AZ ELVESZETT ARANYRUDAK NEGYEDIK FEJEZET

NEGYEDIK FEJEZET

Leaht előző este nagyon megviselte, az a fajta szembesülés önmagával, hogy Jack csak egy jó barátnak tekinti, és soha nem fogja viszonozni az érzelmeit. Borzasztóan rosszul érezte magát, mind mentálisan, mind fizikálisan. Reggel betelefonált a munkahelyére, hogy pár nap szabit vesz ki. Nem tudott volna a munkájára koncentrálni, de nem is akart senkivel találkozni és beszélni sem. Csak sírt és sírt, majd belealudt a sírásba. Ahogy felébredt, minden kezdődött elölről és így ment pár napig. Azután próbálta összeszedni magát. Először arra gondolt, hogy nem baj, akkor a baráti kapcsolatot ápolja vele tovább, mintha mi sem történt volna. Legalább így mégis csak a közelében lehet. Eszébe jutott, ahogyan Lucyre nézett, mennyire fájt ez neki. Na, nem! Ezt nem tudná elviselni, hogy a szeme előtt mással legyen, belátta, hogy teljesen felemésztené lelkileg. Inkább, teljesen megszakítja a kapcsolatot vele és megpróbálja elfelejteni. Talán így jobb lesz. A remény szele gondolatban megérintette szívét. Hátha, nem jönnek össze ezzel a lánnyal, ahogy hallotta, világutazó. Ez nem a Jack stílusa és akkor mégis-csak a közelében lenne. A kételyek, már majdnem az őrületbe kergették. Úgy döntött, hogy egyenlőre a munkájába temetkezik, hogy gondolatait elterelje. Az éjszakáin ez sem segített. Kollegái látták rajta, hogy valami nincs rendben nála, de nem volt közlékeny, így nem tud-ták hogyan segíthetnének neki. Kimerült, feszült lett, ami korábban nem volt rá jellemző. A baráti társaságát is elhanyagolta. Csak a munkahely és az otthona között ingázott. A főnökének akadt egy lehetősége, amit jónak tartott Leahnál. Ezért behívatta, hogy közölje vele.
– Kedves kollegina! Nem rég kaptam egy felkérést Kaliforniából, hogy szükségük lenne átmenetileg, egy olyan szakemberre, aki megbízható és szereti, érti a munkáját. Én rád gondoltam Leah, ez egy fél év lenne körülbelül. Örülnék, ha el tudnád vállalni.
– Értem…, megtisztelő, de nagyon váratlanul ért és szeretném átgondolni.
– Természetesen! Viszont sürgős lenne, ezért holnap reggel várom a válaszodat.
– Rendben, köszönöm szépen a lehetőséget – válaszolta Leah.
Ezután, folyamatosan azon kattogott az agya, hogy mit tegyen. Igazából érezte, hogy talán jó lehetőség, arra a környezetváltozás, hogy könnyebben túl legyen ezen az érzelmi válságon. Kicsit tartott is tőle, hiszen sok energiájába fog kerülni. Új helyen mindig bizonyítani kell, még akkor is, ha csak átmeneti felkérésről van szó. Tudta száz százalékot kell majd letennie az asztalra. Kétely támadt benne, hogy a jelenlegi állapotában képes lesz- e rá. Reggelre, úgy döntött, hogy elfogadja a felkérést. Egy hét múlva már utazott is Kalifornia államba, Los Angelesbe.
Lucy egész este a partin történtekre gondolt. Nagyon jól érezte magát és boldog volt, hogy Sophiékkal találkozhatott. Jack fekete, mélyreható szemei, kaján mosolya folyton előtte lebegett. Önmaga sem értette, hogy mi történik vele. Ez az érzés újként hatott rá. Csak nem szerelmes lett Jackbe? -kérdezte magától, nem ez lehetetlen! Rögtön elterelte a gondolatait és megpróbált aludni. Másnap indult Franciaországba. Párizsban egy nagyobb cég gazdasági ügyének felderítésén dolgozott, de persze az alap cégtől a szálak tovább vezettek, más városokba és kisebb cégekhez. Úgy három hetet töltött a környéken. Amikor már kezdett forró lenni lába alatta a talaj, visszavonult Londonba. Nem félt, hiszen tanult küzdő sportot, azonban ismerte a határokat és elég anyaga összegyűlt már. Ilyenkor, mindig visszahúzódott a lakásába és csak írt, dolgozta fel az eseményeket.
