AZ ELVESZETT ARANYRUDAK: HETEDIK FEJEZET

HETEDIK FEJEZET

Az idő kellemesnek ígérkezett az induláshoz, már minden elő volt készítve. Átnézték a hajózási térképet és az irányt, útvonalakat bejelölték. Megegyeztek abban, hogy az Északi – tengeren három olyan hajózási útvonal van, amelyet érdemes átnézniük. Itt van forgalom is, mert Közép, és Észak-Európát köti össze a világpiacokkal. Így biztonságosnak tűntek. A tenger közepe felé található a hajózási csomópont, amely elágazik Norvégia felé, Dánia felé és Hollandia felé. Ezeknek a körül határolt területén érdemes kutatni, illetve ami még ennél is valószínűbb az a Nyugati Fríz szigeteken át a Watt – tenger területe.
– Te Harry! Egyet még nem mondtál, mi a hajó neve? – kérdezte Jack.
– Nem tudom – válaszolta mosolyogva.
– Na, ne viccelj már! Nem kutathatunk át minden roncsot, ami az utunkba kerül! – szólt Jack kissé ingerülten.
– Miért? Sosem tudni, hogy melyiken mit találunk – és nevetett hozzá.
– Hát ez nem volt vicces Harry! – mondta Sophi is.
Lucy, csak meresztette a szemét, hogy mi lesz ebből és meg sem tudott szólalni.
– Figyeljetek! A rossz hírem az, hogy tényleg nem tudom – fordította komolyra a szót. Az okirat nem tartalmazta a hajó nevét, gondolom, hogy szándékosan. Azonban a kapitány nevét fel kellett tüntetniük. Őt Adamnak hívták. Utána néztem, két hajója volt. Nem tudjuk, melyikkel indult el. A felesége Mary és a lánya Sarah. Valószínű, hogy ezeket a neveket adta a hajójának. Úgy gondolom, hogy ezeket kellene átnéznünk. Persze ezek mind nehezítik az expedíciót, és valószínű ez járult hozzá ahhoz, hogy a mai napig nem találták meg. A jó hírem pedig az, hogy az Északi – tenger legmélyebb pontja is körülbelül 94 méter mély. A Watt – tenger környéke pedig 45 méter mély, ezért a kabinnal viszonylag gyorsan át tudjuk nézni. Feltételezzük, hogy a legrövidebb utat választották, akkor ez lesz a megoldás és ezért ott érdemes kezdeni.
– Hát, ez nagyon szuper! – mondta Jack.
– Jól indul – tette hozzá Sophi is.
– Harry, tartogatsz még egyéb meglepetést? – kérdezte Lucy is, mert nem bírta magában tartani ezekután.
– Én már nem, azt hiszem mindenről beszámoltam nektek, amit tudok. A többit, majd az út, és a tenger adja – válaszolta mosolyogva. Úgy látta, kicsit megijedt a lány.
Tanácstalanul néztek egymásra egy pillanatig, hogy egyáltalán érdemes – e belevágniuk. Kicsit könnyebbnek gondolták az elején.
– Na, akkor vágjunk bele! Horgonyt fel! – szólalt meg Jack, bár kissé gondterhelt volt az arca.
A Kelta – tenger felé vették az irányt először, hogy a La Manche – csatornán keresztül jussanak át Északi – tengerbe. Itt érik el legrövidebb idő alatt a Nyugati – Fríz – szigeteket. Innen tudnak behajózni a Watt – tengerbe, mivel úgy gondolták ez a legvalószínűbb helyszín, a keresés területére, így ez volt a fő útvonal tervük. A készleteik kitartanak a Francia, Cherbourg kikötő városáig úgy számolták. Azonban azt is számba vették, hogy amennyiben nem, lehetőségük van még a Cromwell, Falmouth városában is kikötni az utánpótlás miatt. Ezért a Mount öblöt célozták meg elsőként. Itt a szárazföld közelében kell hajózniuk és sok apró sziget van, amit ki kell majd kerülniük. A zátonyok igen veszélyesek, nagy óvatosságot igényel tőlük. Úgy tervezték, nappali időszakban kelhetnek át majd rajta, mert az éjszakai pihenés is fontos volt számukra. A kormánynál Jack és Harry váltották egymást.
