AZ ELVESZETT ARANYRUDAK: TIZEDIK FEJEZET

TIZEDIK FEJEZET

Másnap hűvös reggelre ébredtek. Friss harmat lepte be az aljnövényzetet. James kapitány a jachtra lépve rögtön megérezte az erős kávé illatát. A lányok szívélyesen invitálták, hogy csatlakozzon hozzájuk.
– Jack! Milyen messze van innen a kalózok tanyája? – kérdezte.
– Úgy félórányira – válaszolta.
– Jó pár tengerészt hívok, majd magunkkal, a rabolt zsákmányok elhozatala miatt.
– Persze, az jó ötlet – helyeselt Harry.
– A zsákmányt elvisszük a csatorna torkolatáig, ott pedig átadjuk az illetékes szerveknek. Ezt követően visszatérünk az Északi – tengerre járőrözni – mondta a kapitány.
– Mi tovább megyünk a Watt – tengerre kutatni – tette hozzá Jack.
– Ha bármiben segíthetünk szóljanak. A rádió kapcsolatunk megmarad. A jeladót csak visszafelé, akkor adják le, ha már a biztonságos csatorna torkolatánál lesznek. Ott legkésőbb még találkozunk – magyarázta James.
– Nagyon szépen köszönjük a sok segítséget – válaszolta Sophi.
– No, uraim! Akkor induljunk! – szólalt meg újra a kapitány.
Valóban fél óra járásra találtak egy barlangfélét. A bejárata, jól el volt rejtve, fák, bokrok, futónövények takar-ták. Nehezen felfedezhető, de Jackék tudták merre kell menniük. Szűk bejárata után egy tágas kör alakú helyiséget találtak. Középen tábortűz nyomai látszottak. Tovább haladva jobbra szintén egy hosszú, keskenyebb folyosóra bukkantak. Fáklyákkal, világították be a teret. Balkéz felől egy vályúszerű húzódott végig, amibe puskaport öntöttek. A fáklyával ezt fellobbantották, amely bevilágította az egész helyiséget. A hátsó részébe különböző ládák álltak egymásra halmozva. Italtól kezdve, a tartósélelmi-szeren keresztül, mindent megtaláltak, amiket különböző hajók rakományaiból megszereztek. Fegyvereket, töltényeket és ékszereket, valamint egy kis páncél ládikóban töménytelen készpénzt.
A tengerészek elkezdték a ládákat kihordani a barlangból a flotta hajójára. James kapitány, Jackkel és Harryval tovább kutatták a barlang rejtelmeit, hiszen egy egész rendszert találtak. A központi folyosón ahogyan haladtak előre balra találtak egy kissé szélesebb területet, tele ruhákkal és takarókkal. Valószínű, hogy itt tartózkodásuk során ezt használták alvásra. A központi folyosó párhuzamosan haladt a parttal, majd elkanyarodott jobbra. Ezen végig menve, egyre keskenyebb és egyre alacsonyabb lett a járat. A végén már csak egymás után kúszva tudtak haladni előre. A kapitány botorkált elől és egyszer csak megérezte a tenger sós illatát, majd beszűrődött egy kis fény is. A barlang vége a tengerhez kapcsolódott. Nyilván vészkijáratnak használták arra az esetre, ha felfedeznék a rejtekhelyüket és menekülniük kellene. Kiérve, a parton előre sétáltak a hajóhoz és elköszöntek egymástól.
Jackék a jachtjukkal elindultak a Watt – tenger felé. Nagyon hosszú időt töltöttek itt, mire végig pásztázták a tenger mélyét. Sekélyebb részeknél csak a búvárfelszerelésüket használták, míg a mélyebbeknél a búvár kabinnal keresgéltek. Persze találtak különböző roncsokat, de a kereskedelmi hajónak nyoma veszett úgy tűnt.
– Azt hiszem ez egy kalandos út volt ugyan, de a célunkat nem értük el – mondta kicsit lehangoltan Jack.
– Éjjel – nappal együtt voltunk drágám! Ez a szárazföldön, nem adataik meg ennyi időn át. Ott a munka elszólít majd egymás mellől – válaszolta Lucy és nevetve megborzolta Jack göndör haját, majd megölelte.
