A király eközben szomorúan nézett a lányára, azt mondja hallkan minden vágya az, hogy lánya szíve szeretettel teljen! Azt gondolta senki sem hallotta, de tévedett! A férfi hallotta, megemelte a botját és egy nagyot koppantott a márvány padlóra, majd ismét meghajolt és elköszönt szó nélkül. A király nem is értette, kérte gyorsan szolgáit vigyék vissza, hisz nem is kérte még meg a lánya kezét. A hercegnő idegesen pattant fel, hogy egy ilyen csúf férfihoz adná, hisz ő a világon a legszebb lány és egy igazi hercegnő! Még ha olyan csúnya lenne, mint ő, akkor sem menne hozzá feleségül! – kiabálta a szüleinek és elszaladt a szobájába, egész este elő sem bújt. Az éjszaka sehogy sem tudott aludni a kis hercegnő, csak a csillagmintás köpenyt látta maga előtt és a férfi hangját hallotta a fülébe csengeni, hajnalban sikerült csak elaludnia. Késő is volt már mire felébredt és szokásához híven első dolga volt megcsodálni a szépségét az összes tükörben, mikor belenézett azonban, elájult, mikor ismét magához tért lassan állt fel és óvatosan nézett a tükörbe. Valami vicc lehet? Vagy még álmodik?- gondolja, mikor tapogatja az arcát, sikítani akar, de egy hang sem jött ki a torkán. A szolgálók a reggelit vitték mikor hangos csörömpölést hallottak berohanva látják, hogy egy nagyon csúnya ember töri sorra az összes tükröt, kiabálva szaladtak az őrökhöz, hogy betörő- betörő, valaki betört a hercegnő szobájába!!! Nagyon megijedt a kis hercegnő hisz most ő lett a csúf rondaság, a betörő, olyan, amilyet még senki sem látott, mivel szólni nem tudott, hogy ő a hercegnő, gyorsan feldobva a szolgálókat, kiszökött a palotából, elbújt egy bokor mögött, elővett egy kis tükröt a zsebéből, amit mindig magánál hordott, magát nézegetve zokogott.
— Kíváncsi vagy mi történik a kis hercegnővel tovább? Gyorsan aludj szépen és holnap este folytatjuk, mondja Jázmin anyukája, betakarta szépen és megcsókolta a homlokát, sehogysem akart azonban aludni, nagyon sajnálta a kis hercegnőt, kérte meséljen még egy kicsit csak egy kicsit, az édesanyja visszaszól és azt mondja rendben, de csak pár percig még, aztán folytatta:
A király rohant a kis hercegnője szobájába fejvesztve, ahol már csak az összetört tükröket találta, a hercegnő pedig eltűnt, az egész palotát tűvé tették sikertelenül. A kis hercegnő ezalatt megvárta amíg nem jönnek- mennek olyan sokan az úton és elindult. A palotába hiába megy vissza gondolta, ha nem tud egy szót sem szólni, mert nemcsak csúnya lett, de néma is, lassan sétált az út szélén a város felé, útközben mikor látta valaki kinevették, mindennel megdobálták, csúfságnak és rondának nevezték. Az egyik arra járó lovas kocsiból kidobtak egy köpenyt, ami pont a fején landolt, ijedten vette le és dobta le a földre, amint valami fény csillogott rajta, odalépve óvatosan egy kis faággal megpiszkálta, egy fekete köpeny volt csillogó csillagokkal tele. Felvette gyorsan megszagolta, egy ismerős érzés fogta el, ekkor a fülébe csengett, amit a férfi mondott a királyi nagy teremben, a nagy bottal kezében. Biztos volt benne, hogy ő volt, ő volt, aki csúf szörnyeteggé varázsolta! Meg kell találnia- gondolta, vissza kell változtatnia még mielőtt lefejezteti! A városba érve mindenütt látta az arcképével tele utcákat, a piacot, amint megpillantja a tükörképét egy üvegen, sírva szalad felborít mindent és összetör amit csak tudott, az árusok alig tudták lefogni, nagyon kiabáltak rá, de szegény hercegnő egy szót sem szólhatott hiába próbált. Az emberek lökdösik, taszigálják, hogy a város főterén kikötözzék és megkövezzék, mert ez jár mindenkinek, aki a hercegnőt bármilyen formában megsérti, ezt a szabályt pedig ő maga hozta. Amint lökdösik meglátja az út szélén a hercegnő barátait, akik hangosan nevetnek, nagyon boldogok voltak amiért eltűnt a kényes kis hercegnő és valaki összetörte a dolgait, egyikük sem bírta elviselni, nagyon utálták, csak amiatt barátkoztak vele mert hercegnő és az apja a király. A kis hercegnő hallva ezeket arcán egy könnycsepp folyt végig, amint kikötözték és épp egy kő röpült felé, egy hatalmas korom fekete sárkány szállt le mellé, tüzet fújva, az emberek ijedten szaladtak el, ő pedig megfordult ránézett a megkötözött, rémült ám nagyon csúnya lányra, felkapta hirtelen a hatalmas éles karmaival és elröpült vele. A kis hercegnő erősen kapaszkodott a hatalmas sárkány karmaiba, nehogy leessen sikítva végig:— Ha leejtesz meghalok! Ha meghalok megöllek!- kiabál rá végig, majd ekkor tudatosul benne, hogy ismét tud beszélni és megtört az átok. A sárkány egy barlangba vitte, ott tette le, hiába akart ismét beszélni a kis hercegnő, már nem tudott. Mi történhetett? Ismét néma vagyok? A fene egye meg! – gondolja topogva, miközben észreveszi a sárkányt és gyorsan elbújik egy szikla mögé….
