14. Felgyorsulnak az események
Lőrincet elkerüli az álom. Már nem kérdés számára Mónika iránti mérhetetlen szerelme, ami akkora, hogy miatta képes lenne feláldozni az egész életét. Érzelmei elhatalmasodtak rajta, amint megismerkedett Márkkal, a tiszta lelkű, okos kisfiúval, akitől annyira tartott. Neki szüksége van mindkettőjükre és megszerzi őket, bármi áron, még Zsomborral való barátságának feláldozása árán is.
Két kávét is elfogyaszt, mire elég frissnek érzi magát ahhoz, hogy elinduljon az ügyvédi irodába, realizálni az ingatlan ügyleteket.
Sejtése szerint barátja főnökének fontos, hogy munkatársa megnősüljön, ezért az elnök-vezérigazgató úr nyilvánvalóan minden követ megmozgat ennek érdekében, többek között elintézi Zsombor gyors házasságkötését és hozzájuttatja az ifjú párt első otthonuk kedvező áron történő megszerzéséhez. Hogy ne lógjon ki a lóláb, ezért Zsomborral közösen kitalálják, hogy fele-fele arányban az ikerházra a barátja és a menyasszonya együttesen adjanak be vételi ajánlatot, melynek gyors elbírálása, azaz elfogadása az árverező cégnek is érdeke. Három nap alatt megkötik az adásvételi szerződéseket. Először Lőrinc papíron eladja a lakását Zsombornak, majd fele-fele arányban az árverező cégtől megvetetik velük az ikerházat, melynek teljes vételárát – megegyezésüknek megfelelően – triójuk kitalálója egyenlíti ki, ott helyben, internetes átutalással.
Valójában mindent Zsombor intéz, az ügyvéddel és az eladó képviselőjével elvégzi a szükséges szerződésbeli egyeztetéseket, javításokat, nekik, kettejüknek, Mónikával együtt, mindössze annyi a dolguk, hogy ellenőrizzék személyes adataikat és átnézzék a szerződést. Lőrinc is csupán átfutja a szöveget, látja, hogy vételárként szerepel eladott lakásának az ára, akkor minden rendben.
A szerződéskötéseket követő egy órán belül megérkeznek az adásvételi szerződések a földhivatalba, két óra múlva pedig mehetnek birtokba venni az ingatlant. Mónika az utcafronti lakrészt választja. Amint távozik a birtokba adással megbízott fiatalember, Zsombor előáll a nagy ötlettel:
– Holnap délelőtt tíz órakor megtörténik a házasságkötésünk, és délután már elkezdhetjük a költözködést. A tatarozással ráérünk, mert egy nagyobb takarítást követően így is lakhatók a lakások. Amint beköltözünk, mi Mónikával és Márkkal elmegyünk családlátogatóba. A Fricsay és a Mérei család igazán megértheti, hogy ebben a pandémiás időszakban nincs helye a lakodalomnak, de a mi mérhetetlen szerelmünk nem képes kivárni e nehéz időszak végét.
Lőrinc igyekszik komoly maradni, holott legszívesebben térdét csapkodva röhögne barátja diplomatikus fogalmazásán, aminek egyébként nagyon örül, mert sokáig szüksége lesz rá, nem csak neki, de Mónikának is. Bizarr dolog ez a trió! Két ember közé is könnyű éket verni, hát még három közé! Lőrinc érzi, hogy nem tart örökké ez a hármas. Hiába mondják, hogy a legstabilabb ülőalkalmatosság a háromlábú sámli, ha azt három különböző, eltérő tulajdonságokkal bíró fából faragják. Neki nem okoz gondot a gyors költözködés, miután szinte az összes holmiját összecsomagolta. A bútorokkal nem bajlódik, újakat vesz, elvégre új házhoz új bútor jár. Bármelyik bútoráruházban megtalálja a legszükségesebb berendezéseket, a többit pedig úgyis ráér a festés után megvásárolni. Felhívja húgait, egyikük bizonyára szívesen elmegy vele a beszerző körútra. Ez azért is jó lesz, mert ha beleun, akkor nyugodtan intézkedhet helyette.
