ALMÁSSYNÉ
(részlet)
2. rész
– Kovács honvéd jelentkezem, csaptam össze a bokám.
– Milyen alakias katona vagy te, gépkocsivezető létedre, nézett rám barátságosan. Én, Rusz főtörzsőrmester vagyok. Rusz Mihály, nyújtotta a kezét.
– Kovács Tibor szorítottam meg a kezét, önkéntelenül újra összecsapva a bokámat.
– Úgy látom, jóban leszünk, mosolyodott el a főtörzs. Jól áll neked ez a bokacsattogtatás. Ő, mutatott a katonára, Földi honvéd, Földi János, ő a szolgálatos portás. A portások hárman vannak, 24 órás szolgálatot látnak el. A beosztásoddal kapcsolatos egyik legfontosabb feladatod, hogy a portás mindig tudjon róla, hogy hol tartózkodsz, hogy a legrövidebb időn belül előállhass, ha az őrnagy elvtársnak szüksége van a kocsira.
– Hol parkolsz most, kérdezte.
– Itt az épület előtt, mutattam az utca felé.
– No, gyere, indult ki az ajtón.
– Főtörzs elvtárs, az őrnagy elvtárs arra kért mielőtt bejött, hogy menjek be az irodájába.
– Hát akkor menned kell komolykodott el, de az őrnagy elvtárs nem kér, hanem utasít vagy parancsol, javított ki. Együtt mentünk be az őrnagy irodájába. A tágas irodában két iratszekrény, egy vitrin, tömve különböző serlegekkel, vadászjeleneteket ábrázoló fényképekkel, az ajtó melletti sarokban pedig egy fogas, rajta felakasztva tányérsapka köpeny és egy kétcsövű vadászpuska. Az iroda hátsó harmadában egy nagy íróasztal, mögötte az őrnagy ült, épp telefonált. Ránk nézett és intett, hogy maradjunk és várjunk. Mikor befejezte, Rusz főtörzs tréfásan jelentette:
– Őrnagy elvtárs, az új gépkocsivezető előállt.
– No, Kole, nézett rám mosolyogva, hogy tetszik itt nálunk?
– Tetszik, válaszoltam összekapva a bokám.
– Helyes, épp a zászlóaljparancsnokoddal beszéltem, arra kért, hogy küldjelek vissza a laktanyába, mert a kocsi, amivel jöttél, M. zárolt, és majd küld helyette egy másikat tapasztaltabb gépkocsivezetővel, mert te még újonc vagy. Mit szólsz hozzá?
– Jelentem, szeretnék itt maradni.
– Jól van, majd meglátjuk.
– Mihály, fordult a főtörzs felé, vezesd körbe a fiút és álljatok be az udvarba.
Együtt mentünk ki a kocsihoz. Mindketten beültünk és a főtörzs benavigált a mellékutcából nyíló, a hivatalhoz tartozó betonozott zárt udvarba.
– Itt fogysz parkolni, és ne tojj be, úgy látom az őrnagy elvtárs nem fog visszaküldeni.
– Az, ott, az én kocsim, mutatott az udvar egyik sarkában álló fehér Wartburgra. Ez a hivatalhoz tartozó udvar, ide csak az jöhet be, akit mi beengedünk. A kapuhoz csak három kulcs van egy nekem, egy a portásnak és egy neked lesz. Kiszálltunk. Bezártam a kocsit és az udvarról nyíló ajtón visszamentünk az épületbe. A főtörzs most az előcsarnokból nyíló vasajtó előtt állt meg, és becsengetett az ajtó mellett levő csengőn. Pár perc múlva egy zömök, kerekfejű katona nyitott ajtót.
– Forcek honvéd jelentkezem, tisztelgett.
– No, Forcek honvéd, meghoztam az új gépkocsivezetőt, mondta a főtörzs, és már nyomult is be az ajtón, én pedig követtem. Hosszú ablaktalan, komor folyosóra érkeztünk, amelyet magasan csüngő villanykörték világítottak meg. A folyosó jobb oldalán, egymástól olyan kétméternyire, három vasajtó nyílott, mind a három nyitva volt.
– Ezek itt fogdák, jelenleg nincs lakójuk, magyarázta a főtörzs.
/ mintegy tizennégy hónapi ittlétem alatt nem is volt csak egy, én magam, de ez egy későbbi történet. / A folyosó végén, bal felől, szintén ajtó, de ez már normál faajtó. A főtörzs belépett, mi Forcekkel utána. Tágas, világos helységbe érkeztünk, amelyben szekrények, egy kisméretű íróasztal, és egy nagy világos ablak volt, ami az utcára nyílt.
