AZ ELVESZETT ARANYRUDAK ELSŐ FEJEZET

ELSŐ FEJEZET

Írország, Corcaigh városának levegőjét áthatja a Kelta – tenger illata, mivel partjától nem messze fekszik. Emily ebben a városban, egy ősi kastélyban nevelkedett, mely generációkon keresztül öröklődött. Az épület ódon falai sokat tudnának mesélni, lépcső melletti falakon az ősök arcképei nyugszanak. Az emeleten több hálószoba van. A földszinti részen hatalmas társalgó és jobbra óriási étkező, hosszú asztallal, faragott székekkel. A baloldali szárnyát a kastélynak az alkalmazottak részére tartották fent. Jobb oldali szárnyon vendégeket szállásoltak el. Az egész épület óriási birtokon fekszik. Terebélyes fák árnyékában padok, az utakat sövények szegélyezik. Bejárata előtt kör alakú virágoskert, melyben a virágok évszakonként nyílnak és különböző színekben pompáznak. Jobbra a rózsakert virít, minden fajtájával. Ennek közepében lugas, melyet vörös színű futórózsa árnyékol be. A kastélytól balra, egy angyalszobor formájú szökőkút, kezében kancsó melyből víz folyik le az alatta lévő, lépcsőzetesen kialakított kisebb sziklákra vízesés szerűen. Körülötte tuják és bokrok különböző formára alakítva. Ebben a fantasztikus környezetben, boldog gyermekkora volt Emilynek.
Tanítónőnek tanult, nagyon szerette a gyermekeket. Marcelo hajóépítő mérnökként dolgozott, de Spanyolországban élt szüleivel. A munkája során azonban sok országban megfordult. Így találtak egymásra a fiatalok, akiket Ámor nyila nem hagyott hidegen. Rövid idő elteltével összeházasodtak. A férfi feladta spanyol otthonát és a kastélyba költözött. Két gyermekük született Jack és Sophia, kevés korkülönbséggel. Emily otthon tanította őket, ameddig csak lehetett, majd a középiskolai éveik következtek.
Jack magas, sportos testalkatú fiú lett, fekete göndör hajjal, bőre kreol színű és fekete szemei csak úgy csillogtak. Imádta az úszást, búvárkodást, valamint a hajózást. Mégis, inkább jogásznak tanult Dublinban, Írország fővárosában, az egyetemen. Az igazság bajnokaként vonzódott ehhez a pályához. Vezér egyéniségét és virtusát édesapjától örökölte. Természetesen a hobbijáról sem mondott le. Az egyetem elvégzését követően, mivel tanulmányi eredményei kiválóak voltak, az egyik banknál jogászként kapott állást. Későbbiekben, megnyitotta a búvár iskolát és hétvégeken oktatott Corcaigh partjánál. Húga, nagyon szerette és felnézett bátyjára, mindenben támogatták egymást.
Sophia, gyönyörű nagylánnyá érett. Hosszú sötétbarna hajának hullámai huncutul simultak az arcába. Ragyogó fekete szemeivel és bizalomkeltő mosolyával mindenkit elkápráztatott. Az orvosi egyetemet végezte el, szintén Dublinban és mentőorvosként dolgozott. Szeretetteljes, segítőkész, vidám természetű leány, aki azért szerette a kihívásokat. Többféle önvédelmi ágazatban is kipróbálta teljesítőképességét, valamint a búvárkodás sem maradhatott el részéről. Teljesen megbabonázta a víz alatti világ. Csodálatos színű korallok, növények és a sok féle különös halak, rákok, egyéb élőlények. Kimondhatatlanul vonzódott hozzájuk.
Jack gyermekkori barátja Harry, szintén ezen az egyetemen tanult, de a régészeti karon. Nagyon szerette a történelmet, igencsak érdeklődött a kutatások iránt, ami a korábbi korszakokat illeti. Szülei, hirtelen hagyták el a földi világot, egy súlyos autó balesetben életüket vesztették mindketten. Ekkor Harry a tizenhetedik évét töltötte. Teljesen egyedül maradt, a gyász nagyon megviselte. Jack családján kívül senkije sem volt. Ezután Marcelo és Emily, úgy döntöttek, hogy magukhoz veszik és támogatják a továbbiakban, mintha saját gyermekük lenne. A fiatalok nagyon jól megértették egymást. Ezért Harry hamar be tudott illeszkedni új szerető családjába, ahol könnyebben fel tudta dolgozni az elvesztés fájdalmát.
Komoly, magas, szőkésbarna, tengerkék szemű fiatalember lett belőle. Szinte minden szabadidőt együtt töltöttek Jackkel, megtanult ő is búvárkodni. Az egyetemi évek alatt együtt béreltek egy nagyobb lakást Dublinban. Ez mindhármójuknak megfelelt a későbbiek során is, mert tanulmányaikat követően ebben a városban találtak munkát maguknak. Harry a dublini levéltárban dolgozott osztályvezetőként. Többnyire a hétvégéket és az ünnepeket otthon töltötték Corcaigh – ben, szerető szüleik körében. A búvároktatásnak is a város tengerpartja adott helyet.
Egyikőjüknek sem volt még párja, előbb a tanulás, majd a munka kitöltötte az idejüket. Azt a kevés szabad órát, napot, ami maradt, közös programokkal ütötték el. Persze, azért az egyetemről, később a munkájuk során csapódtak hozzájuk, így a baráti körük elég nagyra sikerült. Mindhárman, igen vonzó, szerethető személyiségek voltak. Azonban a szerelem hálójába még nem estek bele.
Bár Harry, az utóbbi időben, mély érzéseket kezdett el táplálni Sophia iránt. Mind külseje és személyisége egyre inkább elvarázsolta. Amikor ráébredt érzéseire megijedt tőle. Félt attól, hogy esetleg elveszítheti emiatt még a barátságát is. Ezért eleinte titokban tartotta, nem tudta mitévő legyen. Azonban a visszafojtott érzések lelkileg kezdték felőrölni. Minden gondolata csak Sophia és teljesen elvonta már a figyelmét munkájáról is. Igaz, úgy tűnt számára, hogy talán a lánynak sem lenne ellenére a közeledése. Azonban bizonytalan volt, de annyira felerősödött benne a szerelem vágyakozó érzése, elhatározta a legközelebbi megfelelő alkalommal nem fogja vissza magát. Lesz, ami lesz, bevallja a lánynak iránta táplált érzelmeit. Hiszen a bizonytalanság érzése őrjítő és minden csak jobb lehet számára, mint ez a labilis állapot. A környezetének is feltűnt, hogy kissé türelmetlenebb és valami nagyon aggasztja, de hiába kérlelték, senkinek nem mert beszélni róla.

