Csöpi 4. befejező rész

Csöpi
(részlet)

4. rész
– Pistáék mennének és mi is velük tartunk, mondta. A számlát rendeztük, tette még hozzá. Aztán Tiborhoz fordult. Nem lesz gond a hazatalálással?
Nem, akarta mondani, de Csöpi közbevágott.
– Majd hazakísérem. Mindez olyan gyorsan történt, hogy ő szóhoz sem jutott. Nem gyerek már méltatlankodott gondolatban, haza talál bárhonnan, nem kell őt hazakísérni, főleg nem egy nőnek.
– Jól van vágott gondolataiba Bandi. Érezzétek jól magatokat szevasztok. Holnap benézek hozzád mondta még Tibornak, majd eltűnt a párok között. Újból lágy dallamokat játszott a zenekar. Átkarolva egymást, ismét szótlanul lépegettek a parketten.
– Drukkolok neked, hogy bíró lehessél, suttogta Tibor fülébe Csöpi. Tibornak ez olyan jól esett és annyira meglepte, hogy nem is gondolva mit tesz, önkéntelenül felemelte Csöpi kezét, arcához szorította és megcsókolta. Utána kapott észbe. Egy férjes asszonnyal táncol, futott át agyán, nyilvános helyen csókolgatja a kezét és udvarol. Vagy tán Csöpi udvarol neki?
Gosztonyi tanárnő, elsős osztályfőnöke jutott eszébe, óvakodjatok az idősebb, főleg a szomorúságra hajlamos nőktől, csak bajt hoznak rátok, mondogatta. Csöpi is meglepődött. Mit akar ez a fiú tőle, és mit akarok én? Hisz még gyerek, már nem gyerek, vágta rá gyorsan gondolatban, aztán férje, Péter tolult az eszébe. Aki sok ezer kilométerre Tőle abban a tikkasztó sivatagban sínylődik, hogy majd kényelmesebb életet, jövőt, biztosítson maguknak.
– Olyan szótlan vagy, megbántottalak jutott el hozzá Tibor suttogása.
– Nem, dehogy suttogott vissza és kissé szorosabban simult a fiúhoz.
Újra szünet következett. Visszamentek az asztalukhoz. Már csak ketten voltak. Csöpi felhajtotta a konyakját, Tibor is a megmaradt sörét, aztán Csöpi intett az arra járó pincérnek. Még egy konyakot kért és felé fordulva kérdőn nézett rá, én is egyet mondta, a pincér most csak futó pillantásra méltatta Tibort és rövidesen hozta a két konyakot.
– Nagy szerelem volt a miénk Péterrel, kezdte Csöpi, a poharában gyöngyöző konyakot nézve, mintha csak magában beszélne. Igazi szerelmi házasság követte. Tele voltunk derűvel, életkedvvel, barátokkal. Aztán jött a nagy lehetőség Tengíz. Megszedhetjük magunkat, megalapozhatjuk a jövőnket, lesz családi házunk, kocsink, szép bútoraink, jobban fogunk élni. Hajtogatta Péter. Pedig így is jól éltünk. Igaz, a pénz mindig szűkös volt és Péter igényeit nem elégítette ki. Végül, hosszas viták után megállapodtunk, hogy két évre kimegy Tengízbe, sok pénzt keresni.
– Nyolc hónapja, hogy elment. Eleinte minden a várakozásoknak megfelelően alakult. Heti két, három alkalommal jöttek a lelkes hangvitelű levelek és jött a pénz is, havi tizenöt, tizennyolcezer forint, ez az itthoni fizetésének mintegy tízszerese. Pár hónap után a levelek száma és lelkesedése is alábbhagyott. Hat hónap után jött haza először. Irtózatosan nehéz volt ezt a hat hónapot kibírnom nélküle. Két hét szabadságra jött haza, leveléből tudtam mikor érkezik. Számoltam a napokat, órákat és a perceket, hogy mikor láthatom újra. Aztán elérkezett a nap. Már egy órával a vonat érkezése előtt kint álltam a peronon és vártam a vonatot, amely hazahozza. Végre megjött a vonat. Láttam leszállni. Szinte megijedtem tőle olyan nyúzott sovány volt. Elé rohantam szinte megfojtottam úgy öleltem. Otthon megfürdettem babusgattam finom ebédet főztem, de Péter csak halványan mosolygott, fáradt volt, szeme vizenyős. Régi vitalitása eltűnt, nem érdekelte semmi. Én se nagyon.
– Azelőtt folyton mentünk, társaságba jártunk, most minden fárasztotta, hallgatag lett. Kérve kértem, kérleltem, ne menjen vissza, de ő csak makacsul hajtogatta, hogy nem lehet, mert ha felbontja a szerződést nagy összeget kell visszafizetnie. Mikor visszautazott, tudtam, éreztem, Péternek is és a házasságuknak is vége. A pénzek továbbra is jönnek, de levél csak havonta, másfél havonta egy. Az is semmitmondó. Tibor megfogta a konyakos pohárral játszadozó kezeit.
– Még minden rendbe jöhet, mondta.
– Igen, bizonyosan, ismételgette Csöpi és szeretettel nézett rá.
A zenekar újra játszani kezdett. Az énekesnő búgó hangja átvibrált a termen.

Parfümös forró este van
A boldogság is festve van
Remegve peng bendzsó gitár
És nem tudom reám mi vár

Szótlanul hallgatták, majd szinte egyszerre álltak fel és mentek táncolni.

Ne nézzen úgy rám a gyönyörű szemével
A tűzzel játszani jaj nem szabad
Ne fogjon úgy át a remegő kezével
A szívnek húrja van és elszakad

Az énekesnő és a szaxofon hangja egymással versengve búgott, dalolt, a dallam lágyan hullámzott a párok között, akik agymást átölelve, feledve a mindennapok gondjait, csak egymásnak és a táncnak léteztek.

Az első csókját én el nem feledem
Itt állok árván halálos betegen
Mert szeretem

A zene s a vágyak egymásba fonódása bódultan keringett a táncolók lelkében, akik megfeledkezve mindennapjaik nyűgétől reménykedve vágyták, és hitték, vágyaik, álmaik, megvalósulását.

Ne nézzen úgy rám a gyönyörű szemével
A tűzzel játszani jaj nem szabad
Csak súgva száll e vallomás
Hogy meg ne hallja senki más

Ne nézzen úgy rám …….

Szinte belebújtak egymásba, mint egy test, úgy lépegettek. Talán gondolataik is egyek voltak. Tibor feledve Gosztonyiné intelmeit, akár a világ végére és még tovább is elment volna Csöpivel és Csöpiért.
Csöpi pedig feledte végre Pétert és Tengízt, már csak a most számított, csak a pillanat. Nem érdekelte a hogyan tovább, és kicsit sem a holnap. Egymást átkarolva, csókolózva mentek a gyéren kivilágított utcákon. A nyári éjszaka illatos volt, szép és meleg. Táptalaja a romantikának és szerelmi vágynak. Magukénak és öröknek érezték csillagfényes mámoros létezését. Örültek a létnek, a világnak, és egymásnak. Megjöttünk, itt lakom suttogta a varázslatot megtörve Csöpi. Pillanatnyi zavar, aztán újra csókok, majd kulcskeresés, zárcsikordulás, és máris ott álltak Csöpi előszobájában, és Csöpi szemérmes mosollyal vágyakozva nézett rá. Lelkében és egész lényében ő is oly nagyon vágyakozott, hogy szólni sem bírt. Csak remegett, mint a nyárfalevél.

Szólj hozzá!