– Ez itt a hivatal és a fogda raktára, magyarázta a főtörzs.
Ebből a helységből egy másik is nyílott, most oda léptünk be. Ez egy 25-30 nm. nagyságú, világos, barátságos, lakószobának berendezett helység volt, utcára nyíló nagy ablakkal. Két ágy, két szekrény, egy dohányzóasztal és két fotel volt a berendezése.
– Nos, ez lesz a szállásod. Hozd be a holmidat és rendezkedj be, mondta a főtörzs.
– Az a helyzet főtörzs elvtárs, hogy nekem semmiféle holmim nincs. Reggel csupán arra kaptam parancsot, hogy jelenjek meg az őrnagy elvtársnál. Semmiféle felszerelést nem hoztam magammal. Hát, akkor ezt meg kell beszélnem az őrnagy elvtárssal nézett rám meglepetten a főtörzs, és otthagyott bennünket.
– Szevasz, én Forcek Sándor vagyok, nyújtotta a kezét a fogdaparancsnok. Kezet fogtunk, és én is bemutatkoztam. Elmondtam, hogy a hírzászlóaljtól jöttem, ott vagyok gépkocsivezető. Leültünk a fotelekbe, úgy beszélgettünk. Megtudtam, hogy Forceket a felderítő századtól vezényelték ide, tulajdonképpen még ő is új, mindössze két hete van itt. Az előző gépkocsivezetőről elmondta, hogy csúnya balesetet okozott, talán pia is volt benne, de az őrnagy kedvelte és mindent megpróbál, hogy kimentse. Egyébként itt nagyon laza a fegyelem, mondta, nincs katonásdi, mindenki nagyon rendes. Majd meglátod, magyarázta. Ha az őrnagy megkedvel, jó dolgod lesz. Az elődöd úgy jött ment itt, mintha civil lenne. Közben ránk esteledett.
– Kimegyek, bezárom az ajtót, állt fel Forcek a fotelból.
– Ugyan nem tudom miért, de az ajtónak, mindig zárva kell lennie.
– Nincs valami kajád, kérdeztem mikor visszajött. Az a helyzet, hogy én még ma semmit nem ettem.
– Hát az nincs mondta sajnálkozón.
Egy csengő éles berregése fojtotta a szót Forcekba, aki azonnal visszafordult ajtót nyitni. – Gépkocsivezető álljon elő, kiáltott vissza a külső ajtóból. Fölpattantam és mentem kifelé. A portás állt az ajtóban amit Forcek kinyitott.
– Őrnagy elvtárs parancsa, hogy állj elő, valószínű haza kell vinned.
– Hová kell állnom kérdeztem tanácstalanul.
– Ide az utcára az épület elé. Visszaszaladtam a sapkámért és a kulcsokért, amit bejövetelemkor az asztalra tettem és már rohantam is az udvarra, ahol a kocsit hagytam. Bepattantam és indítottam. Igen ám, de a kapu zárva volt. Kiszálltam, visszarohantam a portára és mondom, hogy a kapu be van zárva. – Rögtön nyitom, jött velem a portás. Van ám még egy kulcs a kapuhoz, mondta útközben, valószínűleg a tiéd, de még nem kaptam parancsot, hogy odaadhassam. Közben elértük a kocsit, én bepattantam, ő pedig kinyitotta a kaput. Mire kiértem az őrnagy már ott állt a hivatal előtt a járdán.
– Mi tartott ilyen sokáig, kérdezte miután beült.
– Jelentem nincs még kapukulcsom, és vissza kellett jönnöm a portáshoz, megkérni, hogy nyissa ki a kaput. Az őrnagy tudomásul vette, de nem szólt semmit.
– Haza megyünk, mondta később, itt fordulj balra.
– Tudod, hol járunk?
– Jelentem tudom, az ötös főúton, mondtam, emlékezve, hogy reggel erről az útról fordultam a Kossuth utcába, a hivatalhoz.
– Úgy van, helyeselt az őrnagy. A következő utcánál fordulj jobbra, és ott lakom a harmadik házban.
A következő utcánál jobbra fordultam és a harmadik ház előtt megálltam.
– Jegyezd meg fiam, hogy akár éjjel, akár nappal idetalálj, mert majd gyakran egyedül kell jönnöd. – Igenis, megjegyeztem.
