AZ ELVESZETT ARANYRUDAK: KILENCEDIK FEJEZET

KILENCEDIK FEJEZET

A lányok igen megijedtek, alig várták, hogy Jack is visszatérjen a hajóra és elmondják mi történt. A fiúk töviről hegyire mindent elmeséltek. Eközben Lucy és Sophi, féltőn, szorosan ölelték magukhoz kedveseiket.
– Akkor most mi lesz? – kérdezte aggódva Lucy.
– El kell innen tűnjünk, minél hamarabb – szólalt meg Sophi is.
– Igen, de nem mindegy merre, bármelyik pillanatban visszaérkezhetnek a kalózok – mondta Harry.
– A nyílt tengeren rögtön meglátnak, arra nem mehetünk – jegyezte meg Jack.
– Ki kell dolgoznunk minden eshetőségre egy tervet – folytatta Jack.
– Csak előre van kiút, mert előttünk több kis sziget és kimagasló szikla van, aminek a takarásában haladhatunk, minél messzebbre innen – javasolta Harry.
– Az jó lesz, a pozitívum az egészben, hogy megtaláltuk a fészküket – helyeselt Jack.
– Nem kellene szólnunk a flotta kapitányának? – kérdezte Sophi.
– De, az is meg lesz. Csak, ha most odamennének elijesztik Conorékat. Mire mennek, a két flótással? – kérdezett vissza Harry.
– Persze! Ha igaz nem kell túl sokat várnunk, hogy megérkezzenek, akkor érdemes majd lecsapni rájuk, biztosan maradnak egy pár napig, addigra csak ideér valamelyik flotta hajó – válaszolta Jack egyetértően.
– Nekünk viszont fel kell készülnünk, mi legyen, ha elkapnak – vetette fel Harry
– Először is, úgy kell a hajónkkal beállni, a következő öbölben, hogy az orra előre legyen a nyílt tenger felé. Szükség esetén rögtön tudjunk menekülni. Éjszaka is folyamatosan, váltva egymást, figyeljük a mozgást – jegyezte meg Jack.
– Ellenállni nincs értelme, mert túlerőben vannak, csak sérüléseket szereznénk – mondta Lucy.
– Így van! – tette hozzá Jack.
– Nem gond, azt mondjuk, ha mégis elkapnának, hogy búvárkodunk, kirándulunk. A búvárfelszerelést úgyis meglátják. A kutatásról viszont egy szó sem eshet! Jól jegyezzétek meg, mert akkor tuti végünk van – javasolta Harry.
– Igen, de mi van az iratokkal? Mi van, ha megtalálják? – kérdezte Jack.
– El kell őket rejteni, de hogyan? – kérdezte Harry.
– Nekem van egy ötletem! Origami! – szólalt meg Sophi.
– Remek ötlet Shopi! Máris kezdjetek hozzá, csak jegyezzétek meg, hogy melyik papírfigura melyik iratot tartalmazza és díszként pakoljátok különböző helyekre a hajón, hogy ha szükség lesz rájuk, elő tudjuk venni – helyeselt Jack.
– Szuper! „ha valamit el akarsz rejteni, tedd szem elé” – mondja a közmondás – szólt hozzá Harry is mosolyogva.
– Még arra ügyeljetek, hogy a látható felülete, ne legyen olvasható, tegyetek hozzá üres papírt és azzal együtt hajtogassátok – hívta fel a figyelmet Jack.
– Na ezzel meg lennénk, de mi van a térképpel? – kérdezte Jack.
– Az nem lehet gond, csak az útvonal van bejelölve, semmilyen jelzés nem utal a célunkra – válaszolta Harry.
– Az jó! Akkor egyenlőre ennyi – mondta megnyugtató hangon Jack.
– Lassan elindulok. Harry, te pásztázd a horizontot – kérte Jack.
– Rendben – válaszolta.
A part közelében haladtak lassan előre a Watt – tenger irányába. Jobb kéz felől találtak egy olyan öblöt, amely biztonságosnak tűnt. Elég távol volt már a kalózok fészkétől és takarásban voltak. Erről egy magas sziklafal védte őket, balról egy kisebb sziget takarta el, a tenger látóhatára felől. Elhelyezték a hajót úgy, hogy orra a tenger felé nézzen és ők viszont jól ráláthassanak mindkét irányba. Ugyanis nem tudták, hogy a kalózók a tengeren, merről fognak közeledni. Reménykedtek abban, hogy balról jönnek majd, és akkor biztosan nem veszik észre őket mivel a fészkük jóval előrébb van és ők ott kikötnek.
