NYÁRI KALANDOK A MÁTRÁBAN HATODIK FEJEZET

HATODIK FEJEZET
SÁRKÁNYOS

Szokás szerint reggelinél megbeszéltük a napi programot. Apa mindig elmondta a javaslatát, amit mi természetesen jóváhagytunk. Teljesen rábíztuk magunkat.
– Én két rövidebb túrára gondoltam itt fent, egyiket délelőtt a másikat délutánra terveztem, ha ilyen szép napsütéses időnk lesz végig – ötletelt apa.
– Remek lesz, de mit szólnátok hozzá, ha vacsorára meg bográcsoznánk egyet. Mi hoztunk egy kisebb bográcsot, meg Annával már vásároltunk a szalonnasütéshez is vetette fel Kriszta néni.
– Itt sok őzlábgombát láttam! Szedhetnénk túrázás közben és este megcsinálhatnánk. Bár ez inkább rántani jó, de arra most nincs lehetőségünk – javasolta Geri bácsi.
– Nagyon jó, csak tojást kell venni a büfében, minden más már van. Akkor lesz ilyen tojásos lecsószerű, annyi gombával amennyit találunk vagy gombás tojásnak is nevezhetjük – mosolygott hozzá anya.
– És mindezt, hol fogjuk csinálni? – kérdezte Réka.
– Van több helyen a közelben kiépített szalonnasütő hely, de szerintem ehhez Jávoros – forrásnál legmegfelelőbb a helyszín – mondta apa.
Akkor ott lesz este a bográcsozás szögeztük le végül.
Reggeli után mindjárt el is indultunk, a hegytetőn az önkiszolgáló étterem mögötti kis ösvényen haladtunk lefelé. Egy középkorú pár jött velünk szemben. A férfi cigizett, gondoltam is ma-gamban, itt ez a jó, tiszta egészséges levegő minek rontja a cigi füstjével. Majd eldobta a csikket. Ekkor, Pistiből kitört a környezetvédő!
– Láttátok! Csak úgy eldobta a csikket! És, ha meggyullad a száraz avar tőle, akkor meg leéghet az erdő! Micsoda felelőtlenség!
Persze, mindannyian igazat adtunk neki. Sajnos szomorú tény, hogy az emberek nagy többsége közönyös erre. Pedig nagyon tudatosítani kellene mindenkiben, hogy ha nem vigyázunk a természetre, akkor olyan mintha fán állva, magunk alatt fűrészelnénk le az ágakat.
– Tudjátok, hogy Kékestetőt miért nevezték el, Kékestetőnek? – kérdezte anya.
– Mert Magyarország legmagasabb pontján van! – vágta rá Réka.
– Jó, de miért pont Kékes? – faggatózott anya tovább mosolyogva.
– Szabad a gazda! – válaszoltuk.
– Most nézzetek be az erdő sűrűjébe úgy, hogy csak a fák törzseit figyelitek. Mit láttok? – tette fel a kérdést anya.
– Azta! Tényleg, de jó! Az egész ilyen kékesszürkés színű! – fedeztem fel!
– Ugye – ugye! – mosolygott hozzá anya.
Mindannyian elcsodálkoztunk a nagy felfedezésen.
– Nagyszerű, de most én adok nektek feladatot gyerekek! A talajt is figyeljétek az őzlábgomba olyan, mint egy kinyitott esernyő és fehérlik a teteje, elég könnyű észrevenni már messzebbről is. Majd mindjárt mutatok nektek egyet – szólt Geri bácsi.
– Itt van, ni! Csak nagyon kell vigyázni, mert ennek több fajtája is van, mint például a piruló őzlábgomba, de az még ehető, azonban vannak olyanok, amik mérgezőek. Azt kérem tőletek, hogy szóljatok, ha láttok valahol és majd én leveszem, ha ehető. Ugyanis, ha mérgező gomba bekerül a többi közzé, akkor dobhatjuk ki az egészet. Olyan helyről sem szabad levenni, ahol a közelében mérgező gomba van, mert a spórák átkerülhetnek rá.
– Apa, te mindezt hol tanultad, hogy ilyen jól képben vagy vele? – kérdezte Marci.
– Még gyermekkoromban a nagyapával sokat gombásztunk az erdőben és ő tanított meg rá. A nyári szüneteket mindig náluk töltöttem – válaszolta.
– Micsoda rejtett képességeid derülnek ki Geri! – mondta meglepődve Kriszti néni.
Elkezdtük figyelgetni a gombákat, nagyon izgalmas volt, hogy ki veszi észre hamarabb. Geri bácsi és apa nem győztek rohangálni, hogy itt, meg ott! Azért csalafinta egy gomba volt ez, mert mesz-sziről úgy látszott, hogy ott van, de amikor odaértem csak a Napnak egy fénytörése volt a fagallyon. Sokat nevettünk, mókáztunk vele. Azért egy szatyorra valót csak összeszedtünk. Amikor leértünk egy tisztásra, megcsapott minket a menta illata. Látványnak is szép volt. Az út szélét málna és szederbokrok szegélyezték. Megálltunk csemegézni belőle. Majd a Tájvédelmi körzetet elhagyva, lefelé haladtunk egy kis ösvényen. Ahogy kiértünk belőle, még a szánk is tátva maradt a látványtól, ami elénk tárult! Ez egy sárkányrepülősök kifutó helye volt, úgy is hívták, hogy sárkányos. Páran éppen a sárkányrepülőjüket szerelték össze. Ott maradtunk egy kis ideig és vártuk, hogy futnak ki. Egy fa rámpa vezette őket a szakadék felé, addig gurultak a lejtőn egyre gyorsuló tempóban és a végénél, a szél örvénye felemelte őket. Elbűvölő látvány volt, ahogyan vitorláztak a levegőben fent! Ó micsoda élmény! Amikor mind elmentek, apa elővette a távcsövét és szólt, hogy menjünk egy kicsit közelebb. Az egész völgyre rá lehetett látni, benne a falukat fel lehetett ismerni szabad szemmel is, de a távcső körbe – körbe járt. Miután kigyönyörködtük magunkat, visszaindultunk az önkiszolgáló étteremhez ebédelni. Kint ettünk a teraszon, hogy közben csodálhassuk ezt a tündérszép tájat és élvezzük a jó hegyi levegőt.
Ebéd után a gombát visszavittük a szállásra, majd egy kis pihenő és ismét elindultunk túrázni. A Tájvédelmi körzet kis tisztásáig ugyan az volt az útvonal, csak itt elfordultunk balra a sárga színű vonaljelzésre. Sűrű, hatalmas fák között vitt az ösvény minket. Rengeteg taplógombát láttunk itt. Ezek a fatörzsére nőnek rá, de nagyon szépek ilyen kagyló alakúak legfőbb képpen. Apa elme-sélte, hogy ezekből készítik az úgy nevezett taplósapkákat, de más dísztárgyakat is szoktak. Egy kis darab ott feküdt a földön. Felvettem, hogy közelebbről is megnézzem. Nagyon meglepődtem, mert méretéhez képest, módfelett nagy súlya volt. Nagyon sűrű és szinte kőkemény. Ennek megmunkálásához külön szakértelemre van szükség az biztos gondoltam.
Ahogy kiértünk az ösvény végéhez, félkörívben tárult elénk a környék meghitt szépsége. A mátraházai sí sáncot is lehetett látni, ami Magyarország legnagyobb sí sánca. Régen még világ-bajnokok is versenyeztek itt. Azóta sajnos már az enyészeté lett, régen nem használják, magyarázta apa. Ettől függetlenül nagyon szép volt a kilátás. Le is ültünk itt egy kicsit és gyönyörködtünk benne. Persze a fotózások sem maradhattak el. Kis idő múlva visszaindultunk a bázisra.
Gyorsan összeszedtük, ami a bográcsozáshoz kell és máris indultunk vele a Jávoros forráshoz. Anyáék főzést készítették elő a lányok segítségével, mi fiúk, apáékkal tűzrevalót szállítottuk a helyszínre. Megjegyzem, volt egy adag száraz gally odakészítve. Azonban azt mondta apa, hogy nekünk is kell majd ott hagyni, mert ez így szokás. Ha valaki eső elől menekül az épületbe és tüzet szeretne rakni, számára is kell legyen száraz tüzelő. Ahol nincs közelben forrás, flakonokban vizet is szoktak hagyni a tűzrakó helyen. Arra is figyelni kell, hogy ha tűzgyújtási tilalom van, akkor nem szabad tüzet rakni. Akkor sem szabad, ha nagy erős szél fúj, mert a tűz szikráját elviheti és kész is a baj. Leég az egész erdő, mert a tűz gyorsan terjed, pláne szélben. Ezért mindig csak a kijelölt tűzrakó helyen és csak az említettek, betartásával lehet tüzet gyújtani, magyarázta apa.
Eközben megraktuk a tüzet, anyáék is kész voltak az étel előkészületeivel. Már csak arra vártunk, hogy megfőjön. A gomba különleges ízvilága kiérződött belőle. Nagyon finom volt és laktató étel. Vacsora után egy kicsit még beszélgettünk a nap folyamán ért élményeinkről. Majd hirtelen kezdett el sötétedni, így visszamentünk a szállásunkra pihenni.

