Én a parkoló és a fosófa rejtélye

A mi munkahelyi parkolónkban húsz személygépkocsi férne el. Ennek ellenére minden nap negyvenen-negyvenöten parkolunk itt, akként, hogy a korábban érkező és szabályosan álló két oldali sorra még keresztben, három sorban ráállunk. Ezt a népszokást a szükség hozta létre és addig hallgatólagos, míg a legbelül, leghátul parkolónak nem kell hirtelen távoznia munkaidő vége előtt. Ilyenkor -körtelefont követően- mint egy zártkörű tűzvédelmi gyakorlat résztvevői, vagy inkább egy különös szekta fanatikus tagjai – halk, szinte alig hallható káromkodásokat mormolva fogaink között – kivonulunk az épület oldalfrontján található parkolóba és kaszkadőröket megszégyenítő trükkökkel megpróbáljuk annak a leghátul, legbelül parkolónak szabaddá tenni az útját, aki még reggel nem sejtette – vagy a szabad parkolóhelyek láttán megrészegülve elfelejtette – hogy idejekorán el kell majd indulnia.
Mindezek előre bocsátása után érthető, hogy rendkívül becses eme szent terület legkisebb négyzetcentimétere is. A fenntartó sajnos nagy növénybarát lehet, mert a baloldali parkolósort bodzabokrok szegélyezik. Nincs is ezzel baj, amíg illatos, gyönyörű, fehér virágai szemérmesen szitálnak az autóinkra, mint egy csodálatos, távol-keleti cseresznyevirág ünnepségen. Ám amikor tottyanó, lédús, vadlila bogyói beérnek és a szükség, vagy saját figyelmetlenségünk okán eme bokrok hatótávolságán belül állítjuk le a gépkocsinkat, munkaidő végeztével úgy néznek ki szerencsétlenek, mintha egy kék szőlő szüreti fesztivál spicces résztvevői – borgőzös mámorukban – markostól dobálták volna rájuk a taposó kádból a kadarka alapanyagát, vagy esetleg több száz sebből vérezve éppen egy zombi apokalipszisből menekítenek minket.
Mindezt elkerülni igyekezve arra jutottam, hogy középen, legbelül, leghátul lesz az ideális parkolóhelyem, ahová csak egyetlen, általam ismeretlen fa vet egy kis árnyékot. Itt nincs bodzabokor és a tolatva beálló gépkocsiknak van elegendő helye arra, hogy az autóm felgyújtása, testem felkoncolása nélkül hazainduljanak, ha kicsit kések.
Szóval a legideálisabb helynek gondoltam mind addig, míg nem fedeztem fel a hely epicentrumában ezt a különös, új fajt, a fosófát.
Kettőnk kapcsolatában zéró napnak azt tekinthetjük, amikor kivételesen frissen mosott és vaxolt személygépkocsimmal sikerült ezt a parkolóhelyet megcsípnem. Munkaidő végén azonban döbbenten fedeztem fel a motorháztetőn terebélyesedő, tehénlepényszerű, ám de fehéres, hatalmas plecsnit. A két papír zsebkendővel megkísérelt – sikertelen – tisztítási művelet közben őszinte érdeklődés horgadt a kebelemben. Kíváncsian kezdtem kémlelni az általam ismeretlen fajtájú, lombos fát, hogy vajon milyen isten teremtménye rejtőzik rajta?! Vajon ki, vagy mi tud ekkorát fosni?! Ám a kérdéses fa – egyelőre – őrizte titkát. Sem tehenet, sem gólyát, sőt még egy aprócska nádiposzáta fészket sem leltem rajta, így tanácstalanul hazaindultam.
Az elkövetkezendő napokban, amikor csak tehettem a folyosói ablakokból folyamatosan szemmel tartottam – irodám ablaka sajnos nem arra nyílik – a parkolóhelyet. Napközben semmilyen létformát nem észleltem a növényen, a járművem is sértetlennek tűnt, de délután mindig rajta volt a motorháztetőn, a gépkocsi tetején vagy a szélvédőn a gigászi ürülék. A brit tudósok szívós elszántságával tovább folytattam a megfigyelést. Már majdnem feladtam a sok kudarc miatt fusztrálódva, de amikor egyik nap már le sem tisztítottam az eredményt, akkor történt az áttörés.
Meglepő módon a fosófa aznap nem fosott le.
Mindezek alapján így tudnám angol kollégáim fontos megfigyeléseit überelni:
Hazánk egyes tájain – vagy legalábbis a munkahelyi parkolónkban – a Darwini evolúció kitermelt egy új fajt. Ez az élettani egység látszólag lombos fa. Levelei között nem rejtőzik madárfészek, ágain nincsenek szárnyasok, vagy más állati életformák. Eme képződmény fotoszintézist követően guanót űrit, kizárólag a frissen mosott – esetleg vaxolt – gépkocsikra színre és márkára nem tekintve, rasszizmus nélkül, igazságosan.
Mindezek alapján a fosófa az a különös élettani jelenség, ami bár növényi létforma, de átmenetet képez – székletürítés okán – az állati létformák közé.
Most, hogy megírtam eme tanulmányomat, nincs más dolgom. Máshová parkolok és várom a Nobel-díjat.

“Én a parkoló és a fosófa rejtélye” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Erzsike! Amennyiben ez folytatásos történet, hát feltétlenül igényem van a további olvasásra. Kiváló, remek, laza stílus, lényegre törő mondanivaló és humor jellemzi eme írásod, amin őszintén mondom remekül szórakoztam! Néhányszor fel kellett nevetnem. Nagyon jó! Gratulálok a fosófádhoz!🤣

Szólj hozzá!