Éjszaka felváltva őrködtek. Nagy izgalomban voltak, hiszen tudták, hogy bármelyik pillanatban feltűnhet a kalózhajó és az a jobbik eset, ha megússzák a találkozást. Egy csendes nap után, úgy gondolták, mégse legyen hasztalan a bujkálásuk, akár kutathatnának is a kis búvár kabinnal. Csendes és a víz alatt láthatatlan. Jack és Lucy lemerültek, míg Harry és Sophi figyeltek. Egyszer csak, a kabinban sötétség lett, minden leállt.
– Mi történt Jack? – kérdezte Lucy.
– Elment az áram, nem működik semmi, a rádió sem – válaszolt Jack.
– Most mit tegyünk?
– Nem tehetünk semmit, biztosan észreveszik, hogy tovább vagyunk lent, mint kellene.
– És ha kiszállnánk belőle? A búvárruhában a felszínre juthatnánk nem? – mondta Lucy, aki csak a menekülésre tudott gondolni ijedtében.
– Mi igen, de kabin elmerül és lehúzhatja a hajót is.
– Jaj, Jack! Nagyon félek!
– Ne félj szívem, minden rendben lesz, csak maradjunk csendben és takarékoskodjunk a levegővel – mondta Jack és megfogta a lány kezét.
– Harry! Jackék már elég hosszú ideje vannak lent nem? Vagy csak nekem tűnik úgy? – kérdezte Sophi.
– Nem, már vissza kellett volna jönniük – mondta aggódva Harry.
– Lemegyek, megnézem mi történt – szólt Sophi és ezzel a lendülettel már úszott lefelé.
Felfedezte, hogy sötét a kabin. Megkopogtatta az ablakot és látta Lucy rémült arcát. Intett, hogy nyugalom megoldják. Jack visszaintett neki, hogy vette.
– Harry! Azonnal a csörlőhöz! Fel kell húzni őket, valószínű elment az áram – kiáltotta Sophi izgatottan.
Pár perc múlva, már a fedélzeten voltak. Lucy remegett a félelemtől. Jack karjai szorosan fogták és próbálta nyugtatgatni.
– Drágám, menj és pihenj le egy kicsit – kérte Jack.
– Veled minden rendben? – kérdezte Sophi a bátyját.
– Igen hugi, ne aggódj, nekem nem volt vészes, csak Lucy szegény nincs hozzászokva. Én tudtam, hogy számíthatok rátok, és nem lesz semmi baj – válaszolta Jack és magához ölelte mindkettőjüket.
– Itt fent minden csendes – mondta Harry.
– Nem tudom, hogy örüljek – e neki, elég sok idő eltelt már – mondta Jack.
– Addig nem mehetünk tovább, amíg meg nem érkeznek a búvóhelyükre, mert akkor a nyílt tengeren nem tudjuk elkerülni a találkozást. Így van egy kis esélyünk – gondolkodott hangosan Harry.
– Igen, egyetértek. Egy pár napot biztosan vesztegelnek és addig a flotta elkaphatja őket. Mi pedig biztonságban hajózhatunk tovább – folytatta a fejtegetést Jack.
A nap hátralévő része nyugodtan telt el, és az éjszaka is. Másnap délelőtt már Lucy is túl volt a megrázkódtatáson, amit átélt. A fedélzeten pásztázta a horizontot.
– Jack! Hajó! Nézd! – szólt Lucy nagy izgalommal.
Mindannyian rögtön a távcsövükhöz kaptak és figyelték az árnyékot a vízen, ami egyre közeledett.
– Ez, az! A kalózok! – mondta Harry.
– A francba! Jobbról érkeznek! – szólt izgatottan Jack.
– Akkor, mindenképpen meg fognak látni – tette hozzá Sophi.
– Igen, mert előttünk kell, hogy elhaladjanak – válaszolta Harry.
