Anikó 1. rész

A svédasztalnál találkoztunk. Igyekeztem minél több finomságot felpakolni a tányéromra, amikor megéreztem magamon a tekintetét.
–Nem a legjobban van elkészítve a gomba, ahogy látom. Hirtelen semmi más nem jutott eszembe. Lenyaltam mutatóujjamról a majonézt, és kérdőn ránéztem.

Meghatározhatatlan korú volt. Sötét öltönyét mintha ráöntötték volna, mégis valami hanyag elegancia sugárzott róla.

Legjobban a szeme ragadott meg. Melegséget sugárzott és volt benne valami egészen különleges. Még így is, hogy villámokat szórt…

Megvontam a vállam, és visszamentem az asztalomhoz. Éreztem, hogy engem néz, de egyáltalán nem jöttem zavarba. A sors kellő bájjal és feltűnő küllemmel ajándékozott meg, és ehhez még gyors észjárás, és határozottság is társult.

Megtanultam a saját lábamra állni. Évek óta egyedül intéztem mindent, és nem hiányzott senki.

Még mindig engem figyelt. Mézszőke fürtjeimet a tarkómra emeltem, hogy megtűzzem egy csattal, kecses nyakam szoborszerű szépségét felkínálva így a bambán meredő férfiszemnek.

Nem sokkal később újra találkoztunk.

Találomra nyitottam be valahova a mosdót keresve…és ő állt előttem.

Sokkal magasabb volt, mint amire emlékeztem. Kihúztam magam, és örültem, hogy a legmagasabb sarkú cipőmet vettem fel.
–Na, hát mégsem erre van a mosdó – közöltem nevetve.
–Segíthetek valamit? – kérdezte ő udvariasan.
–Nem hinném. Pisilnem kell.
Ott állt előttem, és én életemben először azt éreztem, hogy a szívem vadul kalapál, szinte kiugrik a mellkasomból, ahogy ez a férfi kifürkészhetetlen tekintettel néz rám.
–Azt nem tudom elmulasztani – jelentette ki magabiztosan.

Felnevettem, és tudtam, hogy valami elkezdődött…

“Anikó 1. rész” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!