A hajnali napsugarak besütöttek az ablakon, ébredezni kezdtem. Gondoltam bekapcsolom a tv t, így
is tettem, és éppen egy sport műsor ment, félálmosan, néztem és tudtam mi a célom…..
Kipattantam az ágyból, rendbe tettem magam , és magam körül, felöltöztem.
Hova mész, ilyen sportosan? kérdezte nagyi.
Mama, ne haragudj, de nem szeretnék erről beszélni, lehet elbukom…..
Ide figyelj, ha célod van, és azért teszed, már nyertél
Nem feleltem semmit, homlokára adtam egy puszit, és kiléptem ajtón, fejben kész voltam rá, szívem is hajtott, de lelkem nem akarta, de erőt vettem, és a kapun kilépve kocogni kezdtem, majd egyre erősebb tempót diktálva futni kezdtem, nem a világ elől, most már nem, kinek akartam bizonyítani nem tudom,.
Nem azt mondom hamar kifulladtam de éreztem hogy sokat kihagytam, és most iszom a levét…de menni kell, küzdeni. Gondolataimba mélyedtem emlékeimbe, ezekből mindig plusz energiát kaptam. Nem kifárasztani akartam magam, hosszútávon kellett gondolkodnom.
Ahogy teltek a napok hetek, egyre többet, és távolabb jutottam, közelebb a célomhoz. Nem versenyszerűen futottam, csak hobbi szinten, tudtam egyre jobb és jobb vagyok, ezt éreztem is, sokszor hulla fáradtan estem be az ágyamba. Amikor tehettem, mindenhova futva mentem, sokan futóbolondnak is nézhettek ezért, ők nevettek rajtam, de én meg rajtuk, tudtam mit akarok, mi hajt.
– Mama, eljött az a nap, nem tudom mi lesz, lehet képtelen leszek végig csinálni.
Hidd el végig tudod, de ne feledd te nem versenyzel, te magadért fogod lefutni és tudom végig csinálod, nem fogod feladni.
Köszönöm amennyiben így gondolod.
Azt tudom képes vagy rá, kitartásod is ismerem. Elhallgatott hirtelen. szemeibe könnycseppek jelentek meg. Tudom kiért, miért… felkészültél…..átölelt.
Nem tudtam mit felelni, de éreztem, ha most nem megyek, elsírom magam, így gyorsan adtam egy puszit homlokára, cuccaimat felkapva, kisiettem.
Ahogy utazok át a városon, elkezdtem fejben összerakni magam, tudtam 42 km , nem kis táv, és kell hogy fejben összeszedett legyek. Szinte repült az idő, megkerestem a nevezési pontot, beregisztráltam átvettem rajt számot, majdnem elájultam 731 es volt, mikor ránéztem agyam 1973. 01 re asszociált, Ági születési éve hónapja.
Volt még egy kevés időm így elmerenghettem magamba is, jól is esett ez a fajta kikapcsolás.
-Figyelem,kérjük az indulókat sorakozzanak fel a startnál15 perc múlva kezdődik. Hallottam a figyelmeztetést. Nem gondolkodtam lelkiekben , szívemmel kész voltam rá, de fejben sehogy sem. Ekkor szembesültem először vele, mennyi is az 15 perc,nekem vége láthatatlannak tűnt akkor, persze a mai fejjel tudom az idő relatív.
Nagy sokára, ahogy éreztem, megkaptuk a rajtot, sokan kilőttek, de tudtam, ez nem 100m nem kell sietnem sehova, nem azt mondom kocogtam,de nem is teljes erőből vágtam neki. Az első pár km.-en semmi gond nem volt, csak elkezdtem fáradni, kapkodni a levegőt, tudtam amennyiben így folytatom le kell állnom, eddig előre néztem a távolba, most csak a lábam elé, és emlékeimbe meredtem, légzésem rendeződött, és tartottam a tempót, akik gyorsan kezdtek, most lemaradoztak, én meg feljönni rájuk, sorban hagytam magam mögött őket. Tisztában voltam vele, az első 50 be sem leszek benne, ezt már most tudtam.Féltávhoz érve már páran csak sétáltak, vízzel a kezükbe, ekkor éreztem szomjas vagyok, néztem magam elé, hol tudok vizet elkapni, tőlem alig 70 m re megláttam, nem gyorsítottam, tartottam a tempót, de arra is gondoltam futás közbe még nem ittam üvegből sem. De ahogy odaértem elkaptam mindjárt 2 vel is….és egyiket a másik után kiittam.