– Figyeljetek lenne egy ötletem! Mi lenne, ahogyan közelednek, mi meg hátrálnánk a hajóval a szikla mögé és aztán a túloldalára. Ott már nem láthatnának meg – javasolta Lucy.
– Az ötlet kiváló drágám, de a jachtunk nagy és vagy az eleje, vagy a vége kilógna. A szikla nem fedezne teljes hosszában – válaszolta Jack.
Eközben a kalózhajó egyre közeledett.
– Lucy, azonnal adj le S. O. S. jelzést! – kérte Jack izgatottan.
– Sophi! A kilences csatorna! Hívd a kapitányt! – folytatta.
Harry és Jack folyamatosan figyelte a kalózhajó mozgását. Sajnos elég gyorsan közeledtek. Már látni vélték a fekete színű zászlójukat. Eközben Sophi értesítette Jamest a flotta kapitányát.
– Sas 1! Sas 1! Sophi vagyok a jachtról, James kapitány! Már látjuk a kalózhajót és felfedeztük a fészküket, valószínű odatartanak.
– Rendben Sophi, megtudja adni a koordinátákat a búvóhelyüknek?
– Mindjárt – és bediktálta a kapitánynak.
– Önöket látjuk a radaron, maradjanak ott!
– Sajnos észre fognak venni minket, mert előttünk kell, hogy elhaladjanak, nem tudunk már elmenni.
– Igen, látom. Próbálják meg húzni az időt, de ne álljanak ellen! – adta ki az utasítást a kapitány.
– Még talán húsz percünk van, ameddig ide érnek – mondta Sophi.
– Az S. O. S. jelzést vette a közelben lévő flottánk, és már úton vannak önökhöz, azaz idő valószínű elég lesz, hogy odaérjenek. De már úton vagyunk mi is.
– Köszönjük! – válaszolta Sophia.
– Sophi, Lucy! Ti menjetek le teát főzni. Úgy kell tennünk, mintha semmiről sem tudnánk és csak békés turisták vagyunk, ahogyan megbeszéltük korábban – szólt Jack.
A két fiú a fedélzeten maradt és úgy tettek, mintha vidáman beszélgetnének, de közben figyelték a hajó mozgását. Már hallani lehetett, ahogy egyre közelebb szeli a tengervizét. A hullámok egyre sűrűbben érték el a jacht oldalát. Egyszer csak egy nagyobb ütés érte a hajójukat. Már meg is csákjázták őket, még magukhoz sem tértek, olyan hirtelen történt minden. Egy pillanat alatt a fedélzetükön volt a kalózok kapitánya. Ugyanebben a percben, már a két lányt feltessékelték a fedélzetre. Igazuk volt a matrózoknak, nagyon szervezetten, gyorsan és összehangoltan dolgoztak. Legalább tízen vették körbe őket, már éppen meg akarták kötözni, amikor a kapitány felemelte a kezét és ezzel megálljt parancsolt mindenkinek. Conor magas, jól megtermett, de izmos fickó volt. Látszott, hogy keménykezű, mert kivívta a marconák tiszteletét. Senki nem mert ellene tenni.
– Hölgyeim! Uraim! – szólt nyájasan és közben zsiványul mosolygott.
– Mit keresnek itt, ahol a madár sem jár?
Mindannyian, féltek a kissé kilátástalan helyzetükben, nem tudták mi lesz velük, vagy mikor ér oda a flotta. Azonban próbáltak nyugodtak maradni, majd Jack vette először a bátorságot, hogy megszólaljon.
– Mi, csak búvárkodunk, kirándulunk.
– Értem – mondta kapitány, de érezhető volt a hangján, hogy nem hiszi el.
Ezt követően, egy szó nélkül intett pár emberének, akik elkezdték átkutatni a hajót. A levegőben feszült csend uralkodott. Kis idő múlva visszatértek és az egyik rabló közölte;
– Tényleg nincs semmi, csak konzerv és tartós élelmiszer, horgász és búvár felszerelések.
– Hmm! – dünnyögött magában a kapitány.
Ezután, újra intett egy másik segédjének, aki egy mélyebb edényt adott át neki.
