TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE: XIII, SZÓL FÜLEMÜLE

TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE

Joseph Bédier műve nyomán

XIII, SZÓL FÜLEMÜLE

A királyné győzött, Márk ismét szereti,
semmiféle ármány nem árthat már neki.
Halogatja mégis Trisztán indulását,
képtelen itt hagyni Szőke Izoldáját.

Végre elindulnak Gorvenallal együtt,
út közben feltűnik varázsos ligetük.
A magos fenyőfa márványmedencével.
„Jó mesterem, várj rám, mindjárt visszatérek.”

Óvatosan halad végig az ösvényen,
Izolda ablaka ragyog a holdfényben.
És ekkor a csendes, csillagos éjszakán
panaszos dalba kezd egy énekesmadár.

Susog a falevél, csattog a csalogány,
a királyné hallja: „De hiszen ez Trisztán!”
Fülemüle füttye nekem istenhozzád,
kedvesem, hangodat soha nem hallom már.”

Szállt az édes dallam könnyű szellők szárnyán,
Izolda felkapja bíboros palástját.
Kiszalad a kertbe, sötét éjszakába,
elnémul a madár, szerelmese várja.

Megölelik egymást lágyan átkarolva,
hajnalig maradnak forró csókban forrva.
Másnap Saint-Lubinben törvényt ül a király;
meglátják az ifjút fényes napvilágnál.

Szalad Godwinékhez embere, jobbágya:
„Visszatért a vadkan megint a vackára.
Nem űztétek őt el, egyből ráismertem,
megmutatok nektek, hogyha megfizettek.

Van a királynénak egy magas ablaka,
elfedi a nyílást díszes kárpit rajta.
Másszatok fel oda, vágjatok egy botot,
meglátjátok akkor, amit én most mondok.”

Andret és Denoalen meghányták-vetették,
a látványban először Godwin gyönyörködjék.
A bokrok között másnap megpillantja Trisztán,
amint Denoalen az úton poroszkál.

Elé ugrik gyorsan, levágja a fejét,
viszi Izoldának megnyugtatni szívét.
„Egy ellenségünkkel már megint kevesebb,
Andretnek, Godwinnak kell még megfizetnem.”

Godwin hamar felér Tintagel várába,
függönyt fellibbentve beles a szobába.
Aranyhajú Izoldát épp most fésülgetik,
amikor a fejjel Trisztán megérkezik.

Térdet hajt előtte, de aztán meglátja,
a falra vetődik álnok Godwin árnya.
„Mutasd az íjadat, remek ez a jószág,
de mit látok, uram, Trisztán jól célozzál!”

„Repülj, nyilam fürgén, Isten vezéreljen,
még a turulmadárnál is sebesebben.”
Godwin életében eljött a végóra,
lezuhant a földre, bele a karóba.

„Menekülj, kedvesem, édes uram, Trisztán,
rejtekhelyedet lám, jól ismerik immár.
Tudom, nem élhetek boldogan nélküled,
rohanok hozzád, ha meglátom gyűrűmet.”

“TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE: XIII, SZÓL FÜLEMÜLE” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Ritu!

    Köszönöm, hogy ilyen érdeklődéssel követed a szerelmesek sorsát.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. Kedves Zsuzsa!

    Az emberi rosszindulatnak és fondorlatnak nincs vége soha. Izgalmas rész volt ez is. Tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!