TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE: XIV. A CSODATEVŐ CSENGETTYŰ

TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE

Joseph Bédier műve nyomán

XIV. A CSODATEVŐ CSENGETTYŰ

Trisztán Velszbe hajózott, e csodás országba,
Gilanus hercegnek szép tartományába.
Fogadta az ifjút, mint kedves vendégét,
kereste a kedvét, szánta szenvedését.

Parancsolt a herceg, hozzák a kutyáját,
elvarázsolt ebét, gyönyörű jószágát.
Elbűvölte szívét a tündér küldötte,
Avallon hercege, a sziget szülötte

hozta neki egykor a pompás állatot;
szebbet emberfia sehol sem láthatott.
Nyaka hófehér volt, rózsaszín a háta,
farka, mint a lazúrkő, hasa sáfránysárga.

Nyakában csilingelt egy színarany csengő,
halk szavú és tiszta, hangja szépen zengő.
Trisztán búja oszlott, enyhült a bánata,
ez volt a csengettyű bűvös varázslata.

Simogatta Trisztán a bársonyos kutyát,
finom selymes szőrét, puha kis bundáját.
Szőke Izoldának szép ajándék lenne,
de Gilanus sajnos Mákszemet szerette.

„Fenség, mi lenne annak a jutalma,
ki Ugrantól országod megszabadítja?”
„Megadnék én mindent, lehetne az bárki,
de az óriással még senki nem állt ki.”

„Megküzdök én vele, ha engeded, herceg!”
„Áldjon meg az ég, Isten vezéreljen!”
Soká küzdött Trisztán Torzonborz Ugrannal,
de legyőzte végül kemény viadalban.

Vitte a hercegnek az óriás jobbját,
jutalmul kérte az elvarázsolt kutyát.
Feljajdult a herceg, ígérte szép hugát,
s kezével együtt a fele királyságát.

Trisztánra nem hatott semmilyen ajándék,
ő nem harcolt másért, csupán a kutyáért.
„Az ígéret szép szó, fenséges hercegem,
Ugranért cserébe add nekem Mákszemet!”

Trisztán rábízta a kutyát egy emberre,
aki azon nyomban vitte Tintagelbe.
Boldog volt Izolda, ahányszor ránézett,
keserűség, bánat enyhült a szívében.

Először nem tudta, nem értette okát,
később megsejtette a bűvös csodát.
Jaj, hogy lelhetnék én magamnak nyugalmat,
ha ezalatt Velszben Trisztán boldogtalan.

Elküldte kutyáját, hogy kedvemben járjon,
hogy testem és lelkem nyugalmat találjon.
Nézte a csengettyűt, csilingelt még vele,
aztán beledobta a zúgó tengerbe.

“TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE: XIV. A CSODATEVŐ CSENGETTYŰ” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Ritu!

    Köszönöm szépen. Ő is szenvedni akart Trisztánnal együtt.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. “Nézte a csengettyűt, csilingelt még vele,
    aztán beledobta a zúgó tengerbe.”

    Miért? Lesz rá válasz?

    Kedves Zsuzsa!

    Érdeklődéssel és tetszéssel olvastam tovább a történeted.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!