Emlékszobor 42. rész

Katinka elismerő, baráti gondolataitól, Joli asszonyéi némileg eltértek. Valahová a középútra helyezkedett mondandójával. „Mikor először bejött hozzám – kezdte -, nem tudtam róla semmit. Magamtól kérdeztem: – Hogy nem ismerem én ezt a jól öltözött, elegáns, szép úrinőt? Türelmes és csendes volt. Végül a munkámat jól megfizette, s azzal köszönt el, hogy még jönni fog. Elég sok idő telt el, míg újra megjelent. S akkor ért engem a nagy – nem meglepetés -, csalódás. A hölgy, akivel én foglalkoztam, odasúgta nekem: ön fogadja ezt a nőt? Csak éppen, hogy nincs kiírva mellére a reklám, de az egész város tudja, hogy az Olcsó Kéjek Házában van nagy sikere, és a férfiak bálványa. Szinte eltátottam a szám, s felemeltem a hangom. – Ez a nő? „Igen-igen, ez a nő!” Mikor beült hozzám, nem tudtam, hogyan viselkedjek vele? Éreztessem, hogy nem rokonszenves, és szeretném, ha ezután nem jönne? De elkezdett beszélgetni, s olyan kedvesen és művelten társalgott, hogy elnyerte tetszésemet, s már eszemben se volt, hogy sértegessem. Azóta állandó vendégem, és bensőséges viszony alakult ki közöttünk. Látod, most, mikor segíteni akart rajtad, hozzám fordult, és tudta, hogy nem utasítom el. És most itt vagy, s a fiam fülig szerelmes beléd. Természetesen arra ne gondolj egy pillanatig se, hogy azért vettelek fel, mert meg akarlak szerezni neki. Bizony örvendenék, ha te lennél a menyem, de csak rátok tartozik, hogyan nyitjátok meg a szerelmes csomagot? Ezennel én itt le is zárom, s csak arról beszélünk, ami a szakmai ügyeink megoldásához tartozik. Neked elmondtam, s őt is megkérem, hogy engem ne zavarjon a ti szerelmi ügyeitekkel”! Éppen akkor érkezett Levente. Hallotta Katinka szobája felől a női hangokat. Nem zavarta meg őket. Tudta, hogy az csak olaj lenne a tűzre. Ezért inkább a szobájába ment. Próbálta elhessegetni érzelmeit, a tudatot, hogy a szomszédszobában együtt beszélget két nő, a kiket legjobban szeret. Joli asszony hallotta a léptek hangját. Nyugodt jó éjszakát kívánt, és magára hagyta Katinkát. Szólította a fiát. „Levente, gyere vacsorázni! A reggeli régen volt, és ahogy ismerlek, az ebédről elfeledkeztél.” „Nem, anyám, nem felejtettem el, csak időm nem volt, hogy elfogyasszam. De, mint látod, itt vagyok. Nem haltam éhen „Rendben van, édes fiam! Csak most gyere, és nyeld le a vacsorádat”! Azon az estén úgy feküdtek le, hogy a fiatalok szerelmi helyzetét már nem emlegették. Katinka azzal biztatta magát, hogy hétvégéig már nem sok van, s akkor több időt szánhatnak magukra. Különösen örvendett annak, hogy Kálmán bemutatta a szüleinek, s már a házasság időpontja is ismert – gondolta. Az éjszakája nyugodt volt. Felszabadultan, jó hangulatban dolgozott egész délelőtt. Talán megérezte, hogy találkozni fognak. S mikor Jolán asszonnyal kiléptek az ajtón, ott várakozott Kálmán.„Látom, hogy most egyedül megyek haza. De még sötétedés előtt várlak!– szabta ki az időt a főnökasszony. „Tudjuk mi, hogy mire kell vigyáznunk – nyugtatta meg Katinka. És szeretjük, tiszteljük annyira egymást, hogy ne okozzunk olyan meglepetéseket, melyeket el lehet kerülni – védte meg szerelme becsületét. Katinka szerető mosolyt küldött neki köszönetképpen. Innen aztán külön utakon mentek tovább. Katinkának véget ért a gyerekgondozási szabadsága, s visszament dolgozni. Jolán asszony nyugdíjba vonult, s rá hagyta a műhelyt. Kálmán úgy szerette volna, hogy az apja és Katinka közösen nyissanak közös vállalkozást! „Kálmán fiam: álom, édes álom”! – mosolygott Laci „Én nem szoktam álmodozni. Csak olyasmit tervezek, ami meg is valósul! ami meg is valósítható. Ebben az esetben a kulcs a felépülésem. „Már többször megfogalmaztuk, hogy bízunk benne. Csak a te hitedre, erős akarásodra van szükség.

Szólj hozzá!