnő igyekszik Lőrinc környezetében, hallótávolságon belül maradni, nehogy egyetlen szót is elmulasszon a tulajdonos és a könyvelő beszélgetéséből.
– Asszonyom, magammal vinném Mónikát, lenne egy másfél órás elfoglaltságunk!
– Menjenek csak Lóránt úr! Jó szórakozást!

9. Casting
Új öltönyében kétszer is megfordul Zsombor az embermagasságú tükör előtt, mielőtt megnyugtatná magát, miszerint kifogástalan a megjelenése, de nem csak ez dönti el a jövőjét. Dupla casting elé néz, miután Mónika édesapja ragaszkodik a személyes megismeréséhez, mielőtt elvinné hőn szeretett kislányát a céges vacsorára, amely inkább estebédnek mondható, tekintettet arra, hogy este nyolctól kijárási tilalom van, ezért öt órára várja őket a főnöke.
Frissen mosott, csillogó, villogó autójával délután fél háromkor megáll a Mérei család háza előtt, s még mielőtt becsengetne, máris szalad elé kaput nyitni Márk, nyomában Mónikával.
– Szia, bácsi! Te vagy Anya barátja? – néz fel rá az apróság.
Az elegáns fiatalember igyekszik komoly maradni, kezet nyújt a kisfiúnak:
– Szervusz, Márk! Fricsay Zsombor vagyok, édesanyád régi barátja.
Nem kerüli el figyelmét a ház erre néző ablaka mögött meglebbenő függöny, ezért odalép Mónikához és átöleli. Megcsapja orrát a lány parfümjének kellemes illata.
A Mérei szülők leplezetlenül végigmérik vendégüket. Papának tetszik a fiatalember erős, emberes kézfogása, ahogyan az is, hogy bemutatkozáskor egyenesen a szemébe néz, majd átnyújtja a családnak szánt ajándékát, az áttetsző díszcsomagolású kosárkát, melynek tartalma egy pillanat alatt felmérhető: bor, pezsgő, csokoládé, kávé, bonbon és kakaó.
Üdítővel, kávéval, süteménnyel kínálják, melyet köszönettel elhárít, tekintettel a céges vacsorára, melyen egy falat sem megy le a torkán, ha most nekilát édességet enni.
– Anya, azért én vehetek a sütiből? Zsombor bácsiét is megehetem?
Márk kérdéseit felszabadult mosollyal nyugtázzák a felnőttek. Még Mama is feloldódik, miután feleslegessé vált a férje vendégükre gyakorolt esetleges negatív hatása miatt érzett aggodalma.
– Kérem, Zsombor, legalább egy kávét fogadjon el! – kérleli a vendéget, aki végül rábólint a dologra.
Papa azonnal kérdezgetni kezdi, mióta ismerik egymást, hol ismerkedtek meg, és így tovább. Valamennyi kérdés napirendre kerül, amire Zsombor kellemes társalgási hangnemben megadja az előzetesen aprólékosan kidolgozott válaszokat. Nincsenek csodák, mindössze előre kiszámítható kérdések és válaszok, amelyek miatt a Mérei házaspárral folytatott beszélgetés az esti előadás főpróbájának tekinthető.
Érzi Márk, mennyire fontos nagyszülei számára Zsombor bácsi felbukkanása, s követve példájukat, ő is szeretné az iránta érzett szimpátiáját kifejezni, ezért amikor édesanyja elnézést kérve visszavonul emeleti lakrészükbe átöltözni, vele tart és lehozza kedvenc játékát, a robotzsarut, melyet nagy igyekezetében ahelyett, hogy Zsombor bácsi kezébe adna, véletlenül az ölébe ejti. Bár evés után a tortamáztól maszatos kezét nagyjából letörölte a szalvétával, mégis a játékára került az aprócska vajkrém darab, ami foltot ejt a vendég bácsi zakójának szélén. Kapkod Mama, mivel szedhetné ki a vadonatúj zakóból a foltot, ám a vendég – legnagyobb meglepetésére – szó nélkül letörli azt egy tiszta szalvétával:
– Nincs semmi baj, tessék csak hagyni. Valószínűleg a kollégáimat is érte már hasonló baleset. – Hanem, kedves barátom – fordul a megszeppent kisfiúhoz -, jótett helyébe jót várj! Ígérd meg, hogy édesanyáddal együtt eljöttök velem kirándulni a budai hegyekbe. Rendben?
Boldogan bólint Márk, hogyne menne, akár most is indulhatnának.
Közben visszatér Mónika. Lélegzet elállítóan szép ez a lány, állapítja meg magában Zsombor, s már biztos abban, hogy a vacsora eredményétől függetlenül, kellemes órákat töltenek együtt.
Elköszönnek a Mérei szülőktől. Márk közli velük, hogy a kapuig kikíséri őket. Megígérteti édesanyjával, hogy hoz neki egy tábla csokoládét, de keserűt ám, mert azt szereti.