Ez idő alatt Jack, befejezte a folyamatban lévő ügyeit és kért pár hónap fizetés nélküli szabadságot a cégtől. Nem tudta még, hogy meddig fog tartani az utazása. Sokszor gondolt Lucyre, elgondolkozott azon, akár Londonban is kezdhetné a kirándulását. Fel is hívta, hogy vajon a világ melyik pontján van.
– Szia Lucy! Most éppen merre vagy?
– Helló Jack! Itthon vagyok Londonban, írom a feltárt anyagokat.
– Nagyszerű! Akkor, ha nem zavarlak, meglátogatnálak holnap.
– Tényleg? – képpedt el Lucy.
– Meglepődtél?
– Naná!
– Tudod, kivettem pár hónap fizetés nélküli szabit, mert a végcél Tibet és nem tudom még, hogy mikor jövök vissza. Ezt az utat kaptam a családomtól születésnapomra.
– Azta, de jó neked! Akkor, holnap várlak! A címem elküldöm e-mailben.
– Renden! Köszönöm! Addig is ölellek!
– Én is! – mondta Lucy, szinte magára sem ismerve, örömtől sugárzó hangon.
Olyan energia töltetet kapott, a Jackkel történt beszélgetés után, hogy alig bírt magával. Abba hagyta munkáját és lement vásárolni. Utána, hozzá fogott főzni és sütni, hogy finom hazai ízekkel várja Jacket.
Másnap felvett egy szeméhez illő égszínkék csinos ruhát, melynek felsőrésze kivágott volt és a csupasz vállaira hulltak gesztenyebarna hajának hullámai, ebben várta Jacket.
A fiú, kék farmerben, hozzá illő zakóval és fehér ingben jelent meg Lucy lakásának ajtajában. Kezében négy szál vörös rózsa és egy fekete középen. A fekete színű nagyon ritka, különleges nemesített fajta. Mint egy huncut kis-gyerek az arca elé emelte a virágcsokrot, úgy csengetett be. Amikor a lány ajtót nyitott és meglátta elnevette magát.
– Jaj, Jack te sosem komolyodsz meg! Isten hozott!
– Drága Lucy! Gondoltam ez a csokor stílusban megy a múltkor viselt ruhádhoz! – és nevetve átadta.
– Elképesztő vagy!
– Te, pedig elragadóan gyönyörű és okos! – válaszolta Jack.
– Gyere, csüccs, le ide az asztal mellé. Már megterítettem az ebédhez, azonnal jövök én is, csak ezt a csodálatosan szép virágot vázába teszem – ezzel elillant.
Eközben Jack nézelődött és meglátta, hogy mennyi spirituális könyv van a polcon.
– Lucy! Nem is tudtam, hogy te is ilyen könyveket olvasol.
– Igen, nagyon szeretem őket. Olyan sok erőt és útmutatást adnak a mindennapi élethez. Ezért, irigykedem egy kicsit rád, hogy majd hosszabb időt tudsz tölteni Tibetben.
– Gyere velem!
– Drága vagy, de sajnos nem tehetem, rengeteg a munkám. De az jó lenne, ha visszafelé meglátogatnál ismét és elmesélnéd az élményeidet.
– Kedves Lucy! Kérésed, számomra parancs! Feltétlen így fogok tenni, bár az még jobb lett volna, ha félreteszed a munkádat és eljössz velem – mondta Jack.
Eközben a lány feltálalta az ételeket és hozzáfogtak ebédelni. Lucy borzasztóan zavarban volt, ilyen ajánlatnak nagyon nehéz ellenállni, hiszen élvezte Jack társaságát. Szíve mélyén azonnal igent mondott volna, de tudta, hogy ez most nem aktuális nála. Igazából mindent elárult az arca, legalábbis a fiú előtt, aki átlátott rajta. Ő egy határozott nő, aki mindig tudta, mit akar és véghez is vitte. Most ez a bizonytalanság érzése teljesen felkavarta, mert hadakozott a szíve és a tudata.
– Látom rajtad, hogy szívesen jönnél, mégis miért nem?
