Emlékszobor 10. rész

-Ott arrább találsz egy padot. Ülj le, és várj, amíg vissza nem jövök. Elment az utca végéig, és amikor már nem lehetett követni, megállt, és telefonált Lottinak. Elmondta a történetet, és arra kérte, hogy a lányt fogadja be éjszakára! A Ház csillaga teljesítette a kérést. Annyira azért tapintatos olt, hogy nem magához: a szüleihez vitték el Krasznádra. Lotti idős szülei szívélyesen fogadták a vendéget. Köszöntötték, mintha már régen ismerték volna. De még akkor sem tudták, hogy mi a neve? A kedves fiatal lány előre lépett, és bemutatkozott- Katinkának hívnak Sára rögtön hízelgett.-Az én szememben, minden szempontból, olyan vagy pont, mint az én lányom volt. Azt mások is észrevették. Közöttük Kálmán, aki azt olvasta ki a lány ragyogó kék szeméből. hogy még fognak találkozni Fiatal bimbónak látták a hervadó virág mellett, aki a Házban kereste kenyerét. Katinka a nőiességével nyerte el az idősebb nő csodálatát, aki szépnek, értelmesnek találta. Az erkölcsét egyenesen irigyelte. Kánkának ő volt a második ismerőse Égerormányban. Meg volt elégedve a sorsával: azzal, ahogy alakul az élete, amit Kálmánnak, meg Lottinak, és természetesen Jolán asszonynak köszönhetett. Ahogy teltek a napok, Kálmán úgy érezte, hogy halálosan szerelmes! Egyre inkább olyannak látta a lányt, mint akit elfogadott volna feleségnek. . Tökéletesen beleillett a családjába. Egyszerű, természetes szépsége, talpraesettsége elragadta a fiatalembert. Nemsokára az apjának elmondta: megtalálta az angyalt, aki őt boldoggá tehetné! De Lottival a kapcsolatot még nem szakította meg. Még szükség volt a támogatására. Az meg olyasmivel próbálkozott, amiről úgy gondolta, neki is haszna lehet belőle. Mille említette neki: jó volna, ha a fiatal barátnőjét meg tudnák nyerni a Háznak. Lotti jó ötletnek tartotta. Felhívta Kálmánt, és kérte, hogy az aznapi éjszakigára vigye el hozzá a pártfogoltjukat. – Ha már edd olyan kedves volt hozzám – gondolta Katinka-, én is kibírok nála egy éjszakát Kálmán vitte el hozzá. Milli tudta, hogy Lotti azon az éjszakán nem fogadott senkit. Vacsorával kínálta a vendégét: jól esett mindkettőjüknek. A beszélgetést Lotti úgy irányította, hogy el tudja mondani Mille elképzelését.-Ugye, te tudod magadról, mennyire szép és csinos agy, kedvükre való a férfiaknak. -Nem foglalkozok olyasmivel: megkapom, amikor szükségem lesz rá! – Ki kellene másznod abból a nyomorból, amelyből ma is van bőven! És ez az ajánlat lehetővé tenné számodra. Akkor Katinka emelte a hangját, és keményen válaszolt. -Kérlek, ne folytasd! Ha nem fejezed be, máris itt hagylak; többé nem találkozunk, s vége az alakuló barátságnak! Lotti értett a szóból, és finoman visszakozott. -Nem-nem, Katinka: nem akartalak bántani! Csak úgy hittem, ez alkalom volna megszabadulni a kilátástalanságtól. A vendég nem akarta tovább folytatni az alkudozást, és még keményebben fogalmazott.-A nyomoromat inkább vállalom, mint az alvilági prostitúciót. Lotti meg is sértődhetett volna, mert amit a vendége mondott, ítélet volt felette. Csakhogy annyira közel érezte magát a fiatal lányhoz, hogy nem akarta elveszíteni a barátságát. Azt többre értékelte, mint minden mást-Most lefekszünk, s a holnapi napot arra szánom, hogy valami biztatóról tudjak neked beszámolni – biztatta a szomorkodó barátnőt. Kálmánt bosszantotta a kilátástalan helyzet. Segítséget ígért a lánynak, s itt van: nem tud tenni semmit. Az igazgatónál is járt. Gondolta, milyen jó volna egy könyvtárosi állás! De ő se tudott segíteni. Nagyon ledorongoló az olyan kilátástalanság. Nem bízott már magában. Lottiban még igen, aki a délutáni órákban felkereste műhelyében Jolán fodrásznőt, aki igen kedves volt hozzá, és szívélyesen fogadta őket-Üljetek lejetek le, s máris hallgatlak titeket. -Kéréssel jöttünk ennek a szé plánynak az érdekében, aki tévelygő, anyátlan-apátlan teremtés. Mint látod, nagyon hasonlítunk egymáshoz. Én az elhalálozott húgomat látom benne, s reménykedek, hogy nekem igazi, őszinte barátom lesz! Segíteni szeretnék neki, hogy megtalálja helyét a világban. Arra kérlek: vedd fel magadhoz tanulónak! Mondta ki végül: mit akar?-Szerencsés órában jöttél – vette át a szót Jolán asszony. Lehet, mondtam már neked: régen tervezem egy fiatal hölgy alkalmazását. Szükségem van már nekem is a segítségre. Katinkának mosoly ült az arcára.(Talán valaki fentről irányítja életének alakulását, mert minden lépése, próbálkozása eredményes, sikerrel jár.). Már az, hogy Anyó megtalálta, megmentette, és felnevelte, egy ilyen szerencsés helyzet volt. A fodrásznő folytatta.-Anyagilag nem lesz ez nagyon előnyös, lányom. Sokat nem tudok ígérni. De, ha megegyezünk, nekem is, neked is segítséget jelent. Téged az Isten fodrásznak teremtett. Csatlakozz hát hozzám, s ha jól haladsz a gyakorlati ismeretek elsajátításával, hamarabb is fel tudlak szabadítani. Akkor, ha nem akarsz tovább velem dolgozni, önálló üzletet nyithatsz. Megszólalt Lotti.-Én azt ajánlom, Katinka: fogadjuk el ezt az ajánlatot! A kompromisszum mindkettőtök számára előnyös. Jolán asszonynak még volt pótolni valója az előbbiekhez.-Amíg megkapod az első fizetést, én szállást is adok neked. Ne kelljen Krasznádról bejárnod, Lottival találkozhatsz itt a városban. Katink mosolyba helyezett hálával köszönte meg .Lotti a fodrásznő felé fordult, és hálálkodott neki-Most te vagy az angyal. Te teszed lehetővé, hogy segítségeddel biztosítva legyen a szinte elveszett lány élete. Napjai biztosítva vannak, amíg tanul, s azután saját keresetéből megélhet. S azért csak neked tartozunk hálával.

Szólj hozzá!