– Na, kedves utazók! Legyenek oly szívesek, megválni az értékeiktől, melyet adományként adnak nekünk az életükért cserébe. Ékszereket, pénzt és a tárcákat kérem ebbe! – szólította fel őket és feléjük nyújtotta az edényt.
Erre a marconák soraiból némi kuncogás hallatszott. Conor, feléjük fordult, de olyan szigorú tekintettel és arckifejezéssel, hogy azonnal mélységes csend lett újra.
A tárcákat belerakták sorba az edénybe, szép lassan folyamatosan, próbálták ezzel is húzni az idő. Senki sem számolt vele, hogy Lucy egyszer csak megszólal.
– Nincs más értékünk! Nem hoztunk magunkkal ékszereket, mivel a búvárkodáshoz felesleges és akadályozná.
– De, felvágták a nyelvét kisasszony!
– Hát az ott az ujján mi?
– Ez? Ez az eljegyzési gyűrűm, de azt nem adom!
– Lucy! Ne! – kiáltott rá Jack aggódva.
– Milyen, bátor és milyen szerelmes, hogy így ragaszkodik hozzá! Talán fontosabb, mint az élete? – kérdezte fenyegetően, de volt benne valami lágyság is.
Ekkor két marcona lefogta a karját és le akarták húzni a gyűrűt erőszakkal róla. A kapitány viszont ismét felemelte a kezét, mire elengedték.
– Két dolgot tartok tiszteletben, a bátorságot és a hűséget. Amint látom, sokkal előrébb úgysem lennénk vele. Tudja mit? Tartsa meg és a másik hölgy is. Látom tényleg túristák. Nézzük mi van a tárcákban?
Elkezdte, tüzetesen átnézni, de kevés készpénz volt bennük csak és a bankkártyák. Látszott rajta, hogy igen bosszús lett.
– Csak ennyi? Bankkártya? – mi ezzel nem bajlódunk, nekünk semmit nem érnek! – vetette oda mérgesen.
Majd a tekintete megakadt egy összehajtogatott figurán. Kezébe vette, megtapogatta, nézegette. Látta több is van belőle. Eközben, mindegyikük szíve a torkukban dobogott, csak ki ne bontsa gondolták. Sophi, különösen megijedt, de nem mutatta. Ő tisztában volt vele, hogy pont a kutatási engedély volt az, amit megfogott.
– Micsoda őrült hobbi ez – motyogta félig hangosan, majd mérgesen a földre dobta, és a Sophi lába elé esett.
Valahogyan fel akarta venni, hogy biztonságban legyen, de nem lehetett feltűnő módon, hogy ne hívja fel a figyelmet, fontosságára, mert akkor lebuknak. Ezért úgy tett, mintha tüsszentett volna és a zsebkendőjéért nyúlt, amit persze elejtett a lába elé. A zsebkendő takarásában sikerült felvennie a figurát. Nagy természetességgel beletörölte az orrát és zsebre tette. Mély csend uralkodott a hajón, amíg a kapitány gondolataiba merült.
– Mivel nem vagyok megelégedve az adományaikkal, úgy döntöttem, hogy az életüket, ugyan meghagyom, de ezt a jó kis jachtot elkobzom – mondta határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon.
– Maguk meg, biztosan jó úszók, hiszen búvárkodnak. Ott az a kis sziget nem messze, mutatta az ujjával az irányt. Talán előbb – utóbb jár majd erre valami hajó, ami felveszi önöket, ha mégsem, mi párnap múlva felvesszük és ledolgozhatják az utat nálunk – mondta Conor kissé gúnyosan.
A marconák nevetésben törtek ki, de a kapitány újra leintette őket.
– Na! Gyerünk, kifelé! Mozogjanak! – kiáltott rájuk sürgetően.
Egymásután kiugrottak a hajóból és igyekeztek, minél távolabb kerülni tőlük. Kiértek a partra és elbújtak a fák között, hogy ne legyenek szem előtt, ők viszont tovább tudták figyelni a történteket.
A kalózok jachtjukkal elindultak a fészkük felé. Már jócskán eltávolodtak. Onnan, nem is látták őket, ezért visszalopakodtak óvatosan a partra, hogy ameddig lehet szemmel kövessék a rablókat. Látták, hogy már egészen a búvó helyük közelében lehetnek, amikor megjelent az egyik flotta hajója.