Szinte új erőre kaptam, lehet mert nem sima víz volt hanem valami édeskés ízű ital.
Háromnegyed távnál már alig bírtam emelni a lábaim, ekkor már csak kocogtam, azt hiszem közel voltam a feladáshoz is. Elkezdtek könnyeim potyogni, izzadtam de kirázott a hideg, arra gondoltam mekkora szégyen lenne itt feladni, hisz már csak 10km van hátra.
Azt hajtogattam futás ….futás, ez segített, azt hiszem mert ahogy egyik lábam tettem a másik után nem is éreztem a megerőltetést, vagy már annyira nem éreztem fájdalma.. Azt vettem észre előttem a cél, szívem majd kiugrott a helyéről, megcsináltam, megcsináltam, megfogom csinálni.
A hideg futkározott a testemen, a hátamon kezemen liba bőrös lettem, és az örömkönnyek is megjelentek, pedig nem akartam könnyezni. Ekkor valaki felbukott előttem, begörcsölt a lába, gondolkodtam mit tegyek, aztán hirtelen úgy döntöttem felsegítem, húzta kicsit lábát de együtt haladtunk át a célon.
Mikor beértünk és megálltunk, a nyakamba borult, szinte zokogva köszönte meg segítségemet.
Amikor bemutatkozott, majdnem leültem …..és csak annyit mondott ne siessek el az eredmény hirdetésről…….és ezzel eltávozott az orvossal, a mentőautóhoz. Nem sokkal utána a tömegben megláttam, kutya baja sem volt már, valószínűleg csak begörcsölt tényleg még az első 50 be sem voltam, voltunk benne……de számomra nem is ez volt a fontos, hanem végig fussam és ezt megtettem, igaz néhol csak kocogtam…..de lefutottam…..más nem számított nekem.
Egyszer csak a hangos beszélőn hallom a nevem, hogy fáradjak ki átvenni a legmagasabb külön díjat………azt hittem rosszul hallok, de amikor másodszor, harmadszor is megismételték, tényleg engem hívnak tudatosult bennem.
A különdíj mellé,meghívtak a következő rendezvényre is, nem versenyként említették.
Büszkén, de nagyon hulla fáradtan indultam haza, lábaimat alig bírtam emelni, de haza értem,nagy nehezen.
Nagyi már várt, mikor meglátta a kezembe a díjat megőrült, főleg amikor elmondtam miért is kaptam. Nem volt kérdése, nem volt mondandója, szeme elmondott mindent, ahogy rám nézett.
Ahogy rendbe szedtem magam lepihentem, szinte azonnal elaludtam, és csak másnap reggel ébredtem fel, ilyen sem volt mostanában gondoltam magamba.
A reggel nagyon fájdalmasan indult, olyan izom lázam lett azt hittem fel sem tudok kelni. Minden erőmmel küzdenem kellett, mert tudtam rá kell mozognom, bármennyire is fáj, ettem pár falatot , majd kilépve az utcára neki iramodtam, persze ez minden volt csak nem futás …..minden lépés után azt hittem be……de ahogy róttam a métereket, egyre kevésbé éreztem már a fájdalmat, így hazafelé vettem az irányt. Otthon lefürödtem, felöltöztem, sport táskámba betettem a kupát, majd beszóltam nagyinak, hogy elmegyek, majd jövök.
Nem siettem, nem rohantam , ráérősen szedtem a lábaimat, tudtam erősnek kell maradnom, legalábbis most még.
Ahogy álltam a buszmegállóban és türelmesen vártam, nem figyeltem az időre, a mai napon nem akartam rohanni,nem volt értelem….Ahogy közeledett a járművem, szívem úgy kezdett szorítani is.
Azt hiszem meg is szédültem, de feltudtam lépni a buszra, volt ülőhely , így levágódtam az egyik ülésre.
Mivel alig volt forgalom hamar oda értem,leszálltam a,első utam a virágárusokhoz vezetett.
