TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE: X. OGRIN BARÁT

TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE

Joseph Bédier műve nyomán

X. OGRIN BARÁT

„Bíz, nem félelemből kímélt meg a király,
lesújthatott volna kénye szerint reánk.
Kardját nálam hagyta, erről ráismerek,
nem szánalom űzte, hanem a szeretet.

Rádöbbent, hogy engem oltalmaz az Isten,
vétket nem vallottam, s talán bűnöm sincsen.
Gyermekként lábánál pengettem a lantot,
érte hullott vérem, s majdnem megölt Morholt.

Kértem törvénytételt, nemes párviadalt,
nem mintha valaha tudhatná igazam.
Mégis sejti, érzi, nincsen hazugságom,
neki bajvívásban szívesen szolgálok.

De mit is beszélek? Izoldát nem adnám!
elragadná tőlem, persze csak, ha hagynám.
Ő már nem királyné, Márk lemondott róla,
jobbágyként él velem erdőn a sátorba.’

Gyönyörű kárpitok, pompás márványtermek,
mind ott hagyta értem, hogy engem szeressen.
Kegyelmezz, Istenem, óh, uram irgalmazz,
engedd, hogy Izoldát néki visszaadjam!”

Így kesergett Trisztán a sebzett vad nyomán,
harmadnapon aztán nem kergette tovább.
Izolda már várta kedves hazatértét,
zöld köves gyűrűjén megcsillant a holdfény.

„Márk király engemet egykor befogadott,
a gonosz uraktól mindig oltalmazott.
Trisztánt óvta, védte, fiaként szerette,
vitézi próbára lett ő megteremtve.

Száz nemes apródja várja az udvarban,
kiket ő nevez ki bárónak, lovagnak.
Trisztán helye ott van fenn a palotában,
nem űzött vad gyanánt erdő sátorában.”

Megreccsent a faág Trisztán lépte alatt,
íját félrevetve megzizzent a haraszt.
„Ez a kard nem enyém, Márk királynak kardja!
megölhetett volna, de ezt nem akarta.”

Izolda szép fejét a vállára hajtja,
betakarja Trisztánt aranyszőke haja.
Zokog, hull a könnye, a fegyvert fogja,
öleli az ifjú, lágyan megcsókolja.

„Ó, bár igazamat bebizonyíthatnám,
kiállnék bárkivel a bajvívó pusztán.
Lidántól Durhamig nincs oly lovag bátor.
Ha megtűr a király, illően szolgálom.

De ha elküld engem, téged pedig megtart,
egyedül Gorvenalt viszem el magammal.
Bárhová vet a sors, nem feledlek soha,
tiéd maradok én, szerelmem, Izolda.

Nem válnék el tőled, hogyha nem szenvednél.”
„Keressük fel, uram, a ligeti remetét!
Induljunk el nyomban, kérjük a tanácsát!”
Trisztán lassan fogja jó lova kantárát.

Ogrin látja őket: „Ó, ti esztelenek!
„Önsorsrontó módon miért cselekedtek?
Nyomorultak vagytok, térjetek meg végre!
Talán még nem késő, az ég szerelmére!”

„Ogrin segíts nekünk, s főleg Izoldának!
Egyezséget, alkut kínálok fel Márknak.
Hazaviszem asszonyát, elbujdosom messze,
Britanniába, vagy a Fríz-szigetekre.

Ha enyhül haragja majd a jó királynak,
visszatérek hozzá, hogy híven szolgáljam.
Ogrin barát, kérlek, írd meg a levelet!
Jegyezd fel szó szerint teljes üzenetem!”

Izolda leborult a remete lábához:
„Szeretem Trisztánt és semmit meg nem bánok.
Szeretni is fogom, soha nem feledem,
de legalább testben elválunk mi ketten.”

„Mindenható Isten, csakhogy megtértetek.
Írom kutyabőrre máris a leveled.
Ki viszi a várba?”– kérdezte a barát.
„Elmegyek én magam.”– „Szó sem lehet, Trisztán!”

„Rád bízom a királynét, vigyázz rá nagyon!
Gorvenalt majd a város szélén hagyom.”
Trisztán osont halkan, átugrott az árkon,
ablak alá érve szólította Márkot.

Felriad a király: „Ki szólít engemet?”
„Trisztán vagyok, uram, hoztam egy levelet.
Válaszodat, kérlek, szögezd a keresztre!”
Azzal sarkon fordul s ugrik a nyeregbe.

Kisiet a király, fennhangon kiabál:
„Ne szaladj el, öcsém, maradj, fiam, Trisztán!”
Pitymallik már az ég, mire hazatérnek,
száll az imádsága fel a remetének.

“TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE: X. OGRIN BARÁT” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Éva!

    Tényleg nagy munka volt, mégis elkészült pontosan két hét alatt. Ma sem értem, hogyan. Igaz, reggeltől estig írtam. Köszönöm, hogy értékelted.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. Hatalmas munka ez, kedves Zsuzsa, ámulattal olvastam végig. Szeretettel gratulálok! Éva

  3. Nagyon szépen köszönöm, örülök, kedves Ritu!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  4. Kedves Zsuzsa!

    Változatlanul nagy élvezettel és tetszéssel olvastam a történetet.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!