– Most pedig menj vissza a hivatalba. Mára végeztünk. Reggel fél nyolcra gyere ide értem, adta ki az utasítást és kiszállt. Miután bement a háza kapuján, megfordultam és visszahajtottam a hivatalba. A kapu még nyitva volt. Beálltam, és az udvar egyik szegletében leparkoltam. Szóltam a portásnak, hogy zárja be a kaput, majd a vaskapunál becsengettem Forceknak.
– Gyere mondta, miután elmentél megjött a vacsora, vajas kenyér, parizer és tea. Gondoltam, megvárlak, és együtt vacsorázunk. Mindketten éhesek voltunk, így hamar elfogyott a szerény vacsora.
– A reggelinket és vacsoránkat, a gondnok hozza át részünkre a tiszti klubból, ebédelni pedig mi járunk át. Itt van tőlünk két háztömbnyire, magyarázta Forcek Sanyi, miután eltakarítottuk a vacsora nyomait az asztalról. Vacsora után Forcek elmondta, hogy az őrnagyon kívül, Elek százados, Rusz főtörzsőrmester, három portás, egy gondnok, aki az emeleten van elszállásolva, ő, a fogdaparancsnok, valamint jómagam, mint gépkocsivezető tartoztunk a hivatalhoz. Elmondta még, hogy itt nincs se takarodó se ébresztő, ugyanis mi állandóan szolgálatban vagyunk. Akkor fekszünk, amikor tudunk és akkor kelünk, amikor szükség van ránk. Egy ideig még beszélgettünk erről, arról, majd nekivetkőztünk a lefekvéshez. Forcek ágya a szobánk jobb hátsó sarkában, az enyém pedig a bal első sarkában az ablak mellett volt. Fáradt voltam, hamar el is aludtam. Arra ébredtem, hogy Forcek motoz a szobában.
– Jó reggelt, köszöntött mosolyogva. Hányra kell menned az őrnagyért.
– Fél nyolcra, mondtam és gyorsan ránéztem az órámra. Háromnegyed hét volt, tehát volt még időm, de azért felkeltem. A mosdóban kényelmesen megmosakodtam, de borotválkozni nem tudtam, mivel minden tisztasági felszerelésem a laktanyába maradt. Hét órára elkészültem. Megkértem a portást, hogy nyissa ki a kaput, aztán beültem a kocsiba és elhajtottam. Negyed nyolckor már az őrnagy háza előtt álltam. Az őrnagy fél nyolc előtt pár perccel lépett ki a kapun. Kipattantam a kocsiból és elé mentem.
– Őrnagy elvtárs jelentem, kaptam magam vigyázba pár méterre tőle, parancsára előálltam.
– Pihenj, mondta, miközben ő is sapkájához emelte a kezét.
– Jól aludtál, minden rendben?
– Jelentem igen. Mindketten beültünk az autóba. Megfordultam és indultam vissza a hivatalba.
– Álljunk be az udvarba, utasított, mielőtt a hivatalhoz értünk. Beálltam.
– Gyere be az irodámba, mondta, mielőtt kiszállt. Rusz főtörzs és egy alacsony termetű százados már bent voltak az őrnagy irodája melletti irodában ahová a nyitott ajtón beláttam.
– Erőt, egészséget, tisztelegtek mind a ketten az őrnagynak.
– Gyere be Mihály, szólt az őrnagy Rusz főtörzsnek mielőtt belépett saját irodájába. Előre engedtem a főtörzs elvtársat, majd magam is bementem utána.
– Menj be Mihály a fiúval a hír zászlóalj rádiós századához, jelentsd Erdős százados századparancsnoknak, hogy ezredes elvtárs parancsára Kovács Tibor honvédet, határozatlan időre vezényelje ki hozzánk.
– Te, Kole, intézte hozzám szavait, / az őrnagy ugyanis, mint később megtudtam, mindenkit Kole- nak hívott, akit kedvelt / összeszeded a tisztasági felszerelésed és a személyes holmidat, a többi felszerelést pedig leadod a század szolgálatvezetőjének.
– Mielőtt elmentek, fordult újra a főtörzshöz, írj egy menetlevelet a fiú kocsijához, ugyanis az mától a mi állományunkban van, és kapjon kapukulcsot is a fiú.
– Értettem, mondta a főtörzs, mindketten tisztelegtünk és kifordultunk az irodából. Már új portás volt szolgálatba, a főtörzs neki is bemutatott, és miután a kapukulcsot is megkaptam, indultunk a laktanyába. A teherkapun mentünk be, itt Rusz főtörzs kiszállt beszélt a kapuügyeletessel, majd visszaült a kocsiba.