Folytatódik

“AZ ELVESZETT ARANYRUDAK ELSŐ FEJEZET” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Rita! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a történetet és a kedves véleményedet! Szeretettel Edit

  2. “Azonban a szerelem hálójába még nem estek bele.”

    Bizony az, a szerelem egy háló, amiből csak fájdalommal lehet kijönni.

    Szeretettel: Rita💐

  3. Kedves Magdika! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a történetet és a kedves szavaidat. Remélem a többi része is fog tetszeni. Szeretettel Edit

  4. Kedves Edit!

    Nagyon érdekesnek igérkezik a történeted, kíváncsian várom a folytatást.
    Szeretettel,
    Magdi💐🌷

  5. Kedves Zsuzsa és Katalin! Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm szépen az olvasást, és kedves hozzászólásotokat. Remélem, hogy a többi rész is tetszeni fog, hiszen ez még csak a bevezető! 🙂 Szeretettel Edit

  6. Kedves Edit!

    Gondolom, mozgalmasan folytatódik majd a történet, érdeklődve várom.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  7. Kedves Gyöngyi! Igen, láttam és nagyon köszönöm a regálásodat, örülök, hogy ez is tetszik, bár ezek csak a bevezető fejezetek! 🙂

  8. Kedves Edit, a facebook-on már olvastam a második részt, ahol az itt bemutatott szereplők már tesznek-vesznek az élet mindennapjaiban. Kiváncsian várom a folytatást. szeretettel Fgy

Szólj hozzá!