Hazaérve előveszi a szerződés példányát, hogy végre tüzetesen átolvassa. Hohó, hiszen Zsombor átverte! A teljes ingatlan vételárát kifutotta az ő lakásának ára! Dühében nagyot csap az asztalra! A fenébe is! Tölt magának egy pohár konyakot, kimegy meginni az erkélyre, mert ehhez rá kell gyújtani. Igyekszik magát lecsillapítani. Végül is egy ötven négyzetméteres pesti panel helyett kapott egy vecsési fél ikerházat, amely tulajdonképpen egy négy éve épült száznegyven négyzetméteres kétszintes komfortos lakás. Ráadásul bónuszként Mónika lesz a szomszédja, mert Zsombor nagy valószínűséggel kevés időt tölt majd itthon.
Csörög a mobilja, édesapja keresi:
– Édes fiam, miért nem szóltál, hogy vettél egy házat? Holnap felmegyünk keresztapáddal és segítünk festeni, mázolni, meg beszerelni a bútorokat.
– Apa, nagyon köszönöm, de még meg sem száradt a szerződésen az ügyvédi pecsét…
– Mindegy fiam, mi már döntöttünk. Milyen ételt küldjön édesanyád?
A Lóránt család tagjai számíthatnak egymásra. Kéretlenül is.
– Apa, ha kérhetem, a délutáni vonattal gyertek, mert délelőtt halaszthatatlan dolgom lesz! Értetek megyek négyre, a pályaudvarra. Jó lesz?
– Jól van, fiam. Ahogy gondolod.
Megsértődik az édesapja? Mégsem mondhatja, hogy szíve szerelme férjhez megy és ő lesz az esküvői tanúja!
15. A szerelmes férj szerepe
Boldog Zsombor főnöke, mert az egész esketés húsz perc alatt lebonyolódik, a gyűrűváltással, a szükséges aláírásokkal együtt és mehet vissza a munkahelyére, ezért amint kiérnek az utcára, azonnal elköszön:
– Szívből gratulálok az ifjú párnak! Érezzék jól magukat fiam, a mézes hetek helyett a következő három napban, utána várom a jelentkezését! Nagyon örülök, hogy végre révbe értetek, elvégre a család a társadalom alapköve, az a gazdaság legkisebb egysége.
Olyan büszkeséggel beszél az öregúr, mintha saját gondolatait mantrázná. Amint beül a kocsijába, felhívja a bank reklámigazgatóját:
– Magduska, drága, felhívhatja az újságíró ismerősét, készítheti a riportot az ország egyik legfiatalabb banki vezetőjével.
Az önkormányzattal szemben, a park sarkán álló oszlopon, mínusz tíz fokot mutat a digitális kijelző, holott tiszta az idő, hét ágra süt a nap. Lőrinc is búcsúzkodik, hamarosan megérkeznek édesapjáék és eléjük megy.
– Nem baj, Zsombor, ha csak holnap adom át neked a lakáskulcsot?
– Reggel nyolcra odamegyek.
– Rendben. Sziasztok! – fordul meg Lőrinc, és fut a parkolóba.
Nem gratulált a barátja, gondolja Zsombor, de nem szól semmit, csak átkarolja Mónikát.
– Gyere, essünk túl a nehezén. Bejelentjük a Mérei családnak házasságkötésünket. Mit vigyünk? Tortát és pezsgőt? Ó, hát persze! És csokoládét Márknak!
Alea iacta est! A kocka el van vetve, gondolja magában Mónika, ám sem örömet, sem felszabadultságot nem érez. Hamarosan kiderül, hogyan reagál családja, miszerint mától Fricsay – Mérei Mónikának hívják, és holnap Vecsésre költöznek Márkkal együtt, az új házukba, Savószemű szomszédságába. Elkezdődik az életre szóló játszmájuk, hogy megfeleljenek a huszonegyedik századi családmodellnek, apa, anya, gyerek.