– Igen, a jó oldala az, hogy ennyi időt együtt tudtunk tölteni gondtalanul – szólalt meg Harry is.
– Gondtalanul? Egy kis túlzás, de az is jól végződött! – mondta Sophia mosolyogva.
– Figyeljetek! Én még nem adom fel! Emlékszel Jack, arra a hajóra, ami olyan furcsán lefelé borulva állt a tenger fenekén? Szerintem azt érdemes lenne tüzetesebben megnézni még egyszer – vetette fel Sophi.
– Megnézhetjük, az időnkből kitelik, de nem sok reményt füzök hozzá – mondta Jack lemondóan és rántott a vállán egyet.
– Hát, lehet, hogy nem véletlenül nincs meg. Eddig abban gondolkodtunk, hogy elsüllyedt. Mi van, ha csak egyszerűen ellopták és szétosztották maguk között a tengerészek – vetette fel Harry.
– Akkor, bizony sosem találjuk meg! – szólt hozzá Lucy is.
– Az biztos, hogy az aranytömbök nem kerültek elő. Amennyiben ellopták el kellett, hogy adják. Előbb – utóbb valamelyik bankban kötöttek volna ki, vagy múzeumban. Utána néztem, de nincs, nem adtak le sehol ilyet – gondolkodott hangosan tovább Harry.
– Ha pedig eldugták valahol, vagy elásták, mi azt nem találjuk meg sosem – folytatta Jack.
– Nagy kár! Annyira bíztam abban, hogy valahol a tenger mélyén meglesz – mondta szomorúan Harry.
– Akkor, elég a sopánkodásból! Készüljünk, még lehet esélyünk – szólalt meg határozottan Sophi.
– Menjünk húgi, de csak a te kedvedért! – mondta Jack és visszamentek a jachttal az ominózus helyre.
– Én merülök a bátyámmal! – jelentette ki Sophi határozottan.
– Megakarom mutatni neki, hogy miről beszélek, de így nem tudom elmagyarázni.
– Rendben – válaszolta Harry.
Mindketten lemerültek. Sophia úszott elől, hogy megmutathassa, amit akar. Tulajdonképpen egy hajó fejjel lefelé fordulva állt meg a tenger alján, de alatta mintha még lett volna valami, ő úgy látta. Nem volt egyértelmű, mivel csak a széle látszott ki a tenger hordalékából. Sophi intett Jacknek, hogy azt nézze meg, és elkezdte a kezével letörölni a homokos üledéket. Előbb csak egy „y” betű vált láthatóvá, majd egy „r”. Mindketten nagy lelkesedéssel addig tisztogatták, hogy az egész név olvasható volt „Mary”. Kitörő örömmel és jelentőség teljesen néztek egymásra. Gyorsan visszatértek a hajóra, hogy elmeséljék a felfedezésüket.
– Képzeljétek, igaza lett a húgomnak! Az egyik hajóroncs szinte teljesen eltakarta az alatta lévőt, amit az üledékek és hordalékok már magukba olvasztottak – mesélte nagy hévvel Jack.
– Ez egy „Mary” nevű hajó, az biztos! Ám, hogy az-e, amit mi keresünk, majd meglátjuk – tette hozzá lendületesen Sophi.
– Ez szuper! – kiáltott fel Lucy is.
– Az én szerelmem szeme olyan, mint a sas! Büszke vagyok rád szívem! – mondta Harry és átölelte.
– Gyere Harry, nézzük meg hogyan lehetne kiszabadítani – hívta Jack.
Erre, gyorsan le is merültek mindketten. Tüzetesen körbe nézték, körül tapogatták. Megpróbálták mozgatni is, hogy milyen erőhatásra lesz szükség az eltávolításhoz, majd visszamentek a jachtra.
– Nagy meló lesz! – mondta Harry.
– A mi hajónk kevés hozzá, elrántaná – folytatta Jack.
– A flotta? – kérdezte Sophi.
– Igen, az talán elég, ha lenne nekik egy kisebb darujuk is – válaszolta Harry.
– Na, beszéljünk velük, kérdezzük meg, mit szólnak hozzá – javasolta Jack.
