Egy órával később a falu rendelőintézetének egyetlen kórtermében voltam, fehér köpenyben -lógott rajtam, mint egy zsák, mégis mekkora volt ez a doki?-, kesztyűben, összefogott hajjal. Kinek is kell a bikini, és napsütés, ha a pokol tornáca úgyis utána jön? A védőnő segített ugyan behozni a holttestet, de aztán úgy eliszkolt, akár egy patkány. Mondjuk a haja színe emlékeztetett is rá. Mindent úgy csináltam, ahogy a saját laboromban, bár a felszereltség csúnyán alul maradt. Nekem voltak kameráim, szellőző rendszerem és hullamosó asztalom. Itt ellenben volt csapvíz, papír és erősen élezetlen kések. Fenőkő persze sehol. Diktafon híján a saját telefonomba kezdtem felvezetni a jegyzőkönyvet.
-Az áldozat ötvenes és hetvenes évei között járó nő, százötvenhat centi magas, hetven kilogramm. A nála talált igazolványok tanúbizonysága szerint Érsek Józsefné, született Gyárfás Júlia. Haj színe: ősz, szemek állapota: nyitott, szemek színe: barna. Külső beavatkozásnak jele nincs, műtéti hegek nem találhatók. Látható sérülések: a homlokon, alvadt liquor-os vér a füleken. Megtalálásakor viselt ruhái: fekete cipő, sötétkék hosszú szoknya, fehér ing, kék kardigán, arany kereszt alakú nyaklánc, egy pár arany fülbevaló piros kövekkel.Kórelőzmény nem ismert. Innentől nincs visszaút. Fej kitámasztása, bevágás az okcipiális területen, bőr előre, így hozzáférhető a koponya. A vizsga óta nem követtem a hivatali előírásokat. Koponyafűrész helyett az oszcillációsat veszem elő. Calvaria körbevágása. -Egy réges régi emlék merül elő a tenger mélyéről. Életemben egyetlen egyszer volt eddig, hogy olyan precíz munkát kellett végeznem, aminél muszáj volt kizárni a teljes külvilágot. És ott sem volt sokkal jobb a felszerelés, mint itt. -Csoda, hogy legalább áram van az épületben.-
A koponya felnyitása után tűnt fel az első furcsaság. Ha lett volna röntgen gép, akkor persze már rég kiszúrom, de -ahogy mondani szokás -mindenki a maga tempójában jut el a bölcsességig. A fej ugyanis tele volt csavarokkal- bizonyára egy korábbi agyműtét maradványai.
A boncolás a megszokott fél helyett négy teljes órát vett el az életemből. A végére szidtam mindent, a falut, az ország egészségügyi rendszerét, de legfőképp a felszereltséget, és saját magamat. Olyasvalamire bukkantam
ugyanis, amit nem lehetett egyszerű eszközökkel megmagyarázni, és soha életemben még csak hasonlót sem tapasztaltam. Átmentem a szemközti dohányboltba kávéért és egy csomag cigarettáért -pedig már évekkel ezelőtt
leszoktam róla. Jólesően szívtam le a füstöt, miközben újra végignéztem a boncolás közben készített fényképeket, hátha valami racionális magyarázatot találok a történtekre. De az agyam csöndben maradt.
A holttest ugyanis tele volt fémmel, és a felnyitás pillanatától bűzlött az olaj szagától. Műszív, protézisek, műborda, műcsigolya, csavarok és kapcsok Azonban nyoma sem volt semmiféle műtéti beavatkozásnak, nem volt hegesedés a test egyetlen pontján sem. Márpedig ki hallott már arról, hogy csont helyett valakiben egyszerűen csak fém nőjön? És vajon ki fog nekem hinni, ha megírom erről a jelentést? Ekkor kattant be a történet előző estéről, amit a házinéni mesélt. Az orvos, aki fura tüneteket tapasztalt a páciensein.
Visszamentem a rendelőbe, azonban ahelyett, hogy a jelentés megírásával foglalkoztam volna, felforgattam a teljes irodát régi jelentések után. Ez durva törvénysértés volt ugyan, de a kíváncsiságom erősebb volt a józan eszemnél ebben a pillanatban. Hamar rá is leltem arra,amit kerestem.
“…fent nevezett páciensnél kattogó hang hallható beszéd közben, szájszaga olajra emlékeztet. ”
“…elrendelt röntgen rendellenes csontozatot mutat, mintha fémből készült volna teljes váz.”
“…a korpusz megnyitása után émelyítő, nehéz olajszag csapott meg. Tovább azonban nem haladtam, a teljes váz fémből áll. A boncolás további részét megszokott eszközök helyett mással kell folytatni..”
“…külsérelmi nyom nincs, kórelőzményben sem műtét, sem törés nem szerepel. A sípcsontját mégis fémre cserélték…”
“.. vér helyett kizárólag kenőolaj volt az ereiben…”
Százra is rúgott az efféle beszámolók száma. Elhűlten olvastam, s csak arra lettem figyelmes, hogy csörög a telefonom. Mintha kábulatból ébredtem volna, úgy vetem fel.
-Mégis mi tart ennyi ideig? Lassan már nem hogy ebédre, hanem vacsorára se ér haza, ha így folytatja. Imádkozom magáért, de azért ne dolgozzon túl sokat. -Irénke néni, hát persze. Rápillantottam az órámra, majdnem
három óra volt. Elindultam hát vissza a szállásra, gondolva, hogy majd délután megírom a jelentést.Útközben felhívtam az országos intézetet. Rövid beszámolómat kínos csönd követte, kisvártatva aztán a kolléganő mégiscsak megszólalt.
-Ha nem gond, szóval, arra gondoltunk… tudod, azon a környéken mostanság, mióta nincs orvos.. szóval elszaporodtak a megoldatlan esetek. Ha esetleg.. ha nem gond.. besegíthetnél. Dupla fizetésért persze.
Tiltakozni kezdtem, holott szívem mélyén pontosan erre vágytam. Kíváncsi lettem a többi halottra is, hátha találok valami összefüggést erre az anomáliára.
Ebéd után nagy sétát tettem a falu többi részében is. Kaptam egy hevenyészett térképet a házinénitől, aki a lelkemre kötötte, hogy este nyolc előtt hazaérek. Minél beljebb hatoltam a kis utcák rengetegében, annál inkább biztos voltam benne, hogy ismerem ezt a helyet, akár a tenyeremet. És akkor bekattant: pontosan itt, ezeken az utcákon jártam éveken keresztül minden éjjel, álmomban. Ahogy a felismerés eljutott a tudatomig, úgy lettek tisztábban a részletek is. Egyszerre nem is kellett a térkép, ott volt az egész a fejemben, tudtam, merre van a két tó, ismertem az erdei ösvényt, és a vasútvonalat, amit már harmincöt éve senki sem használ, a gyár bezárása óta.