Beülnek a kocsiba és Zsombor elindul a beszerző körútra. Pontosan tudja, melyik cukrászdában akar vásárolni, ami mellett van egy közért is, ahol a pezsgőt és a csokoládét is vehet. Egy pillanatig hezitál, hogy üljenek át egy taxiba, de jobb, ha mégis a saját autójával mennek, mert ily módon nem ihat pezsgőt, és józanul biztosan nem esik ki a szerepéből.
– Nem lesz otthon senki, Papa is bejár a munkahelyére, Mama dolgozik, Márk pedig ötig óvodában van. – jegyzi meg halkan Mónika.
– Sebaj! Megvárjuk a szüleidet, Márkot meg hamarabb hazahozzuk! Mit lenne, ha egy órára beugranánk útközben a bútoráruházba? Hátha találunk legalább két szobára való megfelelő bútort. Elvégre nem alhatunk a földön!
Az áruház három szintjén hatalmas a választék. Zsombor korábban lefénymásolta a lakás alaprajzát, amit elővesz a kesztyűtartóból, ezért azzal a kezében járják végig a bemutatott bútorokat, miután azon szerepelnek a helyiségek méretei. Élvezi Mónika a mókát, amit a száznegyven négyzetméteres kétszintes lakás berendezése jelent. Lám, milyen körültekintő a férje, gondolja és megtorpan. Először nevezi férjének Zsombort, igaz, csak magában, de akkor is!
– Mi baj, Mónika?
– Semmi, csak eszembe jutott, hogy az előző ülőgarnitúrának szebb volt a szövete!
Kissé haragszik magára, hogy szemrebbenés nélkül hazudik Zsombornak.
– Végigjárjuk a szinteket, és ami megtetszik, megrendeljük, s ha szerencsénk van, holnap kiszállítják.
A szerencsének ehhez nem lesz sok köze, állapítja meg magában az ifjú férj, mert amióta a főníciaiak feltalálták a pénzt, azóta azzal megolajozhatók az ügyintézés kerekei, hogy könnyebben és gyorsabban gördüljenek. Mindenképpen modern, letisztult vonalú berendezést szeretne, ami mellett megmaradnak a tágas terek, mégis valamennyi funkció jelen lesz a lakásban. Nem részletezi feleségének, hogy előző éjszaka a katalógust bújta és nagyjából kiválasztotta a bútorokat.
– Nézd, Mónika, ott az a gyerekbútor. El tudnám képzelni, hogy azzal rendezzük be Márk szobáját.
Ilyen és ehhez hasonló rávezetéssel szépen kiválasztják a lakás teljes bútorzatát, beleértve a kiegészítőket, szőnyegeket, díszpárnákat, takarókat, képeket, állólámpákat. Két és fél óra múlva Zsombor közel hárommillió forintot fizet a pénztárnál.
– Jézusom ez egy vagyon! – suttogja elsápadva az újdonsült feleség.
– Semmi gond, drágám! Tessék, itt a slusszkulcs, ülj be a kocsiba, mindjárt megyek én is!
Pár perc múlva utána megy Zsombor, beül a kocsiba és közli vele:
– Holnap kilencre viszik a bútorokat. Kérlek, tedd el a számlát, mert neked kell átvenned, nekem dolgom lesz, nem tudok ott lenni. Tizenegy felé érkezem, és meglátjuk, mennyire haladunk a bútorszereléssel. Mehetünk Márkért az óvodába.
– Nem kell, már otthon van.
A Mérei szülők meglepődnek a titokban tartott esküvő miatt, ám feloldódnak, amikor Mónika – mintegy véletlenül -elkotyogja, hogy pár napja Zsombort kinevezték a banknál általános vezérigazgató helyettesnek, az ifjú férj pedig beszámol a vecsési ikerházban lévő lakás megvásárlásáról, valamint berendezésének másnapi érkezéséről.
– Te leszel az én apukám? – kérdezi tőle kerekre nyílt csodálkozó szemmel Márk.
– Igen, kisfiam! – simogatja meg a gyerek buksiját Zsombor és őszinte a meghatottsága.