– Jó napot kívánok, 7 szál vörös rózsát kérek szépen.
Ahogy fizettem és elléptem, benyúltam táskámba, elővettem a serleget, és elindultam de szívem egyre jobban fájt. Ahogy a sírhoz értem, és letettem a serleget, az üvegemből vizet töltöttem bele, majd belehelyeztem a rózsákat, ekkor már könnyeztem, és félhangosan beszéltem. Szívem kezdett megnyugodni, ahogy folytak a könnyeim, nem tudom meddig guggoltam ott, az időérzékem elvesztettem. Kezdtem éhes lenni, gyomrom figyelmeztette agyam, nehezen de felálltam, ahogy távolodtam egyszer még visszanéztem, majd a lépteimet megszaporáztam.
Siettem haza felmentem Sanyihoz még azért, megbeszéltük este kikapcsolódunk, elmegyünk bulizni. Hazaérve gyorsan ettem, átöltöztem, és kimentem párkört futni, éreztem felszabadulok, ahogy róttam a köröket. Leizzadva léptem be a kapun majd végig vágtattam az udvaron, és beléptem az ajtón, nagyi rám nézz és csak mosolyogva legyint egyet tudtam ilyenkor mit gondol.
Lefürödtem, alaposan teleettem magam, majd készülődni kezdtem, de lelkem nem akarta, ekkor kopogtak, ekkor csengettek, tudtam Sanyi az gyorsan felöltöztem és kimentem, hogy beengedjem.
Szája a füléig ért úgy mosolygott, kezébe vodka narancs, és láttam kettőnkre gondolt, bementünk a konyhába leültünk, nagyim sürgött forgott körülöttünk, majd elköszönt és bement a szobájába,minket magunkra hagyva.
– Te figyelj itt van ez,meg ez, igyuk meg nehogy megromoljon a kezembe. mondta szinte nyerítve.
– Rendben máris hozok poharakat.
Ahogy jövök iszogatunk és beszélgetünk, Sanyi hirtelen feláll, zsebébe nyúl, elővesz egy kulcsot, és nyújtja felém
– Apám oda adta kocsit, tessék itt van a kulcs, azzal jöttem.
Néztem rá, már nyílt volna a szám, és nyúltam felé…….
-A nagyidnak add oda, innen busszal megyünk. -fejezte be.
Nagyon meglepett a dolog, azt hittem elfelejtette a balesetemet, de meg is könnyebbültem, ő ilyen volt ezért is tekintettem a barátomnak.
Közbe elfogyasztottuk az italt, beköszöntem nagyinak, letettem az asztalra a kulcsot, már majdnem jöttek a szavak is,
– Látod neki több esze van, mint neked volt.
– Igen tudom, hajnalba jövök, szia, és homlokon pusziltam.
Még hallottam amint mondd valamit, de nem értettem mert Sanyi nevetése elnyomta. Kezdett jó kedvem kerekedni, mindig megtudott nevettetni, sosem bántott volna meg, bár néha erős viccei voltak, de ezt tudtam kezelni.
Ahogy haladtunk egyszer csak Sanyi felkiált.
– Benzin kút, megyek tankolni….és elrohant….. -csak néztem utána.
Nem tudom mi tart olyan sokáig gondoltam magamba hisz már 20 perce bent van, ám ekkor nevetése csapta meg a fülem, és nem egyedül jött vissza, hanem hárman jöttek, nem tudtam kivenni kik lehetnek, de ahogy közeledtek 2 lányt láttam Sanyi oldalán.
– Ő itt Emese, ő meg Anita, engem megismersz ugye, és már kacagott is.
-Figyelj, én……..
– Tudom nagyon örülsz, hogy jönnek ők is velünk.
Nem tudtam mit válaszolni, mert Anita már fogta meg a kezem és már húzott is, hogy menjek, mit tehettem hagytam magam sodródni.
– Figyelj Anita, én … -kezdtem bele.
-Tudom Sanyi mindent elmondott, semmi olyat nem akarok, amit te sem..csak érezd jól magad velem, velünk. -mondta. Sanyi ekkor lépett oda.
– Húzd meg, nem tudom mi volt benne, de kiittam egyszerre mindet, pedig én bontottam ki akkor. Sanyi szeme kidülledt.