– Valóban szívesen elmennék veled, hatalmas élmény lenne, de szorítanak a határidők, ezeket nem tudom félretenni. Tudod, csak két – három évem van még ebben a szakmában, aztán úgy is váltanom kell. Viszont nagyon szeretem és ezért ezt az időszakot még ki szeretném használni.
– Értem – mondta kissé szomorú és érthetetlen arckifejezéssel.
Mindketten a gondolataikba merülve folytatták az étkezést, kínos csend közepette. Jack számára felfoghatatlan volt, hogy valaki ennyire a hivatásának rabja legyen. Az egész életét ehhez, ilyen pontosan megtervezve alakítsa. Sajnálattal, de elfogadta nem tehetett mást.
– Nagyon finomat főztél. Mindezt az én tiszteletemre? – próbálta oldani a feszültséget, mosollyal az arcán.
– Persze! Nagyon örülök, hogy itt vagy – válaszolta lelkes örömmel Lucy.
– Pár napot még itt maradok, jó lenne együtt lógni Londonban, megmutathatnál nekem jelentősebb helyeket. Ennyit ki tudsz szakítani?
– Igen, ezt meg tudom oldani – válaszolta boldog mosollyal az arcán.
Szinte, felszabadult a lelki nyomás alól. Megkönnyebbült, hogy még pár napig élvezheti Jack társaságát.
– Nagyon köszönöm neked ezt a hazai ízesítésű, finom ebédet – majd koccintásra emelte pezsgős poharát.
– Igyunk, az örömteli találkozásunkra! – szólt Jack.
– Boldogan! – és csillogó szemekkel nézett a fiúra.
Az ebédutáni sütizés közben mélyreható beszélgetést folytattak a spirituális életfilozófiáról, valamint arról, hogy a különböző vallások átfedése, egyértelműen kijelöli a mai világban is követhető spirituális utat. Azonban, már késő délutánra járt és Jacknek még terve volt aznapra.
– Drága Lucym! Csodálatosan éreztem magam veled, de most elbúcsúzom. Holnap reggel kilencre, ha érted jövök, megfelel?
– Igen, jó lesz! – válaszolta széles mosollyal az arcán.
Mielőtt elköszönt, szorosan magához ölelte a lányt és csókot lehelt homlokára. Lucyvel madarat lehetett volna fogatni. Érezte, megtalálta Jackben azt a férfit, akit keresett. Sármos, humoros, de komoly életfelfogással bíró személyiség. Tudatára ébredt érzelmeinek, nem tagadhatta tovább maga előtt sem, hogy szerelmes lett belé. Késő estig dolgozott, hogy a munkájával is haladjon. Jack benézett pár könyvesboltba. Szeretett volna venni ajándékba, egy olyan spirituális könyvet, amely még nincs meg Lucynek.
A következő három napban London nevezetességeit jár-ták végig. Először az óriáskerékhez mentek, amely 135 m magas és ebből csodálhatták meg a város látképét. Majd megtekintették a Big Bent és környékét, élvezettel hallgatták harangjátékát. A következő napot a British Múzeumban töltötték. Gyűjteménye több mint 13 millió tárgyból áll. Kiállítótermeiben a világ összes kontinense képviselteti magát. Az utolsó napon megnézték a Westminsteri apátságot, ami ezer éves és az angol gótika egyik remeke. A templom az angol királyok koronázási és temetkezési helyszínéül szolgált, továbbá a királyi esküvő-ket is itt rendezik. Ebéd után kimentek a Hyde Parkba. Ez London egyik legnagyobb királyi parkja. Gyönyörűen sütött a nap és a lombos fák árnyékában az egyik padon megpihentek. Jack átfogta Lucy vállát és szeretetteljesen magához húzta.
– Köszönöm neked ezt az élményekkel teli idegenvezetést. Fantasztikusan éreztem magam veled – majd arcon puszilta.
– Nagyon szívesen, öröm számomra a veled töltött idő – és lágyan mosolygott vissza a fiúra.
Még egy ideig elüldögéltek ebben a romantikus hangulatban, majd mielőtt hazaindultak volna, megnézték a Greenwichit is, ami a csillagvizsgálójáról híres. Itt halad el a 0. hosszúsági kör, ez a világ közepe. A különböző időzónákat a greenwichi középidőhöz viszonyítják. Rengeteg fotót és szelfit készítettek. Sokat nevettek, beszélgettek, pompásan érezték magukat. Amikor ezen az utol-só estén Jack hazakísérte Lucyt, átadta az ajándékkönyvet. Az elejére azt írta „Szívem minden szeretetével, Lucy királynőmnek!”
