Valles Marineris 4/1.

− Háromszáz év múlva könnyebb lesz lemenni antigravitációval.
− Igazad van, de most háromszáz évvel korábban élünk! Mikor Vertes elégedetlenkedett valamiért, Sam Schuller barátja örömmel mondott ellent. Hosszú évekkel ezelött, első talákozásuk óta ez egy játék volt közöttük a Grand Canyonban mikor a Marsi útra készültek,
Az acélkötelekkel biztosított mozgó erkély lassan merült a mélybe. Vertes, Sam Schuller és John Thomas nézték az okkersárga sziklafalat.
Marsi útjuk előtt egy meglepő értekezleten vettek részt. Évek óta minden technikai és tudományos problémát megvitattak, de most egy ismeretlen, idős ember ült az igazgató mellet, aki néhány szóval bemutatta. Egy Nobel dijas biológust.
− Önökön van a világ szeme – beszélt lassan a biológus, erős idegen kiejtéssel.
– Több millió évvel ezelőtt az élet már létezett a Marson, és az önök az önök feladata, hogy ennek nyomait megtalálják. Az önök dicsősége lesz a bizonyíték, hogy az élet létezett, vagy létezik más bolygón, mint a Föld.
A kilenc napos úton többször beszéltek erről a biológusról.
Tizen voltak. Soha ennyi ember nem indult útnak. Schuller helyettese egy fiatal ázsiai nő volt. 30 éves, kicsi, vékony, egy valódi Tanagra. Rövidre vágott hajával Thu-ha nem volt olyan szép, mint honfitársai, de nagyon kemény jelleme volt. Egyesek szerint elviselhetetlen. Sokan gondolták, hogy féltucat diplomája volt az ok, de kétségtelenül értékes helyettes volt.
Mikor két héttel később végleg berendezkedtek új világukban, Schuller ötödmagával elindult felkutatni Vallès Marinerist, és nyugodtan indult útnak. Távolléte alatt emberei jó kezekben maradtak a fiatal nővel.
A megszokottnál sokkal kisebbnek tűnő nap fénye nehezen szivárgott át a reggeli ködön. A vörös–sárga égen délnyugat felé nyújtózkodtak a stratus felhők.
− Szerencsések a kínaiak! A Noctus labyrintusban keresgélnek – jegyezte meg Willy Fisher a sziklafalon várakozva Martin kollégájával. Ők ketten dolgoztak a hatalmas daruval, amivel felfüggesztett kollégáik mentek le a szakadékba.
Tiz éve már, hogy a kínaiak voltak a legveszélyesebb konkurrenciájuk. Nem csak sikeresen lemásolták világűrhajójuk terveit, ami nem hasonlított a régi rakétákra, hanem egy hónappal megelőzték őket a bolygón, és a Tharsis boltozaton szisztematikusan keresgéltek a Noctis Labyrintusban.
− Nem vagyok ebben biztos – volt Martin válasza. Láttam Noctisról képeket. Nem olyan mély, mint itt, de nagyon nehéz terep. Szeretném tudni, hogy mit keresnek ott?
Könnyű öltözetük hat órán keresztül biztosított számukra levegőt. A nap lassan kúszott az égen és a reggeli köd már felszívódott. A szakadékban minden árnyék lassan eltűnt az erősödő napfényben.
− Amit mi – volt Fisher válasza.
− Ennyi erőfeszítés, hogy esetleges gilisztákat találjunk!
− A tudomány, öreg fiú! A tudomány! – Karján a hőmérőt nézte. Mínusz negyven fok – mormolta. A levegő felmelegszik.
***
Thu-ha mindég zavarban volt, mint most, amikor szembe találta magát Bronskyval. A tíz személyre készült étteremben csak ők voltak ketten. Egyedül.
Stravinsky már kora reggel elment a jeeppel az ultraviola távcsövet javítani, amíg Popper és Young valahol másutt a bázison a számítógépes jelentésekkel foglalkoztak.
Thu–ha valóban nagyon kicsi volt Jan Bronsky, dél-afrikai születésű, orosz szülők gyermeke mellett. Bronsky szőke haja búzamezőre emlékeztette. És a szemei! Kékek, mint a Csendes óceán egy nyári napon, és olyan hidegek, mint egy jégcsap. Thu-ha mindég borzongott, mikor a férfi tekintetét érezte magán.

Mert Bronsky sokszor nézte parancsnokát. Látta és tudta jól, hogy nem nagyon szép, de megmagyarázhatatlan vonzódása a fiatal ázsiai nőhöz mindennél erősebb volt. Olyan problémának tűnt számára, mint egy megoldhatatlan egyenlet. Hogyan közelítsen meg egy fiatal nőt, aki a felettese? Tétovázott, mert nem tudta, meddig mehet el. Ha Thu-ha nem viszonozza érzelmeit, helyzete tarthatatlanná válik.
Ritkán fordult elő, hogy rajtuk kívül senki nem volt az ebédlőben. Mikor torkát kö-szörülte, Thu-ha meglepődve emelte fel tekintetét.
− Három napja már, hogy Schuller parancsnok elindult embereivel.
− Igen – válaszolta és csészéjét ösztönösen az ajkaihoz emelte. Csak most vette észre, hogy a csésze üres volt és arcát hirtelen pír borította el. A bögrét letette és szótlanul felállt.
Bronsky dermedten és meglepődve nézte és nem értette, miért ugrott fel és hagyta egyedül az ebédlőben.