Egy óra alatt kényelmesen odaérnek Zsombor főnökéhez, ezért nem sietnek. Felszabadultan csevegnek, nevetgélnek, mint a gyerekek. Mindketten úgy érzik, hosszú idő óta végre igazi haverra találtak, aki mellett elengedhetik magukat, akivel kötöttségek nélkül lehet bolondozni, száműzve gondjaikat.
– Mónika, bekanyarodok a multi parkolójába, légy szíves várj meg a kocsiban. Beszaladok Márknak csokoládét venni.
– Nem kell, van otthon legalább két tábla…
– Ez más lesz! – ígéri Zsombor nevetve.
A bank elnök-vezérigazgatója a tizenhatodik kerület egyik csendes mellékutcájában lakik, a teljes körűen felújított, 1920-as években exkluzív nyaralónak épült ötszobás házban. Csengetésükre maga a főnök jön kaput nyitni, aki bemutatkozáskor kezet csókol Mónikának. Felesége, a kedves hangú, törékeny alkatú, ötvenes hölgy, eléjük siet, és a fedett teraszon várja őket. Határozott a kézfogása, és széles mosolya ellenére úgy érzi Mónika, hogy kedvessége álarca mögül árgus szemmel figyeli őket. Nem téved, mert amint Zsombor leveti a kabátját, azonnal kiszúrja az új öltönyön Márk okozta friss foltot.
– Elnézést kérek érte, a kisfiam ráejtette süteményét a zakóra.
– Semmi gond, aranyom. A gyerekek már csak ilyenek! Mennyi idős a kisfiatok?
– Öt éves, és az előző házasságomból született.
Zsombor arcára maszkként ráfeszül a derű. In medias res. Csakhogy a háziasszony hangosan felnevet, átöleli Mónika vállát:
– Gyere velem, megmutatom neked az unokáink fényképeit, míg vacsora előtt a fiúk isznak egy pohár konyakot. Nem baj, ha tegezlek? Köszönöm.
Kezdődik a casting, ahogyan azt előre gondolták. Divide et impera! Oszd meg és uralkodj! Mónika a háziasszonytól hagyja magát terelgetni a szófa felé, mely előtti kis asztalt szinte teljesen beteríti a gondosan odakészített három vastag fényképalbum. Ez is fontos része a játszmának. Nők egymásközti fesztelen beszélgetése következik, melynek során az édesanyja korabeli tapasztalt háziasszony bizonyos információkhoz akar hozzájutni, aminek érdekében kedvesen, ámde módszeresen kifaggatja tapasztalatlan, gyermekei korosztályához tartozó vendégét. Mónika ismeri e módszert, mi több, annak ellenszerét is, ezért továbbra is Márk viselt dolgairól beszél. Hálás téma. És semleges. Arra azonban nem gondol, hogy a háziasszonynak a látszólag semleges témák taglalásával más célja van. Felmérni, mennyiben lehet Mónikára számítani „férje” Zsomborral kapcsolatos tervének megvalósításában.
10. Barátok vagyunk?
Tehetetlenségemben legszívesebben sikítani szeretnék, hangosan és hosszan, hogy a fülem is csengjen belé, azzal, mintegy földelés gyanánt, levezethetném magamból a feszültséget. Odahaza a szüleim és Márk felváltva emlegetik Zsombort, mikor jön el újra, mikor megyünk el vele kirándulni, s én csak hallgatok, mint a kuka, mert a szombat esti vacsora óta fel sem hívott, üzenetet sem küldött. Azt hittem, barátok lettünk, vagy ha még nem is vagyunk azok, de cinkostársak igen, s megérdemelném, hogy tudassa velem, mi lett a kinevezésével. Nehogy abban ringassa magát, hogy bármit is szeretnék vagy elvárnék tőle, no, nem azért mondom, mert elválásunkkor nem adott még egy puszit sem, kezet sem fogtunk. Rosszul játszottam a szerepemet? Nem én jelentkeztem érte, hanem kéretlen impresszárióm, Savószemű ajánlott Zsombornak, aki nyilvánvalóan más jelölt hiányában választott engem. Alkalom adtán megkérdezem tőle, milyen javadalmazást kapott a szerepjátszásomért, pontosabban mit profitált belőle. A munkahelyemen pedig a főnöknő sündörög körülöttem, kétértelmű kérdésekkel zaklat, melyek lényege, hogy kibökjem végre, milyen kapcsolatban állok Lőrinccel, mert az számára abszolút nem közömbös, miután sok mindent ismerek az üzleteléseiből, pontosabban kifejezve némely momentum láttán sejteni vélek. Amennyiben abszolút tévednék, nem tartaná fontosnak a cég könyvelőjével való magánjellegű kapcsolatom mibenlétének firtatását.
Ma délben ismét megjelent a borravalós gömbölyded vásárlóm, elhozta a barátját is, aki szerencsére nem hagyta otthon a bankkártyáját és távozásuk előtt közel annyit fizettettem vele a megvásárolt árukért, mint amennyit előzőleg hagyott nálam kedvenc vevőm. Ezzel nincs semmi gond, elvégre az a dolgom, hogy eladjam a méregdrága öltönyöket. Ezért fizetnek.
