13. jelenet
(Rouen. Sötét, boltozatos pince a baloldalon, fallal elválasztva az étkezőtől. Ide löki be a BÍRÓ JEROMOS-t. DAUGON már bent van, de új társa még nem veszi észre. Az asztalnál ISTVÁN, TAKSONY, és még pár előkelőség. A BÍRÓ is oda ül majd vissza. Egy szolgáló tálalja a fogásokat. A falon vadásztrófeák, kárpitok, az asztalon gyertyák és drága üvegek. A pincében egy hordó, lopó, és egyéb eszközök. Alul padló helyett homok borít mindent. A pince valamivel alacsonyabban van. Este.)
BÍRÓ: No, mars az egerekhez! (lelöki JEROMOS-t, majd el)
JEROMOS: Egér! Sőt, patkány! Találkoztam közülük eléggel a fedélzeten, nem győztem a holmimat mentegetni tőlük… Legalább kis Bibliám itt van még a zsebemben. Apámnak állítólag egy nemes harcos adományozta, amikor még kölcsönös volt az emberi tisztelet. S mit érthetett Taksony a gazolás alatt? Ó érzem, tudom, de bár ne így lenne. Úgy sodródom, mint falevél a szélben, és azt sem tudom már, hogy honnan is fúj…
DAUGON: (előbújik a sötétből) Nem túl nagy művészet a megfejtés: kötél. Holnap napfelkeltére a talpunk alatt fúj el a szél, ha nem mentjük innen az irhánkat. Ezért nem kötöztek meg: rés sincs a falakon, az ajtó mögött strázsálnak fogvatartóink, a szomszéd szobákban pedig a bíró testőrei állnak. Soha senki nem fogja tudni évszázadok múlva, hogy két embert, két megismételhetetlen életet, pusztán azért, mert rosszkor voltak rossz helyen, kegyetlenül kivégeztek.
JEROMOS: Isteni csoda, ami legalább téged hozzám vezérelt! (örvendezve megöleli DAUGON-t) Még meghalni is boldogabban fogok, ha legalább te mellettem vagy, mert van valaki, akinek feltárhatom a valóságot utolsó óráimban, és van valaki, az én oldalamon áll. Igaza volt Tiberiusnak, amikor azt mesélte, mindig mindennek célja van. Annyi mindent kérdezhetnék most, drága barátom! Leginkább és legelőször is azt, hogyan maradhattál életben?
DAUGON: Mi sem egyszerűbb ennél. A te Toxunod és Stephanusod abban leli mulatságát, hogy egyszerre fogunk lógni a kötélen, vagy talán végignézetik egyikünkkel a másik szenvedését. Azt eddig is tudtam, hogy az angol uraknak ez a játéka a hadifoglyokkal, de hogy a franciák, a magyarok is ennek örvendjenek… Az én korni népem sohasem lenne erre képes, mert hiszünk benne, hogy a halálban mindenkit jár a méltóság – mégis minket mondanak barbárnak. Mi szemtől szemben harcolunk, mindhalálig, aki fogságba esett, annak pedig olykor még meg is kíméljük az életét, ha kellő bűnbánatot tanúsít.
JEROMOS: Sokáig nem gyönyörködhetünk hát a viszontlátásban, s fiatal éveimmel mehetek anyám és apám után… Legalább a másvilágon is gyermekük lehetek, mindörökké. Az a gaz frank hogy tőrbe csalt! A finom, fiatal hölgy kedves szavai legalább rövid ideig elhitették velem, hogy érdeklődik irántam. A bíró a kezdetektől fogva ellenszenves volt, de más választásom nem volt, ezért engedem neki. Mindenképp elkaptak volna: ezért is volt olyan könyörtelen e mulatság. Nem az számít, mely nemzet fiai követnek el valamit, barátom. A bűn nemzetek fölötti, akár az erény, így mindenütt ott van: a jobbágy pincéjében, a kastély hálószobájában, a feltálalt libasültben, a holdfényben. (kintről nevetés hallatszik)
DAUGON: Hallod-e, már előre lakomáznak a fejünkre. Ez így egyenlőtlen küzdelem. Az erő náluk van. Nálunk csak az értelem, amelyet holnap virradatkor pallos alá küldenek.
JEROMOS: Várj csak, az erő. Ebben lesz a lényeg. Ámde melyik? A testi erő. Az van náluk. Az igazán, lelkiekben erős pedig az, aki talpra tud állni, még egy ilyen nyirkos kamra legmélyéről is. A másik oldalon itt állunk hát mi ketten, és találékonyságunkkal bizton kiötlünk valamit. Csak gondolkodjunk.
DAUGON: (türelmetlenül) Egy pillanat, érzek valamit! Add csak ide azt a lopót a szögről, de hamarjában! Bármikor bejöhetnek ellenőrizni! (kintről énekszó)
JEROMOS: Ugyan! Ezek már csak énekelni és aludni fognak ennyi érett, finom burgundi bor után. De tessék, már adom is. (leakasztja a lopót és odaadja) Ez vezetni fog minket valamerre?
DAUGON: Nézd, ezt érzém az imént! (kaparni kezdi a földet vele) Most puha a talaj, s ha elég kitartóak vagyunk, talán kiáshatjuk magunkat! A vélt győzelem mámorában még arról is megfeledkeztek, hogy valódi börtönt kerítsenek a számunkra, de ezt most ügyesen kihasználhatjuk.
JEROMOS: Óvatosan, és csöndesebben, Daugon! Azért soha nem lehet tudni. Ne lármázzunk fölöslegesen. Ha kitartóak vagyunk, talán hajnalra, még éppen időben kiszökhetünk innen. Keresek valami kemény tárgyat én is, aztán munkára. (térdelve ásnak különféle szerszámokkal a homokban)