Csöpi 3. rész

Csöpi
(részlet)

3. rész
– Tegnap volt tizennyolc nyilatkozott helyette Bandi. Közben megjött a másik pincér két székkel. No, fújtatta, helyezkedjetek el, valahogy majd csak elfértek nincs több asztalunk. Elrendezték a székeket. A környező asztaloknál is összébb húzták magukat, úgyhogy sikerült körbeülniük az asztalukat. A pincérek közben pusmogtak egymással és elmentek. A zenészek újra játszani kezdtek. Többen elmentek táncolni, ettől rögtön szellősebbé vált körülöttük a zsúfoltság. Megjött a pincér is az italokkal. Tibornak is kihozta a sört.
– Hány éves a srác, kérdezte Bandit, Tibor felé bólintva.
– Tizenhat múlt, felelte Bandi őszintén.
– Rendben, ha netán rendőrök jönnek, azonnal vidd ki. Kösz, bólintott Bandi, és a pincér ment a dolgára. A fiúk ittak a sörből, a lányok pedig nyalogatták a feleseiket. Pista elment Évával táncolni. Később Bandi is követte Irénnel. Egyedül maradtak Csöpivel. Tibor elnézte az asztal túloldalán vele szemben ülő asszonyt. Magas homlokú szép fejét, fejtetőnél kezdődő, szorosra font, válla alá érő vastag copfban végződő frizura övezte. A copf volt a legszembetűnőbb rajta. Tibor még nem látott ilyet. Copfot többnyire fiatal lányok viseltek, de kettőt. A másik szembeötlő vonás, tisztán csillogó nagy, kissé szomorúnak tűnő és többnyire lesütött szemei voltak. Ritkán mosolygó szép ívű ajkát időnként megnedvesítette a konyakkal. Szemei a táncoló párokat pásztázták. Tibor is elmélázott a parketten ringatózókon. A zenekar, egy harmonika, szaxofon és dob, új számba kezdett és egy hölgy is csatlakozott hozzájuk. Mikrofont tartott a kezében, diszkréten ingatta magát a zene ütemére, majd énekelni kezdett. Egész termet betöltő kellemes mély baritonja volt.

Vagy mindent vagy semmit
Csak így akarom
Legyen a döntő szó tiéd
Én elfogadom

Tibort elbűvölte mind az énekesnő hangja, mind a dal szövege és dallama. Nem ismerte nem is hallotta még ezt a dalt. A zeneszám varázsa a táncospárokat is szorosabbra fűzte.

Már a fél megoldás nem elég
A megunt kedves szerepét
Én nem játszom el
Még tőled se kell nekem

Búgta a hölgy a dobogón. A táncolók és az asztalnál ülők egyaránt hatása alá kerültek.
– Szereti a zenét Tibor? Nézett rá szép szemeivel Csöpi.
– Igen, szeretem, ugyan ezt a számot nem ismerem, de nagyon tetszik. Aztán maga is meglepődött a kérdésén, de valahogy kibuggyant belőle.
– Magát tényleg Csöpinek hívják. Bocsásson meg, tudom illetlenség, amit kérdeztem, mentegetőzött nyomban. Csöpi elmosolyodott, rövid időre előbújtak arányos fehér fogai. Most nyílt, érdeklődő arca volt.
– Nem, mondta. Anna vagyok. A Csöpi, már nem is tudom honnan, még gyerekkoromban ragadt rám. Rég megszoktam és el is vagyok vele.
– Az Anna nagyon szép név, mondta Tibor meggyőződéssel.
– Igen, és mi jut eszébe az Annáról? Kérdezte, továbbra is Tibor arcán nyugtatva szemeit.
– Juhász Gyula viszonzatlan szerelme. Válaszolta Tibor. Az Anna őrök, és a Milyen volt szőkesége című versei.
– Tudna idézni?
– Igen. Lehet, hogy nem pontos, de a lényeg benne van.

„Tavaszodván, ha sóhajt a rét
Úgy érzem Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból mely messze mint az ég”

Csöpi mindvégig az arcába nézett, míg ő az idézetet mormolta, aztán belekortyolt a konyakjába és újból a táncolók felé fordult. Péter jutott eszébe. Megismerkedésük elején ő is azt kérdezte, mint az imént ez a fiú. Az Annáról neki, anna, ha akarna. Jutott eszébe.

A szél viszi a felleget, énekelt a hölgy.
A táncospárok egymás karjaiba bújva, az asztaloknál ülők italaikat kortyolva vagy magukba révedve hallgatták.

Vagy mindent vagy semmit
Csak terajtad áll
Légy aki nékem mondja el
Ha valami fáj

Tibor megitta a sörét és ő is a táncosokra és a zenészekre figyelt.