Fél óra múlva zárunk. Alig várom, hogy kimenjek a szabadba, friss levegőt szívni. Nem érdekel, mikorra érek haza, legalább fél órát sétálni akarok a Duna parton, hátha a kavargó hideg szélben felüdül a lelkem. Az üzletben rettenetes a hőség, a klímát pedig nem lehet bekapcsolni, ezért a meleg levegőben különféle szagok és illatok terjengnek, melyek beleivódhatnak az árukba is, de nem szólok miatta, mert egyszer már megtettem, amiért megrótt a méltóságos nagyasszony szerepében tetszelgő főnöknőm, mondván, hogy a klíma sok áramot fogyaszt, s nekünk az az érdekünk, hogy minél nagyobb nyereséget termeljünk, melyhez elengedhetetlen a költségek ésszerű szinten tartása, sőt, a csökkentése. Majdnem rákiabáltam, hogy nem lesz forgalom, nem lesz árbevétel, ha továbbra is a liliom illatú szagosítót használja a levegőfrissítőként, mert melyik az a férfi, aki ilyen illatú öltönyben szeretne szívszerelme előtt megjelenni?
Öt perccel zárás előtt megjelenik Zsombor, fülig érő szájjal és közli velem, hogy megvár az üzlet előtt, szeretne velem beszélni. Örüljek vagy sem? Valószínűleg megkapta a kinevezését és Márknak akar üzenni, hogy nincs ideje a megígért kirándulásra.
Beülünk beszélgetni a kocsijába, mert a szélben nem hallanánk egymás hangját, pontosabban én nem hallanám az övét, mert nekem nincs számára semmiféle mondanivalóm. Jelenlegi szerepem szerint hallgatnom kell. Okosan. Mintha érdekelne a mondandója.
– Mónikám, drágám, vettem egy karton francia pezsgőt, amit holnap Lőrinccel hármasban elfogyasztunk. Mindkettőtök számára lenne egy visszautasíthatatlan ajánlatom, remélem, olyan lehetőségeket tudok nektek felvázolni, amellyel jól jártok. És én is. Ne aggódj, nem kerül pénzetekbe! Apropó, Márknak tartozom egy kirándulással. Mondd meg neki kérlek, hogy szombaton négyesben elmegyünk valahová. Megnézünk valamit. Ma azonban négyszemközt színt kell vallanom neked, mielőtt bármiben is továbblépnénk.
Elhallgat. Sóhajt. Mi ez?
– Megkaptam a kinevezésemet. Boldog lehetnék. Nagyon is. A szüleimmel madarat lehetne fogatni, a nővérem is majdnem kiugrott a bőréből, amikor közöltem vele. Nagyon köszönöm, hogy ebben a segítségemre voltál. Ne, kérlek, ne mondj semmit. Jól sikerült a casting. Ne tudom, miről beszélgettél a főnököm feleségével, csak az a biztos, hogy elnyerted mindkettőjük tetszését. Talán jobban, mint kellene. Ma nekem szegezte a kérdést, mikor akarunk összeházasodni, mert nagyon összeillünk. Meglepetésemben majdnem kiestem a szerepemből. Majd azzal folytatta, hogy neki az én koromban már négy kamasz gyermeke volt. Halkan megjegyeztem, hogy mi még nem beszéltünk a házasságkötésről, egyébként ebben a pandémiás időszakban nem lehet lakodalmat tartani. Nevetett. De házasságot lehet kötni!- mondta nevetve. Majd hozzátette, pár napon belül elintézi a hivatalos ügyeket és összeadnak bennünket. Vállalja, hogy a tanúm lesz. Majd komolyra fordítva a szót, kaptam tőle egy nagyon kedvező ajánlatot, amit majd holnap megbeszélünk. Egy nagyon fontos dologgal tisztában kell lenned. Szombaton én is szerepet játszottam. Meleg vagyok. A saját nememhez vonzódom. Lőrincen kívül csak neked mondtam el. Sem a szüleim, sem a nővérem nem tudja. És ez maradjon is így. Döntenem kellett. Coming out vagy másságom abszolút eltitkolása. Az utóbbi mellett döntöttem. Elfogadsz ilyennek? Örökre barátok maradhatunk.
Gyomorszájon vág Zsombor vallomása. Pillanatokig nem kapok levegőt. Majd eszembe jut előző találkozásunk végén a suta búcsúzásunk, ami már abszolút más értelmet kap. Önkéntelenül is kipottyan szememből a könny. Képtelen vagyok megszólalni, csak megfogom a kezét és megszorítom.
– Nagyon köszönöm drága Mónikám! – suttogja immár kissé fátyolos hangon. – Este felhívom Lőrincet. Holnap pedig érted jövök.

“Megfelelés 4. rész” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!