A Kelta – tengeren hajóztak, és az idő kedvezett nekik. A tenger nyugodt volt, így elég gyorsan tudtak haladni. Igazi hajókirándulás élményét érezték át. Vidám hangulat alakult ki, a kezdeti nehézségek után. Csodálták a tenger adta szépségeket. A fel – felbukkanó bálnák megkoronázták a látványt. Este gyönyörködtek a Tejútrendszer különös spirálgalaxisában és csillagok alakzatjaiban. Itt nem zavarta őket a város fénye és az egész égboltot beláthatták, mely teljesen lenyűgözte őket. Az út több napig tartott. Távcsővel, folyamatosan figyelték a látóhatárt. Az egyik este, már látni vélték a távolban Cromwell – fok, világítótornyát.
– Harry, gyere nézd meg te is – kérte Jack.
– Igen, az nem lehet más, csak a világítótorony – mondta.
A lányok is látni akarták, így sorban álltak a látványért és egymás kezéből vették ki a távcsövet.
– Akkor itt lehorgonyzunk és csak reggel megyünk tovább – jelentette ki Jack.
– Egy kicsit mehetünk még közelebb talán – mondta Harry.
– Már nem sokat, biztonságos távolságban kell maradunk a zátonyoktól, nem lehet jól látni, ilyen sötétben, hogy hol kezdődnek – válaszolta Jack. Jobb, ha nem csak a műszerekre hagyatkozunk.
– Kikötünk Falmouth – ban? – kérdezte Sophi.
– Hogy állunk a készlettel? – kérdezett vissza Jack.
– Gyere, Lucy leltározzunk – kérte Sophi. Bár az első, amit venni fogok, három darab távcső, fűzte hozzá nevetve.
– Az okos dolog, már így kellett volna elindulni – reagálta le kissé élcesen Harry.
Kis idő múlva a lányok visszatértek a fedélzetre.
– Van egy pár dolog, amit lehetne pótolni, de kitart Cherbourgig, ahogy gondoljátok – mondta Sophi.
– Nem bánom, kössünk ki. Lehet jó lesz száraz talajt érezni a lábunk alatt, hiszen még hosszú az út – mondta Jack.
– Legalább eszünk valami normális kaját is – tette hozzá Harry.
– Akkor most tegyük el magunkat holnapra – szólalt meg Lucy.
Másnap reggel elindultak az öböl felé.
– Lányok menjetek a hajó bal oldalára és nagyon figyeljétek a zátonyokat. Segítsetek a navigálásban, rádión keresztül tartjuk a kapcsolatot. Harry, te menj a jobb oldalra, mert arról vannak az apró szigetek és a több zátony is – kérte Jack.
Egy ideig tudtak rendes tempóban haladni majd, ahogyan közeledtek egyre kisebb sebeségre kapcsolt Jack. Amikor már egészen közel voltak, csak nagyon lassan tudtak előre menni, mert minden oldalról nehezítették a zátonyok. Sok pici, nehéz irányváltásra volt szükség, egészen beleizzadtak, amire sikerült átevickélniük a Jachttal ezen a nehéz terepen. Néhányszor csak pár centin múlott és több órát vett igénybe. Végül kikötöttek Falmouth – ban.
– Hát ez nagyon kemény volt! – mondta Harry.
– Igen, megizzasztott, de túl vagyunk rajta – válaszolta Jack.
– Hazafelé, nem erre megyünk vissza, azt tudod! – jelentette ki Harry.
– Persze, tudom megtudtuk volna kerülni a tenger felől, a szigetcsoportot, de nagy kerülőt jelentett volna. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Ez volt a célkeresztben.
– Jó, hogy megúsztuk – kapcsolódott be a beszélgetésbe Sophi.
– Bevallom, én nagyon féltem – mondta Lucy.
– Akkor menjünk és ennek örömére keressünk valami éttermet, ahol végre rendesen meg tudunk vacsorázni – szólt Harry.
Már későre járt, így a kikötőtől nem messze találtak egy büfét, ami még nyitva volt.