A gratulációk után Mérei papa ellent mondást nem tűrő hangon közli a fiatalokkal, miszerint másnap ott a helye az új lakásban, visz szerszámokat is a bútorok összeszereléséhez.
– Hanem, kislányom, nagy meglepetést okoztatok nekünk! Végre fellélegezhetünk, hogy biztonságban tudunk benneteket. Úgy látom, Zsombor komoly fiatalember! Legyetek nagyon boldogok, gyerekeim!
Egymásra néznek a fiatalok, sikerült az első debütálás! A többi könnyebb lesz, gondolja Zsombor. Este felhívja a szüleit és a nővérét, hogy két nap múlva hazamegy, bemutatja a feleségét. És a kisfiát. Nem az övét, a feleségéét. Jobb ezt előre megmondani, hogy lecsituljanak a hullámok, mire odaérnek. Kétségtelenül megszeretik Márkot, mert aranyos, okos kisfiú. Mónika pedig tüneményes asszony.
Ha nem lenne meleg, biztosan beleszeretne!
16. Apák, ha összejönnek
Alig tudom lebeszélni Mamát arról, hogy szabadságot vegyen ki és segítsen a berendezkedésnél, végül sikerül rávennem, inkább akkor jöjjön, ha a takarításnál tartunk. Márkot én viszem óvodába. Alig bír magával, rögtön elmondja a dadus néninek, hogy anya férjhez ment és lett neki apukája, Zsombor bácsi, aki mindig hoz neki csokoládét.
Papa kocsijával megyünk Vecsésre, akit háromnegyed kilenckor már körbe vezetek a lakásban és látom rajta, tetszik neki, amit lát. Szerencsére nem nagyon kérdezget a házasságkötésünk körülményeiről, inkább nosztalgiázik, hogy annak idején, amikor összeházasodtak a Mamával, albérletbe költöztek, egy alagsori lakásba, ami csupa víz volt, dohos és hideg. Érdekes, eddig sohasem beszélt erről, egyáltalán nem került szóba, milyen nehézségekkel kellett megbirkózniuk.
A nagykapu kinyitásával küszködünk, mintha megakadna valahol a görgője. Szerencsére megérkezik a segítség, Savószemű édesapja és keresztapja személyében, akikkel bemutatkozásunk után azonnal szót értünk. Mire megérkezik a bútorszállító kamion, úgy tíz óra felé, sarkig nyitva a kapu, és közben Lőrinc is beállít.
A szállítók a négy férfivel együtt viszonylag gyorsan beviszik a nappaliba a szállítmányt, nekem mindössze a dobozokon lévő cikkszámokat kell kipipálnom a szállítólevélen és a számlán. Nem hiányzik egyetlen tétel sem, mégsem törekednek a szállítók gyors távozásra, hanem az ajtófélfának támaszkodva cseverésznek atyáinkkal. Végül Savószeműnek eszébe jut, hogy borravalót várnak és a kamionvezető kezébe nyom egy ötezrest. Elszégyellem magam, nekem is eszembe juthatott volna. Nincs is nálam annyi pénz, ezért megsúgom Savószeműnek, hogy hamarosan megadom, de csak nevet rajtam, és int, hogy ráér, majd félrehívja az édesapját, suttog neki valamit, utána visszajön hozzám:
– Apáék segítenek nektek a bútorok összeszerelésében. Én most elmegyek, felveszem a húgomat és elmegyünk mi is bútort venni. Egy óra körül érünk vissza.
Papa örül a segítségnek, csak az bosszantja, hogy nincs egy pohár, amiből lehetne inni, egyébként is a vízen kívül semmi sincs. És hol van Zsombor, amikor házigazdaként itt lenne a helye?
Meghallja Lőrinc édesapám bosszankodását és felajánlja, hogy bevisz a központba, ott találok élelmiszer boltot, addig az öregek átnézik az egység csomagokat és egy kupacba rakják az összetartozókat.