Ebben a pillanatban puskalövések, nagy hangzavar tört ki és megütköztek egymással. Mintegy félórán át tartott a csata, amikor megérkezett az erősítés. Állták a sarat a kalózok, mert csak így, a két hajó bírt el velük, amíg végre foglyul ejtették és megkötözték őket. A raktárat őrző köpcös és szikár hallották a fegyver zaját, gondolták, hogy baj lehet, ezért a társaik segítségére siettek. Ám, csak azt érték el vele, hogy ők is foglyul estek. James kapitány egy külön helyiségben kihallgatta Conort, a kalózok kapitányát.
– Hol vannak a hajó tulajdonosai? – kérdezte fenyegető hangon, mert aggódott miattuk.
– Keresse meg! – válaszolt ingerülten.
Erre James, bemosott neki egyet jobbról és egyet balról.
– Még egyszer megkérdezem! Hol vannak? – ordította.
– Ott arra, valamelyik szigeten, kiúsztattam őket – mutatta a fejével az irányt, még mindig nagyképűen, kényszer mosollyal az arcán.
– Ez nem elég pontos! – kiáltott rá, és újra megütötte, hogy letörölje a vigyort az arcáról.
Ekkor Conor már félájultan, megmondta pontosan. James szólt két katonának.
– Vigyétek a többiekhez! – parancsolta.
Ő maga felment a fedélzetre és utasítást adott a flotta parancsnokának, hogy a gengsztereket vigyék vissza Angliába és állítsák őket törvényszék elé. Ezt követően átment a saját hajójára és megparancsolta, hogy maradjanak ott és várják meg, amíg ő visszatér a hajó tulajdonosaival. James, személyesen akart értük menni. Könnyen megtalálta őket, a partról már integetve várták. Megkönnyebbült, amikor látta, hogy épségben megúszták a kalandot.
– Jöjjenek, gyorsan! – és segített nekik beszállni.
– Hálásan köszönjük James kapitány, amit értünk tett – mondta Jack és megszorította a kezét.
Ezután mindannyian megköszönték és a lányok örömükben meg is ölelték.
– Szívesen tettem, nekem ez a kötelességem – mondta szerényen, majd átadta a hajó kormányzását Jacknek.
– Megkérem, hogy mutassák meg nekem a gazemberek búvóhelyét.
– Természetesen, – válaszolta Jack.
Így elindultak visszafelé. Lucy és Sophi teával kínálták, melyet jólesően elfogadott és a hideg fürdő után nekik is felfért. Szárazruhát vettek és részleteiben beszámoltak arról, hogy mi történt velük, az utolsó találkozásuk óta. Itt megemlítették azt is, hogy nem céltalanul búvárkodnak, később Sophi előhalászta az engedélyt és kihajtogatta. Elmagyarázta, hogy miért lett vizes.
– Kedves kisasszony, külön gratulálok az ötletességükhöz, enélkül, nem biztos, hogy most itt beszélgethetnénk egymással.
Az irat, igaz kissé elmosódott, de még olvasható volt. James látta, hogy szabályos minden. A többiek is meglepődtek Sophi ügyességén, mert ők sem vették észre, hogyan szerezte vissza. Megérkeztek a flotta hajójához, de már sötétedett.
– Nem javaslom, hogy ma keressük fel a rejtekhelyüket, mert későre jár. Önök is pihenjék ki fáradalmaikat, reggel találkozunk – mondta James kapitány és elköszönt.
A fiatalok is megkönnyebbülve tértek nyugovóra. Tudták, már a veszély elhárult a fejük felől. Ráadásul egy flotta hajó védelme alatt állnak.

Folytatódik

“AZ ELVESZETT ARANYRUDAK: KILENCEDIK FEJEZET” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Rita és Gyöngyi! Nagyon szépen köszönöm az olvasást és a hozzáfűzött aranyos véleményeteket. Szeretettel Edit

  2. Ez a rész is nagyon izgalmas volt, de szerencsére jól végződött.

    Érdeklődéssel és tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita💐

  3. Minden jó, ha jó a vége… fiatalok megkönnyebülve tértek nyugovóra… Aztán majd jön a folytatás..
    Szeretettel Fgy

Szólj hozzá!