– Ez is megteszi, ha nincs más! Jobb, mint a tartós élelmiszer – szólalt meg Harry.
– Drágám, látom nagyon ki vagy éhezve – mondta Sophi nevetve.
Mindannyian rendeltek és kissé fáradtan, de jóízűen megvacsoráztak, majd pihenni tértek. Másnap arra ébredtek, hogy szakad az eső és a levegő is lehűlt.
– Húha! Azt hiszem, a mai nap csak arra lesz jó, hogy pótoljuk a hiányzó árukészletünket – mondta Lucy.
– Igen, ilyen időben nem indulunk tovább a hajóval szívem – válaszolt Jack.
Két nap múlva kiderült, és szép napos száraz idő lett. Mindent sikerült beszerezniük az utánpótlásra. Jólesett nekik egy kis időt a szárazföldön tölteni. Azonban folytatták útjukat a cél felé. Kihajóztak a La Manche – csatorna torkolatához, de mire odaértek, már kezdett sötétedni és köd ereszkedett a vízre, alig láttak valamit.
– Nem tudunk tovább menni, nem biztonságos. A csatorna jobb oldalán több apró sziget és zátony van. Csak reggel érdemes behajózni – mondta Jack.
– Igen, egyetértek – helyeselte Harry.
– Akkor itt éjszakázunk? – kérdezte Lucy.
– Igen, jelenleg nincs más megoldás, lehorgonyzunk – válaszolta Jack.
Minden csendes volt, és már vígan aludtak. Éjfél felé hirtelen egy nagy lökést érzett a hajó baloldala felől Jack, amire rögtön felébredt. Mi volt ez? Bálna, cápa vagy hullám? Majd, még egy, és még egy. Erre a többiek is felkeltek már. Azonnal felment a fedélzetre, hogy megnézze mi okozza ezt. Ahogy kilépett több méteres hullámmal találta szemközt magát, ami a hajó fedélzetén kötött ki. Abban a pillanatban ezer ágban cikázó villám hálózta be az égboltot. Az orkán szerű szél kerekedett, mely majd levitte a hajóról. Olyan hangosan dübörgött az ég, mintha le akarna szakadni. A Jachtjuk úgy himbálózott, mint egy keljfeljancsi.
– Azonnal, vegyetek fel mentő mellényt és nekem is adjatok egyet! – ordította a hangzavarban Jack.
Sophi, felvitt egyet bátyjának, de alig jutott fel, mert össze – vissza dőlt a hajó. Egyik óriás hullámot rögtön érte a másik.
– Rögzítsetek mindent, amit csak lehet! Harry, gyere fel, ha tudsz segíts nekem! – ordította torkaszakadtából, tovább Jack.
– Én már itt vagyok, nem látok semmit! – kiáltotta Sophi.
– A horgony nem tart meg, egyre inkább sodródunk és nem tudom, hogy merre!
– Hol vannak Harryék, Sophi?
– Lent, nem tudnak feljönni, az ajtó beszorult, lent ragadtak. Én is alig tudtam feljönni.
Ebben a pillanatban a hajó bal oldalán óriási koppanás hallatszott, ami a másik irányba billentette a hajótestet.
– Mi volt ez? – kérdezte Jack.
– Nem tudom, nem látok semmit! – válaszolta Sophi.
– A hangjából ítélve valaminek neki csapódtunk – mondta Jack.
– Jack! Emelkedik a víz! – ordította Sophi.
– Hugi, ketten maradtunk itt, azonnal hozd a szivattyút! Zátonynak sodortak a hullámok!
Eközben, folyamatosan villámlott és dübörgött az ég. Tajtékzott a tenger a több méteres hullámoktól, melyet az orkán erejű szél kavart fel. A hajót úgy dobálta ide – oda, mintha csak egy labda lenne. Végre engedett az ajtó annyit, hogy Harry és Lucy fel tudtak jutni a fedélzetre. Borzasztóan féltek mindannyian. A fiúk tartották a lelket a lányokban.
– Jack, itt vagyunk! Végre sikerült kijönnünk – kiáltotta Harry.