Rögtön fel is hívta a rádión Jamest és elmondta a nagy felfedezésüket. Tájékoztatta, hogy mire lenne szükségük ahhoz, hogy a Maryt meg tudják közelíteni. A kapitány megörült a kutatás lehetséges eredményének és boldogan adott meg minden segítséget nekik. Kis időt kért, hogy beszerezzék a megbeszélt dolgokat. Megígérte, hogy rövidesen találkoznak a Watt – tengeren.
Gyorsan teltek a napok, és a társaság addig élvezte a napsütötte tenger szépségeit. Szerencsére szép idő volt. Horgásztak és végre zavartalanul megsüthették a parton a halakat. Vidáman beszélgettek az elkövetkezendő jövőjükről. Estenként tábortűz mellett énekelgettek. Jack elvitte a gitárját az útra, így a zenei aláfestés még inkább feldobta a hangulatot. Kifejezetten jól érezték magukat.
Az egyik reggelen, hajó kürtjére ébredtek. James kapitányék ezzel üdvözölték őket. Nagyon megörültek az érkezésüknek és ezzel el is kezdődött számukra a legkomolyabb munka. Mindent részletesen átbeszéltek, mielőtt neki fogtak volna. Jack és Harry merült le, hogy biztosítsák a megfelelő rögzítést a hajóroncson. Egyikük elől, másikuk hátul figyelte, hogy minden rendben legyen. Nagyon óvatosan és lassan lehetett csak mozdítani, nehogy leszakadjon egy darabja vagy a rögzítés elengedje. Szépen sikerült a leemelés, már majdnem teljesen, de a Jack felőli vége a roncsnak beakadt. Sikerült gyorsan elhárítania és intett Harrynak, hogy emelhetik tovább, azonban ekkor még nem vette észre, hogy közben megsérült. Arra lett figyelmes, hogy a vére pirosra festi körülötte a vizet, ám ezt már csak homályosan látta, majd eszméletét vesztette. Ugyanis nem csak ő sérült, hanem a hajóroncs éle az oxigénpalackjának a vezetékét is megsértette. Így már nem tudott jelzést adni, hogy baj van.
Eközben a roncsot biztonságos távolságban újra leengedték a tenger fenekére. Harry felment a jachtra és szólt, hogy valamelyik lány segítsen a „Mary” nevű hajó tisztításában, hogy könnyebben tudják majd kiemelni a hordalék közül, mivel egyvalakinek óvatosság miatt, a hajón kell maradnia. Ekkor tűnt fel nekik, hogy Jack nem tért vissza.
– Hol van Jack? – kérdezte Lucy
Sophi és Harry sokatmondóan nézett egymásra.
– Valami baj lehet – szólalt meg Sophi.
Ezzel Harry rögtön visszamerült, hogy megnézze mi történt. Látta, amint a mélységből vörös színben áramlik fel a vér, ahol Jacknek kellene lennie.
– Sophi gyere azonnal! A bátyád megsérült! – kiáltotta.
Lucyből kitör a zokogás, annyira megijedt. Legszívesebben Sophi is így tett volna, a sírás szorongatta a torkát, de tudta, hogy meg kell őriznie a lélekjelenlétét, mert csak úgy tud segíteni. Nyomban beugrott a vízbe Harry után. Nem volt nehéz megtalálni, hiszen a vér szivárgása mutatta hol van. Két oldalról közrefogták és felvitték a hajóra. Sophi azonnal megkezdte az újraélesztést. Szerencsére hamar reagált rá és magához tért.
Lucy eközben, már odakészítette a mentőládát. Sophi ellátta a sérülését. A jobb felkarját össze kellett varrnia. Jack erőtlen és elgyötört volt. Lefektették és hagyták, hogy pihenjen. Lucy mellette maradt, hogy ápolja. Ekkorra már Sophiból is kitört a sírás, nagyon megijedt, hogy elveszítheti szeretett bátyját. Harry magához ölelte, de neki is remegett minden porcikája. Emiatt aznap, már felhagytak a további munkálatokkal.
