NYÁRI KALANDOK A MÁTRÁBAN: NEGYEDIK FEJEZET

NEGYEDIK FEJEZET
PIROS KERESZTEN MÁTRAHÁZÁRA

Reggelinél, ismét megbeszéltük a napi programunkat, mivel ragyogó napsütéses, derült idő volt szintén túrázni mentünk. Most a piros színű keresztjelzésen, Mátraházát céloztuk meg.
Lefelé indultunk el, a kék színű kereszt jelzésén, ami később háromfelé ágazott. A kék színű háromszög, ami Mátrafüredre vezet, valamint a kék színű kereszt megy tovább a Benevár felé, ismét csak Mátrafüredre és a piros színű kereszt visz Mátraházára.
– Jól jegyezzétek meg ezt az útvonalat, mert majd mindegyiken végig fogunk menni és nagyon figyeljétek a jelzéseket is – mondta apa.
A főút mellett mindjárt megtaláltuk a Jávoros – forrást. Szépen kiépített szalonnasütővel és egy kőépülettel, ami jól jött egy vihar esetén. Ugyanis itt gyorsan változik az időjárás. Tovább haladva elmentünk egy hatalmas víztározó mellett is, majd rátértünk a piros színű keresztjelzésére.
– Hű, ha! Nagyon meredek, vigyázzatok! – figyelmeztettem a többieket, mert elől mentünk apával.
– Bizony csak óvatosan, lassan és inkább oldalazó lépésekkel gyertek, úgy könnyebb. Mindig figyelnünk kell arra, hogy le ne maradjon senki és segítsük egymást – szólt apa is.
Fantasztikusan gyönyörű látvány tárult elénk, ahogyan leértünk ennek a meredek szakasznak az aljára. Visszanézve az a sűrű erdő és a hegyoldalak körben, csodálatos volt. Előttünk egy pici kis forrás kanyarogva csörgedezett a fák között.
Olyan, mint egy meseerdő! – kiáltott fel Orsi.
Mindannyian csak helyeselni tudtunk és természetesen rengeteget fotóztunk.
– Ti észrevettétek már, hogy ezeknek a fáknak vannak szemei? – kérdezte Kitti.
– Nem, hol? – kérdezett vissza Marci.
– Nézzétek meg a fatörzseken egy – egy helyen szemformájuk van!
– Tényleg! – csodálkoztunk el rajta.
– Mondtam én, hogy ez egy meseerdő! Figyelik, hogy vigyázunk – e a természet szépségére. Én nagyon szeretem őket! – kiáltotta Orsi.
Ezzel a lendülettel a közelében lévő fát át is ölelte.
– Nagyon jók itt az energiák, kövessük Orsi példáját! – mondta Geri bácsi és ő is megölelt egy fát, majd mi is.
Nagyon jól éreztük magunkat, örömtelik és vidámak voltunk. A kis forrás mentén haladtunk tovább, ami kiszélesedett és meglepően bővizű is lett. Itt vége lett az útnak, át kellett rajta menni. Szerencsére voltak kisebb kövek, amin átlépdelve sikerült, hogy ne legyünk vizesek. Egy erdei kocsiúton mentünk tovább, a fák árnyéka már nem védett minket a tűző naptól. Nagyon megiz-zadtunk, de szerencsére jobb kezünk felé nyílt egy kis ösvény, ami a Szent László – forráshoz vezetett. Szuper volt, kicsit hűsölve tudtunk pihenni. Innen már nem volt messze Mátraháza, hamar odaértünk. A jó idő miatt elég sokan voltak és hosszú sorok álltak a pavilonoknál. Mi leginkább lángost és palacsintát ettük. Nagyon – nagyon finom volt mindkettő és az óriási választékból alig tudtuk eldönteni melyiket együk.
– Na, miután jól teletömtük a hasunkat, döntsétek el, hogy busszal vagy gyalog menjünk tovább Sástóra? – kérdezte mosolyogva apa.
A többség persze, most a buszra szavazott. Álomszép több tóból álló terület, ami fahidakkal van összekötve. Ez Magyarország legmagasabban fekvő tava, tengerszint feletti magassága 507 m. Lehetett csónakázni is, naná, hogy rögtön kipróbáltuk. Az átlagos mélysége egy méter körül van. Láttuk van egy lápos, mocsaras része is, amit meghagytak eredetinek. Lehet horgászni, aki akar. A part mellett vadkacsák úszkáltak és etették a látogatók éppen őket. Csónakázás közben a tó eldugottabb részéhez érkeztünk. Fagallyak, hordalékok voltak összegyűlve és közötte sok szemét, műanyag palack. Hát ez a látvány viszont nagyon lelombozott minket. Pedig vannak kitéve az úton szemetesek, amibe dobhatnák.
– Na, ez a baj az emberekkel, hogy nem becsülik meg a természet szépségét és nem vigyáznak rá! Ilyen felelőtlenségekkel, nemtörődömséggel teszik tönkre a környezetet és a természet csodáit! – fakadt ki magából Pisti.
Lejárt az idő és a csónakkal visszamentünk. Amikor mindenki együtt volt, indultunk tovább a sziget belseje felé. Ott a végében egy kilátót találtunk, ami 50 m magas. Persze, ide is felmásztunk. Megérte, mert festői panoráma nyílt körbe az egész környékére. Visszafelé jégkrémmel hűsítettük magunkat és shoppingoltunk a vásárosoknál.
Egyszer csak, hatalmas villámlás a semmiből és már csattant is. Valahol a közelbe vághatott be. Abban a pillanatban óriási szélvihar keletkezett, elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Gyorsan előkerültek az esőkabátok. Szerencsére nem messze volt a buszmegálló, oda szaladtunk. Addigra már szilva nagyságú jégdarabok is hullottak égi áldásként. Szó szerint derült égből villámcsapásként ért minket. A levegő hirtelen nagyon lehűlt. Jött egy busz úgy, negyedóra elteltével és visszamentünk vele a szállásra. Azért kicsit átfáztunk.
Gyorsan megszárítkoztunk és összegyűltünk anyáék szobájába. Beszélgettünk, meg kártyáztunk vidáman telt az este többi része a bázison. Egyúttal megbeszéltük a másnapi programot is. De ez legyen meglepetés! A következő fejezetben elmesélem.

Folytatódik