– Lányok! Azonnal kezdjétek meg a víz kimerését, mert elsüllyedünk, a szivattyú kevés. Harry, hozz valami alkalmatosságot, amivel be tudnánk fedni a hajó oldalán okozott sérülést – szólt Jack.
– Itt egy darab lemez, amit éppen a javítás céljára tettünk el és máris oda szorította a hajó oldalához. Kellenének a szerszámok is – kiáltotta Harry.
– Sophi hozd őket!
Ebben a viharban nagyon nehezen, de végül sikerült Harrynak és Jacknek rögzíteni a lemezdarabot. Így is szivárgott, de ideiglenes megoldásnak jó volt. Ezt már elbírta a szivattyú. Hajnal felé járt és a vihar lassan lecsendesedett. Ők a fáradtságtól és kimerültségtől leroskadtak a fedélzeten, ahol éppen voltak. A Nap első sugarára ébredtek. Ekkor már csak csendesen ringatózott a hajójuk a tenger vizén.
– Hol vagyunk Jack? – kérdezte Lucy.
– Ha én azt tudnám – és sóhajtva magához ölelte szerelmét.
– Élünk, megúsztuk és ez a fontos! – mondta Harry.
– Na gyerünk, gyorsan elő a tájolót és térképet – szólt Sophi.
Míg Sophi és a Harry azzal foglalatoskodtak, hogy meghatározzák a pontos helyüket. Jack és Lucy, távcsővel a látóhatárt kémlelték.
– Arra látok szárazföldet – mutatott az ujjával jobbra Jack.
– Meg van! Guernsey és a Jersey sziget csoport között vagyunk – mondta Harry.
– Így nem indulhatunk el hosszabb útra, muszáj átnézni a hajót és a kisebb javításokat meg kell csinálnunk, hogy legalább Cherbourgig eljussunk. Ott aztán majd szervízbe tudjuk adni. Arra jobbra látok szárazföldet, ahol ezt véghez vihetjük. Addig kitart, akár szivattyúval is – javasolta Jack.
– Rendben, jó lesz – mondták szinte egyszerre a többiek is.
Nem volt túl messze a part, így viszonylag hamar ki tudtak kötni. Szerencsére, a hajón máshol nem észleltek nagyobb bajt, a kisebbeket kijavították annyira, hogy elérjenek a következő állomásig. A sziget lakatlan volt, csak magukra számíthattak. Már besötétedett, aznap nem tudtak tovább indulni. Éjszaka furcsa, ismeretlen állathangokat hallottak a sziget felől. Szinte alig aludtak valamit. Másnap reggel elindultak Cherbourg felé alig várták, hogy odaérjenek. Fáradtak, kialvatlanok és kedvtelenek voltak. Mindenki a maga gondolatába elmélyedve próbálta feldolgozni az elmúlt eseményeket. Jack törte meg a nagy csendet.
– Figyeljetek! Arra gondoltam, hogy a hajó szervizelése, úgyis több napot fog igénybe venni. Mi lenne, ha valamelyik hotelben szállnánk meg, és legalább egy hetet ott töltenénk, mielőtt tovább indulunk? – tette fel a kérdést.
– Nagyszerű ötlet! – mondta Sophi.
– Ránk fér egy kis feltöltődés – szólt hozzá Lucy is.
– Mindenképpen szükséges, mert aztán végig kell mennünk a La Manche – csatornán – helyeselt Harry.
– Mielőtt a Doveri – szoroshoz érünk, még meg kell állnunk valahol, mert az megint egy keményebb szakasz lesz – mondta Jack.
– Igen, nézegetem a térképet és úgy látom, hogy vagy Dieppe – ben, vagy Boulogne – Sur – Mer – ben érdemes majd kikötnünk – válaszolta Harry.
– Az jó lesz, nemsokára viszont megérkezünk Cherbourgba – szólalt meg Jack.

Folytatódik

“AZ ELVESZETT ARANYRUDAK: HETEDIK FEJEZET” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rita! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a történetet és a kedves véleményedet! Szeretettel Edit

  2. Hú-ha, itt aztán volt minden. Bizonytalanság, hogy egyáltalán milyen hajót keresnek, vihar, életveszély. Már biztosan feladnám.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!