– Ez igen, nem semmi volt, de én szomjas maradtam, még jó hogy kettőt vettem, mondta nevetve.
Ahogy lassan elindultunk, én hátra fordultam Sanyi felé, ekkor Anitával találtam magam szembe, hosszú szőke haja kiemelte szeme kékjét, vagy csak a sminkje. Önkéntelen mozdulattal megfogtam a kezét, és magamhoz húztam,derekát átkaroltam így haladtunk tovább, miközben kezdtem egyre gyakrabban a szemébe nézni, ilyenkor csak mosolygott. Sokat hülyéskedtünk, bohóckodtunk, kezdtem ellazulni, vagy csak az alkohol tette ezt, nem tudom bizonyosan. Vártuk a villamost, de még messze volt, belenéztem Anita szemébe,közbe a hajával játszottam,egyre közelebb kerültek ajkaink egymáséhoz, már majdnem megcsókoltuk egymást, de hirtelen kifordultam.
– Sanyi szomjas vagyok, te nem? -kérdeztem
– Már akartam is kérdezni, nem innál e, úgy látom még rád fér. -mondta nevetve.
– Endre kérlek ne tedd, ne értem ne tedd, hanem érte…. -szinte féltően kérte.
Jól meghúztam az üveget, de csak annyira hogy nehogy kiüssön, hiszen nem ez volt a célom. Ekkor gurult be a villamos a megállóba, felszálltunk, Anita velem szembe ült le, Én bámultam ki az ablakon, láttam , hogy nézz, ahogy az üveg visszatükrözéséből, néztem őt. Agyam mást akart mint a szívem, lelkem, nem tudtam volna megtenni, ezt tudtam már. Ahogy ezen merengek, és rá néztem, ajkaink találkoztak, megcsókoltuk egymást. Szinte olyan jól esett meg is feledkeztem mindenről, és nem tudtam betelni vele. Mikor abbahagytuk, oda hajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam.
– Tudod hogy nem lehet……még nem vagyok kész rá hogy…..nem tudtam befejezni, mert ismét megcsókolt.
– Tudom, de tetszel…
– Te is nekem de…..számra tette a kezét..
– Leszállunk most, és már ugrott is fel, így mi is gyorsan leugrottunk, de már szólt az ajtózáró hang, éppen csak sikerült. A metróval hamar átszeltük a várost, ahogy tudtunk próbáltunk viselkedni, de néha nem sikerült erőfeszítésünk, hangosan nevettünk. A discohoz jó hangulatban érkeztünk, nem voltunk annyira ittasak azért, csak jól éreztük magunkat, fura módon én is.
Sokat beszélgettem Anitával és megállapodtunk abban csak barátok leszünk, beleegyezett.
Ezután éreztem felszabadulok, Sanyi is csak lesett mekkora változáson estem át pár perc alatt.
Úgy éreztem repül az idő, sokat táncoltam Anitával, jól ki is fáradtunk.
– Iszunk valamit? -kérdeztem üvöltve.
Bevallom csak a száját láttam mozogni, de hangját nem, megfogtam a kezét és húztam magam után.
– Jah igen!! pont ekkor halkult el a zene, és a hangja betöltötte a termet, szinte azonnal kitört a nevetés, ahogy oda néztek. A fiú húzza a lányt kézen ,a lány meg jah igen…..! Erre kínunkban mi, hát még Sanyi, majdnem meg is fulladt.
Kimentünk a bárba, rá néztünk az órára, és meglepve láttuk hajnali 4 van, lassan mennünk kell, tudattuk magunkkal.
– Te Sanyi úgyis mennünk kell nem soká, itt már ne igyunk, majd haza felé.
– Oké de akkor nálad alszok. mondta kacagva.
– Rendben, úgyis ott az apád kocsija.
Elindultunk kifelé a discoból a lányokat hazakísértük, majd mi is hazafelé vettük az irányt.
-Endre Anitával mi volt ez,lesz valami köztetek?
– Igen lesz, barátok leszünk!
– Barátok? -szinte kétellyel a tekintetébe.
Nem kérdezett többet, tudta úgysem kapna választ, haza érve úgy ahogy voltunk ágyba zuhantunk, én szinte álomba ájultam.