Vagy menj tovább
És ne lássalak
Soha már

fejezte be az énekesnő, majd, szünet, lehelte a mikrofonba.
A párok kibontakoztak egymásból és ki-ki ment vissza az asztalához. Bandiék is visszajöttek.
– Látom elfogyott a söröd nézett Bandi Tibor üres poharára. Kérsz még egyet?
Tibor bólintott, bár inkább konyakot kért volna, azt illőbbnek tartotta volna az alkalomhoz, de nem szólt.
– Te még gimis vagy kérdezte Pista, miután leült és nagyot kortyolt a söréből.
– Igen most megyek harmadikba.
– És mi lesz érettségi után?
– Jogra szeretnék járni. Érdekel az állam és jogtudomány, válaszolta Tibor.
– Csak nem ügyvéd leszel? Kérdezte Éva,
– Nem, bíró szeretnék lenni. Büntető bíró.
– És halálos ítéletet is hoznál? Ezt ugyan tréfásan kérdezte, de Tibor látta rajta, hogy érdekli a válasz.
– A bíró nem személyes meggyőződése vagy szimpátiája, hanem a hatályos törvények alapján ítélkezik. Fejtegette Tibor. Ugyan a halálbüntetés az egyik legsúlyosabb büntetési forma, de a bűnösnek talált személy életének kioltása, a törvény szerint végrehajtható. Függetlenül attól, hogy helyesli-e azt a bíró, vagy sem. A jogalkotás, a törvényhozás, a parlament feladata és felelőssége. A bíró pedig jogalkalmazó, tehát a törvény szabta határok között, személyes tudását, tapasztalatát is beleszőve ítélkezhet. De feltétlen a törvény előírásai szerint. A magam részéről úgy vélem, a halálbüntetés mélyen igazságtalan és jogtalan is. Úgy tartom, hogy minden ember ártatlannak születik. Észrevette, hogy szavai felkeltették Csöpi érdeklődését is, aki szép szemeivel hallgatagon nézte őt. Kissé bele is pirult, de folytatta.
– A társadalom, annak szerkezete, rendje, ridegsége taszítja bűnbe az egyént. Bár álságosan azt hangoztatja, hogy senkinek nincs joga elvenni valaki másnak az életét, mégis ha érdeke úgy kívánja, feladja elveit. Még a Biblia is, bár elsősorban a felebaráti szeretetre épít, de eltűri, sőt híres megfogalmazásában még hirdeti is, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, stb. nem tudom pontosan felsorolni.
– Én is gimiben értem, de ilyen tananyag ott nem volt, milyen gimibe jársz Te, hogy ilyeneket tanulsz, horkant fel Pista.
– Ez nálunk sem tananyag, csak érdekel a kriminalisztika és olvasok ezzel kapcsolatos műveket. Válaszolt Tibor.
– Én meg azt mondom, bizonyos szörnyűségek elkövetői megérdemlik a kötelet. A társaság egy része helyeselt ehhez. Tibor nagyot húzott az éppen kihozott söréből, és mielőtt hozzáfűzhette volna véleményét, újra megszólalt a zene. Bandi és Pista szinte egyszerre álltak fel, a lányok követték őket. Újra magukra maradtak Csöpivel, aki már megitta az első konyakját és a második felénél tartott.
– Tudod mit, nézett a fiúra, tegeződjünk, nem vagyok én olyan öreg, Te viszont kész fiatalember vagy már és Tibor poharához koccintotta a poharát, szerbusz.
– Szerbusz, mondta Tibor örömmel.
– Te nem szoktál táncolni? Kérdezte aztán félig tréfásan félig felszólítva a fiút.
– Háát, nem vagyok valami jó táncos, de ha táncolni szeretnél, szívesen felkérlek.
– Szeretnék, jött a csendes válasz. Felálltak, Tibor maga elé tessékelte és elindultak a parketten hullámzók felé. Valami gyors számot játszott a zenekar a táncolók hevesen pörögtek a parketten. Tibornak bármi máshoz lett volna kedve, mint a táncolókhoz csatlakozni, de, ha már így hozta a helyzet belevágott. Eleinte nehezen kapta el a ritmust, ha pedig elkapta máris elvesztette. Csöpi türelmes volt és segítette, aminek köszönhetően pár perc után már egész elfogadhatóan mozogtak. Aztán véget ért a gyors szám és lassú következett. Erre, már teljes harmóniában mozogtak. A zene lágy ritmusát követve közelebb simultak egymáshoz. Azonos magasságúak voltak. Szép pár. Már mindketten érezték, élvezték a tánc, a ritmus diktálta mozdulatokat. Szótlanul egymást átkarolva lépkedtek, ösztönösen követve a zene ritmusát. Aztán véget ért a szám. Néhány pár visszament az asztalukhoz, de sokan maradtak. Ők is maradtak. Figyelték a zenekar készülődését a következő számhoz. Bandi lépett váratlanul hozzájuk.

Szólj hozzá!