Fogalmam sincs, hol találok közértet, ám Lőrinc otthonosan mozog a településen, mintha jó ideje itt koptatná a járdát. Bejön velem vásárolni, s percek alatt telepakolja a bevásárlókocsit, kisebb lakomához elég étellel, itallal, műanyag tányérokkal, poharakkal, evőeszközökkel. Nem enged fizetni, sőt, haza is visz. Hazavisz? Igen, hazavisz, nekem már ez lesz az otthonom. Nem jön be velem a házba, pedig az udvaron ott parkol Zsombor kocsija. Fejembe villan a gondolat, hogy nem akar a barátjával találkozni.
Az én drága férjem, mintha kiesne szerepéből, épp csak odaköszön és folytatja monológját, mit hová szeretne tenni, melyik helyiség lesz a gyerekszoba, melyik a háló, meg a vendégszoba. Pallérként viselkedik, melyen Lóránt papa jót somolyog az orra alatt, nem úgy az én apám, akinek arca egyre pirosabb.
– Gyere, Zsombor, légy szíves segíts kipakolni és kínáljuk meg az urakat étellel, itallal, mielőtt nekikezdenénk a munkának.
Hangomban félreismerhetetlen a keménység, annak is szánom, nehogy az én egy napos férjemmel elszaladjon a ló.
Lóránt papa odalép hozzám, megsimogatja az arcom:
– Tündérszép kislányom, igazat szólsz. Zsombor elmondta, amit akart, a többi a mi dolgunk. Mi lenne, ha ennénk egy falatot, innánk egy pohár sört? Utána felhívom a fiamat, hogy hozzon vacsorára valót, mert az én feleségem egy szakasz katonának elég rántott és sült húst, pörköltet, kalácsot küldött a szegény éhező fiacskájának. Szerencsére többen vagyunk elfogy minden, estére megéhezünk, Aztán ahogyan végzünk egy helyiséggel, rögvest elkezdhettek takarítani.
– Igazad van – kontrázik Papa. – Menjetek kislányom, készítsétek ki az ennivalót. Úgysem tudnátok segíteni – néz Zsomborra, aki se helyeselni, se tiltakozni nem mer, igaz, a rosszkedvét sem képes elrejteni.
Kimegyünk a konyhába. Mielőtt megszólalnék, Zsombor ököllel nagy dühösen az egyik bútor csomagra csap:
– Nekem ne dirigáljon senki! Harmincnyolc éves koromra önerőből lettem az, aki vagyok. Öt év alatt annyit keresek, amennyi pénzt egész életében nem keresett az öreg Lóránt! Ha tudná, mennyit segítettem a fiának, másként beszélne!
– Mit segítettél Lőrincnek? Erre én is kíváncsi vagyok!
– Hát nem láttad? Egy szutykos kétszobás panel helyett adtam neki egy fél ikerházat!
– Önzetlenül tetted, ugye? Az csak szépséghibája a dolognak, hogy Lőrinc lakásának árában megvetted az egész ikerházat! Pontosabban megvetetted velünk. Nem értem, miért nem a te nevedre került a mi részünk?
– Hagyj békén, nem akarok ezzel foglalkozni! Éppen eléggé kikészített a családom. Miattad! Illetve Márk miatt!
– A kisfiamnak ugyan mi köze hozzá?
– Fejemhez vágta apám, hogy a Fricsay családban mindenki a saját gyerekét neveli. Miért kisgyermekes elvált asszonyt vettem feleségül, talán nem tudok gyereket csinálni?
Csípi arcomat a szó, mintha korbácsütés érte volna. Zokog a lelkem. Mit vétettél, Mónika, hogy ezt a büntetést érdemled? Próbálom visszafojtani a könnyeimet. Nem sikerül.
– Nem megyünk el a szüleimhez! Majd felhívom őket, hogy a pandémia miatt itthon maradunk. – közli velem kedvenc férjem, immár kissé megnyugodva. – Úgyis mielőbb ide akarok költözni. Ne bőgj Mónika! Inkább vedd elő az ételeket, hagy egyenek az öregek! Az italokkal csínján bánj, nehogy berúgjanak és elszúrják a szerelést!