—Most pedig uzsgyi az ágyba, ha alszol holnap megtudod mi lett a kis hercegnővel!- mondja Jázminnak az anyukája és gyorsan ki is megy nehogy ismét kuncogjon neki a kis türelmetlen lánya. Jázmin azonban nem tudott elaludni egyhamar, azon járt az agya mi lesz a kis hercegnővel és miért volt olyan buta, hogy megbántsa a szüleit.
Jázmin egész nap a hercegnőre gondolt, alig várta, hogy az anyukája folytassa a mesét, vacsora után nem is akart játszani fogta anyukája kezét és vitte is a szobájába bekuporodott a kis ágyába és kérte mesélje tovább mi történt a hercegnővel?Emlékszel hol is hagytuk abba, mert elfelejtettem:— JAJJJ, na de anyaaa, ott, hogy elvitte a hercegnőt a nagy sárkány a barlangjába!- mondta Jázmin nagy komolysággal. Az anyukája bólogat, igen-igen már emlékszem,majd folytatta:
— A sárkány forgott elhelyezkedett, azonnal el is aludt, gondolta Izabella itt a lehetőség, hogy megszökjön, különben az a gonosz vadállat még megeszi vacsorára! Amint lenézett a magas hegyről nyelt egyet, felkötötte selymesen csillogó haját, majd óvatosan elkezdett lemászni a hegyről, néhány sas kiszemelte és megtámadta, elkezdték csipkedni, segítségért kiabált, viszont egy hang sem jött ki a torkán, egy kézzel kapaszkodott, a másikkal pedig hessegette a sasokat, mikor megcsúszott a keze és zuhanni kezdett, becsukta a szemét, egyszer csak kinyitja, hangosan sikítva valami puhán landol, a sárkány volt az, megmentette ismét, visszarepült vele a hegyre és csak a barlangban tette le a hercegnőt. Izabella hiába próbált azonban ismét beszélni megint nem tudott, amint mutogat és hadonászik a sárkány füstöt fújt rá mérgesen, majd ismét elhelyezkedett és elaludt. Izabella hercegnő sóhajtott szomorúan ült le a sárkány mellé:
— Biztosan tudom, hogy egy ilyen nagy és ronda sárkány vacsorája leszek- gondolta. A ronda sárkány nem is olyan ronda hozzá képest, nézi magát egy hatalmas tálcában, ami a földön hevert, kis idő múlva fázott is, egyre sötétebb is lett a barlangban, óvatosan odabújva a sárkány szárnyai alá elaludt. A sárkány reggel ébredt fel, látva a csúnya lányt maga mellett aludni, csak megemelte a szárnyait, amitől a hercegnő leesett, mikor meglátta a sárkányt felpattant és ismét elbújt. A sárkány mérgesen ugrott utána és állt meg előtte:
— Megmentettelek, kétszer is, mégis félsz tőlem? Nem foglak bántani, ha nem adsz rá okot!- mondja ijesztően mély hangon, majd elröpül. A hercegnő pedig lekuporodva sírt, amint a boldog életére gondol és a szépségére, ami már csak a múlt. Nagy hanggal érkezik meg kis idő múlva a sárkány, a karmait kieresztve kipotyog egy csomó gyümölcs, amit Izabellának vitt, csak ledobta elé és visszament a szokásos helyére, forogva topog és fekszik le. Izabella nem mozdult csak csendben figyelte, amikor a sárkány üvöltött egy nagyot, a hercegnő azonnal neki látott és evett éhes volt már nagyon, mivel megköszönni nem tudta, fogott egy almát, félve remegve odavitte és remegő kézzel nyújtotta az ijesztő sárkánynak, aki ránézve a másik oldalra fordult, odébb tolva a szárnyával a hercegnőt, aki letette az almát és visszament a sarokba. Telt múlt az idő és igen csúnya vihar kerekedett, dörgött, villámlott, nagyon ijesztő volt, a hercegnő összekuporodva figyelte a nagy villámokat, vacogva kuporodott még jobban össze, összerezzenve minden dörrenésnél. Látta ezt a sárkány is, nem messze tőle volt néhány faág, tüzet fújt rá és hátat fordított a hercegnőnek meg a tűznek, a szárnyait a fejére téve, a hercegnő nem mer közelebb menni, mikor a sárkány odaszól:
— Te! Ha nem jössz közelebb kialszik a tűz, ha megfagysz, nem tudlak felmelegíteni, mert ilyen csúfságokra nem pazarlom az értékes tűzem! A hercegnő felugrik és oda megy fenyegetően kezd el beszélni, hang azonban nem jött ki a torkán, topogva ül le a tűz mellé- gondolatban tovább szidva, hogy mit képzel ez a szörny, hisz ő a legszebb hercegnő az egész világon, ő ember a sárkány pedig csak egy szörny! A tűz mellett ülve a fejét a térdére hajtva elaludt, a sárkány csak ekkor fordult meg és nézte amint a kis csúfság alszik, hirtelen elkezdett el dőlni, gyorsan széttárta szárnyait hagyta, hogy arra dőljön, majd óvatosan lefektette, közelebb húzódva hozzá, mikor a hercegnő hirtelen átölelte a szárnyait, úgy aludt tovább, a sárkány pedig ráhajtotta a szárnyait betakarva őt, a tüzet is folyamatosan fújta ki ne aludjon, hajnalban aludt csak el mikor elmúlt a vihar, egész közel a hercegnő arcához. Izabella hercegnő mikor felébred, kicsit megrémül amint meglátta a hatalmas sárkány fejét a magáé mellett, aztán látva milyen békésen alszik megsimította a szárnyait, hogy:— Azt hiszed nem tudom, milyen csúf vagyok és ronda? Ha viszont meg töröm az átkot meglátod milyen szép is vagyok, akkor majd megbánod amiért csúnyának neveztél!- mondta neki, ekkor tette a kezét a szájára, hogy ismét tud beszélni, gyorsan felpattant és lassan elindult ismét a hegyről, már majdnem leért, amikor megcsúszott a vizes sziklán és gurult-gurult egész a hegy aljáig, ahol egy bokor fogta meg, felállt dörzsölve a kezét meg a lábát, majd boldogan indult el, mivel tudott beszélni gondolta elmeséli az apjának, hogy elátkozta az a gonosz varázsló. A palotáig meg sem állt, ismét mindenki félt tőle és elkerülték vagy utána kiabáltak, hogy csúnya szörny, nem érdekelte azonban, gondolta majd megbünteti őket az édesapja, boldogan lépett az őrök elé, akik mikor megpillantották, elfogták és azonnal tömlöcbe vetették, hiába akarta elmondani mi történt megszólalni megint nem tudott. A tömlöcben egy idős bácsi is volt, aki mikor meglátta, hogy bedobták nehezen ugyan de próbált segíteni Izabellának, felsegítette és betakarta a remegő hercegnőt a pokrócával, kérdezte kedves hangon miért van ott? Mit követett el? A hercegnő azonban mutatta, hogy nem tud beszélni, az öreg ember odaadta a zsömléje felét is, mert biztos éhes szegény, a hercegnő nagyon meglepődik, hisz mindenki fél és elmenekül tőle, ez az öreg pedig meg sem ijedt, mutatja a kezével az öreg embernek, hogy milyen csúnya, az öreg bácsi azonnal megérti mit akar mondani, majd kéri egyen csak, ő pedig lassan, nehezen leül az ágy szélére és az ablakon kifelé nézve, elkezdi mondani, hogy ő már nem fél senkitől. Élt a palotában egy világ szép hercegnő, párja nem volt sehol, de hiába volt kívül tiszta, ha belül nem volt szíve, mérgesen ugrott fel erre a hercegnő szólni azonban semmit sem tudott, ott abban a pillanatban pedig ő a csúf szörny egy idegen, leült vissza, az öregember pedig tovább mesélt, remegő kezében fogva a kis zsömle darabkát:
— Tudod kis barátom, van nekem egy beteg kisunokám, nagyon beteg, haldoklik, az volt az utolsó kérése hozzám, hogy hadd segítsen nekem a műhelyben mert én vagyok, a nyomdás, zászlót kellett épp készíteni a hercegnőnek több százat, a kisunokám nagy rajongója habár sohasem látta, de a szobája tele volt mindennel, amin rajta a szép hercegnő arcképe. Megengedtem hát, hisz egyetlen kincsem nekem, azt kérte rakjunk a zászlóra mindegyikre külön egy vonalat, ha pedig felhúzzák a zászlót és elkezdi fújni a szél, akkor egy nyíl lesz ami hozzá vezeti majd a hercegnőt, nem akartam, de nekem ő van csak. Azt mondta a hercegnő biztos elmegy hozzá, ha elmondom neki mik a vonalak a zászlón, törölte meg az öreg a folyamatosan potyogó könnyeit. Nem tetszett azonban a hercegnőnek, nem is tudta elmondani mit jelent a nyíl, mert eltűnt, a király pedig őt hibáztatta és bezáratta, a kis unokám az egyetlenem, akim van a világon pedig egyedül haldoklik, vagy már el is ment az angyalokhoz, de nem haragszom, mert a király is lányát védte, ahogy én a kisunokám, a megbocsátás pedig a boldogághoz vezető út. Ha nem látom többé a kis unokám a földön majd egyszer úgy is találkozunk, akkor pedig sosem engedem el a kezét. A hercegnő hallva ezeket, zokogva térdelt le, összetört a gonosz szíve és már semmit sem akart csak levenni a bácsika terheit, megcsókolta bűnbánóan a kezeit, az öreg ember gyorsan felállította, hogy nem az ő hibája. A hercegnő azonban tudta, minden az ő önteltségének a következménye. Amikor lement a nap sem engedte el az öreg ember kezét, egyik pillanatban azonban nagy zajjal dőlt ki a börtön fala, s rontott be a sárkány, mérgesen morgott Izabellára, hogy hányszor kell még megmentenie? Hirtelen feldobta a hátára, ekkor megszólalt a hercegnő nyújtva a kezét az öregembernek, hogy menjen velük ő is, megmentik, az öreg arcán még ekkor sem volt jele ijedtségnek, csak megköszönte és kérte siessenek, neki nem szabad megszöknie hisz ott az unokája. A sárkány pedig felröpült tüzet fújva az őrökre egész a csillagokig, a hercegnő pedig szorosan kapaszkodott a nyakába, közben kérlelte forduljon vissza, beszélnie kell az apjá…vagyis a királlyal! A sárkány mélyhangon mondja mit akar egy ilyen csúfság a királytól? Hisz mindenütt kerestetik, ha megtalálják még ő sem lesz képes megvédeni! A király azt hiszi elrabolta a hercegnőt mondja neki és még magasabbra röpült vele. Izabella azt mondja, de hisz ő az, de nem mondta tovább, csak igazat adott a sárkánynak és szomorúan nézett vissza az egyre távolodó otthonára. Kérte a sárkányt segítsen neki keresni egy Varászlót, aki miatt úgy néz ki. A sárkány odaérve a hegyhez, leszállt a barlang szélén, a kis hercegnő pedig leesett róla gurulva egész a sárkány helyéig, mert nem kapaszkodott a csacsogás miatt. A sárkány oda ment a hatalmas fogait mutatva fújt egyet, amitől a hercegnő odébb gurult, mivel megint nem tudott beszélni, két kézzel mutogatott, hogy egyszer jól megveri. A sárkány nevet, forog, közben azt mondja szereti a csendet, ha nem ért egyet csak szóljon! A hercegnő ránéz dobbant egyet a lábával és egy maradék gyümölcsöt hozzávág a sárkányhoz nevet rá és elszalad, ismét tüzet gyújtott neki a sárkány, de nem akart mellé ülni a kis hercegnő, nem félt már a sárkánytól ezért hozzábújt és a szárnyai alatt feküdt le, a sárkány felemelte a fejét csak nézte:
— Te csúfság nem félsz, hogy megeszlek a nagy fogammal?-ijeszt rá, de a hercegnő jobban hozzábújik, hogy dehogy fél, ha bántani akarná nem menti meg folyton, mikor hallotta a hangját, nagyon örült, be sem állt a szája elmesélt mindent hogy lett a világszépéből egy ronda csúfság. A sárkány unta hallgatni megemelte kicsit a szárnyait és odébb tolta majd nevetve a másik oldalra fordult és a fejére hajtva a szárnyait aludt, a hercegnő, felállt letörölte a ruháját és vissza bújt hozzá lefeküdt mellé háttal neki:
