TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE: XVI. KAHERDIN

TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE

Joseph Bédier műve nyomán

XVI. KAHERDIN

Hoel vadászni megy egész udvarával,
Fehérkezű Izolda léptet lovával.
Átgázol a tócsán derék paripája,
csuromvíz lesz tőle Izolda ruhája.

Pajkos nevetéssel ugrik át az úton,
Kaherdin megkérdi: „Mért kacagsz, szép húgom?”
„Azért, kedves bátyám, mert a víz merészebb,
mint a te barátod, Trisztánnál vitézebb.”

Kaherdin elhűlve hallgatja beszédét,
násza éjjelének igaz történetét.
„Trisztán, te húgomra gyalázatot hoztál,
hamis esküt tettél, becsaptad Izoldát.

„Tudd meg hát, Kaherdin, kedves jó barátom,
vesztemre jöttem én, s láttam meg országod.
Van egy másik Izoldám, szebb mint a hajnal,
sok gyötrelmet eltűrt, szenvedett miattam.

Húgod kedvelem, de úgy sosem szerethet.
Kövess hát, hadd mondjam el az életemet.”
Trisztán elmeséli útját a tengeren,
hogy ittak ők ketten halálos szerelmet.

Elmondja a bárók álnok tőrvetését,
Izolda királyné máglyabüntetését.
Beszél a poklosok szörnyű csapatáról,
s hogy borult föléjük a moroisi sátor.

Később Izoldát Márknak visszaadta,
elbujdosott messze, titokban siratta.
Hiába vándorolt országról országra,
lelkében mindig élt Szőke Izoldája.

Tintagel várában énekel Izolda,
lantpengetés közben édesen dalolja
szomorú szerelmét egy régi asszonynak.
de nem is rá gondol, Trisztán után sóhajt.

Jön Kariado egy távoli szigetről,
beszél úrnőjének heves szerelemről.
Izolda megveti, rá sem néz a grófra;
hetvenkedő fráter, rossz hírek hozója.

„Izolda nagyasszony, Trisztán, a kedvesed,
bármilyen fájó, de számodra elveszett.
Feleséget vett, Fehérkezű Izoldát,
Hoel hercegének egyetlen leányát.”

„Kuvik vagy te, látom, Kariado grófja,
te vagy minden bánat szomorú szajkója.”
Másnap megkereste Kaherdin Trisztánt,
becsületes alkut, tiszta vizet kínált:

„Édes szép barátom, biz’ igazat mondtál,
menjünk Izoldához, hű-e vajon hozzád.
Ha már elfelejtett, húgom itt van néked,
bájos, szép teremtés, s ő is szeret téged.

Veled tartok én is, hiszen társad vagyok,
testvért és barátot soha el nem hagyok.
Szent sírokhoz megyünk távoli földrészre,
s elhajózunk titkon Lidánnak öblébe.”

Trisztán és Kaherdin csuhásnak öltözött,
Lidán vára alatt hajójuk kikötött.
Elindultak lassan az elhagyott úton,
léptükre egy őzbak riadtan felugrott.

Egy lovas poroszkált lassan, elmerengve,
bóbiskolva haladt, Trisztán megismerte:
„Lidáni Dinas ez, a jó udvarmester,
ne költsük fel, uram, te csak kövess engem.”

Botlik egyet a ló, utasa felébred,
megismeri Trisztánt, alig hisz szemének:
„Te vagy, fiam, Trisztán, csakhogy viszontlátlak,
a királyné szenved, kesereg utánad.

Szánd meg a királynét, ne vedd el nyugalmát,
elvesztek mindketten, ne akard halálát.”
„Rejts el engem, uram, vidd el üzenetem,
látnom kell Izoldát, csak egyetlenegyszer.”

„Hírvivőd, barátom, én csak akkor leszek,
ha az asszonyok közt más senkit nem szeretsz.”
„Szívemnek ő marad legdrágább asszonya,
más nő nem létezett sohasem számomra.”

Másnap Dinas felmegy Tintagel várába,
vele tart csatlósa, hűséges vadásza.
Trisztán elküldi zöld jáspis ékszerét,
a királynénak szóló titkos üzenetét.

“TRISZTÁN ÉS IZOLDA REGÉJE: XVI. KAHERDIN” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Ritu!

    Igen, ez a világirodalom egyik legszebb szerelmi története, köszönöm, hogy olvasod.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. Kedves Zsuzsa!

    Elképesztő ez a soha el nem múló szerelem, aminek az lehet az oka, hogy nem lehetnek egymáséi.

    Szeretettel és tetszéssel olvastam: Rita💐

Szólj hozzá!