***

Az acélköteleken függő gondola lassan süllyedt a kanyon láthatatlan mélyébe, ahová soha nem sütött a nap.
− Stop! – kiáltott Fisher, és a daru megállt. Az előre kijelölt mélységben vannak!
Lent a gondolában az emberek hallották Fisher hangját, de minden figyelmük elle-nére sem látták a végtelenbe nyúló sziklafalon, amit kerestek.
− Semmit nem látunk! – válaszolt Schuller. Indítsák meg a zümmögőt!
Martin néhány percig foglalkozott a zümmögő programjával, majd átadta a közpon-ti agynak az irányítást. A hatalmas darukocsi egyik oldala kinyílt és egy repülő kilö-vőhelyet láttak. A napfényben csillogott a zümmögő, egy robot repülő. De nem cso-dálhatta sokáig, mert eltűnt egy függőlegesen felemelkedő acéllap mögött, ami meg-akadályozta, hogy a forró gáz kárt tegyen bennük és a járműben. A motor indulását nem hallották, de látták, hogy elrepült.
− Elindult! – Martin hangját hallották a fejhallgatóban a gondolán várakozva.
− Egy nagy kört ír le, mielőtt a kanyonba jön. – Vertes az óráját nézte. Néhány percre van szükség, gondolta, hogy a képernyőt felállítsák.
− Itt van már! – és Thomas az ég felé mutatott.
Mint egy hatalmas bogár, a zümmögő láthatóvá vált. Az orsó alakú test csillogott a napfényben. Elrepült felettük, hangtalanul eltávolodva.
− Mikor visszajön, megkapjuk a képeket, ugye? – kérdezte Thomas.
− Igen – volt Schuller válasza és szerette volna orrát megvakarni.
A zümmögő visszajött, de senki nem nézte, mert a képernyőt figyelték. Látták a kanyon sziklafalát és a gondolán mindhármukat, és egy nyílást kissé távolabb.
Már néhány perce eltűnt a gép, de a kép megmaradt. Schuller a hunyorgó számokat nézte a képernyő felső részén.
− Nem sokat tévedtünk, valóban jó munka volt. 14 méterrel lejjebb és 3 méterrel jobbra.
Nem kellett parancsot adnia, mert a fent maradt két másik ember is látta ezeket a számokat, és miközben összegöngyölték a képernyőt, lassan megmozdult a gondola. Helyet változtatott vízszintesen, miközben lassan a mélybe süllyedt.
Martin a kamerák segítségével vezette őket, mert mindent épp úgy látott, mint a többiek felfüggesztve, lent a szakadékban. Egy párkányhoz közeledtek és megálltak egy nyílás előtt.
− Végállomás – motyogta fogai közt, de a többiek hallották.
− Köszönjük, barátom – felismerte Schuller hangját, de nem válaszolt, mert a kép-ernyőn a nyílást nézte.
− Ez a hasadék a sziklában – mondta Thomas.
− Hozzáteheted, hogy nem nagyon széles – morgolódott Vertes, miközben összeszedte holmijait.
− Kuporogva kell bemenni és bevallom, hogy nem szeretem a barlangokat! – Senki nem ismerte Schuller érzelmeit és ez a néhány szó meglepte őket.
Mielőtt a szűk nyílásba bújt, parancsnokuk ösztönösen egy utolsó pillantást vetett a távoli Nap halvány fényében fürdő kanyonra.

***

Az időjárást figyelő kamerák Deimos és Phobos holdakon voltak. Amíg Phobos nyugaton felkelt, hogy naponta kétszer átrepüljön Mars egén, Deimos keleten kelt és 36 órára volt szüksége, hogy a zenitre érjen.
A két hold előnye az volt, hogy a bolygót közelről és távolról minden irányban láthatták. Itt az időjárás nem volt olyan komplikált, mint a Földön.
Reggel majdnem a zeniten volt Deimos, és hatalmas porfelhőket láttak Amazonisból indulni. Száz kilométeres sebességgel fújt a szél, és a felhő Olympus Mons felé közeledett. Popper tudta jól, hogy Schuller is látja ezeket a képeket, így nem szükséges őket értesíteni. Ez volt Young véleménye is.
– Délután északi a szél, este keleti, és éjjel délről. Az a kérdés, hogy változik vagy sem a sebesség a homokot seperve? – Young kollégáját nézte.
– Gondolom, hogy igazad van. Sajnos nem nagyon ismerjük a bolygó időjárását! Miért fúj a szél gyorsabban és miért csendesedik el? –Popper nem vette le kételkedő tekintetét a fali térképről, ahol állandóan pislogott egy vörös pont.
– Itt vagyunk mi – és ujjával a vörös pontra mutatott a Sinai Planum közepén.
– Igen messze a porfelhő kiindulási pontjától. Nem hiszem, hogy nyugtalankodni kell Schullerék biztonságáért. – A fali térképen egy kis zöld pont jelezte a csapatot Vallès Marinerison.

***

Szólj hozzá!