Jacknek sebláza lett, folyamatosan felváltva ápolták, egyetlen pillanatra sem hagyták magára. Lucy teljesen kimerült, csak nagy nehezen tudták rábeszélni, hogy ő is próbáljon aludni valamit. Jó pár napba telt, amíg Jack ereje kezdett visszatérni és a gyógyulás útjára lépett.
– Nagyon köszönöm nektek, hogy megmentettétek az életemet – mondta meghitten, könnybe lábadt szemekkel.
Mindannyian megkönnyebbülten ölelték magukhoz.
– Na, mi az? Nincs munkátok? – kérdezte nevetve.
– Ó, te! Látom már tényleg jobban vagy – válaszolta Sophi mosolyogva, majd homlokon puszilta.
– Jó, tudom nekem még egy rövid ideig pihennem kell, de már nem kell őriznetek. Folytassátok a munkát nyugodtan. Én majd innen felügyellek benneteket – mondta mosolyogva.
– Lucy, te maradj itt vele, mi majd Harryval merülünk – szólalt meg Sophi.
Ketten lassabban haladtak a tisztítással, de boldogok voltak, mert Jack napról – napra jobban lett. Emiatt már Lucy is merülhetett és hárman tempósabban végeztek a szükséges munkálatokkal. Sikerült, annyi hordalékot eltávolítaniuk, hogy meg lehetett egy kicsit mozdítani a Maryt.
Nagyon lassan, szinte centiről centire emelte a daru, lent Harry és Sophi figyelt, hogy minden rendben legyen. Természetesen nem tudták teljesen kiemelni, hiszen akkor biztosan széttörik a súly alatt. Sikeresen mozdítottak rajta annyit, hogy hozzáférjenek a hajó belsejéhez.
Harry úszott be, Sophi biztosította. A hajónak egy részéhez a mérete miatt nem fért hozzá, így cseréltek a lánnyal. Talált egy rejtett rekeszt a hajón, de nem bírta felfeszíteni. Felmentek a jachtra pihenni. Kicsit később egy feszítő vassal tértek vissza, és Lucy is merült velük, Jack fentről biztosította őket, mert ő még nem merülhetett. Sophi többször nekifeszült a titkos rekesz ajtajának, mire az végül kinyílt. Ekkor meglátta, hogy négy láda lapul az aljában. Intett Lucynek, hogy segítsen a hajón kívülre vinni. Ott Harryval közösen felvitték a jachtra, majd a feszítővassal felfeszítették.
Ekkor tágra nyílt szemük az arany fényétől. Ilyet még sohasem láttak. Szinte hihetetlennek tartották, hogy ennyi kaland után mégis nekik sikerült megtalálniuk az elveszett aranyrudakat. Nagy volt az öröm és ebben osztoztak velük a flotta kapitánya és tengerészei, hiszen az ő segítségük nélkül ez nem sikerülhetett volna. Harry és a két lány visszament a másik három ládáért. Sophia és Lucy, mivel filigrán alkatúak voltak, ők szedték ki a ládákat a roncsból és továbbították Harrynak, aki felúsztatta a jachtig és ott a tengerészek segítettek a kiemelésében Jacknek, mert neki még vigyáznia kellett magára, nehogy felszakadjon a sebe. Mindannyian nagy ünnepséget csaptak a kutatás eredményességére tekintettel.
Másnap felszedték a horgonyt és elindultak visszafelé. A flotta végig elkísérte őket a La Manche – csatorna torkolatáig. Ott már csak a Doveri – szoroson kellett átkelniük és Doverben kikötöttek. Ezen az úton már nem kellett tartaniuk semmitől, biztonságban voltak. Itt egy páncélozott autó várta őket és áttették a négy láda aranyrudat. A jármű a reptérre szállította, ahol katonai helikopter vitte tovább Londonba. Az átadás – átvétel miatt, az engedély bemutatása, illetve jelentés és egyéb papír munka miatt Harry elkísérte a szállítmányt egészen a londoni múzeumig. Mivel ez több napot is igénybe vett, abban maradtak, hogy Harry, ha végez, akkor rájuk telefonál és valamelyik közeli kikötőben majd felveszik. Így Jack, Sophi és Lucy tovább hajóztak a megbeszélt útvonalon.

Folytatódik

Szólj hozzá!