– Ha olvasod majd, gondolj néha rám! – és ezzel átnyújtotta a lánynak.
Lucy leblokkolt, úgy meglepődött, miközben a meghatottságtól könnyek szöktek szemeibe.
– Köszönöm…! – mondta halkan, alig érthetően.
A fiú búcsúzóul, derekánál magához húzta, pár pillanatra egymás tekintetében elmerültek és vágytól izzó ajkaik csókban forrtak össze. Jack még az ajtóból visszafordult.
– Várj rám! Addig tarts ki! – mondta mosolyogva és hosszasan nézett a lány szemébe.
– Várni foglak – válaszolta és addig nézett utána, ameddig el nem tűnt teljesen a szeme elől.
Jack, másnap reggel folytatta utazását Tibetbe. Lucy nehezen zökkent vissza a magányos mindennapokba. A szerelme járt folyton az eszében és az együtt töltött örömteli napok. Ismét a munkájába temetkezett, hogy gyorsabban teljen az idő. Sokszor elgondolkodott, hogy hogyan lesz tovább. Abban biztos volt, hogy Jacket nem akarja elveszíteni, talán hamarabb fel kell adnia a munkáját? Kétségei voltak, de tudta a távszerelem, csak ideig – óráig működhet. Egy talány lett számára a további élete.
Ez idő alatt, Sophia és Harry sokat dolgoztak, hétvégénkét pedig a búvároktatás kötötte le az idejüket. Ennek ellenére előnyükre vált, hogy kettesben maradtak. Az estéket tartalmas beszélgetéssekkel töltötték. Lassan egyre közelebb kerültek egymáshoz. Harry végre vette a bátorságot, hogy bevallja Sophinak, mit érez iránta. A lány nagyon megörült a szerelmi vallomásnak, boldogan élte meg, hogy érzése a fiú iránt viszonzásra talált.
Harry az egyik este vacsorával várta haza a lányt. Az ajtótól, mint egy utat kijelölve, piros szívecskés mécsesek vezettek az ebédlőig és szőnyegként rózsaszirmokat szórt közéjük. Az asztalt elegánsan megterítette, középre helyezett vázában egy csokor vörös rózsát és a szélére két gyertyát.
– Harry! Te mit műveltél? – kérdezte nevetve Sophi, amikor az ajtón belépett.
Harry, csak csendben várt, ameddig leveti kabátját és kecses lábaival megérkezik a rózsaszirmok között az ebédlőig.
– Drága Sophi! Tudod, nem vagyok a szavak embere.
Letérdelt és a zsebéből előhúzott egy kis piros szív alakú plüss dobozkát, benne egy csodálatos gyémántgyűrűvel.
– Halálosan szerelmes vagyok beléd! Hozzám jössz feleségül?
Sophia arcán, a meghittség öröm könnye gördült végig.
– Igen, szerelmem! – válaszolta.
Harry, felhúzta a gyűrűt Sophi ujjára és boldogan ölelte magához, mint aki soha többé nem akarja elengedni. Amikor kibontakoztak egymás karjaiból, a fiú leültette Sophiát az asztalhoz és feltálalta kedvenc ételét. Idilli hangulatban telt az este. Vacsora közben megbeszélték, hogy hétvégén a szülőket is beavatják az eljegyzésbe. Jack hazatérését követően, pedig szűk családi körben megünneplik. Megegyeztek abban is, hogy nem fognak sokat várni a házassággal, hiszen nagyon jól ismerik egymást, szinte együtt nőttek fel. Inkább szeretnének mielőbb családot alapítani.
Folytatódik

“AZ ELVESZETT ARANYRUDAK NEGYEDIK FEJEZET” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rita! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a történet folytatását és örülök, hogy tetszik! 🙂 Szeretettel Edit

  2. Leacht jól tette, hogy elvállalta a külföldi munkát. Nem jó szemtanúja lenni annak, hogy a szerelmünk másba szerelmes. Jön majd új szerelem.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!