Folytatódik

“NYÁRI KALANDOK A MÁTRÁBAN HATODIK FEJEZET” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Évike! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a történetet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

  2. Kedves Edit! Mindig is szerettem volna ha valaki megtanítja a gombákat. Gyermekkoromban a szegfű gombát szedtük a házunk előtti réten. Tudom, hogy Mo-on vannak olyan táborok is, ami éppen ezt tanítja, de sajnos már kiöregedtem belőle. Gratulálok a remek folytatáshoz! Szeretettel: Éva

  3. Kedves Marika! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a történetet és kedves hozzászólásodat! Szeretettel Edit

  4. Nagyon sok okos dolgot gyűjtöttél össze ebben a részben. Érdeklődéssel olvastam soraidat.
    Szeretettel: Marika

  5. Drága Marika és Rita! Hálásan köszönöm, hogy olvastátok a történetet és kedves véleményeteket. Szeretettel Edit

  6. Olvasmányos és tanulságos történet volt. Bizony így érdemes tanítani a fiatalokat. Amit az ember az íróasztal mellett tanul meg az nem biztos, hogy megmarad benne. Egészen más a helyszínen megismerni a dolgokat. Látni, és a részesévé válni.

    Szeretettel: Rita🍁

  7. Drága Editke! Újabb nyári kalandjaidat a Mátrában szeretettel olvastam.
    Nagyon sok jótanácsot is adtál, megszívlelendőt az erdőbe kirándulóknak.

    Mária

Szólj hozzá!