TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJA: V. BRANGIEN ÉLETE

TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE

Joseph Bédier műve nyomán

V. BRANGIEN ÉLETE
A JOBBÁGYOK KEZÉBEN

Kikötött a gálya végre nagy sokára,
Márk király a parton Szép Izoldát várta.
Aranyhaja fénylett, akár a kelő nap,
orcájától még a felhők is ragyogtak.

Tündökletes bája, varázsos szépsége
nemes Márk szívét menten megigézte.
Bizony nem tudta még akkor a jó király,
szenvedést hozott a hajó, fekete gyászt.

Éjszaka, hogy rejtse Izolda szégyenét,
Brangien foglalta el nászágyon a helyét.
Reggel már Izolda lépett be az ágyba,
szolgálója tette haláltól megváltja.

Régi énekmondók, igricek úgy tudják,
Brangien nem vetette tengerbe a kupát.
A maradék italt palackba öntötte,
Márk királynak adta, s ő ivott belőle.

Ne hidd el, olvasó, a lantosok dalát,
tódítják, bővítik egymásnak a szavát.
Azért tették ezt, mert keresték a titkát,
mért szerette a király Izoldát és Trisztánt.

Királyné lett Izolda, becsülik, óvják,
tiszteli a király, szeretik a szolgák.
Bíborkelmék között, virágos szobában
telnek a napjai Szőke Izoldának.

Gyönyörű csipkékkel, drága ékszerekkel
díszítik a haját minden áldott reggel.
Pompás szőnyegekkel borítják szalonját,
szépségét lantosok naphosszat dalolják.

Izolda szomorú, pedig Trisztánt látja,
ott hál minden este az ágyasházába’.
Nagyurak szokása volt ez nagyon régen,
ott aludtak Márknál minden áldott éjjel.

Brangien az egyetlen, aki tudja titkát,
jaj, ha elárulja, megöli a király.
Ha megunja este megvetni az ágyát,
melyben első éjjel a királlyal ő hált.

Gyötörte az önvád, már nem is alhatott,
végül színe elé két embert hívatott.
Két nyomorult embert, két szegény jobbágyot,
ígért nekik sok pénzt, s főleg szabadságot.

Vigyék szolgálóját az erdőbe messze,
senki ne bukkanjon később a tetemre.
Öljék meg a leányt, figyeljék mit beszél,
bizonyságul pedig hozzák el a nyelvét.

Brangienhez szólott, menjen füvet tépni,
ezek a jobbágyok el fogják kísérni.
Teste-lelke senyved, azért kéri tőle,
gyógyító füveket szedjen az erdőbe’.

Tüskék bokrok között, mit senki sem látott,
a két férfi közül egyik kardot rántott.
Leborult a leány, kegyelmüket kérte,
mondják, mért ölik meg, mi az ő nagy vétke.

„Bizonnyal rettentő nagy a bűnöd, leány,
hogyha a királyné halált mondott reád.”
„Jó emberek csupán egy bűnre emlékszem,
fehér ingem volt a legszebb ékességem.

Írországból hoztuk együtt a tengeren,
nászunk éjjelére szántuk mind a ketten.
Izolda az övét – úgy esett a dolog –
elszakította és többet nem hozott.

Hófehér ingemet násznapja éjére
kölcsönadtam néki, váljék a díszére.
De hogyha ő ezért holtomat kívánja,
megbocsátok néki, az Isten megáldja.”

Ennyi bűn talán nem érdemel halált,
megszánták a jobbágyok a szegény leányt.
Megöltek egy vadat, kivágták a nyelvét.
Kérdi a királyné: „Szólt-e vajon, beszélt?”

Elmesélik sorra, amit a lány mondott,
köszönte a sok jót, áldotta a sorsot.
„A jóságos Isten oltalmazza élted,
becsületben éljél, s bocsásd meg a vétket.”

Ekkor a királyné hatalmasat sikolt:
„Mit tettetek véle, gyilkosok, gyilkosok!”
„Bizony a fehérnép össze-vissza locsog,
amit parancsoltál, megöltük, asszonyom.”

„Amit parancsoltam, hát mit vétett ellenem?
Jó és hű volt hozzám, gyönyörű és kedves.
Bűvös-bájos fűért küldtem az erdőbe,
megszakad a szívem, el kell válnom tőle.”

„Tudd meg hát, asszonyom, Brangien nem halt meg.
épp minden hajszála, visszahozzuk neked.”
Tüstént elsiettek, hozták a szolgálót.
Leborult Izolda, úgy kért bocsánatot.

“TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJA: V. BRANGIEN ÉLETE” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Edit!

    Köszönöm szépen, örülök, hogy elnyerte tetszésed!

    Szeretettel: Zsuzsa

  2. Kedves Zsuzsa! Fantasztikusan versbe szedted ezt a történetet, gratulálok hozzá! Szeretettel Edit

  3. Kedves Ritu!

    Köszönöm szépen méltató szavaidat.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  4. Kedves Zsuzsa!

    Csak ámulok és bámulok, hogy Te miket tudsz és milyen szépen foglalod versbe. Nekem Wagner mindig nehéz volt, a téma és a zene egyaránt.

    Szeretettel időztem csodás soraidnál.

    Rita🌷

Szólj hozzá!