Amerikai interjú… 2/1. rész

Az első interjú – második játékhét

– Kedves nézőink! Alexa kint van a pálya mellett, és sikerült elcsípnie a Jacksonville Conquerors csapatának irányítóját! Alexa, tied a szó!
– Köszönöm, Peter! – vette át a szót a barna hajú nő a pálya mellett állva. – Itt áll mellettem Rod White, a hazai csapat újonc irányítója, akik immáron sorozatban a második mérkőzést veszítették el, pedig ez még csak az idény második mérkőzése volt. Mit mondasz, Rod, mi okozhatta ezt?
– Eddig összesen 5 mérkőzést játszottam a Hódítóknál, ha beleszámolom a szezon előtti bemelegítő mérkőzéseket is…
– Igen, de ott is csak kettőt sikerült megnyernetek a 3 mérkőzésből, és abból is az egyik győzelem, hát, hogy is mondjam, eléggé a bírók jóindulatán múlt…
– Köszönöm a bíztatást! – vágott egy grimaszt Rod a támadó közbeszólásra, de aztán megpróbálta nyugodtabban folytatni. – Sok az újonc most a csapatban. Kell az idő az összeszokásra. Nem azt mondom, hogy nem lehetnénk jobbak, de már alakul valami, bár az első két mérkőzés ellenfelei mind a legkeménebbek közül valók voltak.
– Azért minden csapatot megviseltek a játékosmozgások, visszavonulások és a sérülések, a Csomagolók és a 49-esek is láttak már jobb szériát is, szóval nem hiszem, hogy ennyivel jobbak lennének. Vagy a Hódítók ennyire rosszak még mindig?
– Nem vagyunk rosszak! Az együttműködésünk nem működik még, beleértve engem is, bár, talán ha a fal jobban megvédene, az sem ártana…
– Ha nem tudod az elkapódnak még csak a környékére sem dobni a labdát, azon a fal védelme sem segít, vagy igen?
– Köszönöm, Alexa, mennem kell! – intett Rod, és faképnél hagyta a vitriolos riporternőt.

A második interjú – 9. játékhét

– Kedves nézőink! Alexa, jól tudom, hogy megint elcsípted Rod White-ot?
– Igen, Peter, valóban itt áll mellettem Rod White, akik most idegenben játszottak a Tengeri Sólymok ellen. Rod, milyennek érzed a mai mérkőzést, hogy ítéled meg a játékotokat?
– Mindent megtettünk a győzelemért, amelyet meg is szereztünk.
– Valóban, de a Sólymok irányítója a második akciónál megsérült, így a harmadik irányítóval álltak fel, mert a második irányítójuk is beteg. Ez mennyire játszott közre a győzelmetekben?
– Nem az ellenfél csapatával foglalkozom. Egy keret azért áll 53 emberből, hogy szükség esetén lehessen cserélni ezt tették. Mi a magunk játékával foglalkoztunk és a szerint haladtunk. Jók voltak a játékhívásaink, az akciók ültek, kezd kirajzolódni, hogy szokik össze a csapat.
– Négy touchdown-passzt is kiosztottál három különböző embernek. Nincs kedvenc célpontod, keresed még, ki az igazi, akit szívesen megdobsz, vagy ennyire jónak érzed magad, hogy mindenkivel jól együtt tudsz működni?
– Ez nem rólam szól! – rázta meg a fejét Rod. – Ez a csapatról szól! Igen, ha én nem vagyok formában, akkor csak futni tudunk, nem érdemes dobnom a labdát, hogy eladjam az ellenfélnek. De ma mindenki a legjobbat hozta ki magából. És nem csak ma, mert az előző beszélgetésünk óta, amikor 0-2-vel álltunk, már 4-5 a mérlegünk.
– Igen, de még mindig több a vesztett, mint a nyert mérkőzésetek. Mit szól ehhez az edzőtök?
– Ezt talán tőle kéne megkérdezni. Én azt tudom, hogy a csapatunk egyre jobb, egyre jobban össze tudunk dolgozni, és úgy látom, kezd beérni a dolog.
– Akkor mik az elvárásaid a következő mérkőzésekre? Mert a következő 3 játékhétben megint olyan nagy nevek ellen fogtok játszani, mint az Acélosok, a Patrióták vagy a Titánok.
– Az ellenfelek taktikáiból felkészülni az edzők feladata. Mi a saját játékainkat gyakoroljuk. A játékhívásokat pedig majd úgy alakítjuk, hogy azzal legyen esélyünk az ellenfelek ellen.
– Nem akarsz eredményeket tippelni a következő meccsekre, Rod?
– Hogy találtad ki? – azzal Rod hátat fordított a riporternőnek, és elsétált.

(folyatása következik)